Orbán Viktorra egy héttel a hazai parlamenti választás előtt vár eddigi egyik legizzasztóbb uniós meghallgatása, március 24–25-én az EU-csúcs napirendjére kerül a magyar jogállamiság leépülését érintő, évek óta zajló vizsgálódás.

Orbánnak márciusban az Unió előtt kell majd felelnie néhány kínos kérdésre a magyar jogállamiság leépülését illetően

Fotó: Facebook

Ekkor már tudni fogjuk, hogy február 16-án, vagyis most szerdán az Európai Bíróság hogy döntött a magyar és lengyel kormány által indított, az úgynevezett jogállamisági mechanizmust érintő perben – írja a Telex.

Az előzetes hírek szerint a magyar kormány esélyei nem jók, ennek ellenére a kormány érvek helyett sikerjelentéssel válaszolt az Európai Bizottságnak, és az utóbbi napokban már azt állítja, az évek óta húzódó – több alapon is nyugvó – jogállamisági procedúra legújabban a választásokba való beavatkozásnak minősül.

A kormány hivatalos, ám csak „tájékoztatásnak” szánt január végi leveléből az is kiolvasható, ha a mechanizmust nem is sikerült, az Európai Bizottság eljárását más jogi úton támadhatják majd meg, ezzel biztosítva az uniós kifizetéseket.

„Határozott véleményünk, hogy az állam- és kormányfők által, tehát a lehető legmagasabb politikai szinten, konszenzussal született következtetések kell, hogy vezéreljék az uniós intézmények és tagállamok hozzáállását a kondicionalitási rendelethez. Jelen információkérés ezért a rendelet kontextusában álláspontom szerint nem értelmezhető, annak megválaszolása a lojális együttműködés elvének tiszteletben tartása mellett, a tájékoztatás céljából történik.”

Ez áll Magyarország szakmainak nevezett, informális válaszában, melyet az Európai Bizottság főigazgatójának „az uniós költségvetés védelmét szolgáló általános feltételrendszer”, azaz a köznyelvben az úgynevezett jogállamisági mechanizmus szerinti információkérésre küldött el a kormány nevében a brüsszeli nagykövet, az uniós állandó képviselet vezetője.

Azt, hogy a magyar kormány válaszolt a Bizottságnak két hete, mi is megírtuk, de a több mint ötvenoldalas, magyar nyelvű levél is – amelyről elsőként a 444.hu írt – a Telex birtokába került. Ebből kiderül, hogy a kormány

elsősorban arra hivatkozva tekinti jogszerűtlennek az Európai Bizottság érdeklődését, hogy az EU Bírósága még nem döntött az egész mechanizmus jogszerűségéről.

A Stelbaczky Tibor nagykövet által jegyzett levél szerint csak udvariasságból válaszol egyáltalán a kormány a Bizottságnak, a levelezést nem tartja hivatalosnak, és számos ponton kérdőjelezi meg az uniós végrehajtó testület értelmezési képességeit, eljárásmódját, illetve azt, hogy egyáltalán bárminemű uniós hatáskör létezne például a magyar igazságszolgáltatást érintő ügyekben.

Az Európai Bizottság november közepén fordult korrupcióval kapcsolatos kérdésekkel a magyar kormányhoz, és ez a két hónappal korábbi, informálisnak nevezett levél volt a jogállamisági mechanizmus első lépése. Ezt a Bizottság azért küldte a magyar kormánynak, hogy olyan konkrét ügyeket és témaköröket nevezzen meg, amelyek felvetik

* a rendszerszintű korrupciót,

* az igazságszolgáltatás függetlenségének, valamint

* a közbeszerzések, azaz

* összességében az uniós források védelmének magyarországi sérelmét.

A portál hosszú elemzését itt olvashatja.

