Sem a makrogazdasági környezet, sem a Budapest Airport látványosan javuló teljesítménye nem kedvez a kormány, s főleg Orbán Viktor azon tervének, hogy visszavásárolja a ferihegyi repülőteret üzemeltető vállalatot.

Összezúzták Orbán álmát, mindennél jobban akarta, mégis lecsúsznak a ferihegyi repülőtérről

Az Mfor szerint nagyon úgy néz ki, hogy a kormányát kedden bemutató miniszterelnök lekéste ezt a gépet, de legalábbis erősen kétséges, hogy eléri.

A minden jel szerint közeledő megszorítások egyik fontos eleme lehet, hogy bizonyos, nagy tőkeigényű beruházásokat vagy elhalasztanak vagy lemondanak róluk. A BA visszavétele esélyes erre, hiszen iparági források szerint a legutóbbi, fél évvel ezelőtti ajánlat 4,5 milliárd euró lehetett, bár ezt egyik fél sem erősítette meg.

Akár többéves halasztás és teljes hátraarc is benne van a pakliban, ha komolyan vesszük azt a következő, sok évre vonatkozó drámai előrejelzést, amit a kormányfő a minap vázolt. Egyébként Matolcsy György jegybankelnök már akkor túl drágának tartotta ezt a bevásárlást és a devizahiteles része miatt kockázatosnak is.

A másik tényező, ami erősen elgondolkodtathatja a kormány vezetőjét és a visszavásárlás előkészületeit koordináló háttérembereket, hogy már másfél éve javuló pályára állt a BA Zrt. Ezt folytatta tavaly is és az idei számok további felívelést vetítenek előre, ami egyértelműen a cégérték növekedését hozhatja, s ennélfogva jócskán megemelheti a vételárat, ami már fájhat Orbán Viktornak is.

A vállalat azt közölte lapunkkal, hogy 2021-ben nettó 143,3 millió euró bevételt ért el, ez 21 százalékkal, vagyis 25 millió euróval több, mint 2020-ban. Sikerült 22 millió euróval tovább faragni a veszteséget, így tavaly év végén 87,6 millió eurónál tartottak.

Az üzemeltető az utasszámtól függetlenül működő, stabil bérlőktől származó ingatlanhasznosítási bevételekkel is tudta valamelyest pótolni a kieső bevételeket, közéjük tartoznak például a repülőgép-karbantartó vállalatok és az integrátorok.

Ez a repülőtér elmúlt években követett diverzifikációs stratégiájának erejét és jelentőségét mutatta.

A Budapest Airport tavaly 36,6 millió eurót fordított fejlesztésekre, így ezzel a 200 millió eurót is meghaladta az elmúlt három évben elvégzett kapacitásbővítő, infrastrukturális és fenntarthatósági beruházások mértéke, és 2022 márciusától átlagosan 13 százalékkal emelte a dolgozói béreket. 

Egyfajta üzenetnek is felfogható, hogy a tavalyi pénzügyi évről szóló közleményben kiemelték: a vállalat folyamatosan felelősen gazdálkodik és a tulajdonosok továbbra is tőkeerősek.

Chris Dinsdale, a Budapest Airport vezérigazgatója a pénzügyi eredmények kapcsán kiemelte:

Büszkék vagyunk rá, hogy a második pandémiás évünket is át tudtuk vészelni állami támogatás nélkül, és minden nehézség ellenére a fejlesztéseket is dinamikus ütemben folytattuk. Hónapok óta készülünk a fellendülésre, egyrészt humánerőforrás, másrészt pedig kapacitás terén, és bízom benne, hogy 2022-ben az utasforgalom, és így a bevételek tekintetében is megközelítjük a 2019-es eredményeinket.

Sem a korábbi veszteséges évek, sem pedig a koronavírus-járvány második éve nem tudta a Budapest Airport stabilitását megingatni. A társaság az elmúlt két év jelentős forgalomkiesése és az elveszett bevételek okozta jelentős anyagi vesztesége ellenére is fenn tudta tartani a repülőtér folyamatos és biztonságos működését, és előteremtette a fellendüléshez szükséges anyagi, személyi és infrastrukturális feltételeket.

