Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólította az ENSZ emberi jogi bizottságát, hogy ne avatkozzon bele a magyar választási kampányba.

"Tűrhetetlen" – Szijjártó visszaszólt az ENSZ emberi jogi bizottságának

Fotó: MTI/EPA

A tárcavezető az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: a bizottság "egyértelműen Soros György és a migránsok oldalára állt a magyar emberekkel szemben". Tűrhetetlen, hogy a bizottságnak fontosabbak a migránsok jogai, mint a magyar emberek joga a biztonsághoz – hangsúlyozta.

Szijjártó Péter kiemelte: az Orbán-kormány semmilyen nyomásgyakorlásnak nem enged, "a migránsokat nem fogjuk beengedni, Magyarországot megőrizzük magyar országnak".

Úgy vélte, a vasárnapi választás tétje, hogy továbbra is olyan kormánya lesz-e Magyarországnak, amely megvívja a harcot a magyar emberek biztonságáért a bevándorláspárti erőkkel szemben, vagy olyan kormány alakul, amely ezt a harcot feladja. Az ellenzéket ugyanúgy Soros György irányítja, mint az ENSZ emberi jogi bizottságát – közölte.

A külügyminiszter szerint a magyar embereknek joguk van biztonságban élni, "a hazánk, gyerekeink, unokáink jövője a tét".

Az ENSZ emberi jogi bizottsága csütörtökön felszólította Magyarországot, hogy lépjen fel a politikusi gyűlöletbeszéd ellen, amelynek célkeresztjében a kisebbségek, a többi között a romák és a muszlimok állnak.

A bizottság felszólította Magyarországot arra is, hogy vonja vissza azt a törvényt, amely lehetővé teszi a rendőrségnek az illegális határátlépők kitoloncolását anélkül, hogy menedékkérelmet nyújthatnának be.

Emellett a testület szorgalmazza, hogy a kormány utasítsa el az úgynevezett Stop Soros törvénytervezetet, amely felhatalmazná a belügyminisztert, hogy nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva betiltson migránsokat segítő civil szervezeteket.

Forrás: MTI

43 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
a pofátlan arrogancia az egyetlen amihez ért! =))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
a pofátlan arrogancia az egyetlen amihez ért! =))
Commenter
Szájkosarat már Orbán ugató pincsijére! Még ő mer visszapofázni?!
quadrocopter
@durbincs: Anyád tudja, hogy egy pondrót etetett?
Bánja, hogy nem a kiskutyákat hagyta meg helyetted!

Megnéznéd, meg is fogdosnád, szádba is vennéd, mi?
Mit akartál kinyögni, román "migri"?

Látod barom, piti trükkel etetnek meg téged, mert buta vagy! Lesül rólad a primcsiség!
Bruhahahahah...hihihihi..

Gatyaturkesz volt már?
Szádba is jutott?
Szőrszálakkal, csicska?
Matyar még nem menni stupid?
Ha megsimizik buta fejed, akkor elköpöd magad, csicska?
quadrocopter
Szopott gombóc szerepelt egyet! Csak ennyi történt, az ENSZ-ben még most is röhögnek az elmegyengén!
CsipkeRózsa
A bizottság nem valakinek az oldalára állt, az emberi jogokat védi.
Commenter
@durbincs: inkább a teszád habzik, de nem a fogkrémtől.
Commenter
@quadrocopter: durbincsot hiába oltod. Nem fog rajta semmi. csak trollkodik és trollkodik.
kokopelli
@CsipkeRózsa: tudja ezt ő is,de kellenek a pontok,mert a főnök fenekéhez
csak úgy lehet közelkerülni! Az egész egy idióta narancsos licitálás,a munka-
nélkül jól élő parazitáknak! A "nyelvcsapás/perc" a mértékegység!!
koszpeko
@durbincs: Mi van udvari bolond?
Minivirslit kaptál Elemértől a gumipasidtól?
Elviseli a szar szagot ami árad a pofádból vagy, hogy ki ne másszon alólad le kell kötözni?
A drótkötél elég vagy leloptad valamelyik Dunán horgonyzó hajóról a horgonyláncot?
Egyáltalán a barlangba ahol élsz hallottál a Dunáról vagy azt hiszed valami minivirsli neve?

