A politikus kiosztotta az egyik kommentelőt. 

Lázár János élőben szólt be az oltástagadó Icának: "Mindenkinek jogában áll hülyének lenni és mindenkinek jogában áll meghalni”

Fotó: MTI/Ujvári Sándor

Lázár János élő facebookos lakossági fórumán, egy könyvespolc előtt készült videón a politikus részletesen válaszolt az emberek kérdéseire szerdán. Az egyik kérdésnél (a videón 30:46-nál) egy oltásellenes nő azzal támadja a volt minisztert, hogy „hogyan tud Lázár tram-trainezni, amikor ő vegzálva van”.

„Óriási intellektuális teljesítmény”

– kommentálja Lázár a közlekedésfejlesztés és a vakcina összekapcsolását, miközben többször is nevesítette a levél íróját, felolvasva, hogy az illető szerint nincs is semmiféle járvány, az oltással csak nyomorékká teszik az embereket, az oltás támogatói pedig „aljas beteg állatok”.

Lázár ezután elég erős szavakkal söpörte le az oltásellenes álláspontot.

„Én úgy gondolom, hogy az ember a saját életét szabadon kockáztathatja, ez kétségtelenül igaz, tehát mindenkinek jogában áll hülyének lenni és jogában áll meghalni”

– mondta Lázár az Ica nevű kommentelőnek, majd azzal folytatta, hogy a jelenlegi körülmények között a társadalom egészségét is kockáztatja, aki nem tartja be a járványügyi intézkedéseket és javaslatokat. 

Forrás: Blikk.hu

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
CaptainFaceless
Kistehén elhiszem és sajnálom az állapotod nem kívánok veled vitatkozni jó egészséget kívánok minden jót és szorulásmentes székelést.
magyar1
@KisTehen: 2018-ban egy ismerősöm éppen így járt Kméten a kórházban kétoldalival feküdt bent adtak neki Prednisolont és gyorsan jobban lett - 1 hét múlva jött haza. De akkor még nem mondta senki, hogy covid volt.
Giovanni Alba
@KisTehen: ma, 13:00
"Kamaszkori fertőzés miatt elvesztette tüdejének egyik felét a szerdán pápává választott Jorge Mario Bergoglio Buenos Aires-i érsek, orvosok szerint azonban nem szükségszerű, hogy ez akadályozza egyházvezetői munkájában, nincs hatással egészségére és nem rövidíti meg életét."
HVG, 2013 március 14.
tothjani
Lázárnak pedig jogában állna a hitvány (kórházigazgató) cimboráját rábeszélni hogy a városi kórházban is legyen már oltópont, ahol a 3. oltást (Vagy az elsőt) is felvehetné aki akarja, és ne kelljen ezért olyan szomszéd városba utazni amelyiknek a Kórháza nem a Lázár zsebét tömködi.
ómió
@Emmersson71: Már megint a bolSSi bandádat hazudnád a Fideszre? A "különleges anyag", amiből "gyúrva vagy", predesztinál téged erre?
Lepényleső
...sőt a magyar választók 3/4 részének kötelessége hogy hülye legyen,
elhiggyék,hogy az egészük 1/4 része ortodox módra 2/3 résznek megfeleljen?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.