Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is engedélyezte a kínai Sinopharm-vakcinát, ezzel nemzetközi szinten is beigazolódott a magyar kormány álláspontja, "ami szerint hazánk oltási programját a politikai, gazdasági érdekek helyett kizárólag az egészségügyi szempontok határozzák meg" – írta az emberi erőforrások minisztere pénteken a közösségi oldalán.

Kásler Miklós óriási sikereket jelentett be

Kásler Miklós Facebook-bejegyezésében arra reagált, hogy a WHO jóváhagyta pénteken a kínai Sinopharm állami gyógyszergyár által a koronavírus ellen kifejlesztett vakcina vészhelyzeti alkalmazását.

A tárcavezető kiemelte, hogy az egészségügyi kormányzat javaslata nyomán beszerzett kínai vakcinákból eddig több mint egymillió ember kétszeri oltásához elegendő mennyiség érkezett Magyarországra.

"A sikeres magyar oltási programnak köszönhetően pedig lehetőségünk nyílik az ország fokozatos újraindítására"

- tette hozzá a miniszter.

Varga Judit: mi régóta tudjuk, hogy a Sinopharm biztonságos és hatásos

A magyarok régóta tudják, hogy a kínai Sinopharm vakcina biztonságos és hatásos – tette közzé az igazságügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán.

Varga Judit azt írta: "Mosolyogni ér! Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a mai napon engedélyezte a kínai Sinopharm oltóanyag használatát. Ez azt jelenti, hogy a vakcina biztonságos és hatásos. Ezt mi, magyarok régóta tudjuk".

Mosolyjellel zárt bejegyzését a miniszter arra reagálva fogalmazta meg, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken jóváhagyta a kínai Sinopharm állami gyógyszergyár által a koronavírus ellen kifejlesztett vakcina vészhelyzeti alkalmazását.

A WHO döntését követően Szijjártó Péter is nekiugrott a "baloldalnak".

Forrás: MTI

Fotó: Facebook/Kásler Miklós

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
azt hittem,hogy talált egy olcsó maniküröst az öreg...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
volvós
mikibá vén köcsög ...a sitten nagyobb sikered lesz !!!
csak úgy....
azt hittem,hogy talált egy olcsó maniküröst az öreg...
Nessy
Egészségügyért felelős miniszterünk, el van maradva egy brosúrával! Vészhelyzeti alkalmazásra hagyta jóvá! Orbán, mint jelenleg egyszemélyi felelős ezen címen vásároltatott sok millió adagot.külügyérünkkel.A felelősséget mindjárt az elején át is adta a "tudósoknak"! Az uniós engedélyezés az EMA kompetenciája. A Sinofarm nem is adta be engedélyezésre. Jelenleg a Sinovacot ellenőrzik, mert ők beadták az engedélyezési kérelmet!
verőce21
A baloldali ellenzék álláspontja a kínai vakcináról végleg megbukott…
verőce21
Holnap már imádni fogják a kínai vakcinát... és ők mindig erre a jóváhagyásra vártak, mert a magyar emberek biztonságát tartották szem előtt...
vitriol
"WHO jóváhagyta pénteken a kínai Sinopharm állami gyógyszergyár által a koronavírus ellen kifejlesztett vakcina vészhelyzeti alkalmazását". Ezzel kásler és a kormány elismerte, hogy a január óta magyarok oltására használt kínai vakcinát már 5 hónapja nyomkodják az emberekbe, a szükséges engedélyek mellőzésével! Erre tényleg büszkék lehetnek!
csak úgy....
@verőce21: mert a magyar emberek biztonsága! :) a gyöp a stadionokba sokkal fontosabb,mert az megérdemli a rajta futkározókról nem is beszélve,még ha csoki színü is a böre...
Aki Én
@verőce21: @Pegero: a hazaáruló gazdátok a bizonytalanra tukmálta a kínait, de megvan rá az oka.
Sok milliárd oka van rá.
Habár, amekkora buta lúzerek vagytok, úgysem értitek.
Egyébként a biztonságos vakcina párti ellenzék mindig azt mondta, hogy lehet a legjobb a kínai, de nem tudjuk. Szóval ne hazudozzatok csicskák!
Itt van egy kis hazaárulás:

index.hu/gazdasag/2021/05/07/kinai-vakcina-beszerzes-tularazas-sinopharm/
F_Viktor
@verőce21: A WHO csak annyit mondott, hogy a COWAX program keretében a 91 elmaradt, szegény országban saját magát feljogosítja a kínai vakcina oltásával (mert a modern nyugati oltóanyagokhoz nem jutnak megfelelő mennyiségben!), valamint az egészségre nem ártalmas a szer. De attól még nem biztos, hogy szart sem ér!

