2003 és 2009 között, mikor MSZP-SZDSZ kormány volt 7 esztendeig, 929.029 ember halt meg, míg a Fidesz kormányzás alatt a 2010 utáni 7 évben 901.745 ember, jelentette ki Deutsch Tamás az ATV-ben.

Deutsch Tamás erős kijelentést tett: 27 ezerrel többen haltak meg, mikor MSZP-SZDSZ kormány volt
Kép:YouTube/ATV

A Fidesz EP-képviselője az összevetését úgy összegezte:

a kettő között 27.284 ember a különbség.

Szerinte ha a többlethalálozásért van politikai felelősség és börtönbe kell menni, ahogy Gyurcsány Ferenc a Parlamentben mondta, akkor

kezdjük már megvizsgálni azt a 2010 előtti hét évet.

A Medgyessy-kormányban államtitkárként is dolgozó MSZP-s Mesterházy Attila azonban arra emlékeztetett:

Orbán Viktor kötötte ehhez a saját sikerességét, ezért érdemes az elszámoltatást emlegetni a mostani koronavírus halálesetek kapcsán.

Forrás:24.hu
Címlapkép:YouTube/ATV

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vitriol
Már megint sokat szívott, csak rá kell nézni!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
vitriol
Már megint sokat szívott, csak rá kell nézni!
Béla333
Felesleges még reagálni is a fénykép szerint a nyilatkozat idején is "beállt" Tompika számaira, de:
1./ Hazudnak folyamatosan, így ezekben a számokban is nyilván hazudnak. A statisztikai hivatal számai is csúsztatva vannak, azok hazugságok.
2./ Vagy félmillió magyar közben külföldre költözött, azokról mit lehet tudni, ők hogy szerepelnek a számok között?
3./ A járvány kezelés felelősségét fel kell vállalni, azt nem lehet másra tolni, bármennyire is szeretné ezt a maffia!
simmering73
Azért ehhez a képhez dukálna a 18+ karika.
gina
Ennek az elmnebeteg részeges, kábitószeres cigánynak ki hisz, nincs agya !!!
Sámannus
Azóta már te is sokat változtál tököm öccse Fürnélkül Tamás. Kis habrika karrierista szélhámos.
voltmárjobbis
Van neked is táblázatod, mint orbánodnak, hülye gyerek?
Istenakinincsen
Ez a szerencsétlen idióta a király jó haverja.Rakosgatja ide-oda a sakktábláján,de hiába.
csak úgy....
szerintem tomi jó volna ,-na nem csak a kinézete miatt,inkább tehetségböl adódva, egy nemzeti elhullási és megmaradási szakembernek...
folt
Deutsch 30 év semmittevés után úgy érezte, hogy behatóbban megvizsgálja a...
Megvizsgálta, és a beléptető kapuk igenis nyereségesek voltak!
És mindig az Oroszok és a kínaiak voltak a tezsvéreink - azt a pöttyöseggú kipcsak félázsiai kurva anyátok!
folt
A közölt kép alapján a "ficsúr" szó lenne a legutolsó, amit Deutsch Tamásra mondanék.