Forrás: mfor

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Istenakinincsen
@Maccska: Óccsón megvönné,megtámogatná egypár milliárd pénzzel...osztán mégóccsóbban eladná a lölőnek(mert veszteséges)
Ösmered a jól bevált receptet.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
colibri
Hol van az előírva, hogy egy korrupt, csaló minielnök minden álmának teljesülnie kell? Az emberek többségének is lennének jogos. teljesíthető elvárásai, de a sokadszor kétharmados országvezetés magasról le..@rja. Csak a hazugság és a hencegés megy.
Istenakinincsen
@Maccska: Óccsón megvönné,megtámogatná egypár milliárd pénzzel...osztán mégóccsóbban eladná a lölőnek(mert veszteséges)
Ösmered a jól bevált receptet.
jesz
sem az RTL-t nem sikerült megvenni, most a repteret sem..

Talán jobb is, mert hiába eszméletlen nagy a reptér forgalma, az üzemanyaghiány lehet, hogy itt is befigyel(majd, talán)...akkor az szopás.
Manhattan
@Emmersson71: Ez a csengőhangom mióta megszűnt a Malév. Szolidalításból.
Németh István
Meg fogja oldani! Mi több egyszerűbben mint gondolnátok!
Istenakinincsen
@Németh István: Te már csak tudod ugye zsóóti!Egy kis törvénymódosítás,pici aljas cselek,stb.
Orbán nem tud veszíteni ezért olyan pályát épített ahol csak ö nyerhet.(ideig-óráig).
tudode
Ha lúd legyen kövér!!!
.
--- Reptér épülhet Felcsút közelében
hang.hu/belfold/repter-epulhet-felcsut-kozeleben-124754
www.facebook.com/tesselyzoltan/posts/4356026431077384
.
T"""Tessely Zoltán, a Felcsútot is magába foglaló Fejér megyei 3. országgyűlési választókerület fideszes képviselője egy hónappal ezelőtt beszélt arról, hogy Bodmér, Szár és Újbarok határában sportrepülőtér épülhet, írja a Magyar Hang. A tervezett reptér mellett nemcsak ez a három település, de Felcsút is ott van.""" (..)
------------------------
.
Ezen kívü
.
----Orbán a triesti mellé beszállna egy koperibe is.
hvg.hu/gazdasag/20200901_orban_viktor_trieszt_koper
.
"""" Bár Magyarország már vett egy kikötőrészt Triesztben, Orbán Viktor tárgyalna egy koperiről is, és ismét elővette a szlovéniai vasútépítés tervét.""" (...)
--------------------------
.
Van aki bélyeget gyűjt és van aki azt képzeli, ki tudja melyik énjével, hogy
.
--- Létezett az igazi magyar tenger, amit elvettek tőlünk?
telex.hu/tudomany/2022/05/12/magyarorszagnak-volt-e-tengere-adria-fiume
------------------

