Szijjártó Péter szerint az nem lehet, hogy ideológiai vagy politikai okokból egy komplett európai iparágat véreztessünk ki.

Szijjártó szerint komoly kihívások előtt áll az európai gazdaság és az autóipar is.

Ahogy az európai gazdaság egésze, úgy az európai autóipar is komoly kihívások előtt áll a következő időszakban

- hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter hétfői Facebook-bejegyzésében.

Rossz hírrel érkezett Szijjártó Péter, kivéreztetésről és lábon lövésről beszélt

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a BMW Group debreceni gyárának alapkőletételén Debrecen észak-nyugati gazdasági övezetének határában 2022. június 1-jén. A mintegy 400 milliárd forintos beruházással több mint ezer új munkahely jön létre a városban. MTI/Czeglédi Zsolt

Szijjártó Péter a bejegyzésben emlékeztetett: alig négy hete tették le a BMW-gyár alapkövét Debrecenben Milan Nedeljkoviccsal, a BMW igazgatótanácsának gyártásért felelős tagjával közösen.

Hozzátette, folyamatosan kapcsolatban vannak a BMW igazgatótanácsi tagjával, hétfőn videókonferencia keretében egyeztettek.

Úgy folytatta, hogy

az inflációs környezet, a nyersanyagárak emelkedése és a beszállítói láncok bizonytalansága mind-mind komoly feladatot jelentenek az autóipar számára.

Ebben a helyzetben különösen fontos, hogy ne rakjanak plusz terheket az iparágra – hangsúlyozta.

"Számunkra természetesen fontos a környezetvédelem, ugyanakkor annak kéz a kézben kell járnia a versenyképesség folyamatos fejlődésével. Az nem lehet, hogy ideológiai vagy politikai okokból egy komplett európai iparágat véreztessünk ki most, amikor az európai gazdaságnak támogatásra van szüksége. Szerintünk most nincs itt az ideje annak, hogy konkrét időpontot tűzzünk ki a hagyományos gépjárműmotorok teljes kivezetésére. A károsanyag-kibocsátást természetesen csökkenteni kell, de mindezt a józan ész talaján állva kell megtenni" – fogalmazott Szijjártó Péter.

Magyarország számára különösen fontos az autóipar jövője, hiszen annak termelési értéke megközelíti éves szinten a 10 ezer milliárd forintot, és az ágazat nagyjából 150 ezer munkahelyet tart fenn – emelte ki a miniszter.

Jó lenne, ha ebben a nehéz gazdasági időszakban egyesek nem akarnák folyamatosan lábon lőni az európai gazdaságot

- írta Szijjártó Péter.

Forrás: MTI

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
"folyamatosan kapcsolatban vannak a BMW igazgatótanácsi tagjával"

Szarnak azok a fejedre, a kökemény saját gazdasági érdekük vezérli őket...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
percsi
Éltessétek még a telhetetlen putyot!
drrotf
Lehet hogy nem jól értem, de én azt a következtetést vontam le Szíjgyártó úr szövegéből, hogy a gazdaság növekedése minden előtt, és az sem nagy baj ,hogy a klímát tovább szennyezzük, no nem annyira mint korábban gondolták, de azért még is. Így nem 10 évvel élünk tovább hanem 12- vel, de a gazdaság fejlődése az töretlen marad, mert ez biztosítja a rezsi csökkentést, ami ugye csak a látszat- mert az állam a mi adónkból mindent kifizet, és így marad biztosan 400 forint felett a forint, valamint így növekszik állandóan az infláció , és ezért érdemes jobban szennyezni a környezetünket???Had pusztuljon a világ, csak a gazdaság fejlődjön!!!
Qqberci
"folyamatosan kapcsolatban vannak a BMW igazgatótanácsi tagjával"