wagabund
..." Szijjártó visszaszólt az ENSZ emberi jogi bizottságának"...

ezért kapja a hatalmas fizetését...
koszpeko
@durbincs: Mi van udvari bolond?
Minivirslit kaptál Elemértől a gumipasidtól?
Elviseli a szar szagot ami árad a pofádból vagy, hogy ki ne másszon alólad le kell kötözni?
A drótkötél elég vagy leloptad valamelyik Dunán horgonyzó hajóról a horgonyláncot?
Egyáltalán a barlangba ahol élsz hallottál a Dunáról vagy azt hiszed valami minivirsli neve?
koszpeko
@durbincs: Mi van udvari bolond?
Minivirslit kaptál Elemértől a gumipasidtól?
Elviseli a szar szagot ami árad a pofádból vagy, hogy ki ne másszon alólad le kell kötözni?
A drótkötél elég vagy leloptad valamelyik Dunán horgonyzó hajóról a horgonyláncot?
Egyáltalán a barlangba ahol élsz hallottál a Dunáról vagy azt hiszed valami minivirsli neve?
Perwool
Melyen letisztelt ganajtúró büdös bogár hülye gyerek. Ha nem születsz meg a Fidesz szarából, és valódi demokrácia volna itthon, te nem gyarapítanád állami pénzből a bankszámládat.
quadrocopter
@durbincs: Mi van debil? Erősen zavart idegállapotban vagy (ismélt!)

Anyád tudja, hogy egy pondrót etetett?
Bánja, hogy nem a kiskutyákat hagyta meg helyetted!

Lopjátok még a mósószert a multitól?
MIért vagy kitiltva Romániából?

Megnéznéd, meg is fogdosnád, szádba is vennéd, mi?
Mit akartál kinyögni, román "migri"?

Látod barom, piti trükkel etetnek meg téged, mert buta vagy! Lesül rólad a primcsiség!
Bruhahahahah...hihihihi..

Gatyaturkesz volt már?
Szádba is jutott?
Szőrszálakkal, csicska?
Matyar még nem menni stupid?
Ha megsimizik buta fejed, akkor elköpöd magad, csicska?
tudode
Azért eljuthatna a tudatáig, hogy már NEM a GAZDI frakcióvezetője, aki HÁLÁBÓL bársonyszéket tolt az alfele alá annak ellenére, hogy ANNYI DIPLOMÁCIAI ÉRZÉKE NINCS, mint egy hangyának, ahhoz képest, hogy az ENSZ-nek 193 ország a tagja, és több mint 6,5 milliárd népesség BÉKÉJÉNEK az őre!
.
Egyáltalán azok után, hogy LÓVÉ ELLENÉBEN bárki jöhet bárhonnan, NYIVÁKOL, mint egy fürdős k.!!!
.
Sőt a VILÁGHÁLÓ EMLÉKSZIK a GAZDI Kaya Ibrahimmal való üzletelésére "is", aki egy német migráncs volt, olyan vallású AKIKKEL nem akarnak keveredni, csak ÜZLETELNI
desiro
MI VAN AGYATLAN PETI, HADAT ÜZENTÉL???
kisrigó
Nem tetszik az agyatlan "diplomatának" -akinek tartják a komoly emberek-, hogy valakik szóvá teszik a végtelen gátlástalanságukat. Ahogy nő és sűrűsödik az új haja, úgy nő a pofátlansága is! (Vajon honnan és mennyiért dúsult így meg?)
egyvandor
@RonaGyuri: A fideszben nem is lehet funkci valaki aki nem eléggé pofátlan.

