Az MSZP EP-képviselője szerint amit a Momentum elnöke tett, az "így nem volt túl elegáns".--- ------. Egy hazug, lopós pártot akarunk éppen közösen leváltani. Együtt. Nem szerencsés, ha eltanulod tőlük azt, ami épp taszít mindannyiunkat. Pár perccel ezelőtt az ATV 'Egyenes beszéd' című műsorában azt állítottad: nem láttad egyetlen ellenzéki párttól sem, hogy az ésszerű nyitás mellett foglalt volna állást, bezzeg a Momentum elég bátor ahhoz, hogy kimondja, amit az emberek elvárnak. ---Attól, hogy letagadod más ellenzéki politikus akcióját és javaslatait, azok még a nyilvánosság részei" - írta nem sokkal később Facebook-oldalán Ujhelyi, aki arra emlékeztetett: az Európai Parlament turisztikai szakbizottságának alelnökeként az elmúlt hetekben végig egyeztetett a szolgáltatói szektor képviselőivel és érdekvédőivel, ezek tapasztalatai alapján fogalmazta meg az ésszerűtlen szigorítások átgondolására vonatkozó – akkor sokakat meglepő - javaslatát.

Forrás: atv.hu
Feltöltő: sgl
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

49 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
@Nyírfa: Dobrev valahogy nem igazan aktiv ezen a teren. Megtalalta a helyet, magas poziciojat az EU-ban, es valoszinu nem akar egy szamara meltatlan ugybe keveredni: parszor mar helyre kellett tennie orbanekat meg a karaktergyilkos mediajat - ha bejelentene, hogy o indul a ME jeloltsegert, akkor semmi massal nem foglalkozna a puhos, mint hogy ot kivegezze. (Bar massal is ugyanezt fogja tenni, efelol senkinek ne legyen ketsege). Dobrevnek nagy csaladja, kicsi gyereke van, akit meg ep elmevel fel akar nevelni, es nem orban mocskolodasainak kitenni oket. )
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
Az MSZP olyan messze van az ősziinteségtől, az igazságtól, mint Makó Jeruzsálemtől, így Újhelyi ne ugráljon.
Az elmúlt 30 évben a Fidesszel közösen rabolták le az országot úgy, hogy egymást SOHA érdemben el nem számoltatták!
Azóta sem szórtak hamut a fejükre, szemmel láthatóan a megtisztulást ők úgy gondolják, hogy majd az emberek elfelejtik az MSZP-s korrupciót, disznóságokat, összejátszásokat. Hát NEM!

A Momentum (márcsak azért is mert lehetősége sem volt még besározódni) tudomásom szerint nem lopott el egy fillér közpénzt sem, ami az MSZP-ről nem mondható el.
Így örüljön az MSZP, hogy az ellenzéki összefogásban benne lehet és ne akarjon ott kormányos szerepet!
Béla333
Aki az ellenzéki összefogásban előtérbe tolja magát az a Gyurcsány vezette DK.
Ha ellenzékről van szó, a DK képviselője rögtön előtérbe nyomja magát és pártját.
Hagyjuk már az ellentétet, kellő szerénység kellene minden ellenzéki párttól!
GeoCravker
@Béla333: A Momentum már az alakulásakor hazugra gründolta magát.
Ballagj vissza az LMP-s pszeudofideszhez. A napon olvad a vaj.
karma1
@sgl: En a kezdetektol fogva mondom, hogy "fegyo"r"-re szavazni (meg a momentumra) maga az eletveszely! O nem mas, mint az orban 2.0 verzio, 30 evvel kesobbi (ujabb?) kiadasban! Meg a mesterkelten apoltalan, "lazado" kulseje is a fiatal orbanra emlekeztet! (Mondjuk orban siman csak egy hosszuhaju bunko gyerek volt, de fegyor hozza a 30 ev elotti figurajat egy kicsit szofisztikaltabban).
