Atombombát próbál Jakab Péterre dobni a fideszes média azzal, hogy hírbe hozták a kabinetfőnökével.

Bekopogtak Jakab Péter feleségéhez, aki furcsán reagált férje állítólagos nőügyeire
Fotó: Facebook/Jakab Péter

Jakab már cáfolta, hogy a baráti és munkakapcsolaton kívül bármi egyéb is lenne közte és a hölgy között, de azért még az utcán is bepróbálkoztak nála a kormány propagandistái.

A Blikk bekopogott Jakabékhoz, ahol a politikus felesége nyitott ajtót, és ennyit mondott:

Magánügyben nem nyilatkozom, keressék a férjem.

Az ügyre a DK is reagált, a párt ezt a közleményt jelentette meg honlapján:

Nem szeretnénk tudni, hogy kit szeret a Fidesz bármelyik elnökségi tagja, ha ő nem akarja ezt megosztani velünk. Azt se, hogy hogyan szeretnek. Azt se, hogy mikor. És egyáltalán, nem dolgunk senkinek se a magánéletével foglalkozni. Ellenkezőleg. A közhatalom birtokosaként kötelesek vagyunk a magánélet jogát védeni. Bárkiét. Mindenkiét. Sok baj van szerintünk hazánkkal. Közös bajok. Azokkal kell foglalkoznunk. A többivel nem.

El a kezekkel Jakab Péter magánéletétől!

És mondjuk: ha úgy adódik, ezt fogjuk képviselni politikai ellenfeleink esetében is.

- írta Barkóczi Balázs, a párt szóvivője.

Forrás: blikk.hu, dkp.hu

45 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
@KisTehen: Minő szerencse, hogy hazánk nagyjainak oly feddhetetlen a magán élete! Aztán neked mi a problémád ezzel kapcsolatban? Téged csaltak meg esetleg? Ettől függetlenül a feleséghez becsengetni kamerával, mikrofonnal, most ez a jobboldali, keresztény viselkedés ?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
telegdilaci
@Nessy:Ez egy gyalázatos dedós Viselkedés a korrupt kormány részéről,minden gyalázatos,aljasságra képesek,hogy mindenáron lejárassák az ellenfeleiket,ahelyett hogy a saját keresztényekhez méltatlanul szétlopják,az Országot,ezzel okoznak Kárt az Országnak,de abból az Országnak nem származik semmilyen kára,ha szaglásznak,Jakab Péter magánélete után,hogy kivel töltötte az éjszakát!
nezelodo
@VASTAGBŐR: ma 05:10. Ugye milyen csendben elrendezték az ügyet Sümegen? Persze passzol a polgi a Fenyvesihez, meg a többi törtető fideszeshez! Ott nem várták se reggel se este az érettségit vásárló asszonykát az újságírók, szégyenlős a csend a dakota sajtóban is. Jó tudja ott mindenki, hogyan járta végig az egészségügy "grádicsait" mire a kétmillás fizetést kiérdemelte. Hazarendelték a Navrát rendet tenni, az meg azt hiszi, hogy úgy félnek tőle, mint a Papp János megyei véreskezű párttikár hűséges hívétől, az apjától, a megyei műv. osztály egykori. vezetőjétől. Azért ugrál Tapolcán az elqrtuk vetítéséért, az pedig nem veszi észre, hogy csak egy paraszt Orbán sakktábláján.
VASTAGBŐR
@nezelodo: Még abba lehet érdemes belegondolni hány olyan kórházba lehet hány olyan igazgató, hány olyan papírral. Végignézném mindegyiket. Cilikével kezdeném. Egyébként vicces lehet mennyire állhatnak helyt a 60-70es évek diplomái a tudomány mai állásához képest .. ( mert szerintem jópár ajánlott irodalommal is el vannak maradva talán ... ) Olyan dolog ez, mint a kötelező a nyelvvizsga diploma mellé idéntől ... olyanok rendelik el, nyomogatnak gombokat, szavaznak róla akinek talán egyik sincs ...
nezelodo
@VASTAGBŐR: Igen és ezekre a szakemberekre van bízva a közegészségügy is. Az átkosban még az agrárszektorban is elő volt írva, az időszakos kötelező továbbképzés. Nem hinném, hogy az egészségügyben másképp lenne, de írott malaszt. Oda is csak a sakktáblán tologatható, önálló véleménnyel nem rendelkező emberek kellenek. A szakmai feladat amúgy is rendőrre, és a "vezénylőtábornokra" tartozik.
Évekkel ezelőtt beültem Szegeden a Móra Ferenc múzeum előterében akkor működő kávézóba. Angol, francia csoport érkezett. A fiatal felszolgáló hibátlan angolsággal, és franciául társalgott velük. Két helyi előkelő matróna meg is jegyezte, milyen jól beszéli a nyelveket ez a kislány. Mint kiderült, több diplomás, felsőfokú nyelvvizsgákkal bíró bölcsész. Nem valószínű, hogy ahhoz a munkához mindez kell. Lehet, hogy már Londonban mosogat, mert nálunk "megbecsülik" a tanult embert.
Így volt ez a sümegi polgi élettársával, és a hamis érettségijével is, akik ellen "alantas politikai vádakkal indított támadást az ellenség", legalábbis a "független megyei lap szerint. A százmillát meghaladó hűtlen kezelés az smafu, ami miatt még a saját pártja is elmarasztalta csendben. Nem volt M1, be sem kopogtak hozzá, hogy nem összeférhetetlen-e hogy a párjának ad ekkora fizetést? És még mennyi Kistérségi Kiskirály lehet? Nem gyanús esetleg az, hogy egy ilyen kistérségi vezető polgi településén tucatnyi jegyző mond fel sorozatban, mert nem akarják elvinni a balhét?
Csizmás Kond
...kezdett a torkán akadni a parizer...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.