A magyar kormány megvétózta a költségvetési jogalkotási csomagot.

A magyar kormány, a 2020. júliusi európai uniós csúcson megelőlegezett álláspontjának megfelelően, megvétózta a költségvetési jogalkotási csomagot, élve az uniós szerződésekben garantált vétójogával – áll Orbán Viktor miniszterelnök nyilatkozatában.

„Aki megvédi a határait és megvédi országát a migrációtól, Brüsszelben már nem minősülhet jogállamnak.

A jelenlegi javaslat elfogadása után pedig nem lenne akadálya annak, hogy a tagországoknak járó pénzeket a bevándorlás támogatásához kössék, és a migrációt ellenző országokat költségvetési eszközökkel megzsarolják” – mondta a kormányfő.

Orbán Viktor: a kormány jogával élve vétózta meg az uniós csomagot

A miniszterelnök közölte azt is, hogy Magyarország a vita során a lojális együttműködés, a kiszámíthatóság és a transzparencia elveit követve járt el, mindvégig kompromisszumkészséget mutatott. Annak ellenére, hogy a gazdasági válság közös hitelfelvétellel történő kezelését sosem tartotta megfelelőnek.

Nyilatkozatában kijelentette:

a 2020 júliusában született kompromisszumot csak azért fogadtuk el, mert elkötelezettek vagyunk az európai szolidaritás mellett és támogatjuk, hogy a pénzügyi segítségre szoruló államok a lehető leggyorsabban forrásokhoz jussanak.

Hozzátette, a mai kormánypárt vezetői azok, akik Magyarországon kiharcolták a jogállamot a kommunista diktatúrával szemben. Az elmúlt évek bevándorlási vitái során a jogállamra hivatkozás jogi helyett politikai és ideológiai eszközzé vált. Objektív kritériumok hiányában és a jogorvoslat lehetősége nélkül erre tagállamot büntető eljárást alapozni nem lehet – fejtette ki.

„Véleményünk szerint Európa egységét aláásó súlyos hiba lenne a pénzügyi, gazdasági kérdések politikai vitákkal való összekapacsolása. Bármely új tagállamokat büntető mechanizmus bevezetése csak a szerződések egyhangú módosításával lehetséges” – közölte álláspontját a miniszterelnök.

Cikk- és címlapkép: AFP

(MTI)

50 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Nem erről kellett volna megkérdezni az ország polgárait- hogy van-e jogod a vétóhoz?? Mert szerintem nincs, erre nem kaptál felhatalmazást soha senkitől- mert Te nem az ország vagy, és az ország nem egyenlő veled. Te erről nem dönthetsz egy személyben, mert az uniós tagságot népszavazás erősitette meg- Te meg azt az uintézményt, annak alapját támadod a vétóddal, amelyet mi választottunk . Igaz, hogy a belépési szerződés ratifikációját te és csendes társad , a nagy ho-ho-horgász nem szavazta meg anno. De ez szemmit sem számit- hiszen a többi választott képviselő megszavazta, és kell-e nagyobb ratifikiáció egy népszavazásnál. Törvényt sértesz orbán, nyiltan- a csatlakozási törvényt veszed semmibe, és hazát árulsz. mennyit kapsz ezért putyintól, és a kinai kommunista párttól?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Jozefina
Nyugodtan beszélhetne egyes számban is. A személyi felelős azért, hogy sok milliárd EU-s támogatástól esnek el a vállalkozó!!! Mellesleg, ha annyira jogállam vagyunk, akkor meg miért parázik??? Esetleg ebben sem mond igazat??!!
verőce21
Aki megvédi a határait, az már nem jogállam!

