Jó évet zár a V4, európai összehasonlításban mind a négy ország jól kezelte a járványt, így az első csatát megnyerték – mondta Orbán Viktor.

Orbán Trumpnak szurkol az amerikai elnökválasztáson
Fotó: NBC/Youtube

A kormányfő kiemelte: a második csata a munkahelyek megőrzése, a gazdasági növekedés megindítása.

Mind a négy ország ellenőrzés alatt tartja az államadósságát, nem miattuk van most szükség rendkívüli európai pénzügyi tervre

- tette hozzá.

Közölte: Magyarország ösztönösen ellenzi a közös hitelfelvételt, de vannak országok, amelyeknek most segíteni kell, ezért elfogadják az uniós megközelítést, hogy hitelt vegyenek fel.

Orbán Viktor kifejtette: ugyanakkor tény, hogy jelenleg messze vannak a megállapodástól. Most a tagállamok között egy okos pénzügyi szövetségre van szükség, és a jelenlegi javaslat ettől messze áll – mondta.

Úgy vélte, Lengyelországnak kulcsszerepe lesz a tárgyalásokon, hiszen most vette át a V4 vezetését, így nagyobb felelősség nyomja a lengyel kormányfő vállát, mintha csak a saját országáért tárgyalna.

A miniszterelnök azt mondta: bíznak a tárgyalások sikerében és abban, hogy mindenhol olyan vezetők kerülnek meghatározó pozíciókba, akik gazdaságorientált gondolkodásúak és képesek rendbe hozni országuk gazdaságát a járvány után.

Közölte:

azért szurkol Donald Trump amerikai elnöknek is, mert meglátása szerint csak ő képes rendbe hozni az amerikai gazdaságot a járvány után.

(MTI)

