Donáth Anna keményen beszólt a kormánynak: "Követeljük, hogy a kormány biztosítsa az EU-s pénzek igazságos szétosztását" – írja az ATV.

Donáth Anna: A kormány célja a nem kormánypárti közösségek megbüntetése és kivéreztetése
Fotó:MTI/Kovács Attila

A momentumos EP képviselő szerint a kormány célja

Nem az ország, településeink működtetése, hanem a nem kormánypárti közösségek megbüntetése és kivéreztetése

- nyilatkozta.

Az Európai Unió helyreállítási alapjából igazságos elosztásban közvetlen támogatás kell járjon minden magyar önkormányzatnak, nem csak a Fidesz által vezetett településeknek

- írta Facebook bejegyzésében Donáth Anna, aki arról értesült, hogy a kormánytól érkező támogatások elenyészően az elvonásokhoz képest, pedig nagyon is szükség lenne a fejlesztésekre.

Számtalan, nem fideszes vezetésű település egyedül kénytelen szembenézni a vírus és a válság okozta nehézségekkel, mert a kormány cserben hagyta őket

- tette hozzá. 

A Momentum EP-képviselője szerint az Európai Unió tud segíteni, de ehhez az kell, hogy a helyreállítási csomag forrásai eljussanak azokhoz az önkormányzatokhoz, akiknek valóban szüksége van a támogatásra, ezért követelik, hogy a kormány biztosítsa az EU-s pénzek igazságos szétosztását az összes magyarországi önkormányzat között.

A teljes bejegyzés itt tekinthető meg:

Forrás:ATV
Címlapkép:MTI/Kovács Attila

49 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Egyre botrányosabbak már a címek helyesírása is. Nincs nap ilyenek nélkül.
De, hogy a témánál maradjunk, ennyi tellik a hazaáruló, uszító, aljas, bosszúálló, suttyó kormánytól.
Ez annyira nyilvánvaló, hogy képtelenség nem észrevenni.
Persze IQ 30 felett.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
jesz
...ezt a kivéreztetést érzik az emberek? Mert ha igen, akkor miért nem egyenesítik a kaszákat?
jesz
kérem a moderátort, hogy a vastagbetűs főcímet legyenszíves javítani, mert így nagy marhaság..

Mert a kormánypárti közösségeket nem akarják kivéreztetni...ha mégis, akkor nagy szopás lesz.(amúgy érthetelen)
Aki Én
Egyre botrányosabbak már a címek helyesírása is. Nincs nap ilyenek nélkül.
De, hogy a témánál maradjunk, ennyi tellik a hazaáruló, uszító, aljas, bosszúálló, suttyó kormánytól.
Ez annyira nyilvánvaló, hogy képtelenség nem észrevenni.
Persze IQ 30 felett.
human
A propi elírta a címet vagy már 100%-ban Lölö a tulajdonos?
Aki Én
@Pegero: én még emlékszem, mikor az M1 kánikulában azt javasolta élőben, hogy ,,igyanak sok alkoholt".
Ez a cím elírás legalább nem életveszélyes. És kalkuláld bele, hogy azt ti nézitek, a magatok csekély képességeivel. Pláne életveszély.
Namely
Ismét nem ért csalódás: egyetlen kontrétumot nem láthattunk a "kemény" odamondásban.

"Közvetlen EU-s forrásokat az önkormányzatoknak!"
1. Örök élet+20 év.
2. Ingyen sör.
3. Hajózható nagykörút!
többre sajnos nem emlékszem :D

Miért csak bohócok vannak Schiffer kilépése óta az "ellenzék" soraiban?
Pálinkás Pál
@jesz: mert birka nép a magyar... máshol ennél kevesebbért már lógnának a fidesznyikek!!
ómió
Ezt a papitól hallottad, két "ciróka" között?
Aki Én
@Pegero: Még kánikula sincs, de látom betartod az M1 ajánlását.
1984
@ómió: Megint értékelhetetlen vagy.
(eredetileg csak simán "kurvanyázni" akartam a fake beszólásaidra, de az indulatkezelő programom segített továbblépni a saját állatias árnyékomon
Szúúúúúszaaaaa)
Aki Én
@Namely: @Eladott Ország: Például itt. Ez elég ,,konkrétum"?