A nemzetközi standardok sem bizonyulnak egzaktnak. Például a Riporterek Határok Nélkül sajtószabadság-listáján rendre bejelentik, hogy Magyarország egyre nehezebb helyzetben van..., ugyanakkor a listán például Namíbia, Burkina Faso vagy Botswana egyaránt megelőzi az Egyesült Államokat...
justhpeter
"a mai kormánypárt vezetői azok, akik Magyarországon kiharcolták a jogállamot a kommunista diktatúrával szemben"

Így igaz ! Ezért ül a legtöbb volt mszmp tag a fideSSben, igaz ma már átszellemült nemzeti-keresztény álarcban.
verőce21
Hogy fennáll-e a jogállamiság megsértésének gyanúja, lényegében ez azt jelenti, hogy feláll egy bunkó az EP-ben, és azt mondja: ugyan nem tudok semmi konkrétumot, de azt álmodtam, és az a megérzésem, ezek meg ezek megsérteni készülnek a jogállamiság szentségét. Ennyi elég.
Nagy komolyan összeülnek, és kimondják: ez így nem mehet tovább, és átmenetileg, ki tudja meddig, felfüggesztik azt a pénzt.
csak úgy....
orbán egy született szarkeverö!
"Ne feledjék, Vaclav Havel már 2002-ben azt írta Orbán Viktorról: „Ha ez az ember még egyszer hatalomhoz jut, Isten óvja Magyarországot, de még Európát is."
Béla333
Mocskos tolvajok vagytok, semmi több!
Amit csinál Orbán és bandája, az hazaárulás!!!
kereső
Nem erről kellett volna megkérdezni az ország polgárait- hogy van-e jogod a vétóhoz?? Mert szerintem nincs, erre nem kaptál felhatalmazást soha senkitől- mert Te nem az ország vagy, és az ország nem egyenlő veled. Te erről nem dönthetsz egy személyben, mert az uniós tagságot népszavazás erősitette meg- Te meg azt az uintézményt, annak alapját támadod a vétóddal, amelyet mi választottunk . Igaz, hogy a belépési szerződés ratifikációját te és csendes társad , a nagy ho-ho-horgász nem szavazta meg anno. De ez szemmit sem számit- hiszen a többi választott képviselő megszavazta, és kell-e nagyobb ratifikiáció egy népszavazásnál. Törvényt sértesz orbán, nyiltan- a csatlakozási törvényt veszed semmibe, és hazát árulsz. mennyit kapsz ezért putyintól, és a kinai kommunista párttól?
SystemError
Amikor sarokba szorul egy patkány...:) Európa vezető értelmisége nem kér a sarkbaszorultan mindenkit magával rántó patkányokból. Szégyen, hogy egy ilyen zsebes, szélhámos geci a miniszterelnökünk!
szaboria1
Alcsútdobozi falúszéli vályogházi cigány ide vezeti az országot.
femina.hu/terasz/orban-regi...
Clavigo
Így kell ezt csinálni .A Felcsuti Nemzethhy Tébolydában..( Amit Kegyes Urunk megtanult a putriban )..Bekéredzkedünk valahová,,befogadnak,,etetnek,stb. Hálából jól odaszarunk az asztal közepére,,kizsebeljük a Vendéglátót,,oszt még mi vagyunk felháborodva,,ha az EU. mindezt nem veszi jó néven..Hánynom kell ettől Sertéstől,és a kondájától..
Clavigo
@Shikari: Téged megint ki kérdezett,,puliszkazabáló ,román szartartály ??
csak úgy....
@Shikari: ne humorizálj tibcsi,hüle vagy te ahhoz.
Sámannus
Hazudozó, hát a körözött bűnözőket pontosan te telepíted Európába, még a szomszédodba is. Most is csak a pénz miatt vered a nyálad.
Aki Én
@verőce21: Ne kajáld be ezt a sok hazugságot.