-----Zágráb megsértődött Orbán megjegyzésén, miszerint Magyarországnak is volt tengere, de elvették
.
kronikaonline.ro/kulfold/zagrab-megsertodott-orban-megjegyzesen-miszerint-magyarorszagnak-is-volt-tengere-de-elvettek#
-------------
.
!!!???
justhpeter
Hiába, na ! Orbánnak gyakorolnia kell a pofáraesést, mert az belkövetkező időben sokszor lesz része benne.
Németh István
@Istenakinincsen: @justhpeter: @tudode: Csak úgy csöpög belőletek a magyar, a haza-elleniség az Orbán fóbiátokból fakadó irigység! Mert az ti gyenge elméjűek látjátok, hogy a sok szemét külhoni és a magyar belső szemetek végett ráadásul a nemkívánatos ázsiai-arab-afrikai migráns invázíó mellett a moslék ukránok is ide szemtelenkednek, egy kis vírus csemege kíséretében újabban a majomhimlő mocskos nigró ajándék kíséretében! ÉS MÉGIS EMBERÜL A POLGÁROK A NÉP ÉRDEKÉBEN MINDEN MEGNYILVÁNULÁSAIKBAN A HAZA AZ ELSŐ ÉS EREDMÉNYESEN >> sajnos ebben ti is benne vagytok - holott egy repedt fingot nem értek!
Németh István
Azt azért látnia de mindenképpen láttatni kell mindenkinek és mindenkivel, hogy az usa egyértelműen uralni akarja a világot! Ez természetesen a bankvilág agresszív pénz-éhségéből származtatható! A Föld nemzetei ha nem fognak össze az egyértelmű usa agresszióval szemben amelyet egyre erőszakosabban terjeszt ki, kilóra megvéve néhány államot (amelyiket tudja) pl. japán, az Eu.únió a moslék vezetés végett, a brittek és az északi államok, újabban ukrajna ami az emberek millióit teszi tönkre! >>> AKKOR VÉGE A VILÁGNAK! Egyszerűen világ égés lesz és valóban bekövetkezik a FÖLDET tönkretevő III. egyben az utolsó világháború! Az usa-t el kell törölni a Föld színéről, de minimálisan is a bankoligarchia éllovasait!
ÉS jegyezzük meg egyszer és mindenkorra az USA nem az IGAZSÁG VÁNDORA, hanem egy MINDENÁRON DIKTATÓRIKUS URALMAT MAGÁNAK VINDIKÁLNI AKARÓ PÉNZÉHES GYARMATOSÍTÓ HATALOM >> akarna lenni! ÁMEN!
ómió
Akkor, most nagy a bolsi káröröm!?
NKF
Atyavilág! Ennyi hazaáruló komcsi van? Jut eszembe!
Annak idején a komcsik eladták a MÁV-CARGO-t,mondván veszteséges.
Ki vette meg? Az osztrák állam.Érdekes bolsikáim! Nemde?
Macskaszem
Ha az unió nem tejel, ezek akkora sz@rban lesznek, hogy remélhetőleg belefulladnak.
Istenakinincsen
@Németh István: ma, 08:09 Ismét remekeltél Pista-Gyurka!
Szóval szerinted az USA indított háborút és megtámadta,lebombázta ukrajnát.Gyilkolja a civil békére vágyó lakosságot és el akarja foglalni egész európát és oroszországot.A te elmebeteg teóriád azt sugallja,hogy Putyin valójában amerika elnöke és csak úgy csinál mintha orosz lenne.Elég merész elképzelés,de tőled nem vártam többet.
kissé felnőttem
@Németh István: látjuk te vagy itt a legnagyobb humanista ja meg az orbáncotok.mert az ellenzék= nálatok az üldözendő ellenséggel szar a stilusotok ocsmány és moslék kinek képzelitek ti is magatokat? na erre kőss csomót bugris
kissé felnőttem
@Németh István: és az orosz az olyan finom nektek akkor egyétek majd a szibériai kenyeret bujjatok össze de a normálisakat ne rántsátok magatokkal nem fogtok itt hiányozni .
Németh István
@Macskaszem: @kissé felnőttem: Az a helyzet, hogy ki adta el a repteret? Na azt lehet szidnotok! Aztán ha azon drukiztok, hogy nehogy má az Orbán Viktorunk visszaszerezze akkor meg szarjátok össze magatokat! Sokféle megoldás van a visszavételre ezekből levezethető egy kettő, akár úgy is hogy fenemód nem tetszőnek ítéltetik! De eredményes megoldás, és fenemód nem törvénytelen! Erről lehetne beszélni és megvitatni DE nem veletek, mert ti az ökörfosból képzett kiszáradt hulladékok vagytok! Olyanok, sőt pont olyanok mint az ellenzék amely ha jó a nemzetnek és szükség van is rá tiltakozik ellne, vagy nem szavazza meg > mert ők az ellenzék! Ezeket hívják barmoknak ezeknek a fosképződményei vagytok!