Csak olyan fideszesen, mindezt járvány idején.
Napjainkból:

,,Három kézilabdacsarnok építése is többe fog kerülni az eredetileg tervezettnél"
-az új budapesti multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnok 5 407 723 500 forinttal,
-a szegedi kézilabdacsarnok 4 672 613 217 forinttal,
-a tatabányai multifunkciós sportcsarnok 1 861 820 000 forinttal
drágul. A többletforrást a Gazdaságvédelmi Alapból csoportosítják át.

,,3 milliárd 120 millió forint állami támogatást kapott parképítésre az V. kerületi önkormányzat.
A kerület tavaly nyáron még 1,3 milliárdos kiadást tervezett be a Bástya utcára"

,,Már az eredeti duplájánál, 19 milliárd forintnál jár az új nyíregyházi stadion ára"
Felidézik, hogy a kormány eredetileg egy 10,32 milliárd forintos keretet biztosított volna.
Egy most szerdai kormányrendelettel Orbán Viktor már 19,1 milliárd forintban határozta meg azt a keretet, amit a Beruházási Ügynökség nyíregyházi stadion előkészítésére és megvalósítására költhet."

Ez a ,,néhány" tétel durván 20 milliárd -20.000.000.000-

Nem, nem ennyibe kerül, ennyivel lett egyik pillanatról a másikra drágább. Leplezetlenül húznak bele a rablásba a végjátékban. Mindezt világjárvány és gazdasági válság idején.
1984
@Aki Én: Emlékszem egyszer 1 millió dollárt ajánlottak annak, aki feldobja Oszáma bin Ládent. de nem jelentkezett senki. Az elemzők arra jöttek rá, hogy a köznép nem tudja kezelni ezt az összeget, annyira irreálisan magas.
Aztán levitték 24 ezer dollárra, és jöttek bejelentések.

Nos, a fideszes tulkok is így állnak a 20 milliárd forint lenyúlásához.
Aki Én
@1984: Ez pontosan így van. Anno az MSZP-s Simon 120 milliós ügye mit váltott ki, a milliárdos ügyek meg semmit.
ómió
@1984: Értékelhetetlen? És csak neked, vagy minden "lassú" efftársadnak?
Namely
@Aki Én: "Napjainkból" de nem Annuska bejegyzéséből. :D

20 milliárd az elhiszem, hogy neked sok, de a költségvetés szempontjából nem az. Amúgy az EU tudod te mennyit szór el minden évben a bürokratáira? :D
Nem, mert azt nem firtatja Annuska (hiszen az a suska az ő zsebébe megy). :D
Namely
@Eladott Ország: "Hol a lé fiuk?!"
Európa minden országában ugyanilyen számokat láthatsz (illetve láthatnál, ha elolvasnád, de ahhoz meg kellene tanulnod olvasni, majd pedig angolul).
Esti iskola?
Aki Én
@Namely: Hát baszki, ezt a sok baromságot el sem hiszem. Ennyire ferdén látni a tényeket. Hogy tudtok ennyire buták lenni?
Komolyan mondom, olyan szinten vagytok, hogy még a faszba elküldeni sincs kedve az embernek.
1984
@ómió: Megint nem mondtál semmit. Majd, mondasz valamit, arra reagálok (szépen!)
1984
"A kormány célja a nem kormánypárti közösségek megbüntetése és kivéreztetése"

Szerintem csak egy vessző hiányzik.

A kormány célja, a nem kormánypárti közösségek megbüntetése és kivéreztetése
Namely
@Eladott Ország: érvek? Az, hogy hazudozol az érv? Vagy az, hogy a hazugságaidról képeket készítesz az érv? :D
tradingeconomics.com/hungary/government-debt-to-gdp
Na, érted? Vagy az angol nyelv nem megy, csak a képeket érted? :D
Szánalom vagy.
Esetleg nominálisan is érdekel?
tradingeconomics.com/hungary/external-debt

Persze feleslegesen fárasztom magam: túl műveletlen és buta vagy, hogy ezeket a forrásokat megértsd.
:)
Így nem marad más, mint a Donáth Ancsa hazug csúsztatásait bevedd.

@Aki Én: olvasd már el az ELSŐ kommentemet, amire reagáltál. Kérlek. Aztán kérlek foglald össze, hogy miről írtam.
1984
Donáth Anna lehet, hogy leszbi, Vele elvesztett egy jó csajt a férfi közösség.
Én sajnálom, mert bírom a kemény csajokat.