Szarnak azok a fejedre, a kökemény saját gazdasági érdekük vezérli őket...
Clavigo
@KisTehen: Mi a gondod a szénnel..? Nem lehet mindent trágyával fűteni...
troppauerhumer
@KisTehen: a Ryaneres fickó gazdasági szakember ..te meg a sz.rember ..még úriember módjára fogalmazott
Gulyás :
Senki nem tett többet Mo gázfüggősége ellen.na itt elkapott a röhögő szaporafosás ,igen ,a titkosításokkal amiket Putyin árult el,brutálisan -6x -drágábban vett orosz gáz,olaj -a MOL extraprofitjával -occó urali,drága brent közötti árkülönbséggel túlárazva ,ami a FideSSoligarchák és a Párt pénztárba tünnek el..,de mi adófizetők ,fogyasztók fizetünk meg az árakban,az inflációban,a 27%-os világbajnok ÁFÁ-ban,a 78 féle új adóban ,a nemmegszorításokban,amiket ugye nemhárítanakát höhöö.. :Ja amúgy történelmi csúcson 404 a forint ..
.Marx elvtárs már csak szivart kért ott fenn az égben onnan röhög .
Toller Béla
Hejh, te gonosz kópé ! Te nem az iparág jövőjéért aggódsz, hanem a bevételekért ! Az elmaradt műszaki és egyéb fejlesztést akarod átugorni mások pénzén és bőrén ! Hááát, ha sikerül, az mázli, de sokkal inkább vesztésre álltok a bandával. Kell majd valami vízió, no nem a palkovics meg a semjén-féle ! Előre kell kitörni, nem mindig és reflexszerűen hátrafelé !
balos
kaka-dudu!A samsung gyár folyamatos környezetszennyezése Gödön,szerinted micsoda?Erről nem kapsz tájékoztatást,vagy te is olyan hülye vagy,mint a kövér-tárógatós?
jesz
Európa, s benne Németország Merkel utolsó éveinek káros, buta,bátgondolatlan döntéseinek a levét issza...hiába atom-mérnök a picsa, a régi tudás ma már szart sem ér, a tanácsadói meg annyit sem...ez a dilis, demens némber leállíttatta a német atomerőműveket, miközben a szomszéd Franciaországban 17 db üzemel, és köszönik jól vannak...annyira, hogy gőzerővel még 6 db-ot építenek...

Thunberg, a dilis gyerek most hol van? Nem zavarja a megbízóit az új széntüzelés? Vagy Ukrajna érdekében mindent bevállalnak?...

..."baj lesz ebből"...

(by L'ecsó)
Eladott Ország
Peti miniszter úrt leigaZolták az oroszok
uploads.disquscdn.com/images/ab3db3bc428d262d816b0c3f7c5ce36513ba68c3ff1246e54050b9e66ebe7f5c.jpg
a „Z” a keleti orosz fegyveres erőket jelölő szimbólum, akik a Donyec térsége felőli műveletekben vesznek részt,
a négyzetbe vagy körbe írt „Z” a Krím felől érkező orosz járműveket azonosítja,
Azért jönnek ide a multik, mert a forint szarrá ment, és már csak egy tál lencsébe kerül nekik a magyar melós, te futsalos hülye barom! Inkább azon síránkozzál!
drrotf
@KisTehen: Én hallottam erről és az a véleményem hogy az emberek teszik tönkre a Földet, a mi gazdasági növekedési mániánk miatt szennyezzük a Földet annyira, hogy lehet hogy tíz év múlva megsülünk a nagy hőségtől, vagy a viharok tesznek mindent a földdel egyenlővé!A tudósok hiába jelezték előre a károkat a mérhetetlen gazdasági növekedés amit a globális nagy cégek generálnak,és az államok teszik tönkre az élhető földet. Nem tudunk és nem akarunk olyan fontos dolgokat észrevenni, hogy a Földnek van egy eltartó képessége, azt teljesen kiaknázni csak azért hogy egyeseknek több pénze , vagyona legyen teljesen érthetetlen!
justhpeter
Tarajos Pötyi gazdasági szakértőnek is kinevezte magát. Szakértelme valóban speciális területen mutatkozik, mégpedig a külföldi (keleti) és a hazai segg számára gazdaságos nyalásában.
Németh István
Ti mást sem tudtok csak alázni! Tök igaza van az Izraeli barátomnak > ti magyarok a saját barom ellenzéketeknek az áldozatai vagytok! Nem irtottátok ki a kommunista söpredéket most nem tudtok megszabadulni tőlük! Sajnos igaza van!
vacsi
"Lábonlövést" a magyarok nem ismernek. Ha arra gondol, amire én, annak "tökönszúrás" a magyar neve...
terlasz
@Németh István: Tényleg igaza van az izraeli barátodnak, de még ettől is rosszabb a helyzet, ugyanis a kommunista férgek sajnos nem ellenzékben, hanem hatalmon vannak, Estványom.
percsi
Kivéreztetésről és lábon lövésről valóban beszélhetünk, mert a magas inflációval elindult a magyarok megtakarításainak kicsalogatása, elkobzása!
Németh István
@vacsi: @terlasz: Valóban van benne valami amit mondotok azzal hogy hatalmon ugyan nincsenek , de úgy kezelik magukat mintha ők lennének a többség! Ez a megdöbbentő és az érdekes, hogy a kormányszapuló nyilatkozataikat és fellépéseiket egy moslék pleps réteg támogatja! Még akkor is és annak ellenére, hogy a kormány pozitív hozzáállását élvezik!
Valahol tudomásul kellene venni, hogy egy 55 éven keresztül kilopott országot, amelyet aztán az antaljóskáék tönkre vágva tovább loptak és kirabolt a hornék bandája, ezt folytatták a gyurcsányék, amit csak tudtak pénzé tettek és azt meg lenyúlták - mindezt pótolni a helyére tenni nem lehet 12 év alatt!A megtett intézkedések sora bizonyíték valóban arra, hogy Magyarország előre megy nem hátra >> ÉS egyre jobban hárul el az országunkat veszélyeztető teljes és totális tönkretételi igyekezet, pontosabban a felszámolása!
@percsi: ÉS tök igazad van >> a kivéreztetési igyekezet, aztán az elhíresült ukrán módi lábon lövések és a sorsára hagyása az áldozatnak folyamat lenne, ha Magyarország vezetése nem így állna hozzá az elhárításhoz! A baj csak az, hogy a (álcából) kommunista balliberális csőcselék ezek a dobrev, újházi, cseh, donáth stb. belső ellenség a külső szemetekkel >Eu.< szövetkezve, folyamatosan gátolják az országunk folyamatos és még sokkal eredményesebb fejlődését a mielőbbi talpra állásunkat!
ómió
Pedig ez a kivéreztetés meg lábon lövés ma a brüsszeli efftársak "fő erőssége"!
telegdilaci
@Qqberci: @ómió:És kiknek épül az a BMW-gyár,mivel Magyar melóst már nem találnak akik ott dolgozhatnának?
telegdilaci
@Németh István:Lehetne ha a soha nem látott EU-Ró milliárdos támogatásokat arra költötték volna amire az Ország kapta az Ország felzárkóztatására a jóléti államokhoz,nem véletlenül nem akarnak Orbánéknak Pénzt adni olyan nagy a Korrupció az Országban! sokkal jobban élhetnének az Emberek az Országban a Támogatásoknak köszönhetően,viszont megmondta egy Pogácsa nevű közgazdász hogy Orbán nem akarja hogy a Magyar Emberek jobban éljenek,nehogy hozzá szokjanak a jóléthez,ez csak a kiváltságosoknak a hűséges talpnyalóknak,a hatalomhoz Dörgölőző kiváltságosoknak jár!
Aki Én
@Németh István: ,,Valóban van benne valami amit mondotok azzal hogy hatalmon ugyan nincsenek , de úgy kezelik magukat mintha ők lennének a többség!"

