Virág Barnabás szerint őszre nagyon komoly kockázata van egy globális recesszió kialakulásának.

MNB-alelnök: akár 19 százalék is lehet az infláció ősszel

Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke beszédet mond a Nagy könyvünnep és kortárs művészeti kiállítás elnevezésű rendezvényen az Új fenntartható közgazdaságtan – globális vitairat című kiadvány ünnepélyes bemutatóján az MNB konferencia-központjában 2022. május 7-én MTI/Soós Lajos

„Itt Európában még korai arról beszélni, hogy az inflációs hegymenetnek a végén járnánk”

– mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke. Szerinte az infláció mértéke az év végén vagy a jövő év elején kezdhet lassú mérséklődésbe. Arra figyelmeztetett, hogy itthon még két, az utóbbi hónapokban felmerült szempontot kell figyelembe venni az infláció mértékének becslésénél.

Az élelmiszer- és energiaárak eddigi emelkedése mellett számolni kell az aszályhelyzettel, ami a kelet-közép-európai régióban ősztől újabb áremelkedési hullámot indíthat el épp azon termékeknél, amelyek már így is az egyik legnagyobb mértékben drágultak. A másik hatás a rezsiárak emelkedése a legutóbbi kormányzati intézkedés miatt. Ez a szeptemberi számlákban jelenik majd meg, és újabb lökést ad az inflációnak.

A jegybanki becslés szerint a rezsiárak emelkedése önmagában 3 százalékot ad hozzá az inflációhoz. Ha ezt csak hüvelykujjszabályként hozzáadják a legutóbbi 15-16 százalékos inflációs várakozáshoz, akkor máris 18-19 százalékos drágulási ütem látszik.

Címlapkép: MTI/Soós Lajos

Forrás: infostart.hu

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Igazán? Ezt ti kurtatok el, kuszaszemmel es O1G-vel az élen. Hat hozzatok is helyre a saját oszelopkodott magánvagyonotokból. Ne az embereket sarcoljatok!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Yoda69
Igazán? Ezt ti kurtatok el, kuszaszemmel es O1G-vel az élen. Hat hozzatok is helyre a saját oszelopkodott magánvagyonotokból. Ne az embereket sarcoljatok!
Béla333
A hülyemagyar maffiahívek elégedetten csettintenek... Nemhiába szavaztak a maffiára áprilisban...
balos
Ez meg miről beszél?Már most is 20% felett mozog ,de tekintettel a nemzethy lovagok és lovaginák kívánságára a határ a csillagos ég!
Yoda69
@balos: Azert mondanak "csak" ennyit, hogy ne kelljen a nyugdijakat a valos inflaciohoz emelni, mert ugye az torvenybe van iktatva.
Eladott Ország
Alelnök úr! A 19 %-os inflációt még nyugodtan szorozd be minimum hárommal. Nem mondom, hogy vicces lesz a cuki kis színes kajajeggyel sorba állni az alapvető élelmiszerekért, mint Ceaușescu Romániájában a múlt század nyolcvanas éveiben, de ha valamikor, most van rá esély. Te meg globálidsan takarodj a pics*ba az elmebeteg, pszichopata kuszaszemmel együtt!
ómió
Aztán, tessék, ám, a "Zorbánra" hazudni, efftársak!
Nessy
@sgl: Ha a tisztított maginflációt számolják, ami nem tartalmazza az élelmiszerek nagy részét, az energia árakat, a támogatott gyógyszert etc. és olcsóbb lett a toronydaru, akkor lehet! Áprilisban is a KSH kihozta a 8,9% inflációt, mert a számítógép csak 0,5%-kal lett drágább! A KSH írta! Akkoriban érdeklődtem, hogy lehet ebédet főzni a számítógépből. De a híveknek sem volt receptjük!
jesz
arról nem is beszélve, hogy az infláció sajátossága, hogy visszafelé sosem megy...hiába mondják, hogy hurrá, csökken...igen, csökken az emelkedés...az árak azon a szinten maradnak

