György István államtitkár, az országos oltási munkacsoport vezetője, a keddi tájékoztatón elmondta, hogy „Magyarország Európa egyik leggyorsabb oltási sebességét diktálja” – írja a Magyar Hang.

Az operatív törzs is beszáll a baloldalozásba, mert amúgy nincs is káosz az oltási programbanFotó: YouTube / M1 – Híradó

1 636 436 fő a beoltottak száma, ebből 481 820 fő már a második oltását is megkapta. Hazánk messze megelőzi az EU-s országokat, egyedül a kis lélekszámú Málta áll előttünk – fogalmazott György, majd hozzátette,

Még jobbak lehetnénk, ha több vakcina érkezne Brüsszelből

- tudósított a Magyar Hang.

Az államtitkár azt is elmondta, hogy

Annyi embert tudunk beoltani, amennyi vakcinát kapunk, és annyi még mindig nincs, hogy minden jelentkezőt egyszerre beoltsanak. Az idősek élveznek elsőbbséget, és a következő 3-4 hétben is az ő oltásukra fordítják a vakcinát.

Majd rátért egy kicsit a kormánykritikus hangokra és gyorsan mondta is

A baloldal és a velük szimpatizáló sajtó fő törekvése, hogy kritizálja, nevetségessé tegye az oltási folyamatot, ezzel az orvosokat és az oltásban résztvevőket sértik meg személy szerint, miközben hazánkban az egyik legsikeresebb az oltás. Nincs semmiféle káosz, jól szervezett folyamat zajlik az országban az oltás frontján. Németországban már a magyar modell átvételére készülnek, mert a nagy oltóközpontokkal nem tudják megoldani a feladatot, így ott is bevonnák a háziorvosokat, ahogy nálunk.

Forrás: Magyar Hang

Címlapkép: YouTube / M1 – Híradó

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
"Még jobbak lehetnénk, ha több vakcina érkezne Brüsszelből"

Baszkikám, a vakcina nem Brüsszelből jön. Az EU letárgyalta a kontingenseket és a kedvezményes árakat, a konkrét szállítási szerződések megkötése viszont a tagállamok feladata volt. Potrohos főnököd itt azzal indított, hogy a Moderna kontingens feléről lemondott és a többi gyártónál sem igazán forszírozta a korai szállítást. Már akkor úgy érezte, hogy sokkal nagyobb hasznot tud bezsebelni Putyin Lábvizén és Mao Könnyén. Most meg a ráb@szás esete forog fenn és mindez dokumentáltan, hiába óbégattok...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Qqberci
"Még jobbak lehetnénk, ha több vakcina érkezne Brüsszelből"