Mindenesetre kíváncsian várom, hogy ezek után mekkora sorok lesznek Magyarországon az oltópontokon.
Yoda69
Kásler Miklós óriási sikereket jelentett be:
- Meg van Mátyás király 3. lengő bordája! Ujjé!
home office
Hogy mer pöffeszkedni ez a vén geci, amikor Magyarországon halnak meg évtizedek óta a legtöbben rákban - aki szétcseszett mindent erőforrásnak (nekik dolgozó gépnek) tekintve az embereket?

És a regnálása óta KÍVÉTEL NÉLKÜL minden gyalázat, amit az egészségügyben elkövetett !!!
verőce21
@csak úgy...: Hülye bohóc vagy te, akár foroghatsz is...
verőce21
@Aki Én: Orbán hónapokkal jár az EU előtt!
De túl sok eszed van neked ehhez, hogy megértsd...!
verőce21
@F_Viktor: (23:24) Lófaszházi már betámadta a WHO-t ez ügyben...
Kíváncsi lehetsz, de meg fogsz lepődni...
gina
@verőce21: Neked meg IQ d nulla, gratula fidesz patkány
gina
@verőce21: És eddig a WHO volt ellene a KINAI VAKCINÁNAK, UGYHOGY NEM UGASSATOK FIDESZ PATKÁNYOK
gina
És pont ez az OV ribanc mindent tud hahahhaha egy ócska sarki intelligensebb mint ez a pincsikutya
justhpeter
Käsler hirtelen megvilágosodott. Nohát keresztények, ez az igazi csoda !
Pálinkás Pál
tegyük már tisztába a dolgot...a WHO semmit nem engedélyezhet..nem jogköre...csak javasolhat ,véleményezhet!!! bírom ezeket a parasztvakító cikkeket... a WHO nem rendelhet el semmit, max ajánlásokat tehet, nem hatóság!!!ennyit illene tudni minden vírustálib firkásznak is!!
kereső
@Pálinkás Pál: Az még csak, hogy a firkász nem tudja. De amikor erről ,az állitólag egészségügyért felelős miniszter, és az ország igazságügyminisztere is hazudik- na ott a baj. A "firkász" csak a koszos körmű sarlatánt idézte.Mondjuk azt megtehette volna, hogy azután leirja a "valós helyzetet".
szép új világ
Jóváhagyták a vészhelyzeti alkalmazást! Ez pedig azt jelenti, hogy normál körülmények között szóba sem jöhetne, hogy valakit ezzel oltsanak!
Emmersson71
Az ellenzék eddig is az engedélyek hiányát kifogásolta!
Mellesleg, ez csak a WHO engedélye. Az EMA még mindig nem adta rá áldását!
kereső
Hogy valamit még azért ne felejetsünk el. A WHO azt mondja, hogy a szegény harmadik világ államaiban javasolja a Sinopharm alkalmazását, mert a drága Pfizzer, Moderna vakcinákat ezek az államok nem képesek megvásárolni- az áruk miatt.
Akkor már csak az a kérdés-hogy Magyarország miért is fizetett 63 eurot a vakcina adagjáért? Mennyibe is kerül ez a vakcina?? A harmadik világ államait hogyan gyarmatositja Kina ezzel a vakcinával- hiszen legtöbb esetben hitelt nyujt nekik a vakcina megvásárláshoz- hasonlóan a fundan egyetem telepitéséhez, a Bp. -Belgrád vasútvonal megépitéséhez,
és lehetséges lenne, hogy a vakcina is úgy jött???
Most látom, hogy ez már nem is egy kérdés!
Van még- miért is degradálta le a magyar kormány a magyar államot, és Magyarországot a 3. világ szintjére??? Hova akarja tulajdonképpen kormányozni az országot orbán???
Miért nem üvölt a sok értelmiségi- a tudósok, az orvosok???- ha olvasták a WHO elemzést???
ómió
Na, de az efftársaknak EMA jóváhagyás hiánya van! A moszkvai segg eltűnése után a brüsszeliből már nem engednek!
Yoda69
@verőce21: Miben vergoce? Az EU nélkül sehol nem lennénk beállottságban. Csak a bizonytalan ruszki es alacsony hatásfokú kínaival lennénk beoltva.
verőce21
@gina: (01:01) "... eddig a WHO volt ellene" - Most pedig a WHO engedélyezte...!
Erre mit tudsz jelenteni, Orvosfeleség?
verőce21
@Yoda69: De a tény az, hogy ~45%-on állunk covid elleni oltásban, a második helyen az EU-ban!
Yoda69
@verőce21: Ez vitathatatlan. Ami koszonheto az osszes felhasznalt vakcinanak.
verőce21
