Semmi szükség arra, hogy a Frontex védje helyettünk a magyar határt – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Salzburgban.

Orbán: a Frontex még egyetlen méter határt sem védett meg, ellentétben a magyarokkal
Fotó: Máthé Zoltán/MTI

A kormányfő az osztrák városban az uniós állam- és kormányfők csúcstalálkozójára érkezve újságíróknak kifejtette: van egy javaslat az Európai Bizottság részéről, és ez azt mondja, hogy "ha baj van, akkor a nemzeti hatásköröket vegyék el a tagállamoktól, és a határvédelmet az unió menedzselje". Szerdán átadta Ausztriának is azt a javaslatot, amelyet már Bulgáriának átnyújtottak, és amely ezt a problémát oldja meg, de nem a tagállamok ellenében, hanem úgy, hogy "a tagállamoknál maradhat a védekezés joga" – ismertette.

A kormányfő úgy fogalmazott,

"szép dolog a Frontex, de a Frontex életében még soha egyetlen méter határt sem védett meg, mi meg több száz kilométert". Semmi szükség arra, hogy "ők védjék helyettünk a magyar határt, nem beszélve a szuverenitás elvi kérdéseiről"

- jelentette ki a miniszterelnök.

Orbán Viktor elmondta: emellett kell ma kiállni, és "többen vagyunk mi, akik ezt ellenezzük". "Egyelőre a papírforma mellettünk van" – tette hozzá.

A Brexitet illetően a miniszterelnök kiemelte: Magyarország azok közé tartozik, akik szerint nem kellene megbüntetni a briteket. "Fair Brexitre és jó együttműködésre van szükség Nagy-Britannia és az Európai Unió között a jövőben" – fogalmazott.

Egy arra vonatkozó kérdésre, hogy várakozásai szerint szóba kerül-e a Sargentini-jelentés az ülésen, azt mondta: "azon mindenki csak nevet".

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

advocat
Nem tud elszakadni. Már mindenhol a badarságait mondja. Megjegyzem a Sargentini jelentést elhiszem. Szóval már egy fő nem. A többiek?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
advocat
Nem tud elszakadni. Már mindenhol a badarságait mondja. Megjegyzem a Sargentini jelentést elhiszem. Szóval már egy fő nem. A többiek?
solidedge
Mindig felháborodok amikor Orbán ilyeneket mond, mert se füle se farka, bődületes hazugság. Aztán rájövök,hogy ehhez semmi közöm, mert azokat az embereket akarja megtéveszteni, akik könnyen manipulálhatók, nem csak a migránsokat,hanem saját másként gondolkodó honfitársaikat is gyűlölik. Ez a Fidesz kőkemény szavazóbázisa. Meg sem kellene hallgatnom amit mond, mert nem hozzám szól, hanem a testüket-lelküket Fidesznek eladó azon embereknek, akik meg vannak győződve, hogy országunknak nem a demokrácia kell,hanem a személyi kultusz és az egypárt uralom.
Aki Én
MI, a profi határvédők, amivel dicsekszünk is Európában:

ocdn.eu/pulscms-transforms/1/pYxktkqTURBXy8xZjgwNGQzNzNhMjNiMzZhN2EwNzdlMGU1N2EzNjJmNi5qcGVnkpUDAADNA-jNAjKTBc0DFM0BvA

