A monori körzetben induló párbeszédes Gér Mihály két embert ütött el öt évvel ezelőtt, egyikük meghalt. A sofőr vétlen volt a balesetben, hozzászólásai miatt azonban akár vissza is léptethetik.
Fotó: Facebook
Egy öt és fél évvel ezelőtti eset miatt került nehéz helyzetbe az egyesült ellenzéki monori jelöltje – írja a 24.hu.
Gér Mihály, aki a Párbeszéd színeiben nyerte meg az előválasztást, 2016-ban autójával elgázolt egy fiatal párt az Andrássy úton. A fiú meghalt, a lány súlyos sérüléseket szenvedett. Bár a balesetben vétlen volt, mivel piros lámpánál szaladtak ki elé, súlyos érzéketlenségről tettek tanúságot az akkori zártcsoportos Facebook-bejegyzései, amelyeket most Bennfentes című lap hozott nyilvánosságra.
„Részegen ne rohanjatok elém a piroson lécci” – írta Gér, aki arra is panaszkodott, a kocsija „csupa velő meg haj és tök undi”. Bejegyzésében olvasható még, hogy „Na ki ölt ma embert”, illetve hogy „a csajt csak megnyomorítottam”. Arra a kérdésre pedig, hogy mi történt: úgy válaszolt, az áldozatok azt gondolták, erősebbek az Audijánál.
A 24.hu hívta Gér Mihályt, aki nem vette fel a telefonját. Kerestük a pártját, a Párbeszédet is, ahol türelmet kértek.
A portál információi szerint Gér Mihály visszaléptetése is napirenden van.
Forrás: 24.hu
Címlapkép: Facebook
60 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Az nem párt, hanem ahogyan Schiffer találóan fogalmazott, utalván a rendkívül széles szavazóbázisára, "a p nevű szekta". :D
A cikkhez: ki lepődött meg?
Anno volt egy baromi jó plakát róla:
"Támogasd ****-t. Több niggert Brüsszelbe! A jóféle kivándorlásért! "
"Ki lepődne meg a köztörvényes parlamenti kormánypárti képviselők után? "
helyesen:
"Ki lepődne meg a köztörvényes parlamenti képviselők után? "
Kevesebb leütött karakter, kevesebb energia, és nem hagyod ki a fenti majmot és főnökeit. :)
Gondolkodnak. Ezen? (és most erre az emberhez hasonlító féregre gondoltam és nem a jelöltségére)
Páros lábbal kirúgni a pártból is, és örök időkre megbélyegezni az ilyet szemetet !!!
Tudod mit? Ezen múlik nálam, hogy szavazok-e. Ha nem rúgják ki ezt az izét, akkor nem szavazok. Igen, egy 0,1%-os párton.
Ha most elzavarja az ellenzék ezt a majmot, akkor egy gonddal kevesebb, a fidesz kereshet másik szarkupacot.(találni fog)
Valószínűleg leperelném még a bugyit is azokról, akik ilyen helyzetbe hoznának, akik miatt egy életen át ezzel a traumával kell éljek!
Mondjuk ez a pszichopata felér tízzel is.
@Emmersson71: na innen látszik, hogy nem az a lényeg, mit mond, milyen ember, hanem az, hogy melyik oldalon van. A saját akolnak mindent, mindig, minden körülmények között. Erkölcs? Ugyammá! Alapvető emberi értékek? Pffffff!
Az féreg-ember betartotta az 50-et (a radar alatti 59-et). De akkor is érzékelnie kell a környezet mozgását, változását. Talán éppen mobilozott, vagy ráférne egy PÁV vizsgálat (amit sajnos megszüntettek - Miért is? Az egyetlen dolog, aminek értelme volt!)
De nem az a probléma, hanem a bejegyzései. Ez egy szociopata (én már csak tudom...)
Ha valóban ezeket îrta, egy mocskos szemèt.
Milyen ember lehet ez??? Mást kell indîtani a körzetèben!!!
Jajjj!
Ha zöldem van, akkor mehetek - mert a másiknak pirosa van!
Áldozathibáztatást szagolok!
Ne zavarjon meg a vizsgálat eredménye!
"A sofőr vétlen volt a balesetben"
Egyrészt, a kijelentésedben valótlanságot fogalmaztál meg, másrészt hülyeséget beszélsz :)
Az Andrássy út végig bulinegyed?
Lakó-pihenő övezet tábláról hallottam már, de "bulinegyed" tábla emlékeim szerint nem létezik ;)
Tudod hány balesetet hárítottam el az életem során? Én sem tudom, olyan sokat!
Konkrétan emberek köszönhetik nekem az életüket. (ez nem felvágás volt, hanem tény)
Amiket írtam: Talán
De lehet, hogy talán időben látta őket, de csak azért is, agresszíven...
(Még mindig a bejegyzései a főprobléma. Erre, ha reagálná valamit...)
A körültekintést ebben a helyzetben a párocska mellőzte.
A bejegyzésre nem reagálok, az nyilvánvaló, milyen megítélés alá esik. Viszont egy sokkot mindenki másképpen reagál le, dolgoz fel.