Az egész azért van, mert orbán nem hagyott más lehetőséget az eu-s pénzek látványos és egyértelmű ellopása miatt, amiből elegük van nem csak az eu vezetőinek, hanem egész Európának, és az európai embereknek. Kizárólag orbán az oka annak, hogy egyáltalán erről az evidenciáról kell beszélni hónapok óta. Most meg ő játssza nektek a hazafit, a megmentőt? Húúú, de qrva beteg ez. Kizárólag miatta lóg most a levegőben pár ezermilliárd, ami ugye nem kell nekünk, különösen most, válság idején. Lehet, hogy ennek hiánya csak őt érintené hátrányosan, akkor inkább az országé, a magyaroké se legyen?
Csak ti, kb 1.000.000 hithű agyatlan hiszitek (mert aki ezt nem látja, vagy tagadja, az agyatlan), hogy rendben van amit a hazug, korrupt gazdátok tesz. Szerintem ti ennek sem érzitek a súlyát, a következményeit, mert orbán seggéből ki sem láttok.
Aztán miért gondoljuk, hogy ezzel Magyarországot szeretnék szivatni, miért állítjuk be úgy, mintha ez Mo ellen irányulna csak és kizárólag, 25 állam miért nem fél ettől? Csak nem azért, mert mást nem is lenne ok visszafogni a jogállamiság leépítésében, és ezt még ti is tudjátok??? Ez így gyakorlatilag egy beismerés részetekről.
Fogjátok már fel végre, hogy ez nem a hazai ellenzéknek árt, hanem komplett Európának, de különösen nekünk. Neked is, annak ellenére, hogy ezt nem fogod fel.
Lehet itt és most egy aljas és ártalmas csatát nyerni, hogy ti boldogok legyetek, és istenítsétek ezt a hazaárulót, de hosszútávon rábasztok ti is.
Csak ti hiszitek, hogy orbán tolvajlásaiból nektek bármi hasznotok van.
Namely
@kereső: "Nem erről kellett volna megkérdezni az ország polgárait- hogy van-e jogod a vétóhoz??"
Érdekes, de amikor a dublini szerződés volt, hiányoltad-e a népszavazást? Vagy hiányolnád-e ha egyetértene? Vagy csak akkor kell népszavazás, ha nem a te szájízed szerint szavaz?
"Mert szerintem nincs, erre nem kaptál felhatalmazást soha senkitől- mert Te nem az ország vagy, és az ország nem egyenlő veled."
Arra nincsen felhatalmazása, amit nem kommunikált a választások alatt, tehát itt nem kell, mivel a jelenlegi irányvonal szerepel már minimum 5 éve.
"Te erről nem dönthetsz egy személyben, mert az uniós tagságot népszavazás erősitette meg- Te meg azt az uintézményt, annak alapját támadod a vétóddal, amelyet mi választottunk ."
Mivel most nem az uniós tagságról döntött, ezért teljesen értelmetlen az érvelésed.
"Törvényt sértesz orbán, nyiltan- a csatlakozási törvényt veszed semmibe,"
Melyik törvényt sértette meg?
" és hazát árulsz. mennyit kapsz ezért putyintól, és a kinai kommunista párttól? "
Ezt állítani annak fényében, ahogyan az egész EU vezetése nyalja a biden seggét, aki pedig bizonyítottan tele van kínai kenőpénzzel.
:D
Csizmás Kond
Helyesen tette, ezért vannak odaválasztva.
Nyírfa
Orbán Viktor fidesze egy rákos daganat az EU testén, el kell távolítani.
dr. prédikátor
@Shikari: nyikari cerkóf!!!anyádat megdugtad már ma??? le is szopattad??? akkor meg takarodj innen te mocsok klozetlakó az anyád picsájába te román bozgor!!!
kereső