Ugyanilyen averziom van Marki-Zay-jal szemben is - o ott jo, ahol van, sot, o CSAK ott jo, ahol mindenki ismeri, es ahol a szemelye garancia arra, hogy feken tartsa az orbant a tronrol letaszitani akaro lezerjankot. Erre mas nem lenne ilyen hatekonyan kepes! Mint ahogy Karacsonyt sem szabad levenni Budapest elerol, mert meg egy ilyen kivalo vezetot erre a posztra nem fogunk talalni. Arrol nem is beszelve, hogy Karacsony mar MASODSZOR NEM akar me jelolt lenni! Ha valaki nem erzi az indittatast erre, azt hagyjuk a fenebe, mert nem akarasnak nyoges lesz a vege!
Nessy
@Béla333: A jelenlegi felmérés szerint lehet fanyalogni, lehet homokba dugni a buksit, de a DK és a Jobbik van a sor elején. A Momentum esetében nem az szólal meg, aki valaminek a szakértője, hanem Fekete Győrön tört ki a kamera láz. Ezzel, hogy mindenki hülye, csak ő helikopter, inkább taszít, mint vonz.
Szevasztok
Alakul az új kormány. Majd Feri dönt (egészségére).
Nyírfa
Nem tetszik ez az ember. Hazudik mint Orbán, balhés mint Orbán, magamutogató mint Orbán. Akkor vontam fel először a szemöldököm, amikor letagadta, hogy füstbombát vagy ahhoz hasonló szerkezetet dobott a rendőrfal felé egy tüntetésen. Pedig dobott, tisztán kivehető volt a felvételen. Azóta csak rontott a megítélésén. Nem tesz jót a Momentumnak, hogy ő a párt vezetője.
Szinte hihetetlen, hogy ezt kell mondanom, de még mindig Gyurcsány az egyetlen komolyan vehető pártelnök. Ez az állapot a kormányváltás esélye tekintetében, lesújtó.

Amik az elmúlt napokban is történtek, egy valamire való ellenzék mellett már társadalmi lavinát indítottak volna el. Kezdem azt hinni, hogy Magyarország, az érdeklődés hiánya következtében, elveszett.
Béla333
Ha elkezdi az ellenzéki kórus fikázni a Momentumot, az LMP-t, a Jobbikot, akkor elbukjuk 2022-őt.
Ugyanaz lesz, mint korábban, hogy csak az MSZP és (főleg) a DK a jó ellenzéki, ez nem vezet sehová!
Semmiből nem tudunk tanulni?!
Nyírfa
@karma1: 7.49

Marad Dobrev Klára és Jakab Péter. Szívem szerint ugyan A kétfarkúakat javasolnám kormányra, de nekik még nincsen társadalmi súlyú támogatottságuk - túl jók, túl intelligensek, túl tisztességesek.
Lesznek egyáltalán választások vagy elmaradnak mint az olimpia?

Nézem, tehetetlenül, hogy süllyed ez az ország a fasizmus gödrébe. És az EU - német vezetéssel - hagyja. Azt hittem, hogy ez soha többé nem fordulhat elő, hogy már csak történelem, az emberiség egyik legborzalmasabb fejezete a múlté, megismételhetetlenül. De a folyamat él, Európa sodródik, a hazám élen jár benne. Kevés már a szó.
Nyírfa
@Béla333: 9.13

A pártok nem tudnak tanulni. Az ellenzéket pedig mindössze néhány ember képviseli valódi ellenzékiként.
De szavunk nem lehetne, mert mi, a civil szféra, a nép, az istenadta, úszunk az árral, és még véletlenül sem próbálunk partra evickélni.
Béla333
@Horizont: 09.20
Teljesen egyetértek veled.
Ha újra és újra elkezdődik a rivalizálás most az ellenzéki pártok és a szimpatizánsaik között, akkor annyi 2022-nek.
És igaz: az embereket nem érdekli most, hogy pl. Újhelyinek milyen hasfájása van Fekete-Győrrel kapcsolatban.
