Orbán Balázs a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában beszélt a a Mathias Corvinus Collegium (MCC) képzéseiről és céljairól.

A kormány elitegyetemén „hazaszerető fiatalokra van szükségük”Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Az MCC kuratóriumi elnöke, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai ügyekért felelős államtitkára arról beszélt:

hazaszerető fiatalokra van szükségünk, mert ha mi nem szeretjük Magyarországot, a Kárpát-medencét, ha nem azt tartjuk a legfontosabb feladatunknak, hogy ennek a nemzetnek jobb legyen, akkor ki más fogja ezt a munkát elvégezni?

Hozzátette: nem pártpolitikai kategória, hanem szemléletmód, hogy a mindennapi hazaszeretet „átjöjjön” a képzéseikből. Kiemelte, hogy emellett ugyanakkor nem lehetünk bezárkózók. Úgy kell magyarnak lennünk, hogy ismerjük a világot, a geopolitikai helyzetünkből adódóan okosabbak vagyunk, „jobban látunk a pályán”, előbb tudunk bizonyos kihívásokra reagálni – írja az MTI.

Mint mondta, a hazafias szellemet és a nemzetközi kiválóságot, a nemzetközi versenyre való képességet szeretnék kombinálni az MCC-ben.

Orbán Balázs felhívta a figyelmet arra a problémára, hogy a társadalomtudományok vagy tágabb értelemben a humántudományok terén a nyugati akadémiai világ ideológiák, dogmák fogságába kerül sok esetben. Nem az a fontos, hogy ki az okosabb tudós, kinek helytállóbbak a következtetései, hanem hogy ki milyen kvótát teljesít, ki milyen ideológiai alapállást támogat. Ezek jellemzően progresszív liberális irányzatok.

Hangsúlyozta, az a feladatuk, hogy ennek a veszélyére felhívják a figyelmet és felkészítsék a diákjainkat arra: ilyen van és ez nem jó. Ha nem a teljesítményt helyezi az ember a középpontba, hanem az ideológiát, akkor a teljesítmény csökkeni fog – jelentette ki Orbán Balázs.

Közlése szerint különösen nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy viták legyenek, hogy minden álláspont kellő módon megjelenjen,

de arra is, hogy elsősorban most a nyugati, liberális, progresszív, akadémiai mainstreamből milyen indoktrinációs kísérletek vannak és ezekkel szemben hogyan kell ellentartani.

Orbán Balázs elmondta, hogy az MCC-nek jelenleg 3700 diákja van, ebből 331 egyetemista. A legtöbb diák budapesti, de most indították el egyetemi programjukat bentlakásos formában Győrött, Debrecenben, Miskolcon, Szegeden és Pécsen, illetve egyetemisták képzése folyik Kolozsváron is. A programot felmenő formában fogják bővíteni. Hozzátette: a többi diák az általános és középiskolás, valamint az egyéb vezetőképző programokban vesz rész.

Kiemelte: az a céljuk, hogy a képzésekben egyszerre résztvevők száma tízezer legyen és ezt 35 helyszínen tudják megvalósítani szerte a Kárpát-medencében és azon kívül is. Orbán Balázs megjegyezte: lesznek olyan diákjaink, akik látható módon meg fognak a magyar közéletben jelenni 2025-2026 környékén.