így jártunk - magyarok, férfiak!
Ezután Donáth Anna nélkül kell megoldanunk a szexuális problémáinkat.
1984
Tele van a tököm a gender elmélettel!
Nessy
@1984: Néha egy kissé fárasztó tudsz lenni! Hol szedted föl ezt a stílust?
1984
@Nessy: C

(majd írok erről a stilusról, de abban nem lesz köszönet -)
Nessy
@1984: Akkor légy szíves kímélj meg tőle! :-))
Eladott Ország
@Namely: ma, 15:49 ♦ Írod te agyatlam fidesz geci. "Érvek?" Hát b@zdmeg ha ennyire hülye vagy , akkor takarodj el innen a büdös 3,14csába ! Az államadósság a GDP százalékán permanensen nő, mint amikor a fidesz bolsevikok megrohamozták a Téli Palotát B+! Te hol élsz?! Börtönben rohadtok meg!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/138753709_1720771278127599_181408769918746186_o.jpg?_nc_cat=111&ccb=1-3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=FV1C2iDPTU0AX_AqK0f&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=95efd72a7b644907ca91fcd35f6803c5&oe=6070A6B3
A 81,2%-os államadósság történelmi csúcs!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/138384449_1720134724857921_7349721310969381225_n.jpg?_nc_cat=105&ccb=1-3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=Hz4DJVhdl8IAX-7isaS&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=e28b639458b71ef246ad987466fd2313&oe=6070C723
1984
@Nessy: Mindenképpen meghalsz, ahogy mindenképpen meghal az egész családod minden tagja.
Majd rinyálni fogsz emiatt, sőt, sírni fogsz emiatt - ez annyira fárasztó...

Én onnan jövök, ahol mindenki mindent tud a halálról és a halál utáni életről - és teszik ezt fáradhatatlanul
1984
@Nessy: Te semmit nem tudsz a halálról és a halál utáni életről.
Szerintem te nem vagy kompetens ebben a témában.

Élsz a hálálódig hülyén - és ennyi az életed.
1984
Tudom, hogy néha fárasztó vagyok, ezért nem írok mindig - hülyegyerek :)

Hallgassunk zenét, amíg meg nem növök: www.youtube.com/watch?v=kQV8CA5eA3E
1984
Ha leírnék mindent a mindenségről, te beleörülnél !!!

Szar volt a születésed. szar az életed és végül szar lesz a halálod.

Mindenképpen meghalsz - szarul.

Akarsz többet tudni róla?

Én leírok mindent, hogy mért szar neked - ezt akarod?

Akarod tudni, hogy miért szar neked?
Leírok mindent, neked csak akarnod kell!
Nessy
@1984: Tényleg nem "sokat tudok a halálról". Kórházban dolgoztam jó pár évtizedet. Egészségügyi családban éltem. A Hospce-ban haldoklók mellett önkénteskedtem. Ja, még fiatalon megnéztem, hogy "odaát van e az igazság"! Jelentem, nem találtam. Úgy mellékesen hülyézd a hozzátartozóidat, ha elnézik. Ennyi volt a "beszélgetés".
1984
A múltat is ismerem (ez annyira fárasztó!) - írjak a múltról?
Ezt akarod?
Akkor írok a múltról - mindenkistül!
Akarod látni magad vagy a hozzátartozódat mindenkistül mindenben - "Mit tettél!?"
Ezt akarod?
Akkor írok neked erről.
1984
@Nessy: 1855

Semmit nem tudsz a halálról!
(aki nem tud semmit a halálról, az az életről sem tud semmi - élet a halál árnyékában)

Sosem volt "beszélgetés" köztünk, így vége sem lehet.
verőce21
Hű, de kemény a csajszi! No, akkor lenyugodhat az összes ATV néző.
1984
@Nessy: 1855

A halál nem a test halála - semmit nem tudsz a halálról!
1984
Látod már, hogy milyen könnyen ellenségeké válhatnak, akik hasonszőrűek - a pillanat tört része alatt?

Ezért becsüld meg az ellenzéki összefogást!
Soha ne az ellentéteket nézd, hanem mindig azt, ami összeköti őket!
1984
@Nessy: Jézus megkönnyezte Lázár halálát, pedig tudta, hogy fel fogja támasztani.
Érted ezt?
Nem?
Padig ez az élet - a halál után!
ómió
@1984: De, hisz', ha - mint írod - nem mondtam semmit, akkor miért válaszoltál!? Vagy akkor válaszolsz leginkább, ha neked nem mondanak semmit? Ez az "efftársi sajátos"?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.