Beszéljék meg négyszemközt!!!
kereső
Ne üzengessetek már! Mint a dedósok- jó, hogy hozzá nem teszitek: be-be. Elég!!! volt a kibeszélésből, az egyéni akciókból- amit arra használtok, hogy a többit ekézzétek!!! Vagy együtt mindent, vagy sehogy! Majd akkor rivalizáljatok egymással, ha orbán és a ner le lesz győzve, és megszületik a IV. Köztársaság, és minden vállalás teljesitve lesz. Nem önmagatokért vagytok, hanem az országért és értünk.Kit érdekel, hogy most hogy áll a dk, a jobbik, a momentum és a többi?? Az lérdekel, hogy az ellenzéki koalició képes lesz-e arra, hogy utilapu kerüljön a fideSS-kdnp talpára, és sogha még csak hatalom közelébe se kerüljenek. Na ezért dolgozzatok-és tudomásul kéne venni mindenkinek GYF-nek, FGY_-nek, Ujhelyinek , hogy egyedül semmik vagytok!!!Ne haragitsatok meg bennünket az ilyen beszólogatással, meg üzengetéssel.!
kereső
@Horizont: Jajj ám! " Ha ez az ember még egyszer hatalomhoz jut, Isten mentse meg Magyarországot, de Európát is!"/Vaclav Havel /. Magyaroszág elesett- jön Európa. Az EPP és Merkel hathatós segitségével, és az uniós finanszirozással.
karma1
@Nyírfa: Azert gondold vegig, hogy mit gondolnanak rolunk kulfoldon? Azert Kovacs Gergo talan megsem annyira nemzetkozileg elismert valaki, es Te fektetnel be egy olyan orszagba penzt, aminek a miniszterelnoke a Ketfarku Kutyapartbol jott? Naugye! Nagyon jok ok ott es abban, amit csinalnak, de nem jellemzo, hogy ilyen mikro-partok tagsagat nemzetkozileg elfogadjak. (Es Dobrevvel meg Jakabbal is hasonlitsd ossze Gergot!) Azert ezek eleg fontos szempontok.
karma1
@Nyírfa: Dobrev valahogy nem igazan aktiv ezen a teren. Megtalalta a helyet, magas poziciojat az EU-ban, es valoszinu nem akar egy szamara meltatlan ugybe keveredni: parszor mar helyre kellett tennie orbanekat meg a karaktergyilkos mediajat - ha bejelentene, hogy o indul a ME jeloltsegert, akkor semmi massal nem foglalkozna a puhos, mint hogy ot kivegezze. (Bar massal is ugyanezt fogja tenni, efelol senkinek ne legyen ketsege). Dobrevnek nagy csaladja, kicsi gyereke van, akit meg ep elmevel fel akar nevelni, es nem orban mocskolodasainak kitenni oket. )
Nyírfa
@karma1: 10.53

Feltételes módban fogalmaztam. Azt mondtam el, szívem szerint kit választanék, de...

@karma1: 10.59

Van igazság benne, de, ki tudja, talán éppen ő vehetne politikai revansot a férjét ért nemtelen támadások miatt.
Klára okos, harcos, modern, Egészséges - ez nagyon fontos -, ha rajtam múlna, lehetne ő is a miniszterelnökünk.
De, hogy jelölteti-e magát, a DK őt, az még kérdés, és az összefogásnak kell kimondani a végső szót, azaz nekünk, hiszen a jelöltek megmérettetik magukat.
Szabó Timit is jó eséllyel indíthatják. Lehet, hogy ő és Jakab Péter között dőlne el, ki fogja majd a kormányrudat. Bár, ez lenne a legnagyobb gondunk!
Egyelőre nem értem az EU-t. Lehet, hogy csak illúziókat kergettem az európai demokráciát illetően: a fejlődés sokkal lassúbb, mint ahogy azt egy emberöltő alatt várnám - türelmetlen lettem, ami nem jó.
karma1
@Nyírfa: Egy cikkben olvastam, hogy Klara nem preferalja a jeloltseget, ezt nem en mondtam...:o) En is szivesen latnam ot jeloltnek! De meg mindig azt mondom, hogy kizarolag GyF az utesallo, senki mas! Kiprobalt, hogy egyedul ot nem tudja semmikeppen sem megfogni orban (pedig nagyon akarja). Klara is helyrerakna par percen belul a puhost, de ahogy az egesz fidesz es a ner "lelkivilagat" ismerem, ok annyira no- ellenesek, annyira lenezi a noket, hogyha Klara elindulna, akkor orban pillanatok alatt kikezdene a noi mivolta miatt, es onnan mar BARMIVEL le tudna dongolni. Szeretnem latni orban fejet, amint bejelentik - akar kamubol is ! - hogy GyF lesz az EGYETLEN kihivoja! Hidd el, ott helyben megbolondulna orban, az tuti! Es mar ez is eleg lenne a rendszervaltashoz!
csak úgy....
ha valakivel,valakikkel szövetségre lépek egy kórság ellen,- attól még még megmondhatom a véleményem a szövetségeseimnek,- állítólag fölnött okos emberekröl van szó,akikkel lehet konzultálni..