A tendenciák miatt a közeljövőben az is követelmény lesz hogy a riporterek ismétlem a riporterek kérdései elől ne behúzott farokkal, vagy ócska telefonálós trükkel meneküljenek, hanem pl. extravagáns szemberöhögéssel hagyják ott azokat akik kellemetlenné válnak számukra.
egyvandor
@tudode: Ha ezeknek a nyikhajoknak mint a szíj-ártó lenne egy csöpp eszük akkor a jövőjükre gondolva ebből a pozícióból nem nyalnák ilyen nyilvánvalóan főni csokis fenekét.
papa.49
Répafejűfutsalosmajom te ne adjál tanácsot senkinek mert egyedül egy szaros senki vagy !!!
tudode
@egyvandor: .
Azok a mai FIATALOK, akik társaságra vágynak, csapódnak a FIDELITAS-hoz, a P A P I .. fiának az un. F E L H Á Z Á H O Z, a hitgyűlihez, ki tudja még milyen szektákhoz, mivel TÖBBNYIRE az átlag állampolgárok KÉPTELENEK a gyermekeik SZÓRAKOZÁSI igényeit finanszírozni.
.
Lehet, hogy ósdi, de az én ifjú koromban volt UTCATÁNC, ingyenes tánciskola, össztánccal! Nem kellett fizetni a továbbtanulásért, stb. stb.
.
Keresik a helyüket! K Á R ... É R T Ü K, pedig előttük az élet!
peterkelemen
A magyar emberek nevében te ne pofázz és hazuddozz Szíjjártó!!! Max. a te nevedben és az agyhalott híveitek nevében dumálhatsz, de nem a magyar emberek nevében!
csipetke
Ez a takonygerincű senkiházi rettenetesen szeret fontoskodni.De ha valahol a hülyeség túlbuzgósággal párosul,ott kő kövön nem marad.Mi lesz az ilyen magukról baromi sokat gondoló seggfejekkel 8.-a után?!
quadrocopter
@durbincs: Mi van debil? Erősen zavart idegállapotban vagy (ismélt!)

Anyád tudja, hogy egy pondrót etetett?
Bánja, hogy nem a kiskutyákat hagyta meg helyetted!

Lopjátok még a mósószert a multitól?
MIért vagy kitiltva Romániából?

Megnéznéd, meg is fogdosnád, szádba is vennéd, mi?
Mit akartál kinyögni, román "migri"?

Látod barom, piti trükkel etetnek meg téged, mert buta vagy! Lesül rólad a primcsiség!
Bruhahahahah...hihihihi..

Gatyaturkesz volt már?
Szádba is jutott?
Szőrszálakkal, csicska?
Matyar még nem menni stupid?
Ha megsimizik buta fejed, akkor elköpöd magad, csicska?
Pálinkás Pál
@CsipkeRózsa: Igazad van...de akkor talán emberként kéne viselkedni!!! De ezek inkább az állatokhoz vannak közelebb!!!
csipetke
Írjátok már meg,hogy ez az elmeroggyant román halfarok miről nyekeg-nyökög,mert rá nem bírok jönni.Van aki érti?
Commenter
@papa.49: répafejű? Akkör vöröshajú lenne.Ez inkább menyétfejű, vagyuborkamagképű féregfejű (van ilyen féreg valóban).
Commenter
@csipetke: sztem ő se tudja, csak mindenkit elküld a saját módján a francba.
papa.49
@Commenter: Szerintem meg egyszerűen FASZFEJ , oszt. jónapot !!!
Nessy
Miből gondolja Szijjártó, hogy Orbán és kis hazánk a világpolitikát meghatározó nagyhatalom? Néha összetéveszti a sport öltözőt és az ENSZ palotát!
Shikari
Mióta a Fidesz van kormányon, azóta van aki kiáll a magyar érdekekért! Ezt még eddig egyetlen kormányunk sem tette! Na ez csípi a libsik szemét!
Commenter
@szép új világ: meg a fába szorult féreg!
kokopelli
@Commenter: és segít az elefántoknak dübörögni! Kis gezi!
Csizmás Kond
...mert a baloldal csak a bólogatójánosokat kedveli...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.