@Namely: Érdeklődöm tisztelettel, az általad hivatkozott Dublini szerződés mennyiben változtatta meg az eu alapokmányát? Igen- vagy nem választ kérek. Egyébként csak hogy tudd- az eu alapokmányairól anno népszavazást tartottak az akkor még EK- Európai Közösség- tagállamai, igy a nizzai a lisszaboni szerződésről is. Azok úgy kerültek bevezetésre. És téved orbánod, ja nem is hanem hazudik, amikor azt mondja" nem azért hoztuk???! létre az uniót, hogy szovjetúnió legyen belőle". Mi a lófüttyöt hozott ő létre, amikor az unió jogelődje az EGK- európai gazdasági közösség- majd az EK kibővitve létrejött ő még a faluszéli vályogházhoz tartozó disznóólat takaritotta.( ami amúgy nem szégyen, mert ez hozzátartozott a falusi életformához), csak nem kéne hazudni ezzel kapcsolatban sem.
Aki Én
@Namely: ,,Vagy csak akkor kell népszavazás, ha nem a te szájízed szerint szavaz?"
Esetleg megnézhetnéd, hogy itthon miről volt, és miről nem lehetett népszavazás az elmúlt években.
IQ 30 felett érteni fogod.
kereső
@Namely: És ha az eu parlamentje elveti a jogállami feltételeket, az a eu alapszerződés teljes elvetése, az eu mint közösség felrúgása. Talán tanulmányozd az általam fentebb hivatkozott szerződéseket, amelyeket elfogadtunk a csatlakozási szerződés aláirásakor.
dr. prédikátor
@Shikari: nyikari cerkóf te mocskos román féreg!!! ne ugass már mert teleszarom a szádat hogy legyen mit zabálnod!!!te mocskos pedofil buzi!!! takarodj innen te hegyi móc!!!
legott
Az Orbán-kormány nem Magyarország kormánya - hanem 2,8 millió magyar (és 900 ezer külhoni magyar) érdek és dacszövetségbe kényszerült buta bunkó paraszt (kommunista III/II-es ügynöktől a magyarul alig vagy egyáltalán nem tudókon keresztül, a fasiszta náci kőbunkókig) fideszes-birka-moslék-csürhe-csőcselékéé !!!
Clavigo
@Shikari: Idióta oláh fostalicska..Olyan hülye vagy ,,hogy a hullámvasuton is felfelé sikítasz,,te anyagyász köpőcsésze..
Sámannus
Használja is az egyesszám első személyt, amikor a saját nagyságát akarja ránk erőltetni. Intézkedtem, adtam, segítettem, pofáztam, meg ilyeneket nem az ország segít magán, hanem ő, aki csak egy túrós faszkalap.
Gazella
Hihetetlen, akkor a 7-s cikkely felgyorsul...
dr. prédikátor
@Shikari: nyikari cerkóf !!!te kis szopós buzi majom!!!
ómió
Söt! Ha magyar - ahogy az(!) - akkor kötelességével élve isI
simmering73
"Weber, aki egyik legfőbb felelőse annak, hogy Orbán zavartalanul kiépíthette az Unió első fasiszta államát Magyarországon, ezúttal is csúsztat, mellébeszél és ködösít: azt állítja, hogy a magyar és lengyel keresztényfasiszták “önző módon kizárólag a nemzeti érdekeiket követik”. Szó nincs “nemzeti érdekről”. Weber ezzel lovat ad Orbán hazugsága alá, miszerint ő csupán a “nemzeti érdeket” védi az EU globalista irányzatával szemben. Ez hazugság, Magyarország nemzeti érdeke egybeesik az EU többi országának érdekeivel, a jogállamiság követelményeivel. Orbán a saját fasiszta diktatúrájának az érdekeit követi, mert a jogállamiság követelménye annak vetne gátat."
nepszava.us/manfred-weber-most-is-mellebeszel-a-jogallamisag-elutasitasa-nem-nemzeti-erdek-hanem-a-fasiszta-diktatura-erdeke/
lezer jani
Gondolod te roman geci hogy kajolja ezt barki is?!Lasd az ECHR