Eladott Ország
Oszkó Péter hazudni már tudnak úgy mint a "nagyok", lopni még nem annyira, mert nem engedték őket a húsos vályúhoz, most ezért tepernek! Már Goebbels doktor is megmondta! "Minek az igazi tények, ha itt vannak a hamisak"! Fekete-Győr tény hazudik ! A fiatal Orbán volt ilyen, sok mindenben hasonlítanak egymásra ! Bajnai Gordonnal, és Oszkó Péterrel kapcsolatban is hazudott, tudvalevőleg nem dolgoznak együtt, legfeljebb javaslatot adnak a pártnak !
Eladott Ország
„Azt hittem, hogy a Momentum már elengedte ezt a generációs mantrát” – kezdte Facebook-bejegyzésében Vásárhelyi Mária. A szociológus közösségi oldalán arról írt, a Momentum „generációs mantrája múlt és a jövő pártjairól, embereiről” éppen olyan kirekesztő „mint amit a Fidesz tesz, amikor azt sulykolja, hogy csak a fideszesek az igaz magyarok” – fogalmazott Vásárhelyi, hozzátéve: azt legalább szabadon megválaszthatjuk, melyik párthoz csatlakozunk, arról azonban nem dönthetünk fiatalok, vagy öregek legyünk-e.
www.atv.hu/belfold/20200825-kokemeny-kritika-a-momentumnak-balrol-eloiteletes-megbelyegzo-es-kirekeszto
csak úgy....
@Eladott Ország: a sok szenilis,akarva-akaratlanul orbán malmára hajtja a vizet...
www.youtube.com/watch?v=vyFSWnxdr5A
a balázs péter különösen jól "játsza"..
cikicakk55
Pont Fekete Győr András miatt nem bízom a Momentumban.Sajnos ahogy közeledik a választás úgy kezd az állítólagos összefogás is korhadni.Nem bízom ebben az emberben. Legjobban Jakab Péternek drukkolok,de Ő meg a pártja neve és múltja miatt számomra félelmetes. OKé,Toroczkaiék alapítottak egy új pártot a szálsőjobb a Jobbikból átment oda,de ettől még a " Jobbik" nem lett szimpatikusabb. Én nagyon tartok attól,hogy a fene nagy összefogás az utolsó pillanatban összedől.
Eladott Ország
@sgl: ma, 09:27 ◘ FGYA nem a legélesebb kés a fiókban, de úgy látom legalább is akik a médiákban mutatkoznak a többi sem különb.
NKF
Az egység már osztódik? Korai,még hátra van egy év!Mi lesz ha nyernek is ?
Már most összevesznek azon ami nincs!Ezek akarnak választást nyerni?
Inkább ,lottózanak.
Eladott Ország
@NKF: ma, 14:01 ♣ Ne örülj! Nem ússzátok meg! A fidesznél csak a bűnöző cigány hangja hallatszik ki, mindenki másnak demokratikus joga van kussolni!
pctrs.network.hu/clubpicture/1/8/6/7/_/a_jovo_elkezdodott-001_1867837_9775.jpg
kereső
@Eladott Ország: meg "alkotmányos joga hülyének lenni"!
Nessy
@kereső: Élnek is ezen jogukkal, nem kevesen!
csak úgy....
@NKF: te,- (látszólag) a békés lopós bandát szereted mert ök úgy csinálnak, mint ha gondolkodnának is helyetted és az érdekedben ,és ezzel egy csomó terhet vesznek le a válladról! :)
NKF
Az Újhelyitől meg én kapok hányingert!
csak úgy....
