A DK elnöke szokásához híven nem finomkodott.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
A mai napon jelent meg a hír, miszerint Magyarország az egyetlen Uniós ország, amelyik nem kér a soron következő EU-s Pfizer-keretszerződésből. A DK elnöke a Facebook-oldalán egy posztban kommentálta a történést.
A kormány éppen most jelentette be, hogy kiszáll az uniós vakcinarendelésből, mert nem tart igényt további nyugati oltásokra
– kezdi a politikus. Majd kifejezte nemtetszését:
Egyedül csak mi nem kérünk az uniós közös Pfizer-rendelésből. Lesz helyette elég keleti, meg lesz majd egyszer magyar vakcina is, nyilván majd azt is engedélyezi Szijjártó Péter. Látják a Pfizer-re váró végeláthatatlan sorokat.
Pakolgatják a fel nem használt keleti vakcinákat raktárból raktárba. Pontosan tudják, hogy a magyarok többsége az Európában engedélyezett oltásokban bízik.
Csak nem érdekli őket. Mert a pártállamban a Párt dönt arról is, hogy mivel leszünk beoltva, kérdés, választás, egyeztetés nincs. Nem tagadták meg magukat a járványban sem, így csinálnak pártpolitikai kérdést az oltásból is a kezdetektől.
Emellett azt is hozzátette, hogy éppen ez az a magatartás, amit ellenzékiekként ki akarnak söpörni az országból.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
27 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Teljesen mindegy mi az eredmény, úgyis győzelmet hirdet a csúti szociopata. És ez a győzelem felhatalmazza arra, hogy most aztán elkezdjék a fontos harcot, amin a haza üdve múlik. Ideje ezt az idiótát "kalitkába" zárni!
És mi az, hogy a mi pénzünkön, nekünk nem azt rendel amit mi akarunk?
Nehéz szavakat találni erre a mocsokra
www.thehindu.com/sci-tech/health/two-astrazeneca-covid-19-shots-85-90-effective-public-health-england/article34608966.ece
www.valaszonline.hu/2021/05/19/exkluziv-43-titkos-penzalapot-kezel-a-ner-felsoelitje/
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/69529314_1661095004020802_6378025906279022592_n.jpg?_nc_cat=109&ccb=1-3&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=c4UnQKurn_gAX_nioYS&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=b9aded44b6c1fc8214c684fe6f0d4315&oe=60CE582A
És mi még mindíg hagyjuk? "Szétvertem az alkotmányt, hagytátok. Elnémítottam az Alkotmánybíróságot, hagytátok. Lefejeztem a bíróságokat, hagytátok. Megakadályoztam a legfontosabb bűnök üldözését, és ezzel megszüntettem a Legfőbb Ügyészség tekintélyét, hagytátok. A közszolgálati tévéből és rádióból fake news gyárat csináltam, hagytátok. A legtöbb kereskedelmi tévével és rádióval, a helyi lapokkal ugyanezt tettem, hagytátok. Megszüntettem a szabad és tisztességes választás lehetőségét, hagytátok. Padlóra küldtem a forintot, amit azóta is nyögtök, hagytátok. Elvettem a nyugdíj-megtakarításokat, hagytátok. Elvettem a legalacsonyabb keresetűek adókedvezményét, hagytátok. Tönkretettem az oktatási és nyugdíjrendszert, a szociális segélyezést és az egészségügyet, hagytátok. A közbeszerzéseken csak a strómanjaim nyerhetnek, hagytátok. Az EU-tól érkező egyéb támogatásokat is az oligarcháimhoz tereltem, hagytátok. Kancellárokat ültettem az egyetemek nyakára, és elüldöztem a CEU-t, hagytátok. Most szétverem a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteit – mit hagytatok nekem, hogy tudjak még rombolni?" Erre csak egy maffiózó képes , akinek nem a magyarok felemelkedése a célja , hanem a kirablása ! 100 éve nem volt ilyen rabló kormánya Magyarországnak !
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/151600772_4189290164455849_561306437423054275_n.jpg?_nc_cat=111&ccb=1-3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=kW98VbiYbQ8AX_MW3hv&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=f79cfff59f96dc274aae14c83d7e3a6b&oe=60CBAB00
Az obáni út, nem a mi utunk ...
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/173955246_1674779519397697_246927131619806180_n.jpg?_nc_cat=111&ccb=1-3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=zuPoUEbI32gAX9UUKQt&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=b7e3324319e9f45d3ae68054d8c27e52&oe=60CD37FF
A fidesz egy mondatban bármire képes de semmire nem alkalmas. Épen úgy ahogy a választói is.
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/173777512_1674779179397731_4515960089836103284_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=1-3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=tijMui2WurYAX9e4Op2&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=1ee6ad779f03f4bbe2cec80d323b91b8&oe=60CDDDDA
Új hozzászólás