Az Index körüli történésekkel kapcsolatban üzleti titok megsértése bűntett gyanúja miatt tett feljelentést a IX. kerületi ügyészségen Tényi István. A közérdekű bejelentéseiről ismert közéleti szereplő a feljelentését több sajtóhírre alapozta – írta meg szerda reggel a Magyar Nemzet.

A Magyar Nemzet szerint Tényi István sajtóhírekre alapozva fordult a IX. kerületi ügyészséghez. A lap úgy tudja, az ismert feljelentő ezúttal azért jelentette fel Dull Szabolcsot, mert

Bodolai László, az Index.hu Zrt. elnöke „súlyos megállapításokat tett a volt főszerkesztőről”.

A Media1.hu-n megjelent cikkben bemutatott, nyilvánosságra került internetes bejegyzés szerint Bodolai László, az Indexet tulajdonló alapítvány vezetője súlyos kijelentéseket tett Dull Szabolcsról, az elküldött főszerkesztőről. Utóbbi, Bodolai szerint, baloldali politikusokkal egyezkedve szétverte az Indexet, és ezért külföldön rendőrök vitték volna el belső, szenzitív információk versenytárshoz való szivárogtatásáért – írja a Magyar Nemzet.

Az idézett bejegyzésben Bodolai azt állította: információi vannak arról, hogy a korábbi főszerkesztő és igazgatósági tag politikusokkal egyezkedett az elmúlt hetekben. 

Beadványában Tényi István kifejtette: bizonyítottság esetén az ügyben felmerülhet az üzleti titok megsértése bűntett gyanúja. Egyúttal indítványozta, hogy az ügyben a tényállás tisztázása érdekében az ügyészség rendeljen el feljelentéskiegészítést, s szükség esetén rendeljék el a nyomozás megindítását.

Dull Szabolcs korábban az RTL híradónak azt mondta, ő sosem adott ki üzleti titkokat

- teszi hozzá a 24.hu.

Forrás: Magyar Nemzet, 24.hu, media1.hu

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
Bárkit bíróság elé lehet citálni. De a végső gyanúsított Orbán lesz. Még egy kis türelem emberek.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
solidedge
Bárkit bíróság elé lehet citálni. De a végső gyanúsított Orbán lesz. Még egy kis türelem emberek.
Macskaszem
Ez a Tényi egy igazi idióta. A feljelentés a nünükéje, vagy a nyunyókája, vagy mi a holdkóros istenfarka.
Oposit
A pedofílre is legalább ekkora elánnal kellett volna ráugrani.
justhpeter
Szegény Tényi már rég nem tudja, hogy ki ő valójában és hogy hol van.
tudode
Tényi leválthatta Budai Gyula feljelentőt, akinek nem soKK kapása volt
.
------ Budai Gyula mérlege: 1434 ügy, ítélet nélkül
.
www.borsonline.hu/aktualis/budai-gyula-merlege-1434-ugy-itelet-nelkul/50016
.
A NER, és őfélesége fő erőssége a karaktergyilkosság olyan rafcsin, hogy másokkal végezeti el a piszkos melót jó pizért!
legott
Hogy örülhet a rossz életű, rossz hírű, csak nevében Magyar Nemzet, hogy ezt leírhatta.
Talán még bele is borsóztak, annyira.

Amerikában, amikor betámadnak egy kisebbségit, pl. egy homokost, utána a betámadók olyan összegű kártérítést fizetnek - pusztán a megkülönböztetés miatt, a hamis vád miatt meg a többszörösét -, hogy abba belerokkan a vádló, és soha többé nem kap munkát senkitől !!!

