Novák Hunor szerint rosszul oltották be Orbán Viktort, az orvos erről egy keddi bejegyzésben írt a Facebookon – szúrta ki a 24.hu.

A kormányfő közösségi oldalára kedden egy videót töltöttek fel, amelyen az látható, hogy Orbán Viktor megkapja az influenza elleni védőoltást.

Csak bátran. Aki tudja, oltassa be magát influenza ellen!

– ezzel a kommentárral osztották meg Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-oldalán azt a képet és videót, amely szerint a kormányfőt is beoltották influenza ellen.

Novák azonban szerdán a Facebookon azt írta, hogy a fenri felvételen több hiba is látható. Az orvos feltételezése szerint a kormányfő azt az oltást kapta, amelyet a deltaizomba kell beadni, mert a felvételeken látható részre csak izomba adott injekciót illik típusosan beadni. Novák megjegyezte, hogy típushiba, hogy ilyenkor a videón látható módon összecsípik a bőrt, mert azt akkor kell csinálni, ha zsírszövetbe oltanak.

Ha összecsípve adjuk be a bőrredőbe, a tű vége és így az oltás könnyen a zsírszövetbe kerül, a beadott oltás így akár hatástalan is lehet, illetve komolyabb helyi mellékhatás alakulhat ki (viszkető csomó, gyulladás, esetleg zsírszövet elhalás).

Novák Hunor kiemelte, hogy ez a fajta módszer nem az adott orvos kritikája, inkább az oktatási rendszeré, és még napjainkban is tévesen oktatják sok helyen a fiatal orvosoknak az oltás beadását. Hozzátette, hogy két másik rossz gyakorlat is látható a videóban: az egyik, hogy a beszúrás után visszaszívják a fecskendőt, ami csak a fájdalmat fokozza, vállizomba adva viszont helytelen és a nemzetközi szakmai irányelvek nem is javasolják. A másik pedig, hogy az izomba adott injekciót jobb gyorsan elvégezni, a terület pofozgatása felesleges.

Az orvos megjegyezte:

Én is így tanultam, ahogy a videóban látható. Mert »így szoktuk«. De utána olvastam, változtattam, remélem, minél több kolléga fog így tenni a jövőben!

️ Rosszul oltották be Orbán Viktort (Kiegészítés: már tavaly is tartottam előadást gyermekgyógyászati konferencián,...

Közzétette: Dr. Novák Hunor – 2020. október 20., kedd

Forrás: 24.hu

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Ha már őt is pancserok kezelik akkó tényleg gáz van!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
rokker33
Nem kívánom senki halálát,de hátha felfordul tőle! Nem kár érte mehet a dögkútba a többi disznó közé komposztnak vagy kutyaeledelnek!
jesz
Na, a dokinak reszeltek...már megvan a hatfős kivégző osztag,
csak töltényt kell valahol beszerezni. Fontos, hogy az esetből tanuljon a még itt maradt pár ezer praktizáló ...

Ha így, akkor így.
legott
Az orvos nem hibáztatható, mert eddig az orvosok is rosszul tudták.

XXI. század
Az embereket meg kell tanítani kezet mosni és oltást beadni. 5G-vel biztosan gyorsabban megy majd.
Most dobtam el az agyam.
Nem tudom mit csináljak. Visszamásszak a fára?

www.youtube.com/watch?v=ub747pprmJ8
Szeparepa2
Az nem baj, reméljük mielőbb megdöglik...
human
Remélem sok orvos olvassa ezt a cikket és felülbírálja az oltási módszerét. Egyébként nem csak az orvosi szakma küszködik az "így szoktuk" jelenséggel. Az szakik ritkán szokták frissíteni a már talán elavult ismereteiket.
Eladott__Ország
@jesz: Mindkettőnek! Musztakbashi Ifnet Iko rendezi!
Aki Én
,,Csak bátran. Aki tudja, oltassa be magát influenza ellen!"
Hát igen, aki tudja. Mert mint hallottuk, most vírus idején, mikor az influenza elleni védőoltásra is megnövekedett az igény, ami várható volt, csak annyit rendeltek, mint eddig. Vagyis qrva kevés. Ráadásul felvásárolták, a háziorvosok is csak fele annyit kaptak, amennyit rendeltek.
Ezt sem tudják jól kezelni.
DR Eric CARTMEN
Mit erőlködnek vele? Egy állatorvos ötezerért elaltatja !
Nessy
@human: Tapintatosan közlöm, hogy tudják a dokik. Sőt a legtöbb helyen az asszisztens is beadja! De így volt látványosabb a kamera kedvéért! Mint ahogy nem áll még egy orvos és nézi mi történik! Általában állva, laza karba egy pillanat alatt adják be, főpapi segédlet nélkül.
namihami
Valóban rossz volt az oltás metódusa. Egy lovagi lándzsával kellett volna, lóhátról. Úgy, hogy a lándzsa végére, a hátán még egy kabátot is rá lehessen akasztani.
(elnézést a lovagkor kedvelőitől)
human
@Nessy: Látványoltás? :) Mondjuk Orbánnak már volt látvány hőmérőzése is a reptéren. Az is milyen szép fideszes történet volt.
verőce21
Ettől a kis desztillált víztől semmi baja nem lesz...
Nem kell úgy aggódni...!
Jozefina
Ha már őt is pancserok kezelik akkó tényleg gáz van!!!
Lepényleső
Talán még a hatvanas években,- de az eredménye kétségtelen?
SystemError
Levegőbuborék ment be, ha nem akkor nem érdekel..
Nessy
@Jozefina: A Honvéd főigazgatója! Aki civilben bőrgyógyász volt. A vénás injekción kívűl a többit az asszisztensek adják be, vért is ők vesznek. Jobban is "vénáznak" mint egyik másik fődoki. Ez reklám és propaganda volt egész cili - buli!
Nessy
@SystemError: A levegőbuborék csak vénás injekció esetében veszélyes. Itt teljesen mindegy. Legfeljebb egy idegszálat lehet telibe kapni, akkor két napig érzékeny lesz a karja, ha ráfekszik.
csak úgy....
"Ha összecsípve adjuk be a bőrredőbe, a tű vége és így az oltás könnyen a zsírszövetbe kerül" :) orbánt oltani nem lehet egyszerü föladat a zsír redöi miatt..
Maria24s
Szeretne egy lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.