Címlapkép: Facebook

38 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
Nafene! Az efftársak már meg is fogalmazták az efftársi jogállamiság mibenlétét? És, aki nem efftársit akar?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
ómió
Nafene! Az efftársak már meg is fogalmazták az efftársi jogállamiság mibenlétét? És, aki nem efftársit akar?
Németh István
Kár csinálni a palávert az Eu-s szemétkedés ügyében! Az Orbán Viktor nyílt és őszinte sisakkal játszik! Míg az Eu a Magyarországi belső ellenségtől származó hazugságokkal próbálkozik hülyeségeket kérdezni! A moslék dobrev, újházi, donáth, cseh - az egyébként is az eu. pénzek sikkasztói az eu vezetését megvezetve kívánnak tetszelegni és a hazugságaikat eladni! Ehhez párosul kommunista maradvány moslékok az egykori munkakerülő, kommunista szakszervezeti szerveződések - az ingyen élők clubja - aljas a nemzetünk vezetését támadó csőcselék ténykedése!
Namely
Leépítését nem leépülését.
Leépül pl a firkász, aki nem tud fogalmazni.
kereső
@ómió: Akkor nem kell abban az "efftársi klubban" részt venni. Ennyi(ke).
verőce21
Ezt a "soros hadsereg" rendezte így...?
kereső
@verőce21: Mondhatjuk úgy is. Soros bábáskodott a FideSS létrejötténél, Soros egyetemén diplomázott-bocs.doktorált kovácsdesikerültezoltán, orbán sosor ösztöndijas volt, akár csak schmidt mária... és lehet folytatni a sort. Ők azok +133 BÁTOR+ KORMÁNY+ 200 államtitkár- ők, mind mind benne vannak, hogy ez igy sikeráőlt. Na meg a kishencegek, rizikók, shikarik, pegerok etc...
bence
Már előre szólok , nem fog erre sor kerülni ! Ezt is mint minden alól kibliccel a viktor !
Medvepapa
Be fog mutatni olyan pávatáncot amitól még a pávák is undorodni fognak. Kár, hogy az EU mindezt beszívja.
namihami
Balszsrencséje, hogy itt nem teheti meg, hogy nem megy oda!
Esetleg célszerű lenne legalább egy függönyt vinni, amibe, szükség esetén, még bele is burkolózhat. Persze, ilymódon ott még sokkal röhejesebben nézne ki...
simmering73
Most nem Jucus, hanem az EU fogja húzni a nótáját.
kereső
Emlékeztető 2018!!!-Sargentini jelentés vitája, az EP-ben:
youtu.be/eEaAy3Uvo8E
Németh István
Nem tudom az Orbán Viktor, mellékesen mint a nemzet polihisztora, és még mellékesebben Dr. autodidakta miniszterelnöke >> a szakmáját a politikai munkásságát tekintve >> persze és gondolom a Marxizmus-Leninizmus tanai is a tarsolyában vannak miért is jönne zavarna a totális hazugság ás rágalomhadjáratok kereszt tűzében! Az ország messze felül múlta a diktatúrától, elnyomottságból felébredve - 1990-ben és utána a nyugat által totálisan le és szétrabolva az éppen aktuális magyarnak mondott kommunista söpredék kormányok által tönkretett állapota ellenére - a nagyképű és igencsak a diktatúra mámorán lovagoló nyugatot! határozottan nyugodtabb és jobb, mi több egyre jobb az élet életkörülmény hazánkban! A fejlettnek hitt és ezt mai napig magának beképzelő nyugat a marxizmus slamasztikájába lépve megindult a lejtőn!
A meggazdagodott és korrupt vezetők, a kifejezetten gazdag réteg folyamatos fejésével a középvezetői szintet kívánják támadni a burzsoá szemléletiséggel és a nemzetek polgárait feltüzelni az elégedetlenség piedesztáljára! Ezzel zűrzavart kavarva akarják a hatalmukat még teljesebbé tenni! Természetesen a sajátos diktatúra kibontakoztatásával! Egyértelmű bizonyíték erre a nyugati sajtó mindenek feletti cenzúrázottsága! ÉS nem kevésbé a KÖZ a nép félreinformálási szándéka! Ezt, ha tetszik, ha nem, látnunk kell! A Viktor képes leiskolázni a moslékokat >> itt jön el a pillanat, hogy Dávid fejbe kólintja Góliátot! ÁMEN!!!
Németh István
@simmering73: @namihami: rongy népség vagytok! Hányadékok! Úgy gondolom egyértelmű voltam!
Néro
Majd hazudik valamit ahúúúúgy szokta oszt' jónapot. Pont ugyanolyan kő kemény a gerince mint a gránitszilárd a-Lapfosa.