És így lett teljes és igaz az irományod, még ha csak véletlen is.
Mert a kommunista gazdádnak nem csak valós többségi támogatottsága nincs, de még szám szerint több exkomcsi van a fidesz-kdnp-ben, mint a baloldalon összesen.
És ez nem a te szellemi képtelenségeden múlik.
amortizáltok
@telegdilaci: és a sok munkásszálló ugye nem a magyaroknak ??? mert összeszereléshez nyelvtudás nem kell, két buta kéz és lenyelni mindent ami elvárás. A profit meg villám gyorsan az anyacéghez.a tejfőlből max 1-2 magyar is részesül igy avagy másképp.a tényleges melós meg max,?? belerokkan hajrá ugye?ez is egy elvándorlási hullám elindítója lesz. A történelem ismétli önmagát lásd amikor kimentek innen a törökök végleg akkor kellettek a tóttok ( tirpákok) mert az alföldi földesurainknak nem maradtt cselédsége sem és ma? és ez 400-600 ezer volt ám akkor.
Néro2
Háááát az biztos jobb hír lenne ha a fejében golyóval érkezne.
T-Boly
@ómió: Na te rágcsálóféle,vándorpatkány,hát te is komcsi voltál,mint a fidesz vezérkar?
Ne szarj be ! A tarajos kakadu lábából nem fog vér folyni. Abból adriai tengervíz csordogál.
Tudod e ,te makmákó,hogy miért? Mert sokáig lógatta a jachtról a vízbe. Na nyald ki a kloákáját !
Yoda69
Hat elég jol lábon lőtte magát az orban kurmany.
Gyurka80
@telegdilaci: Korrupció? Na majd ha az ukránokat beveszi az eu majd megtudja mi az, meg a jogállamiság.
Gyurka80
@amortizáltok: Az agyad le van amortizálva látom.
Gyurka80
@Yoda69: Bezzeg böszmeferi jól csinálta, csődbevitte az országot
grincss
@Gyurka80: Ostoba román muzsik!
Tudsz mást is?
grincss
@Gyurka80: Nyilván az vagy, ha nem vagy tisztában a dolgokkal!
Nem szégyen, vannak közöttük elég értelmesek is, bár ritka!
Te nem tartozol azok közé!
Gyurka80
@grincss: Hülyegyerek életemben nem jártam romániában! Csak nyomod a süketségedet!
lusta
@grincss: Szerinted a muzsikok tudnak mást?
grincss
@lusta: Dehogy tudnak!
Amit a vezérürü mond, azt mondják ők is!
Az nem számít nekik, hogy nincs valóságalapja!
grincss
@Gyurka80: Lehet, hogy nem, de anyád, apád az volt!
Gyurka80
@grincss: Ne rugózzál már ezen te idióta!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.