Baszkikám, a vakcina nem Brüsszelből jön. Az EU letárgyalta a kontingenseket és a kedvezményes árakat, a konkrét szállítási szerződések megkötése viszont a tagállamok feladata volt. Potrohos főnököd itt azzal indított, hogy a Moderna kontingens feléről lemondott és a többi gyártónál sem igazán forszírozta a korai szállítást. Már akkor úgy érezte, hogy sokkal nagyobb hasznot tud bezsebelni Putyin Lábvizén és Mao Könnyén. Most meg a ráb@szás esete forog fenn és mindez dokumentáltan, hiába óbégattok...
Nessy
Hazudni csak pontosan, szépen...! Ahhoz viszont némi intelligencia szükséges, ami egyeseknél hiánycikk! Mindenesetre érdekes fogalmai vannak a "rendezett oltás menetről" ennek a jótét léleknek!
Na, erre mondhatná Málna, hogy "másra hazudja a saját faj kreténségüket"!
tudode
Így jár az az ország, amely elfogadja azt, hogy a járványkezelést hottentották vállalják be, akik nem értik a magyar szót
.
------- A vakcinákat nem "Brüsszel" rendeli meg, szállítja le és osztja szét
.
hu.euronews.com/2021/03/17/a-vakcinakat-nem-brusszel-rendeli-meg-szallitja-le-es-osztja-szet
----------------------------------------
.
Müller Ceciliától elvárható lenne, hogy a hipokratészi esküjének megfelelően lássa el a járványkezelési feladatát, elkergetve a tintanyalókat, és a négypár rendőcsizmát!
solidedge
No ki hazudik? Pont az operatív törzs amelynek óriási feladata lenne a tényszerű közlés. De nem tehetnek mást, mert Orbánék kottájából játszanak. Orbánnék még ezt is kihasználják a választási beszédek megtartására. Aljas dolog.
dr. prédikátor
meghalt közel 20 ezer ember, és ti vagytok a legjobbak??? meg a retkes kibaszott kurva anyátok férgek!!!tömeggyilkos nemzetvesztő senkik vagytok!!!ROHADJATOK MEG!!!
gina
@Shikari: A jó édes anyád te elmebeteg fidesz mocsok, aki hazudik az a fidesz és a kormány azért tartunk 290 halottnál ,,az eszed elittad menj vissza a putridba meg a sarki kocsmába idióta proli
Madácsi Pali
Cilike, mért vagy még a posztján? Mer ugye nem omlott össze a hétvégi tömeges oltás? Nem kaptak halottak,betegségen tát nem esettek, nem oltottak zöld igazolást? Eloltottak minden vakcinát és nem tartanak készleten több százezer adagot?
Elfogadtak minden kezdeményezést, felajánlást az oltások gyorsítására? Az ellenzék élőkordont vont a határra, hogy határidőre ne érkezhessen be azaz el sem indított 1 000 000 orosz vakcina?
Állítólag ön szakmai posztot tölt be! Csak a szakmához nincs semmi köze a mondókájának.
CsipkeRózsa
@Shikari: A helyzet magától rossz, nem kell az ellenzék hozzá. A kormány egy kicsit igyekezhetett volna, hogy legalább akkor szedje össze magát, amikor nagy baj van.
Dr.Doktorovics trinitron dr.
Ez a nő ostoba.
Ha hiszitek, ha nem, ezt mondta: “A súlyos, szövődményes, halálos megbetegedést már az első vakcina beadása is elősegíti – és ebben áll ennek a stratégiának a módosítási elve is.”Már értem minél több az oltott annál több a halott. m.facebook.com/story.php?story_fbid=461831744967546&id=100034221737218
Eladott Ország
Exponenciális uram az operatív törzs sikerkommunikációját nagyban megkönnyítené ha mégsem a halottak száma lenne legfontosabb mutató,hanem az, aki el sem kapná.
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/142943921_1716545598523363_2977487466534935158_o.jpg?_nc_cat=111&ccb=1-3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=DVYFY6Iy8NkAX9T53KN&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=00772dea251c8c6d3a463814016e19cf&oe=607E146F
A mélykeresztény - konzervatív és nemzeti sikercsapat
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/93835900_1472950256216233_3687153806421786624_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=1-3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=M9A4e6aEmlcAX8lxosC&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=6d135549e59f8987d2e9b9893d21c8a2&oe=6080C574
Megkezdte működését az Aperitíf Törzs
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/123869686_3550715954949524_4745862349962563322_n.jpg?_nc_cat=105&ccb=1-3&_nc_sid=825194&_nc_ohc=YruIYQuEbzMAX9APVNc&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=e0f449eac0573b6409cde4a6d7611897&oe=607FF269
Már az őskorban is jelen volt az operatív törzs:
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/151467206_3940085416055394_7835308044787768667_o.jpg?_nc_cat=108&ccb=1-3&_nc_sid=825194&_nc_ohc=oLSIbOTX1WsAX9QbIOd&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=29adfb654341796e4ccfe31533f9d655&oe=608129E2
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/152706965_5260809573961598_8661639440511521790_o.jpg?_nc_cat=107&ccb=1-3&_nc_sid=825194&_nc_ohc=jbaP5hvqf3oAX-LD-VZ&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=c67064aa09ac4aa67b71a2c68ab64e41&oe=6081571E
Nem vagyunk mi hülyére nézve?!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/152706965_5260809573961598_8661639440511521790_o.jpg?_nc_cat=107&ccb=1-3&_nc_sid=825194&_nc_ohc=jbaP5hvqf3oAX-LD-VZ&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=c67064aa09ac4aa67b71a2c68ab64e41&oe=6081571E
lusta
@Qqberci: Akkor használjuk ki, hogy ma van a Lengyel-Magyar Barátság Napja
A lengyelek csak EMA engedélyezett oltóanyagot használnak és négyszer annyian vannak, mint mi. A mai napig a második oltást is megkapta már 1 788 446 ember. A mai napi halálozás náluk így néz ki: +396 (49 761), nálunk pedig így: +252 (18 703). Tehát György István államtitkár, az országos oltási munkacsoport vezetője szívbaj nélkül premierplánban hazudik.
dr. prédikátor
@Shikari: te is megbaszhatod a retkes cigánxkurva anyádat te ingyenélő klozetlakó!!!
Gauntlet
@Eladott Ország: igazad van, csak kétszer raktad be :(
dr. prédikátor
@Shikari: rohadj már meg te szarzabáló klozetlakó féreg!!!
balos
Ez a gyorsaság akkor igaz,ha a csikós csigával tőrténik az össze hasonlítás!Mint köztudott aki hazudik az nem a sánta kutya!
Eladott Ország
@Gauntlet:ma 17:22 ◘ Inkább kétszer mint egyszer se...
Clavigo
@Shikari: Kozben keresik az önkénteseket,,nem igaz te oláh buznyák ?
justhpeter
Azt gondolom, hogy ezt az operett törzset most kell elzavarni - véglegesen a térerőhiányba (hogy csúnyábbat ne írjak).
Lepényleső
...aki a bizonyítványát magyarázza,- annak szavát csak a hülye issza?
Toller Béla
Nálunk nem bevonják a a házorvosokat, hanem bekényszerítik egy alávetésbe ! Ahogyan a rendelőket is. A lakosokat is ! Nálunk poltikai trükköket alkalmaznak az oltásban, a az oltóanyag beszerzésében - és saját zsebre dolgoznak közben. Ezt semmképpen sem fogja átvenni a német oltási rendszer ! A káosz meg szemmel látható, a magyar "védettségi" igazolvány annyit sem ér, mint a műanyag, amire rányomtatták ! Hetykén mutatja az útlevél számot (lám, mi mindent tudunk rólad), de nem mutatja a vakcinát (szégyenlik, amit tettek..). Mire ekkora az arcuk ? Másfél millió ember beoltása négy-öt hónap alatt nem egy nagy mutatvány !
balos
fideSSes csicskák ,mikor lesz megint béka tüntetésetek?Szeretném látni amikor a tömeggyilkossal az élen vonultok a nemzethy cirkuszotok elé és hálát adtok a sikeres működéseteknek!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.