donteseit az elmult 10 evben!Te a Magyar emberek jogait sertetted meg

folyamatosan, tobb tizezer eljarasban marasztaltak el es fizettel a

jogsertesekert a Magyar adofizetok penzebol milliardnyi euros buntetest

es meg nincs vege!Sok esetben meg az ECHR Birosag donteseit sem voltal

hajlando teljesiteni (1 pelda:devizahitelek...)!Remelem ebred a Magyar

es elnyered tarsaiddal a melto buntetesed!
Aki Én
@ómió: Nem magyar, hanem roma. Ezt ti szoktátok mondani, tehát tartsd be most is.
Namely
@kereső: "És ha az eu parlamentje elveti a jogállami feltételeket, az a eu alapszerződés teljes elvetése, az eu mint közösség felrúgása. Talán tanulmányozd az általam fentebb hivatkozott szerződéseket, amelyeket elfogadtunk a csatlakozási szerződés aláirásakor."
A probléma az, hogy olyan, mint "jogállam" kb sehol nincsen definiálva. Innentől kezdve az egész egy szófosás. Erre nincsenek definíciók, olyan, mint a "szabad sajtó". Ezeket akkor veszik elő, ha nincsen érvük valaki ellen és valami más a problémájuk. Ilyen pl a törökök csatlakozása. Senki nem akarja azt, néhány fogyatékos kivételével. Azt nem akarják kimondani, hogy "nem, mert nem", így jönnek a jogállami rizsával.
Orbán esetében is kb ez a helyzet. A baj vele, hogy a saját embereinek adja az eu-s lóvét, nem a nyugati cégeknek. Nyilván ennek kimondása vállalhatatlan lenne, így jön a "jogállamiság és szabad sajtó" maszlag.
Elég csak megnézni azt a kettős mércét, ahogyan kezelik Szaúd-Arábia, Izrael vs Líbia dolgait.
Namely
@Aki Én: "Esetleg megnézhetnéd, hogy itthon miről volt, és miről nem lehetett népszavazás az elmúlt években.
IQ 30 felett érteni fogod."
:D
Ismételeten arra hívnám fel a figyelmedet (de minek:D), hogy a másik IQ30 bélyegzése nem támasztja alá az állításodat, épp ellenkezőleg, aláhúzza, hogy igazából nincsenek észérveid az állításaim cáfolatára.
kereső
@Namely: Olvasd el az alapokmányt- le van az irva tételesen. Persze némi szövegértés nem árt.Nem érdekel, hogy most éppen hogy áll a muszlim Törökország csatlakozási tárgyalása -tudtad, hogy a lakosság 98 %-a iszlám vallású, és a keresztényeket üldözik?), jelenleg csakis és kizárólag Magyarország és a magyarországi magyarok sorsa, élete érdekel.
Aki Én
@Namely: ...mondom, IQ 30 felett.
Sajnos azt sem értetted, amit mondtam (de minek:D).
Lepényleső
Nem lehetett volna inkább az eszével élni,hiszen saját bevallásuk szerint sok van neki?
ómió
@Aki Én: Hát, ha mindezt te hazudod, aljaskodod rá, akkor az "olyan biztos", mint, ahogy a kommunizmusotok eljövetelét "prognosztizáltátok"!
verőce21
Ha holnap Orbán bevezetné az egypártrendszert, egyetlen média lenne csak, amely 0-24-ben csakis őt dicsőítené..., továbbá örökös elnöknek nevezné ki magát,
de befogadna, átvonulhatna minden migri, kötelezővé tenné a pedofíliát, a meleglmbtq-t, valamint nyakló nélkül venné fel az IMF-hiteleket, akkor itt az égvilágon semmi gond nem lenne a jogállamisággal...
Sőt követendő példa lennénk az összes többi EU bábállamnak!
evacica
Orbán folyamatosan szégyent hoz hazánkra a saját önös érdekei miatt! Orbánt nem érdekli semmi és senki csak a saját hatalma és zsebe! Mindenkivel szembe megy, ha valaki nem az ő véleményét és akaratát követi!Amit most csinál, na az a hazaárulás, és a 25 tagállam elárulása! Hazug indokot hoz fel, hogy miért vétózott, ezt egy normálisan gondolkodó ember sem hiszi el!
Aki Én
@ómió: ...ez pont annyira biztos, igen.
Nem, majd attól nem lesz ez igaz, hogy te azt hazudod, mi?
Aki Én
@verőce21: Egészen elképesztő butaságokat tudsz mondani.
almosd
A kormány a jogával vétózta meg a csomagot az emberek rovására, mert amit nyilatkozott az egy szépen megfogalmazott , meggyőző retorika, amivel még mindég lehet kábítani és megvezetni embereket .Lassan mindenki elpártolódik , ( a mi új kárpátok géniuszától ) ,más nem marad, csak a sivárság és a pöttyös seggűek .olkt.net/az-europai-parlament-most-vitte-be-a-vegleges-balegyenest-orbannak/
ómió
@Aki Én:Bőven elég, ha te hazudsz, bolsijózsi! Én azt már csak konstatálom! Vagy azt is rám kell hazudod?
verőce21
@Aki Én: Nem támogatod a migrációt? Xenofób náci vagy.
Namely
@kereső: tudnád idézni? Sajnos én nem találtam meg ezt az alapokmányban. Vannak benne tipikus nesze semmi fogd meg jól leírások, de semmi konkrét. Pont azért, mert az alkotók is tudják, ezeknek nincs konkrét definíciója.
"tudtad, hogy a lakosság 98 %-a iszlám vallású, és a keresztényeket üldözik?"
Tudtam, de a keresztényeket Belgium szívében is üldözik, az EU pedig pont nem áll ki a keresztények mellett (sehol a világon). És ha már a törökökről van szó, amit te írtál (és amivel maximálisan egyet is értek), azt kellene mondani a törököknek a tárgyalásokon, de nem ezt mondják, hanem azt, hogy "hát nincs jogállam, meg van halálbüntetés, meg sajtószabadság az nincs, stb" tehát megy a ködösítés.
De visszatérve Magyarországhoz, ha nagyon csűrik-csavarják el lehet indítani valamilyen eljárást, de engem az zavar, hogy ezt NEM elvek mentén teszik, hanem a lobbik nyomására, pénzért (ha nem így lenne, akkor kb 2005 óta eljárás alatt lenne Magyarország és a fél EU, beleértve a franciákat, németeket is, kivételek talán a svédek, britek, dánok, finnek, szlovénok, baltiak).
És ez sajnos nem politikai oldal függvénye, hanem az EU rendszere nemhogy nem zárja ki a durva korrupciót, hanem egyenesen segíti azt a brüsszeli bürokrácia.