@NKF: csak az újhelyitöl ? a hollik pisti,rétvári ,semjéntöl nem kapsz hányingert? jó gyomrod van..
karma1
@NKF: Az egyseg nem bomlik: fegyo"r volt a legutolso, aki beadta a derekat , hiszen onnan nehezebb lesz a fidesz malmara hajtania a vizet. Igy meg egy darabig el fog tudni lavirozni, de nemsokara villantania kell, hogy kivel tart?
karma1
@Béla333: Draga Belam, mi ugye mindig szkanderoztunk az lmp-n - aztan a valasztasok utan Te eleg sokaig apatiaban voltal, (itt sem voltal), mert nekem lett igazam: az lmp bizony UJRA besegitett orbannak - az mar mas kerdes volt, hogy a valasztasok utan az lmp bekapcsolta az onmegsemmisito programot, es ma mar nagyito kell ahhoz, hogy merni lehessen a partot.
Mivel a Gyurcsany-fobiad sem javult, nem is tunt el, most elkezded megvedeni a momentumot. Valoszinu, hogy Te sem vagy mar rozsaszintalpu korban, tehat jo lenne, hogyha olyan dolgokat eszben tartanal, es nem hagynad elfeledni, hogy fegyor volt az a "harcos" politikus, aki a nyugdij korhataru embereket ki akarta zarni TELJESEN a szavazok korebol, mintha mindenki 65 eves es egy napos koratol azonnal Alzheimer-koros lenne,. Igy aztan sikeresen vesztett is rengeteg nagymamit-nagypapit a szavazoi kozul, akik a langlelku megujitot lattak volna benne. Szoval megint egy olyanvalakit istenitesz, aki Teged akar legeloszor lapatra tenni, mint ven hulyet. Veled meg kiszurhat, mert otthon elsz, de engem mar nem erint ez a piti egymasra kopkodes. Szoval amivel vadolsz bennunket, nem fegyo"r hivoket, hogy mi nem szeretjuk sem az lmp-t, sem a momentumot, sem a jobbikot - hat ez azert igy igazsagtalan! En peldaul Jakab Petert nagyon szivesen latnam a miniszterelnokjelolti poszton. Ja, es en annakidejen sem ekeztem az lmp-t, csak megkerdojeleztem nehany erthetetlen cselekedetet (pl. miert kiserte el Szel Bernadett orbant posvanyosra???), de Te ezt mar szemelyes ellensegeskedeskent elted meg. Azota az lmp sajatmagat golyozta ki: mondjal csak EGY olyan markans vezeto egyeniseget az lmp-ben, akire rabiznad az orszagot? Es igen, ha tetszik, ha nem, ebben a pillanatban toronymagasan vezet a DK. Nem ulok ettol oromunnepet, csak mondom: NEM az en dontesem alapjan, hiszen tudod, en soha sehova senkire nem szavazok! Nem kell szeretned GyF-et, de azt tudnod kell, hogy az orban utani elso miniszterelnok (barki legyen az) megy a lecsoba!
terlasz
@karma1: Élvezet olvasni, hogy a világ egy másik szegletéből milyen jól látod a hazai viszonyokat. Ilyen bélafélékről nem tudod ugyan levarázsolni a szemellenzőt, de pl. engem megerősítesz a gondolataimban, ami teljesen megegyezik a tiéiddel.
lampa laz
Már kezdik, vagy nem is hagyták abba... A legnagyobb baj az, h a nyilvánosság előtt esnek egymásnak folyamatosan. Mást ne, de azt elleshették volna a fidesztől már, h az egységet úgy kell őrizni mint a koronát. Ha folyamatosan a médián keresztül üzengetnek egymásnak akkor a fidesznek nyert ügye van, még sorosozni sem kell nekik a győzelemért.
karma1
@terlasz: Tudod, en nem akarok senkit sem bantani, Belaval ugyan ossze szoktunk vitatkozni, mert nem igazan orban ellen vannak kifogasai, hanem az Apro-unoka ferjevel, a patas Gyurcsannyal. En megprobalok kozepen maradni, es eszerint elmondani a velemenyemet - sajnos, az emberek tulnyomo tobbsege hajlamos nagyon gyorsan elfelejteni a kedvenceik hibajat, viszont gondosan apoljak a gyuloletuket az altaluk nem jonak tartott politikusokkal szemben.