46 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
gazdaságorientált gondolkodásúak??? mármint, hogy te az lennél??? =))
verőce21
Nagy talány, hogyan tudja Trump lecsillapítani a négerek hisztériáját...? És még rá is venni őket, hogy rá szavazzanak!
Nem lehet eléggé hülyének nézni a választókat, hogy azt tegyék, amit elvárunk tőlük...
Béla333
Mintha belemarkolt volna a tomporába... Trump meg van hökkenve, O.V. meg elégedetten vigyorog...
Yoda69
@verőce21: Majd belenget egy mezesmadzagot a negereknek a valasztasok elott. Ennyi.
Nalunk is van 1 millio cigany, es 1 millio aluliskolazott aki hatalomban tudja tartani O1G meg mezesmadzag nelkul is.
Gazella
A sargarépának vége... Elvetette a sulykot régen...
Gazella
@Yoda69: a négereknek hiába lenget be bármiit a sárgarépa... Ők nem magyar alja nép...
szép új világ
Ugyan úgy vigyorog Trumpra, mint ahogy Ő rá szokott Semjén Zsóti.
Egyébként ez a kép mindent elárul a puhos roggyant elmeállapotáról.
Nyírfa
@szép új világ: Meg a Trumpéról! Szép pár! :DDD
Béla333
Ami az előző amerikai választáson bejött Orbánnak, az most vesztes ügy lesz!
Nem kellene ennyire nyíltan szurkolni egy állam vezetőjeként egy másik ország választásánál egyik elnökjelöltnek sem, ezt minden tökfej tudhatná...
tudode
Itt van Amerika? Megtörtént a csoda?
.
Amikor őfélesége kénytelen meghallgatni az azonnali órában a nép hangját, cinikus, rá jellemző válaszokkal
.
Egy azonnali kérdés a sok(k) közül
.
Mennyire hiteles a politikája miniszterelnök úr?
.
----- Így esett egymásnak Jakab Péter és Orbán Viktor
.
www.facebook.com/atv.hu/videos/222292512258452
.
Minden oka megvolt a NER-nek, hogy 2015 óta egyik tévéadó sem adhatja a parlament folyó, cirkusznak is beillő, még látványnak is rettenet az, hogy un. KÖZJOGI MÉLTÓSÁGOK milyen alacsonyan repkednek!
.
Általában ez a szint a szakmaiság, az értelmes vita helyett!
Yoda69
@Gazella: 4 eve is ezt mondtak, megis a szegenyreteg tolta hatalomba trumplit.
Eriksson
Trump legfőbb bűne, hogy különböző intézkedésekkel igyekszik hazavinni a külföldre kihelyezett termelést, mellyel az otthoniaknak több munkahely jutna. Most elsősorban ezek az érdekeltségek keményítenek be erősen neki, mert külföldön sokkal olcsóbb dolgoztatni. Ezeknek az üzleti érdekeltségeknek az amerikai lakosok nem számítanak, csak a profit.
Vesszen Trump, minden kerekek megkötője.
ómió
Még jó, hogy nem az anarcholiburnyáknak!
Yoda69
@Eriksson: Ez csak populista lozung.
Egy amerikai ceg sem vitte vissza a termelest a magas adok miatt. Inkabb most Indiaba es Del-Kelet Azsiaba helyezik at a termelest Kinabol.
namihami
Micsoda meglepetés?!?!
Az ilyenekre mondják, hogy párban járnak. Hát ezek már nem. Csatlakozott hozzájuk a lengyel, az orosz, a sok távol-keleti és egyéb hasonszőrű társuk.
kokopelli
@csak úgy...: a Trampli leß@rja,hogy a honfitársai a világ melyik részében dolgoztatanak,és azt is,hogy az
mekkora problémát jelenthet az az otthoni munkanélkülieknek! A teljes vagyonát a honfitársai kárára kereste,az épí-
tészeti manipulációival! Letarolt elnéptelenedett városrészeket hagyott hátra üres kaszinókkal,szállodákkal! (:-() !
tudode
Észrevehetné már ez az elfűrészelt óriás, hogy csak a be nem álló szája miatt figyelnek rá világszerte!
.
Annyira, hogy legtöbben azt sem tudják, hogy közjogilag nincs is!
cikicakk55
" hogy mindenhol olyan vezetők kerülnek meghatározó pozíciókba, akik gazdaságorientált gondolkodásúak és képesek rendbe hozni országuk gazdaságát a járvány után." Na ezen a mondaton kínomban felröhögtem. Pont Orbán mond ilyet,aki a Magyar gazdaságot a mélybe taszította, a munka nélkül maradt embereket magára hagyta, aki a saját haveri és családi körének biztosít korlátlan pénzügyi lehetőségeket. Itt nálunk sajnos csak olyan vezetők vannak a kormányban,akik a saját gazdasági gondjaikat oldják meg,bár már így is milliárdosok, de az ilyeneknek semmi nem elég. Trampli épp olyan gusztustalan féreg,mint a G. Ezen a fényképen már csak pont az hiányzik,hogy a nyelve kilógjon. Úgy néz Tramplira mint az Istenre. Büszkén feszít mellette,mint ha a legjobb barátja lenne. Undorítóak.
Gazella
@Yoda69: stop! Akkor nem gyilkolt meg négert a rendőr! Most meeg igen...
kokopelli
@cikicakk55: Nekem mindíg az a benyomásom,hogy ő t.k. azért áll be a tényleg jelentős politikusok közé,hogy valami-
kor az unokáknak meg tudja mutatni,hogy a papa milyen nagyságokkal volt egy szinten! A párizsi Ch.Hebdo gyászme-
neten tünt fel először,hogy pár perc alatt a 4.-5. sorból az első-második sorba küzdötte előre magát! A Trampli mellett is
valószínüleg egy ismerősének kamerájába vigyorog! ...vagy saját udvari fotósa van?
(...ilyesmit a vidéki lagzikon a kis parasztcsórók csináltak) (;-))
rasztcsórók
evacica
@cikicakk55: Ja hát boldog, hogy végre meghívták a Fehér házba! Minden magyar miniszterelnököt már meghívtak csak őt nem! Frusztrálta is rendesen! Na most végre ez az ügyeletes pojáca meghívta nem lát a boldogságtól! Na én nem lennék büszke egy ilyen fajsúlytalan elnök meghívására. Lelke rajta!l
Nyírfa
Még a fejével is megpróbál ágaskodni! :DD
Yoda69
@Gazella: Ez nem az első eset volt és nem is az utolsó.
Az USAban szinte mindennapos dolog. Fél év és senki sem fog rá emlékezni.
De ettől függetlenül remelem hogy Trump bukni fog.
yazo64
@Nyírfa: Még a nyakánál sem gombolta be az inget hogy jobban érezze trampli bőre illatát... vagy csak nem érte be:)))
Gyütt Mönt
@durbincs: koma, kihúztad a gyufát. Eddig csak te támadtál, de fordult a kocka. Azt olvastam, hogy bedegeci vagy, később meg hogy nem a bede. Akkor csak a geci?
kokopelli
@durbincs: te tényleg sokkal hülyébb vagy mint az eredeti "durbincs",pedig nem ő volt a legfényesebb gyertya a szegé-
nyek csóró "karácsonyfáján" sem.Annyira rá vagy szorulva,hogy hülyét csináljanak belőled? Mazochista vagy,vagy csak
párthű IQ-mentes pártkatona! Komolyan!Szedsz valamit humor ellen?Nem veszed észre,hogy min. a fele az általad "meg-
szólítottaknak" már régen abbahagyta a kommentelést? Ennyire olcsó trollokra van csak lóvéja a "fityisznek?
"Ende der Durchsage!"
Nyírfa
@yazo64: Miket nem vesztek észre! :))