@Yoda69: Nalátod...!
Jó lesz, ha nem irkálsz hülyeségeket a továbbiakban...!
Yoda69
@verőce21: Ostoba vagy. Nem erted amit irtam. Az ooszes vakcinaval allunk 45%-on. A Pfizer nelkul, - amit annyira szidtok, sot meg egy hazug tablazatot is krealtatok rola - sehol se lennenk beoltottsagilag. Es ahogy nezem, ahhoz hogy tovabb noveljuk a beoltottsagot meg tobb Pfizerre lesz szukseg, mert az embereknek nem nagyon kell a kinai szar.
verőce21
@Yoda69: Írtam már, hogy ne irkálj hülyeségeket és feltételezéseket!
Yoda69
@verőce21: Én meg írtam, hogy ostoba vagy es tanulj meg szöveget értelmezni.
Eladott Ország
"Magyarországon a Sinopharm oltások több mint 90 százalékát 60 évnél idősebbek kapták. Miközben az Egészségügyi Világszervezet (WHO ) szakértői munkacsoportjának az eddig rendelkezésre álló adatok alapján végzett vizsgálata megállapította: nincs bizonyíték rá, hogy a Sinopharm jó az időseknek. Hogy Kósa Lajos is megértse: nem azt állítják, hogy a 60 év felettiek vagy a társbetegségekben szenvedők esetében hatástalan a kínai vakcina, hanem azt, hogy a hatásosság egyelőre tudományosan nem igazolt. A WHO FELVETTE a Sinopharmot a VÉSZHELYZETI ALKALMAZÁSI LISTÁJÁRA. Ja, hogy nincs bizonyíték a hatásosságára és sokan biztonságban érzik magukat, miközben erre semmi okuk? Erre Müller Cecíliának nincs semmilyen válasza egy félmillió ember életét érintő kérdésre, de az operatív törzsnek is csak ennyire futotta: „bármely vakcina vonatkozásában szükség lehet harmadik adagra”. Végül is azt is írhatták volna, hogy a WHO is oltásellenes és támadja a kínai vakcinát, úgyhogy egy rohadt szavunk nem lehet."
verőce21
@Yoda69: "...írtam, hogy ostoba vagy es tanulj meg szöveget értelmezni."
Eladott Ország
@Pegero: május 7., 21:37 ☻ "Szűkszavú közleményben jelentette be a hongkongi tőzsde, hogy lemondott a kínai Sinopharm gyógyszergyár több csúcsvezetője. Iparági szakértők egyelőre csak találgatnak, hogy a dolognak köze van-e a cég által gyártott koronavírus-vakcinákhoz, amelyből a rendelkezésre álló sajtóhírek alapján Magyarország is vásárolna nagyobb mennyiséget. Mint ismert, a Sinopharm-hoz két vakcinafejlesztés is kötődik: ezek jelenleg a klinikai tesztelés harmadik fázisában tartanak, de már megkapták a vészhelyzeti engedélyt a kínai hatóságoktól. Sajtóhírek alapján amúgy ezek valamelyikéből vásárolna nagyobb adagot Magyarország is. Erik Mamer, az Európai Bizottság vezető szóvivője november végén közölte: az Európai Unióban elérhető vagy a jövőben elérhetővé váló oltóanyagoknak meg kell felelniük a vonatkozó uniós minőségi és jóváhagyási előírásoknak. Az előírástól azonban a tagországok vészhelyzet esetén, sürgősségi eljárás keretében, ideiglenesen és korlátozott módon eltérhetnek. Ilyen esetben az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélye nélküli termékeket is forgalmazhatnak. A tagállamok által vészhelyzet esetén, saját hatáskörben, ideiglenesen engedélyezett vakcinákat azonban kizárólag saját területükön forgalmazhatják, más uniós tagállamban nem. Stefan De Keersmaecker illetékes szóvivő kiemelte: uniós engedély nélküli oltóanyag forgalomba hozataláért az azt alkalmazó tagállam viseli a felelősséget. Tájékoztatása szerint amennyiben egy vakcina felhasználását egy tagállam engedélyezi, akkor az oltóanyag abban a tagországban válik forgalmazhatóvá. Az Európai Bizottság azt támogatja, hogy az uniós területén alkalmazott vakcinák forgalomba hozatalát az Európai Gyógyszerügynökség engedélyezze. Az ügynökség alaposan tanulmányozza az oltóanyagok hatékonyságát és biztonságosságát forgalomba hozatal előtt. Az eljárás nagyon fontos az európai állampolgárok biztonságának szavatolásához - tette hozzá."...