Ezt korábban nem láttam:
"Dublini szerződés mennyiben változtatta meg az eu alapokmányát? Igen- vagy nem választ kérek."
Sajnos erre az igen/nem válasz értelmetlen.
"az eu alapokmányairól anno népszavazást tartottak az akkor még EK- Európai Közösség- tagállamai, igy a nizzai a lisszaboni szerződésről is. Azok úgy kerültek bevezetésre."
:DDD amit az írek, franciák, hollandok népszavazáson elutasítottak. :DDDDDDD de azért bevezették. Milyen demokratikus. Igazi bolsevik demokrácia.
Nigel Farage akciója:
www.youtube.com/watch?v=M6QmH-7fu68
"És téved orbánod,"
Légyszi próbáljatok már megbékélni azzal, hogy aki nem ért egyet veled, az nem egyértelmű, hogy Orbánba szerelmes. Tudom, hogy mindent erre alapoztok, de ez egyszerűen nem...
kereső
@Namely: Dolgozz- de ha gyakorlati példákat akarsz, keress rá Gábor György szösszeneteire, majd minden nap erről ir, és tényekről.
verőce21
Ugye tudjuk, milyen komoly tisztelet övezte hazánkban az ötvenes években a 46. évi hetes Törnénycikket, a politikai (meg bármilyen más) szabadságjogokat?!
Pelikán elvtárs tudta: "az ellenforradalmár, nyilas, fasiszta bandát ütni kell… ütni kell”.
A közélet bírálata pedig ipso iure halálbüntetéshez vezetett. És hogy mire használta a kommunista elit ezt a törvénycikket? Hogy eltegyenek láb alól bárkit, aki nem tetszik nekik, vagy aki csak részben az övéktől eltérő véleményt fogalmaz meg.

Miért állítható párhuzamba a "jogállamiság" a koncepciós perek alapját képező törvénycikkel? Mert formálisan a kommunisták is az emberek érdekében alkották meg az emlegetett jogszabályt, gyakorlatilag azonban ők is, és a mai internacionalista politikai elit is eszközként használja...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.