Ahogy elnezem, Belank ejtette az lmp-t - nagyon jol latta o is, hogy sem Szel Bernadett, sem mas prominens az lmp-bol nenm volt realis a vezeto pozicioban, es igen akar akarva-akaratlanul, de ujra ok segitettek a fideszt a 2/3-hoz!
Most Belank keresett egy ujra favorizalhato valakit, aki nyiltan mar tobbszor eleg pokhendien nekiment Gyurcsanynak - (akit Belank tehat fegyo"rrel egyutt korusban utalhat!) - es az "aki az ellensegem ellensege az a baratom" felkialtassal most a momentum es annak vezetoje fele orientalodik. Ertheto ez Bela reszerol . En nem akarom sem Belat, sem senki mast meggyozni, hogy valtoztasson a nezetein, mert mindenki a sajat velemenyeben hisz - igy van ez jol, ettol szines a vilag. De amikor azt latom, hogy CSAK a fidesz-hivok (meg nehany Gyurcsany-fobias) szemeben maga a patas ordog Gyurcsany, es csak az o olvasatukban megoszto, akkor azert erdemes elgondolkodni, hogy akkor megis hogy lehet az, hogy a DK megalakulasa ota Gyurcsany toretlenul fejleszti a partjat, es oda hozta fol, ahova (vagyis a fidesz utani legnepszerubb partta) , ahol nincsenek belso viszalyok, botranyok (eddig minden "botrany" kizarolag a fidesz altal gerjesztett es kitala'lt dolog volt, kesobb ejtettek is azokat!), ahova a legtobb szakember tomorult, es akik legeloszor reagalnak minden ocsmanysagra. Szoval ha GyF a legmegosztobb politikus, miert volt a tavalyi nyari egyetemere 35-szoros !!! a tuljelentkezes, miert vannak mindig telthazak a lakossagi forumain, es miert tudja folyamatosan fejleszteni, novelni a partja nepszeruseget
Béla333
A jelek nszerint egyes DK-s fanatikusok most sem tudnak felülemelkedni Gyurcsány imádatukon.
Nem képesek megérteni, hogy most nem a DK/Gyurcsány szavazótáborának a növelése a cél, a többi ellenzéki párt és politikus rovására.
Most ugye közösen indulnak '22-ben, így minden egyes ellenséges megnyilvánulás a többi ellenzéki párt és annak politikusai felé árt ennek az összefogásnak és taszítja ettől az összefogástól a bizonytalan szavazókat.
Ha bármelyik ellenzéki politikusnak baja van egy másik ellenzéki politikussal, akkor hívja fel, beszéljék meg négyszemközt, a publikum nem kíváncsi a hasfájásukra.
Vagy így megy a továbbiakban, vagy nem jutunk sehová.
Ludmilla
pont ezt nem kellene..a fidesz sikere abban áll,hogy nincs kibeszéd
kereső
@Béla333: Hogy kerül a csizma az asztalra, Bélám?? Szó nincsen a cikkben Dk-ról, GYF, meg még annyi sem. Itt és most az mszp-momentum két politikusa üzenget egymásnak. FGYA meg szó szerint az összes többi ellenzéki pártot kikezdte az interjújában- CSAK A MOMENTUM!!!. De,Te már ebben is a DK-T, és GYF-t látod. A téves rögeszméid miatt. És nincs itt senki DK-s fanatikus.az nem fanatizmus, amikor Téged próbálnak helyre tenni. Olyan vagy már mint a hollik a fideSS-ből, mindenben egyetlen embert látsz- na jó ők kettőt.
És a figyelmeztetésed, hogy a dk ezzel is a szavazótáborát akarja növelni- mellément .Nem DK, hanem Momentum. Abban teljesen egyetértünk, hogy itt és most semmi helye és keresni valója nincs az egyénieskedésnek,(fentebb már irtam!!!) főleg akkor nem, ha az ellenzéki koalició látja kárát. Mint ennek most.