Kő kemény gerinccel KISZ-titkártól újnáciig hajladozva. De alapvetően csak egy a csuti libalegelőn nevelkedett pökhendi arogáns csak kult-turhás lókupec aki a vak lovat is eladja vevőinek. Majd röhög rajtuk , miközben számolja a bevételt ,hogy mennyi barma van aki ezért még éljenzi is.
ómió
@elmúlt karácsonyok szelleme: Mid fáj, bolsiék elmebetege!? Az idiotikus materializmusod?
ómió
@kereső: Bizony, erről se ártana már egy népszavazás!
elmúlt karácsonyok szelleme
@ómió: Sosem voltam bolsi, nem is vagyok, nem is leszek - veled ellentétben.
Nyírfa
Ne kíméljétek! Minél gúnyosabban "mosolyog", annál nagyobb kínban van.
ómió
@elmúlt karácsonyok szelleme: Akkor, csak a "fedésed" ilyen rossz?? Hiszen ezerrel csápolsz nekik! És a bolsiságodat se kell már másra (most éppen rám) hazudnod! Maki efftársatok kinyilatkoztatta: "szervezete" külön-külön képviseli minden alfajotokat, ortodox bolsikat, neobolsikat, bolsevista nyilasokat, anarcholiburnyákokat - mindenkit, aki ártana! Van már gazdátok, nem kell másra hazudnotok magatokat!
elmúlt karácsonyok szelleme
@ómió: Sokat írtál. Nem olvastam el. Bullshit genetréátor 3,0-ként meg tudod ezt fogalmazni egy mondatban is. Hajrá!, csávókám!
kereső
@ómió: Miről ??? arról, hogy orbán NEM= Magyarországgal??!!! Nosza, inditványozzátok.
kereső
@ómió: Vagy a Eu- klubbról? Arról nem kell, azt eldöntheti orbán+132 bátor ember.
kissé felnőttem
@ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: nálatok ocskább bolsik nem is léteztek csak itt veritek a nyálatokat ingyen etet a viktor hogy mocskolódjatok de letellik ám aztán mit esztek?mi lesz ha haza sem engedik a gazdit mert ezn bis a csomag része na merre fogtok futni?
ómió
@kissé felnőttem: Még mindig másra hazudod a tetves bolsiságodat? Már nem muszáj! Maki efftársad felvállalt benneteket! "Szervezete" (a moslékkoalíció) külön vállalja a tetübolsi alfajotok képviseletét is! Hát, kiét vállalná, ha főleg belőletek áll!? Ő mondta! Ott az elmeosztályi fekhelyeden már ennyi sem érthető számodra? Agydonorod meg még mindig sehol?
ómió
@elmúlt karácsonyok szelleme: Nem olvastad, bolsiék fajkreténje!? Olvasni nem tudsz, vagy "csak" megérteni, amit olvastál? Akkor, ettől lehetsz te "jó efftárs"! Az ilyen mind ott van a "Böszme zászló" alatt!
elmúlt karácsonyok szelleme
@ómió: Bede vagy, geci! Az ennyire hülye. Vagy bedébb vagy Bedénél?
ómió
@kereső: Hogy miről, efftársak "lassúsága"!? Hát, hogy a magyar óhajtja-e továbbra is az EU liberálbolsi nyomásgyakorlását saját magán!? Kell-e ez nekünk a moszkvai ortodoxbolsi után? Biztos, nem akarják elkapkodni a Huxitot!
ómió
@elmúlt karácsonyok szelleme: Ha hülyét látnál meg szarkupac bolsi fajkretént, nézz tükörbe! Ott meglátod! Azt a fajtát, amelyik nem olvas, vagy ért! Esetleg egyikre se képes!
kereső
@ómió: Ennek most sem eleje, sem közepe,sem vége nincsen. Mit akartál mondani??
elmúlt karácsonyok szelleme
@ómió: Bede vagy, geci?
Egy kérdés, egy válasz.
El tudtad olvasni és tudtad értelmezni azt az egy, primitíven megfogalmazott (csak neked) kérdést?
ómió
@elmúlt karácsonyok szelleme: Minden szarkupacnak ez a kérdése, vagy csak te "büszkélkedhetsz" ezzel, bolsiék elmebetege!? Eddig tart az "efftársi írástudásod"?
ómió
@kereső: "Elindultunk" tegnap 13:12-nél! Hol akadtál el?
Csizmás Kond
Ennek a jogállamiságnak is annyi alapja van mint a valentin napnak.
kereső
@ómió: Ja, hogy Neked először meg kell konzultálni a választ, és ehhez 24 óra kell? Bocsi, de legalább jelezd, hogy mikor mire válaszolsz. A fejem nem káptalan, bár elég jó az emlékezetem a fontos dolgokra. Ezek szerint, amit irtál nem volt "fontos". De majd visszakeresem.
ómió
@kereső: Leesett? Örvendetes! Ha meg majd ráérek napi 24 órát kütyü előtt ülni, prompt választ fogsz kapni. Addig, viszont, legfeljebb a gondolkodás segíthetne rajtad. Próbáld ki!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.