Forrás: MTI
Fotó: MTI/Krizsán Csaba

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
@lusta: mert a hazaszeretet fityeszmatyarul Orbán nyaloncot jelent!!! =))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Tehát: nem baj, ha ""kósa"" csak az Orbánt imádja. A ""szájerizmus"", Fidesz-tagkönyvvel nem kizáró ok. A ""borkaizmus"" pedig, ha az akció megfelelő számú eredménnyel jár, még pluszpomtot is jelent a felvételnél.
A költségek nem számítanak, csak Fideszhez hű legyen a tanulmányai végére is.
lusta
Hazaszerető fiatalokra űrhajósra, választóra, pedagógusra,... van szükségünk.
A szakértelem, a hozzáértés nem számít.
RonaGyuri
@lusta: mert a hazaszeretet fityeszmatyarul Orbán nyaloncot jelent!!! =))
Nessy
@lusta: A szakértelem bolsevik huncutság! (by Csurka). Lényeg a "hazaszeretet", azaz hűség a fideszhez, hűség Orbánhoz! Aztán "hazaszeretetből" csak szóbeli felvételi van, vagy írásbeli is? Érdekes, anno a hazaszeretet nem volt iskolai tananyag, azt otthonról hoztuk magunkkal, mint az alapvető illemszabályokat, és sok mindent, amit valóban tapasztaltunk kisgyerekként! Úgy látszik most Orbán Balázs az ügyeletes szócséplő!
human
Nemrég volt egy kis beszélgetésem a helyi fideszes képviselő jelölttel. Azon morgolódott, hogy milyen csúnya dolog a liberális gondolatformálás az iskolákban. Példát nem mondott csak az alapdumát. Viszont kíváncsi lennék erre a nyílt ideológiai nevelésre mi lenne a válasza.
Nem azzal van bajom, ha a haza, a hazafiasság fogalma létezik az oktatásban. Csak hát mikor ez már a kirekesztéssel is társul az már túl van a hazafiasság fogalmán.
ómió
Akkor, nem a bolsi fazont preferálják?
lusta
@Nessy: Ne feldjük, a haza nem lehet ellenzékben. Ebből az egy mondatból is világosan látható, aki nem a Soros-bérenc föld-trafik tolvaj ártunk és qurmányunk híve, az bizony mehet a lecsóba, annak elég a lélegeztető gép helyett a horkolásgátló, annak elég Mao könnye és a kirekesztő lista nagyon hosszú ám.
lampa laz
Mennyire irigyelheti orbán kim dzsongun-t, mert a hazaszerető fiatalokban teljes orbánimádatot vár el itt is a kedves vezető. Együtt sírást, együtt tapsolást. Azt, h közben a pofánkat tapossa szét, talpnyalással kell viszonozni.
Baker
A hazaszerető egyetemista ismérvei

- Békemenetel
- Templomba jár
- KESMA-tudatú
- Fidelitasos
- Magyar Futball Szurkoló
- Wass Albertet olvas
- A nyúljás pacalt házi pálinkával fojtja le
- Erdélyországban született
Qqberci
@RonaGyuri: Hazaszeretet: haza szeretném vinni. Az egészet...
Béla333
A Fidesz szótárában a hazaszeretet egyenlő azzal, hogy kirabolják az országot és a szerintük "hazaszerető" csapat meg bambán vigyorog és tapsikol ehhez!
Néro
Balázs Balázs ugye éljen a haza vigyük hát haza. Szeretetből.
Xar szemét tolvajok vagytok úgyhogy ti se hazáról se hazaszeretetről ne pofázzatok. Nektek a zsebetek az első az off-csór számláitokon.
Eladott Ország
@Baker: ma, 11:34 ♦ És nem szeret dolgozni,csak lopni!
tudode
Az egyeduralkodó névrokona talán még gondolat sem volt a Schengeni határ előtt, amikor az un. glyáskommunizmusban megfelelő valuta ellenében háromévente külföldre lehetet tutazni megfelelő utiokmányokkal, amelyeket a mai napig nem árt ha az utazó magával viszi
.
----- Az uniós polgárok számára szükséges úti okmányok
europa.eu/youreurope/citizens/travel/entry-exit/eu-citizen/index_hu.htm
-----------------------
.
Emlékszem arra, amikor Ukrajnában jártam csoportosan, nem vásároltam semmit, a finánc engem szúrt ki, megkérdezve hol van az uti pénzem, amelyet kölcsönadtam az egyik kollegámnak, mert Junoszt tévéhez kevés volt a pénze. Azt mondtam, hogy elmúlattam, de kotorászott a sennyesseim között. Aztán legyintett egyet, pecsétet adott az útiokmányomra.
RonaGyuri
@RonaGyuri: egy érdekes párhuzam:
"Orbán Balázs beszélt arról is, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a napokban jelenik meg A magyar stratégiai gondolkodás egyszeregye című könyve. Úgy látja, meglepő módon nagyon nagy igény van" - írja
miközben Lolo új neje könyvét előjegyzésben szétkapkodták!!! =))
Lepényleső
Akinek a hazaszeretett munka,vagy feladat,- szavát hihetjük mi annak,vélhetően igaztalan szándékai vannak?
evacica
Hiába Balázs a hülyeség nem ismer határokat!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.