Dull Szabolcs helyében elmennék a falig - és tovább.
szép új világ
Én csak azon csodálkozom, hogy Tényi ellen hogy hogy indítottak még eljárást hamis vád miatt, illetve nem kötelezték kártérítésre rágalmazás miatt. Nem ártana, ha visszanyalna már a fagyi.
Eladott Ország
A hatalomnak nem volt elég az Origó, majd a Népszabadság beszántása, mint ahogy a teljes vidéki sajtó leuralása és a rádiófrekvenciák megszerzése sem. Minden ellenzéki és független oldalt, fórumot és csatornát lassan, de biztosan meg akarnak szüntetni. A mostani időszak egy kiváló alkalom lett volna arra, hogy óriási felháborodás és tüntetés nélkül megtegyék ezt, hiszen Orbán Viktor nemrégiben hazaérkezett a brüsszeli csúcsról, ahol is győzelemre vezette az országot. Ez persze egyáltalán nem igaz, de nem is számít, hiszen 2,8 millió ember elhisz bármit, amit a felcsúti focista állít, akkor is, ha megnyilatkozásai teljesen szembemennek a valósággal. Bodolai László ugyanis elszámolta magát akkor, amikor Dull Szabolcs főszerkesztőt kirúgta a laptól. Mint később kiderült, ez volt az utolsó csepp a szerkesztőség számára, innen már nem volt visszaút. Egy emberként álltak ki egykori társukért, akit Bodolai nem kívánt visszahelyezni pozíciójába, akkor sem, ha a teljes szerkesztőség ezt kérte. Valószínűleg a fidesz kilóra megvette mint egy hízott libát. Kíváncsian várom a seggnyalási lánc következő útját.
namihami
A nyomozás ki is deríti majd, hogy ő a felelős a Teniszszövetség milliárdos hiányáért. Ha a vád mégis megdőlne, akkor jöhet a Farkasflóri-ügy, az Úszó VB-s pénzek és még sokan mások.
Van választék...
Csizmás Kond
...mongyuk nem csak a bőr sülne le rólam hanem minden ha ilyen szarkavarásnak kéne részese legyek mint tüntető vagy aktív gyalázkodó beírogató...na de sokaknak azbesztből van a bőr...:(
..szar ügy gyerekek amikor negyedévente így átvernek és akkor sem nyílik a csipás...
F_Viktor
A maffiamódszer újra működik, Brüsszelben a fosztogatók ezzel mossák orbánt a jogos vádakkal szemben. 2-3 év után, mikor Dullt felmentik, már az EU-ban is elhomályosul az Index története, ahogyan történt ez a Népszabadsággal is.
Mocskos rühes banda!
legott
Te geci náci fideszes!
Miért gondolod azt, hogy a buzulás nagyobb bűn, mint népirtó nácinak lenni?

Csak, hogy értsd már meg végre te agyhalott istentelen geci náci: MINDEN BŰNÉRT HALÁL JÁR !!!
Te geci náci, ugyanúgy, ugyanazért halsz meg, mint egy buzi - bűnt követtél el, és a bűnért halál jár!
legott
Ja, hogy ezt sem érted...
A halálod előtt nincs bocsánat a számodra, csak a halálod után.
A bűn zsoldja, a halál.

Mindenképpen meg kell halnod, hogy bocsánatot nyerj.

Húp-húp...
Az anyád biztos, hogy egy kurva volt, te geci náci, de erről nem te tehetsz. Erről az anyád tehet.
Ez csak úgy megtörtént... sokszor... egymás után... sokszor...
legott
Egy buzinak kurvább az anyja, vagy egy nácinak?
Szerinted, Bayer Zsót?
legott
Egy náci ugyanúgy hal meg, mint egy buzi.
Peller Anikó
Már a cím is aljas: Indulhat a nyomozás Dull Szabolcs ellen. Elhárultak az akadályok, indulhat a nyomozás.
ómió
Efftárs jelent fel efftársat? És, efftársak, ezt nem kéne a "Zorbánra" hazudni?!
RonaGyuri
@RonaGyuri: bár a jelenség valóban fennáll, de az értelmezés mellément.
Orbánék - akik valójában nem is értik, hogy mi az a konzervatívizmus - kezdettől utálták a konzervatívokat, ami megváltozott az a konzervatív megmondóemberek kezdenek felhagyni a Merkel-anyó effektusukkal: Viktorka egy kicsit szervtelen és szertelen, de lehet vele tárgyalni! =))
ómió
@Eladott Ország: És az attól lett "diktatúra", hogy a tetvesbolsi tetübandád ezt hazudja rá?! Ez nagyon kevés, efftársak! Athina se tud "átütőbbet"?
ómió
@Eladott Ország: Ha a "bukott kommunista rezsim itt maradt romhalmaza"-ra vagy kíváncsi, tekints "bizalommal" a saját bolsi tetübandáitokra! Tudod, amelyikek "jeles alkalmakkor" máig is "szent himnuszotokat", az Internacionálét éneklik!
csipetke
Nincs ebben semmi különös,ez is a fidesz módszer egy fajtája.Addig buzerálják az illetőt (az ilyen-olyan (leginkább fideszes mocsármédiában,szennylapjaikban),amíg teljesen el nem lehetetlenítik.Ez ellen egy orvosság van,perelni,perelni,és perelni.
Asszem Dull Szabolcs van olyan tökös ember,hogy ezt fogja tenni
ómió
@Eladott Ország: Na! Megjelent az Athina Művek "innovációja", tetüfi?! Akkor már a fényképedről is a hazugság csöpög, ugye? Dinnyényi csöppökben! Így csap át nálatok a mennyiség "minőségbe"!
ómió
@Eladott Ország: A bolsi elmeroggyant "mások-hülyézése" - mit mondhatni - maga lehet a "diliházi báj"! Régóta vagy ottlakó, hogy még birkamesében is "részesülsz"?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.