Elképzeltem ,ahogy egyenként elkapom őket...
Fizikailag lehetetlen mindenki kiiktatni (én megpróbáltam - elképzelni - de lehetetlen!)
Isten ól meg minden szar szemét mocskos gazembert - csak így lehetséges !!!
Yoda69
@Shikari: Ezen mar tul vagyunk, nem talaltatott bunosnek.
Jovore O1G elszaamoltatasa kovetkezik.
kissé felnőttem
te majomutánzat hazudj anyádnak nekünk már felesleges.leszel te hamarosan árokásó kubikus
Pálinkás Pál
nos...ezért megfenyítik...ez arra mutat hogy semmi köze a " járványnak " a halálozásokhoz...ezt mondom tavaly óta...a világon semmivel sincs több halott, csak most politikai okokból covid halottnak írják...ennyi...néha azért kicsúszik az igazság..főleg ha feldühítik őket...és nem a leírt hazugságokat fújják..
csipetke
Erről az emberről nem szabadna fotót csinálni,mert ez maga a vízuális környezetszennyezés.Hány csíkot kellett ezért szívnia,hogy így lepusztuljon?Amit meg mondott,arra nemigen kell odafigyelni.Az egész banda mást se csinál,mint vagdalkozik.Ezt a "járványkezelést?" nem lehet megmagyarázni,se a különleges jogrendet,aminek a leple alatt elopták a fél országot,már ami még megvolt belőle,és megállapították,hogy az anya nő,az apa férfi.Azt meg pláne nem lehet megmagyarázni,hogy miért a járvány közepén üldöztek el az egészségügyből 5500 embert az idióta szerződésükkel,amivel az egészségügyiek bére nemhogy nőtt volna,de súlyos tízezrekkel csökkent.Még mindig mutogatnak az előző kormányokra,pl az Eü lepusztítása miatt,de itt a legégetőbb az emberhiány. A szakdolgozók orbán alatt menekültek el az országból tömegesen,és orbán ahelyett,hogy tisztességes bért adott volna,hogy itt tartsa őket,inkább építtetett 1-2 stadiont.
Most ennek isszuk a levét,mert bár az Eü-ben emberfeletti munkát végeznek,kevesen vannak.Orbán azt mondta a parlamentben valamelyik ellenzékinek,hogy támadják a mentősöket,és az egészségügyet.Hihetetlen,hogy mekkorákat bír hazudni az egész banda.Orbán eddig arra se volt képes,hogy részvétét fejezze ki a kovidban meghalt emberek hozzátartozóinak.Szégyen ez a kormány.
Sámannus
Nohát tumpika ez remek! Mohácsnál még több, de még nincs vége a tiétek lesz minden dicsőség
kokopelli
@Yoda69: (04:50)...a Lölő-n kell kezdeni az átvizsgálást,azután az Orbánné-nál,majd a purdéknál!
madlaci66
@Pálinkás Pál: Azért nem mindegy, hogy egy hét alatt hal meg 250 ember,vagy egy nap alatt. Nem mindegy, hogy a sürgősségi osztály 60 %-os, vagy 160%-os kihasználtsággal működik. Nem mindegy, hogy egy ápolóra, vagy orvosra hány beteg jut.
Pálinkás Pál
@madlaci66: na...erről semmit nem tudsz, mert nincs kommunikáció...de ha már itt tartunk, az sem mindegy ...hogy akit rendes helyzetben visznek békésen meghalni az "elfekvőbe " ...azt most a politika, meg a covid hiszti miatt kirakatba teszik, intenzívre, lélegeztető gépre...igazán kíváncsi lennék egy független boncolásra...mi is a halál igazi oka a "covid halottaknál"... az nem tűnt fel neked, hogy a napi halálozások száma orsztágosan semmivel nem nőtt évek óta...és érdekes módon most minden betegség megszűnt , ami eddig vitte az embereket...vagy komolyan elhiszed hogy mostranság csak erőszakos ,vagy covid halál létezik??? bár még az erőszakos halál is kérdéses, ideteszek egy gyöngyszemet!!!
" Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt héten már konkrét adatokat is hozott ennek alátámasztására. Mint mondta, Magyarországon a statisztikának volt része olyan elhunyt is, aki közlekedési balesetben hunyt el és halála után a koronavírust is kimutatták a szervezetében. "
hát akkor ezek után miért is kéne hinnem a sok hazug járványjelentésnek???
madlaci66
@Pálinkás Pál: Statisztika: én munkanélküli vagyok, nulla jövedelem. Lőrinc jövedelme 100 milla. Az átlag 50 milla. Szépen hangzik.
Pálinkás Pál
@madlaci66: az nem stati hogy hányan halnak meg egy nap...és mivel az nem emelkedett a nagy " világjárvány" hatására sem, így arra kell gondolnom hogy feltalálták a rák, a szív, és egyéb halálos kórok gyógyítását, mert mostanában ezekben nem hal meg semmi, hiába a két leggyakoribb halálok a világon...ez a pandémia duma még elment volna a netkorszak előtt..de akinek 60 -nál több az IQ-ja ..az most már utána tud nézni a dolgoknak ,ha akar..persze kényelmesebb csak hallgatni a hülyeséget..
solidedge
Anyám vigyél haza, fektess le. Ma már hallottam eleget.
Eladott Ország
Dajcs', egy alkoholista drogos, parazita, pszichopata ! Ha azt tolnátok mint én, ti is látnátok a Soros tervet. Hol kell drogot tesztelni...
img.444.hu/tomi_izzad-animated.gif
nezelodo