alfahir.hu/sites/default/files/kepek/keszenleti-rendor-botrany-4.jpg

frsz.hu/sites/default/files/pictures/hatarvedelem_2016.jpg

media.borsonline.hu/cikk/11/104872/big-lead/650x360/104832.jpg

kuruc.info/galeriaN/egyeb/dh1672705.jpg

Ha megvédtük a határt, miért van még mindig életben a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet?
A rendkívüli állapot fenntartásának feltételei a következők: ha a Magyarországra érkező elismerést kérők száma egy hónap átlagában a napi ötszáz főt, két egymást követő hét átlagában a napi hétszázötven főt vagy egy hét átlagában a napi nyolcszáz főt meghaladja. Emellett a tranzitzónákban tartózkodók számától is függ a rendkívüli állapot fenntartása: a törvény szerint egy hónap átlagában a napi ezer főt, két egymást követő hét átlagában a napi ezerötszáz főt vagy egy hét átlagában a napi kétezer főt kellene meghaladnia.
RonaGyuri
@advocat: @solidedge: nem az a legnagyobb gond, hogy ez a retardált barom hülyeségeket zagyvál össze (a legnyilvánvalóbb: több száz km???), az csak a szokásos, hanem az, hogy bő 2millió birka lelkesen béget hozzá! =))
Hellcat
A büdös gecije...károg, hogy jön a migráncs meg fizessék ki a határt, de egyedüliként megvétózta azt, hogy pénzt küldjön az EU afrikába, hogy tartsák helyben a migránsokat majd amikor segítenék a határvédelmet akkor azsemkell...
tudode
Hsz-eimtől szokatlanUl RÖVIDEN:
.
Hasonló ahhoz, amikor két ALI BABA, aki tudja HÁNY RABLÓJÁNAK dicsekszik, hogy nekem nagyobb a répád, mint neked, Európa határaihoz viszonyítva:
.
Két színes ceruzával és egy térképpel megsemmisítették Orbán legnagyobb hazugságát
.
b1.blog.hu/2017/12/15/ket_szines_ceruzaval_es_egy_terkeppel_megsemmisitettek_orban_legnagyobb_hazugsagat
.
Most már nem százszor, ezerszer kell mantrázni a MEGVÉDHETETLEN, hanem annyiszor amennyit "csak" az EU kohoziós lóvéból ELKOMMUNIZÁLTAK a bűvkörök gazdagodására!
.
A LEMEZ lejáróban, remélhetőleg a magát kinevező 3.14-nyi tyúkketrec végvári pk-KÁNAK is!
Gauntlet
Utána néztem:
Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex)
A Frontex segíti az uniós országok és a schengeni társult országok külső határigazgatás terén végzett munkáját, valamint a határellenőrzés uniós szintű harmonizációját. Az ügynökség technikai segítséget és szakértői támogatást biztosítva megkönnyíti az egyes uniós országokban működő határigazgatási hatóságok közötti együttműködést.

Egyébként tényleg felkéne nyomnia számukat, ugyanis 315 ember erre... kevés.
tudode
@tudode:
.
Bocs.!
.
A répákat nem jól ragoztam.
.
... nekem nagyobb a répám, mint neked...
Nessy
Ez a "több száz" km. = 155 km. Ez is olyan, mint az "elsöprő többségű " 49% = 2/3.
vacsi
""ha baj van, akkor a nemzeti hatásköröket vegyék el a tagállamoktól, és a határvédelmet az unió menedzselje". "
Baj majd akkor lesz, ha itt is bárki ki-be mászkálhat a határainkon, és Magyarországból is olyan élhetetlen világot csinálnak, ami már Nyugaton van! A magyar határt igenis magyar katonák őrizzék, és legyen joguk fegyveresen is fellépni a határsértők ellen! Aki be akar jönni, az legálisan tegye!
papa.49
@Nessy: Nálad a pont a ,,több száz km,, ENNYI !!!
Ez olyan sötét, mint éjszaka a sikátorban a néger valaga !!!
Nessy
@vacsi: Vegyen letelepedési kötvényt, vagy kopogjon be szépen Orbán ablakán.
Esetleg kopt keresztényként forduljon Semjénhez. A jól működő határőrség megszüntetése témában kérdezze a megszüntetőt, jelen esetben pártunkat és ,kormányunkat!
justhpeter
Most a határrólveri a huppot ez a majom, amikor a pénzügyi gondjai sokkal nagyobban, csak abból kilátszik a bukás, arról most nem lehet beszélni.
Edmond Dantes
Azt hiszem,hogy a lengyel Tusk mondta a Frontexel,illetve a határvédelemmel kapcsolatban:Sokan a problémát megoldani,mások kihasználni akarják.Vajon kire gondolhatott?
wagabund
Merkel egyszerűen átvette az irányítást, és simán el akarja foglalni a náci csapataival az országot..
...és még azt is mondta, hogy a magyarok hiába tiltakoznak, katonák fogják őrizni a határunkat...ahol ők majd jól beengedik a kopogtató mérnökök tízezreit...