Sámannus
Sikerült a halálozási tervet is teljesíteni minimum egy évvel előbb.Az a fránya statisztika ne lenne, te is hazudozhatnál bármit ami eszedbe jut, így viszont mehetsz te is karanténbe egy zárt hűvös helyre a pohosoddal együtt. Nem szabad elfelejteni, hogy a teszteléssel emberéleteteket menthettetek volna meg, így pedig tömeggyilkossá váltatok.
csipetke
@Eladott Ország: 07:12 Ezt is orbán döntötte el,hogy nálunk a 60-on felüliek kapják a kínait. Ez itt a nagy gond,hogy nyugaton szakemberek bevonásával döntenek minden járványügyi dologról,nálunk meg orbán. Pl kijelentette,hogy "Szerintem a kínai vakcina jó." Pár nap múlva mondta ugyanezt az oroszról.És ott a kulcsszó.-a "szerintem".Ő egyedül dönt nyitásról,zárásról,minden kis fiszfasz dologról,ami nem rá tartozna,hanem a szakemberekre.Annyit machináltak a kínai körül is,és olyan erőszakosan próbálták rátukmálni az emberekre,hogy pont ezzel vették el az emberek bizalmát. Ráadásul Kína a vakcináját a harmadik világ országainak gyártotta,de orbán szerint jó az itt nekünk. Ami nem is lenne gond,ha orbán a saját,és esetleg a pereputtya életével szórakozna.De ő egy egész országgal csinálná,ha tehetné.Szerencsére az emberek nem mind hülyék,és azért választhattak mást is.
Eladott Ország
@csipetke: ma, 07:44 ☻ Kínában csak 59 éves korig adják a vakcinát. Orbán a 65 feletti krónikus magyar betegeket oltatná be. Ha egy buszsofőr úgy vezetné a buszát, mint a Felcsuti felcser az országot már régen bevonták volna a jogosítványát. A nemzet megmentője, a felcsúti felcser közölte, hogy “a 60 év feletti krónikus betegek csoportja 1 millió 756 ezer embert takar, ennyi kínai vakcinánk lenne is, ha meglenne az engedély. Az operatív törzs szerint nincs olyan kockázat, hogy a kínai vakcina nagyobb kárt okozna, mint amennyi haszna lenne. Itt van több milliónyi kínai vakcina, amit holnap reggel - kicsit túlzok - de néhány napon belül az emberek rendelkezésére tudunk bocsátani, csak nincsen meg hozzá a hatósági papír.” (Értsd: a felelőtlen bürokraták miatt nem tudlak titeket beoltani.) A kormány megállapodott a SINOPHARM-val a szállításról. (Még mielőtt a szakemberek eldönthették volna, hogy engedélyezik-e a használatát) Igaz, közben a cég két csúcsvezetője - Li Csiming igazgatósági elnök mellett Li Huj, a cégcsoport igazgatója - nem tudni miért és hogyan - megvált a cégtől. Persze, ha korrupció miatt kellett távozniuk, akkor érteni vélem a magyar külügy vonzódását a céghez. És még mit tudni a kínai vakcinákról? Az előzetes adatok alapján nagyjából 50 (?) százalékos hatékonyságú, Brazíliában vizsgálták, csalódást keltő eredménnyel az engedélyezése sem biztos. Orbán novemberben ezt mondta: “mindenki eldöntheti majd melyik vakcinában bízik.” Müller Cecília december elején kijelentette - “nem lehet választani”.
Clavigo
@Pegero: Csillapodjál,,,inkàbb menjél bubukálni,,addig sem beszélsz baromságokat.
Nessy
@Eladott Ország:Néha azért beszélhetnének egymással az operett törzsi prücsök herélésen, hogy ki mit fog egy óra múlva nyilatkozni. Igy nem mondana az egyik A-t, a másik B-t. És ezek után csodálkoznak, hogy lassan minden bizalom elvész velük szembe!
csak úgy....
@verőce21: a buta bohócok ti vagytok "nemzetileg" ,veletek azt csinál az eszméletlen kormány, amit éppen szeretne! :) az öreged nem csaucseszku alatt szolgált?-csodálkoznák ha nemet mondanál...
verőce21
@csak úgy...: "a buta bohócok ti vagytok" - és a tululu hol marad...?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.