Németh István
A Moderátor urak szíveskedjenek odafigyelni a kifejezetten nemzetellenes megnyilvánulásokra, mi több a kiemelt választási eredménnyel létrejött új, ismételten új, kormánnyal szembeni feltétlen tisztelet megadására! Azért a médiának van ám ilyen feladata is!
Istenakinincsen
@Németh István: Szállj le a döglött lóról...mondá a királyod.
Valamint moderálhatnád saját magad,mert az hasznosabb mint bármilyen cenzúra!A gyűlölet gyűlöletet szül.Ha trágár vagy azt visszakapod.Ne röhögtesd már ki magad ilyen ökörséggel,hogy felszólítasz bárkit a tolvaj maffia kormánnyal szembeni feltétlen tisztelet megadására!Egy normális országban a bűnözőknek börtön jár...nem tisztelet.
Németh István
@Istenakinincsen: Te mocskos tolvaj, magadból indulsz ki? te moslék akinek a tesói tönkre tették az országot, akik még 13. év után sem képesek rájönni, hogy az ország önző ellenségei, személyes hatalomszerzésre alapozott törvénytelen erkölcsileg semmis valójukkal!?
te szennylovag mit fröcsögsz itt!?
De nagyon komolyan > te szennyhulladék tudod-e, hogy a nyugat önző hatalmi kapzsisága a vezető személyek szuper extra profitjának esztelen növelése dönti nyomorba a világot! A Lenini eszmék (de akár a Marxizmus internacionalista fátylába burkolt) hazug kommunista és fasiszta szövegek és mellébeszélések döntik halomba az emberiség életlehetőségét!! Mit gondolsz a globalizált világ mit akarna??? > az abszolút diktatúrát és hatalmat a közel 10 milliárd Földi lakos felett! Észen vagy te állat>> az usa nyomul ennek képviseletében és most talált egy balekot az eu.-t és újabban háborúval kényszeríti a nyerészkedni akaró ukrán bohóc útján a kialakult konszolidált helyzet felrúgására! ehhez segít hozzá az olyan megnyilvánulás mint az Eu. balfasz nemzetei, ezeken belül az olyan barom állatok mint te!! (tisztelet a kivételnek!)
Németh István
@Istenakinincsen: @Istenakinincsen: @Istenakinincsen: @Istenakinincsen: @Istenakinincsen: @Istenakinincsen: @Istenakinincsen: @Istenakinincsen: @Istenakinincsen: @Istenakinincsen: @Istenakinincsen: @Istenakinincsen: @Istenakinincsen: @Istenakinincsen: @Istenakinincsen: @Istenakinincsen: @Istenakinincsen: @Istenakinincsen:
Istenakinincsen
@Németh István: Elhibáztad Pityu!Valószinűleg semmit sem értesz a nagy egészről,sőt semmiről.Ennyire idióta nem lehetsz Gyurikám!Néhány dologban igazad lehet viszont azt kétlem hogy mocskos tolvaj lennék.Szerintem te fröcsögsz itt mindenféle alapvető információ nélkül.
Amiben igazad van:Az hogy az ország önző ellenségei, személyes hatalomszerzésre alapozott törvénytelen erkölcsileg semmis valójukkal tartják függőségben az országunk népét.
"De nagyon komolyan > te szennyhulladék tudod-e, hogy a" FideSS önző hatalmi kapzsisága a vezető személyek szuper extra profitjának esztelen növelése dönti nyomorba az országunkat!
Szerintem látod a problémát csak még nem tudtad a helyére tenni.
Segítsek?...Vadkapitalizmus,exraprofit,profit,gyarmatok,rabszolgák.
Te tényleg ennyire ostoba vagy?Nem látsz a szemedtől,hogy ezek az élősködők mind ugyanazok?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.