Miért kellett az elnyűtt képmását is mellékelni a cikkhez, kiskorúak is láthatják, rájuk is gondolni kellene a szerkesztőnek!
bencemacska
@nezelodo: A példa a legjobb tanító!
Csak hozzá kellett volna tenni: kisfiam, ha drogos leszel, te is így nézel ki! De téged nem Brüsszelben dugnak el, hanem az árokban!
bencemacska
Csak nem értem, honnan jött elő reggel négy után hirtelen 10 fidesz troll?!
Admin. van valami magyarázat?
nezelodo
@bencemacska: Nem tudnak aludni, ezeknek is rémálmaik vannak, mint a gazdájuknak, vagy csak dicsekszenek, hogy ők is csak négy órát alszanak, az ország érdekében. Alighanem náluk a hajnali romantika az szóba sem jöhet, annyira hajszolják őket.
nemkati
2011 előtt 10 millió fölött volt a lakosság létszáma, évente úgy 10 ezerrel csökkent 2010-ig. 2011-ben már 80 ezerrel kevesebben voltunk, 2016 óta meg nem éri el a 9 millió 800 ezret, vagyis több mint 200 ezren kevesebben vagyunk. Így már ugye nem is olyan szép ez a saját maguk által hamisított önfényező statisztika.
kokopelli
@nezelodo: Vannak közöttük olyan trafikosok,akiknek még le kell dolgoznia a "kiutalást,és olyanok,akik még várnak,hogy
nekik is csak lecsöppenhet valami bódé! Mivel a tények sem zavarják őket,ez van,...? (;-))
ómió
27000? Ugyan már! Efftársilag az nyilván bakfitty!
CsipkeRózsa
Miért mindig a hülyék akarnak megszólalni?
Giovanni Alba
@CsipkeRózsa: ma, 14:21
Mert ők mindig tudják a tutit. Csak a gondolkodó embereknek vannak kételyeik, az ostobák mindig magabiztosak. Ez talán abból fakad, hogy mindent faék egyszerűnek látnak, az árnyalatok, átmenetek számukra nem léteznek. El sem tudják képzelni, hogy vannak olyanok, akik nem állnak egyik politikai oldalon sem, mert egyként megvetik az ügyeskedőket, helyezkedőket, és a köpönyegforgató "reálpolitikusokat". Akik csak a józan emberi ész és értelem pártján állnak, ha hívők, akkor nem az éppen aktuális kurzus miatt, hanem meggyőződésből.
Egybites trolloknak magas ez, mint tyúknak az ábécé.
CsipkeRózsa
Úgy láttam egy kimutatásban, hogy az ország lakosságának %-ában, 2000-ben és 2020-ban, ugyanannyi a halálozások aránya.
silber13
@Shikari: Ne ábrándozz, mert O1G ül nemsokára a vádlottak padján!
silber13
@Shikari: Be szép!!:-)))))))))))))))) Honnan loptad ezt a bárgyú szöveget?:-)))))))))))))
CsipkeRózsa
Tegnap 16:55-ben a 2020-as év helyesen 2019.
A 20-as adat még hiányzott.
csak úgy....
-és ez a deutsch nevü valaki magyar politikus? :) -na nem a deutsc miatt kérdem..
bencemacska
@CsipkeRózsa: Mindkét alkalommal a fityisz volt a statisztika készítő! /2000 és 2020 is fideszes kormány!/
Gauntlet
Ez hogy jön ide?
Hazaáruló narancsos csürhe !
voltmárjobbis
@Shikari: tegnap 10:36
Nemzeti Dal.
(Senki-Se írta, és terjed, mint a „futó-tűz”…)
Talpra magyar, hív az urna!
Meg ne válaszd Viktort újra!
Kibírsz vele még négy évet…?
Ez a kérdés…! Válassz, kérlek!
Mi magyarok…, annyi mindent elcseszünk!
Elveszünk, ha nem maradt egy csepp eszünk!
Alkotmányunk véres kardja,
Hajszálon függ, rozsda marja.
Nevet rajtunk Európa:
"Lázadj már, te idióta!"
A magyarok szégyene, hogy kertelünk,
Felkelünk, de odacsapni nem merünk!
Nincsen jövőnk, csúf a múltunk,
Jelenünkből nem tanultunk!
Sírunk, hogy a sors lecsap ránk,
Nem hogy inkább, észbe kapnánk!
A magyarok kedvelik a bánatot,
Állnak, mint a vágóhídi állatok!
Fényesebb a lánc a kardnál…,
Fegyvert fogni mér' akarnál…?
Fogjál inkább papírt-tollat!
Valljad be az adót holnap…!
A magyarok jámborsága végtelen,
Képtelen ezt felfogni, az értelem!
Gazdaságunk, büszke gálya,
Nyugdíjpénzünk elment rája!
Lyukas csónak, nem gyorsnaszád,
Lapát helyett…, fogjunk kaszát!
A magyarok istenére, mit teszünk…?
Kik leszünk, ha hullámsírban itt veszünk?
A magyar név megint szégyen!
Nem mutat jól nagy mellényen!
Még hogy e nép vitéz, bátor…?
Mit keres itt a diktátor…!?
A magyarok istenére, mit várunk…?
Kit ámítunk azzal, hogy MI diktálunk?
Száz trafiknak egy a vége…,
Megy a Lázár bal zsebébe!
Jobb felől…, a Közgép tömi:
Ettől szép, a rabló-römi…!
A magyar nép önérzete szép dolog,
CBA-val jobban megy, a mélytorok!
Orosz testvér…, orosz atom…,
Levizsgáztunk! Pribék-szakon!
Büszke ránk az elvtárs, Putyin:
Soha nem nyert ennyit, mutyin!
Jövőnk múltján ötágú a szégyenfolt,
Vörösebb, a vérnarancs, már régen volt!
Hol sírjaink egykor állnak,
Nyugodt földet nem találnak.
Verejték lesz ott a harmat,
Ez a sorsa a magyarnak?
voltmárjobbis
@Shikari: ápr 30 10:36
HISZEK Benned Sport Program
sosz.hu/hiszek-benned/
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkársága (Államtitkárság) meghirdette a HISZEK Benned Sport Programot

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.