Béla333
@kereső: 08.05
Karma1 írt hosszasan, neki céloztam a választ...
kereső
@Béla333: De csak azért irt Neked hosszasan, mert Te rögtön a DK-ról, meg GYF-ről kezdtél el halandzsázni a cikk kapcsán.Mindegy, ne ragozzuk.
Béla333
@kereső: 10.10
Egyetértek, tök fölösleges...
karma1
@Béla333: Draga Bela! Azert fejtettem ki hosszasan neked azt, amit, mert te minden elozmeny nelkul, tegnap 07.36-tol mar de'ka'ztal, gyurcsanyoztal! Tevedesed ellenere en nem vagyok sem gyurcsany es DK-fan, sem egyeb partnak az elkotelezett tamogatoja - szerintem mindegyikuk megeri a penzet.
De azert emlekeztetnelek ra, hogy nyilvanos balhektol szinte minden part hangos volt - ez az lmp eseteben meg fizikai eroszakkal is jart Hadhazy Akos ellen. Vagyis mint a kurvak a Rakoczi teren, ugy esett egymasnak az lmp vezetosege a 18-as valasztasok utan, aminek az lett a kovetkezmenye, hogy Szel es Hadhazy fuggetlen kepviselok lettek. Nem baj, - mar mondtam neked ezt tobbszor is - hogyha nem csiped Gyurcsanyt, vagy barki mast, de azzal nem vadolhatod, hogy nem akart mindenek felett egyseget mar 2018-ban! Aki vele nem akart osszefogast anno 18-ban, az eppen az lmp es a jobbik volt , na meg a momentum.,... Akkor most mirol is beszelunk?
Az elszamoltatassal kapcsolatban: Tokeletesen egyetertunk - miert nem szamoltatjak el egymast a kormanyok? Tenyleg, miert is nem? Miert is huzza a fidesz mar 30 eve a III/III-asok es egyeb besugok elszamoltatasanak az ugyet? Ne tolem kerdezd, vagy @kereso: -tol, hogy miert nem szamoltattak el pl. Gyurcsanyt, mert ez nem tolunk fuggott! Na, 11. eve uralkodik a puhos, TENYLEG, MIERT NEM SZAMOLTATTA MAR EL AZ ELOZO KORMANYOKAT??? Eleg ideje volt ra ! Ja, hogy mert nem fogadtak el meg a mai napig sem az ugynoktorvenyt? Aaaa', Gyurcsany elitelesehez nem kell ugynoktorveny: emlekszel? volt egy OLAF jelentes az Unio reszerol, mert orban odavitte a 4-es metro ugyet, es mert orban szerette volna elvagni Gyurcsany es Demszky torkat - emlekszel, mi tortent ezzel kapcsolatban? Gyurcsany es Demszky AZONNAL bejelentettek, hogy keszek birosag ele menni az OLAF jelentessel kapcsolatban, amennyiben magyar reszrol nyomozas indul. NEM INDULT NYOMOZAS ELLENUK, nagy valoszinuseggel azert, mert nem csinaltak semmi olyat, amiert felelossegre lehetett vonni oket!
karma1
@Béla333: Folyt.: Pedig akkor mar orban volt a tronon - 2010 utan! Mondom, MINDEN politikust tessek elszamoltatni, akirol bebizonyosodhatna, hogy a nep es az orszag erdekei ellen tett valaha is!
Most orban miert nem cselekszik? Miert nem hasznalja a teljhatalmat arra, hogy egyszeruen Gyurcsany lakasara kuldi a TEK-et, es kb,. olyan pocsek es gyenge vad alapjan koterban tartsa, mint dr. Czegledy Csabat??? Megtehetne - de csak azert nem teszi, mert SEMMILYEN torvenysertest nem talalt Gyurcsany reszerol!. Szoval csak ennyi! Viszont TOKELETESEN egyetertek veled, hogy nem szabad kibeszelni SEMMIT SEM, sem magan-, sem partpolitikai belugyet, SEMMIT SEM!
Sámannus
@sgl: Szerintem jól jön egy orbános karakter az ellenzéki felállásban, a zemberek csak rá jönnek, hogy a pohos is ilyen agár természetű volt hátulgombolós korában.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.