namost ilyen előfordulhat 2018 európájában? ..úgy néz ki igen..
Nessy
Nem értem ezt az egész Orbáni aggódást. Most attól eltekintve, hogy eddig közös határvédelmet akart, ma olyan napja van hogy éppen nem akar. Lelke rajta.
Ha pedig meg is lesz a közös határvédelem, nem tartom valószínűnek, hogy bárkit zavarna ez a pár km. kerítés, és a mellette járőröző rendőrök. Elfér, mint a baromfiudvar drótkerítése a portán.
Tehát senki nem fogja tőle elvenni.
wagabund
most olvasom: ..."Merkel katonai megszállás alá helyezné Magyarországot"...

ki az a merkel? miközben "megszállás alá helyezi Magyarországot", addig mi csak újságot olvasunk?
cikicakk55
Talán kipróbálhatná a csuti csüngőhasú milyen is ott az élete a rendőröknek és a katonáknak. Szar kaján élni,hetekig elszakítva a családtól,hóban ,fagyban,hőségben róni a kerítés melletti kilométereket.Fogyókúrának nagyon jó és Ő maga mondta,hogy a kövér katonák idegesítik.Na 2 hónap a zseb-Napóleonnak ott és neki is pár számmal kisebb öltöny kell majd. Meg sem fordult abban az Önző fejében,hogy esetleg a rendőreink és a katonáink életét tennék könnyebbé.A Frontex érdeke is az,hogy ne jöjjenek át a Migránsok. Úgy csinál,mint ha az a kerítés az Ő fejéből pattant volna ki és az Ő pénzéből épült volna. Azt a heti 13 migránst,valahogy csak elkapdossák a mieink is,de ha hosszútávon tartana a 2015-ös határtámadás a kerítése már cafatokban,a rendőreink,katonáink meg jobb esetben bénán és nyomorékon tengődnének,rosszabb esetben már csak a temetőben lehetne a sírjuknál emlékezni rájuk. Ennek a veszélye nem múlt még el,mert Ördög-án a Törököknél úgy dönt,hogy hadd menjen a férgese,akkor a kerítés annyi lesz,mint ha egy pókhálót húztak volna fel a határra. Nem kéne ilyen nagy pofával harsogni azzal,amiért nem Ő szenved.
cikicakk55
Elnézést,de lemaradt a Sargentini jelentéssel kapcsolatos reagálásom. Azt mondja a G. Orbán:
"azon mindenki csak nevet" Nos:Ezt lehet úgy értelmezni,ahogy Orbán sejtetni akarja,hogy senki nem veszi komolyan,bár az eredmények mást mutatnak. Szerintem az,hogy mindenki nevet,inkább azt jelenti,hogy kiröhögik Orbán idióta félremagyarázásait. Most már figyeli nagyon az EU,hogy itthon mit mond a magyaroknak,mit próbál beadni azoknak,akik még valamennyire függnek,vagy tartanak tőle. Nem mindegy ám,hogy kiröhögnek,vagy vele együtt,vagy nélküle örömükben nevetnek.
magyarbakancs
Talán Orbán mondotta ,hogy közös határ védelem kell.
Akkor most mi van?
Tudom ahogy a pávatánc lépései diktálják úgy beszél.
papa.49
@wagabund: Keress másik újságot mert ami a kezedben van NEM AZ AMINEK LÁTSZIK !!!
vukkocska
@Nessy: @magyarbakancs: rengeteget lehetett lopni határvédelem ürügyén. S ez most elmaradna. Meg az éhező-fázó-ázó rendőröket fel kellene váltania az emberi bánásmódnak,mert velük nem csinálhatna azt és úgy,ahogy akar.
libellle
@wagabund: biztos a magyar idök irták. ja, hogy ki az a merkel, aki finansierozza minennapi életedet.
CsipkeRózsa
Most akarják bevezetni ezt a határvédelmet, akkor eddig hogyan védhetett volna meg határokat?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.