***
Volt az egyik munkahelyemen egy 40-es faszi. Karbantartó-takarítóként melózott. Együtt bagóztunk..dumálgattunk. Csendes volt, viszont nagyon széles látókörű. Egyszer elmesélte, hogyan keveredett oda. Főiskolai tanár volt, karrier, család stb - mint egy kilisés USA dráma eleje. Aztán egy nap gázolt. Nem volt hibás, hasonló a fenti szituhoz. Csakhogy gyerek halt meg. Apu kilépett a pirosban, ráadásul a zebra előtt méterekkel.
Hónapokig tépelődött, aztán bedobta a lovak közé a gyeplőt, szarrá verte az apát. Persze per, felfüggesztett, priusz.
Emberünk mindent elveszített. Állás, asszony, gyerek... Albérletbe költözött.
Nos, csak ennyit tehet egy emberrel, ha ilyen helyzetbe keveredik.
De kell !!!
Nem reagálsz? Pedig a bejegyzése teszi hitvánnyá ezt az emberszabásút.
Ha nem rúgják ki ezt a gyökeret, ekkor én tényleg nem szavazok.
Ja.
Mindenkinek meg van a maga problémája. Úgy tűnik, neked a közlekedés (ököl jog).
Előfordul a legjobb családban is.
Legyen.
(írj bármit, én nem válaszolok - hogy tiéd legyen az utolsó szó (te nő vagy?), ami a te értelmezésedben: te győztél
Legyőztél!
Tiéd a pálma!
Még sokra viszed a hátra lévő életedben (ami talán a harmadik világháború kitörésig tart - vagy tegy kicsit tovább)
"Hat évvel ezelőtt baleset részese voltam, vétlenségemet jogerős bírósági ítélet mondta ki. A jelöltállítási folyamatban erről tájékoztattam az ellenzéki összefogás illetékeseit. Ugyanakkor ma napvilágot látott egy privát csoportba írt üzenetem, amelyet közvetlenül a baleset után, sokkhatás alatt írtam. Noha szavaimért ugyanott bocsánatot kértem, be kell látnom: kampányom folytatása súlyos terhet róna rám, a pártomra és az ellenzéki összefogásra. Ezért a jelöléstől a mai nappal visszalépek. Bár nem tehettem róla, az eset mély, kitörölhetetlen nyomokat hagyott bennem. Rendkívüli módon sajnálom a történteket, és ezúton is szeretném együttérzésemről biztosítani az áldozatok hozzátartozóit. Kérem a sajtó képviselőit, hogy ne keressenek a témában."
Véded a védhetetlent. Miért?
Egy normális ember nem ír ilyeneket.
Én nem vagyok normális, de nincs az az isten, hogy ilyeneket írjak.
Tudod, van egy határ a nem normálisak között is.
Persze hergel ez a dolog, de ki tudja hová repül a kő, kiket hogy állít meg!
Párbeszéd, he nem zárjátok ki ezt a gecit, nem szavazok !!!
Hogy mennyi gyökérséget írtam bebaszva. (pl. megölöm orbánt - ige3m, megölöm, ha úgy adódik a helyzet - simán megtenném egy ország felszabadítása érdekében !!!), de ez nem változtat a mostani szituáción, kommunikáción.
Vágod, geci?!
Tudod milyen szar szociopatának lenni, amikor az IQ-d az átlag felett van, érted a világot, érted Istent, és ismered az emberiség hiábavaló jövőjét?
Ne tudd meg!
A közlekedési kihágásra - hogy nem tett meg mindent a baleset elkerüléséért, hanem csak azért is belement - nincs mentség.
Jók a megérzéseim, tesó (reiki)!
Biztos, hogy a geci belement !!!
Kidumálta, de nem tett meg mindent a halált okozó baleset elkerüléséért.
Végeztem!
Leszarom, hogy mit válaszolsz - RÁDÉG ez a történet, ha folytatod!
(egyet nem árultam el, profi vagyok e téren)
Én nem azért vagyok ellenzéki, hogy mindenkivel egyetértsek az ellenzéki oldalon.
Hanem Orbán országdúlásával, hazaárulásával szemben fogalmazom meg magam.
Aki genya azt az ellenzéki oldalon is ütöm!
Az ilyen aljas, hitvány embernek semmi keresnivalója nincs a közéletben!
Már lemondott(mert amúgy visszahívta volna a párbeszéd) és mást fognak jelőlni ellene!
gér mihály emberként megbukott, a mondatai felháborítóak, és vérlázítóak voltak!
Nem tehetett a balesetről, de megvetem őt, ahogy utána a halott fiúról, és egy életveszélyes sérűlt nőröl beszélt!
Erre nincsenek szavak, és neki nincsen bocsánat sem!!
Mi mást tehet? Visszalép vagy visszaléptetik. Visszalépett.
Én sokkal nagyobb problémának tartom, hogy az ellenzék ilyen jelölési hibákat követ el, mint azt, hogy 5 éve mit posztolt egy barom.
Felfogod?!
Új hozzászólás