Még jó, hogy nem bökte meg Trump vállát: Hello, Röfi, itt Orbán kipcsak Felcsútról! :))
kokopelli
@durbincs: ...anyád kibeszélte a dógot neked? ...nagyon balf@ß utánzat vagy csórikám! Ne erölködj!
kokopelli
@Nyírfa: ...borzalmas egy "reklámja" az országának! A "felcsúti etikettet" hinti szét a világban,a pimasz
helyezkedéseivel, a vigyorával!? Nem szól (szólhat) neki senki,hogy lassan már kínos??
Nyírfa
@kokopelli: Nem tudom, mire várnak. Elképesztően faragatlan ember, nem fogott rajta sem az egyetem, sem a kollégium.
Nincs más magyarázat, minthogy ilyen a személyisége, jó példát pedig a család sem tudott számára mutatni.
Az katasztrófa, hogy ilyen alkattal, állapottal lehet valaki egy ország vezetője.
Azért hogy megtalálta magának a hasonló problémát jelentő Trumpot, akinek a hátán lovagolna be a nemzetközi porondra, Trump pedig az észak-koreai "nagyágyút", akit a barátjának nevez. Kim Dzsongun ugyan már valószínűleg nem él, Trump ideje is lejáróban, de Orbán még kétségbeesetten küzd azért, hogy elismertesse vezetői tekintélyét, és befolyását Közép-Kelet-Európában.
Rockxy
kinek szurkojjon a zorbán?
jasszer arafatnak?
kokopelli
@Nyírfa: ...lassan látszik rajta,hogy az apja hogyan "kezelte" ifjú korában! Büszkén mesélte,hogy agyba-főbe
verte őt! Idővel csak előjön az eredmény! Büszke rá? Ahogy a Trampli-ékra vigyorog, az megér egy vizsgálatot!
kokopelli
@Nyírfa: Elfelejti ill. szeretné elfelejtetni a degenerált követőivel ez a "kényszermenekült",hogy a családja úgy került
véglegesen az USÁ-ba,hogy az Európába (Bajorországba) visszatérni akaró nagyapját egyszerűen kiutasították,mivel
egy hosszú börtönbüntetést nem akart leülni mint katonaszökevény! Az ilyen "getzik" a legmocskosabbak az őslakós-
sággal szemben!Soha nem szabadulnak meg a bizonyítási kényszertől,hogy ők is csak "migrik"!Azt hitték az őseik,hogy
a virágzó Amerika felépítése után,a szinesbőrű rabszolgák utódai,egy "Na viszlát,mivel elvégeztük a melót,visszame-
gyünk Afrikába!Az indiánok pedig itt maradhatnak ősi hazájukban,békében az európai migrikkel!"
kokopelli
@durbincs: (15:07)
...kérdezd meg anyádat,vagy az igazi "durbincs"-ot! ...te tényleg nagyon "kevés" vagy,még imitátornak is! (;-)))
Nyírfa
@kokopelli: De hiszen erről szól az USA jelene! A gyarmatosítás, az indiánok legyilkolása, rezervátumba hajtása, az afrikai lakosság idehurcolása , rabszolgaságra kényszerítése, majd a velük való, napjainkig tartó bánásmód törvényszerűen váltotta ki a zavargásokat. Szerintem csak akkor lesz rend , ha a humánum fogja megtölteni tartalommal a polgárok kritikus többségét, így a bürokráciát is. Lesz munka vele! De, nemcsak Amerikában! Vízválasztó ez a század!
kokopelli
@Nyírfa: Nekem is meg a nejemnek is vannak közeli rokonaink odaát! Közvetlen a háború után hajóztak ki a nagy-
bácsik ill. nagynénik!Már az unokatestvéreink is eltávolodtak az európai életformától,kultúrától és szokásoktól!Láto-
gatásainkor büszkén mutatták a magyar ill.a német klubbjaikat,ahol érzésük szerint a régebbi kultúrát tartották meg
,de valahogy nekünk volt kínos a régi dolgok hamis konzerválása!Az unokatesók sem értették,hogy miért nem nő
fel az európai kultúra végre az amerikaihoz! (:-()! Annyira kényelmetlen volt az egész,hogy a rokonság meglátogatá-
sa nélutazgattunk tovább az újvilágba!
Gyütt Mönt
@durbincs: látom, továbbra is ötvözöd a kreténséget a gyűlölködéssel, de ne aggódj, rajtad tartom a szemem. Csak hogy érezd a törődést.
Gyütt Mönt
@durbincs: újabban azt olvastam, hogy nem te vagy a bedegeci. Viszont azt hallottam, hogy már verekednél is? Koma szintet léptél - lefelé.
kokopelli
@Gyütt Mönt: Az eredeti "durbincs"-csal sem váltottam kommenteket,mert ha valaki a jópofizást összekeveri a
trágársággal,akár hölgyekkel szemben is, az egy halom ß@r!Most hogy egy még gyengébb idióta vette át a szerepét,
igaz,hogy még sokkal silányabban,az mindent elmond! "Aki a baromságot humorként akarja eladni,az más szemétsé-
gekre is képes! Ez a tetű még annyira sem képes mint az ex durbincs!Igaz,hogy "zusammen" kitöltenének egy emele-
tet a volt Róbert Károly kőrúti "tébolydában",de én a vadászokra bíznám!...egy kicsit meghajtani őket vaktölténnyel!
igaz,hogy a vele kommunikáló fideszeseket ő által lehet jól kategorizálni!(pl. "durbika"... stb! (;-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.