(Nagyon gyenge példa, de talán némileg megvilágítja...sokan emlékszük a 40 filléres kiflire-zsemlére, vagy az ötven filléres vizes fagyira, amiből 2 Forintos tejes fagyit alkottak..ezek ára az inflációval együtt emelkedett, ma már 60 -70 Forint egy kifli, 400 egy gombóc fagyi...és ezek soha nem lesznek olcsóbbak, még ha az ellenzék azt állítja...akkor sem)
Yoda69
@ómió: Bolsevik!
O1G 12 éve van hatalmon 2/3-dal.
Ki más lenne a felelős mindazért ami most itt van te vadbarom román geci!?!
Yoda69
@jesz: Elvileg letezik deflacio, amikor annyira visszaesik a kereslet, hogy a kereskedok kenytelenek arat engedni.
De ez valoban egy hosszu es fajdalmas folyamat vegeredmenye.
Eladott Ország
@Nessy: ma, 09:50 ♦ Ez már a Kuszaszem Rómeó magömléses' inflációs számítása.
ómió
@Yoda69: Szóval, se covid, se világinfláció, se efftársi bojkott, se európai energiaválság, se szomszéháború, semmi nincs - akárcsak migráncs - ami ezt efftársilag ott az elmeosztályon, ahol vagy, okozhatná!? Aha! Talán szedáltasd magadat!
ómió
@Eladott Ország: Bolsijózsi! Hazudni, hazudni, hazudni! Különben majd még azt sem tudod, hogy ki is vagy!
Yoda69
@ómió: Kifogasokat konnyu keresni, meg masra kenni a szarotokat. Az igazsag az, hogy mar a haboru elott is 10%-os inflacio volt, amit a 2 ezer milliardos valasztasi osztogatas felturbozott. Elbaszott gazdasag politika, tudatos forint gyengites, hogy orban alapitvanyai extra profitot kaszaljanak, a bolsevik arsapkak, ezek vezettek ide. A haboru persze ezt megspekelte, de nem a kivalto oka. A covid meg mar hol van? Onnan reg visszapattantak a tozsdek es a magyar gazdasag is.
Szoval hazudj ide valami hihetobbet.
kulabombaafityiszre
@ómió: ma, 10:45
Meg 12 év alatt volt kb 47 000 milliárd forint eus pénz,meg 12 év alatt felvettek 22 000 milliárd forint hitelt,meg elloptak 3000 milliárd nyugdíj pénzt.Az annyi mint kb. 72 000 milliárd forint.
Mennyi tartalékot is képeztek ebből a rengeteg pénzből.Ja bocs semmit.
Néro2
Milyen ősszel ? Mit néznek ezek a tavalyi őszi valós számokat. Lapozzatok már 2022 van. Meg anyádat etesd már most 30 és nagylelkű vagyok.
terlasz
De jó, akár még 19% is lehet az infláció? Mondd ezt azoknak, akik már most 80 % körüli inflációt kénytelenek elviselni. Sokaknak már jut pénze olyan termékekre, amik lefelé húzzák az inflációt.
ómió
@Yoda69: "Kenni", ez az "alaptézised", vagy, hogy elhazudd a jelen körülményeit!? Nektek, bolsiknak a 10%-os infláció bármikor az alap volt, amihez soha nem kellett, se világgazdasági recesszió, se világjárvány, se szomszédháború, semmi! Sőt! Bokros efftársatok több, mint 30%-os inflációja idején, amikor ő azzal dicsekedett, hogy nincs az a kiáramló jövedelem, amit ő el ne tudna inflálni, ezek se közel, se távol nem jelentkeztek! Elég volt hozzá az "efftársi hozzáértés", amit később Böszme efftársatok már elkúrásként aposztrofált! A gazdaságpolitika meg 12 év alatt annyira "elbaszott" volt, hogy az EU-s átlagfejlettséghez 2010-ben mérhető 61%-os fejlettségünk 2021-ben már 76%-os volt, megelőzve néhány régi uniós országot is és a 2010-es bóvli kategóriás hitelminősítői besorolásunk is befektetésre ajánlottá vált! A tudatos forintgyengítésről meg - másrahazudása helyett - érdeklődjél nyogodtan Gyuri gazdi efftársatoknál - minden részletet ismer! A hazudozásodat talán innét folytathatnád!
ómió
@kulabombaafityiszre: Összenőttél a bolsi szarkeveréssel? De ennyire teljesen? Az EU-s pénzeket pályázati úton a pályázó vállalkozások nyerik el, adott beruházások kivitelezéséért és nem az állam! Aki meg a 22000 milliárdos államadósságot, amin egyébként semmit nem vettek, semmit nem építettek, senki/semmit nem támogattak, a bolsi tetübandátok gyűjtötte össze 2010-ig! Ennek éves kamatos kamatai 1000-ről immár 1500 milliárdra rúgnak és évente ennyivel növelik az államadósságot, amiért az mára már 40000 milliárd fölött van! Dicsekedj el vele: ez is "efftársi vívmány"! Biztos nem lesz nehéz, ha már a Bokros efftársadék által az állami nyugdíjkasszából kilopott 3000 milliárdot is sikeresen véled a Fideszre hazudottan "elkönyveltnek"! Pont úgy, ahogy az államadósságot, bolsi vezéridiótaként, tartalékképzési lehetőségként delirálod!
kereső
@Nessy: Az a nagy fene helyzet állt elő, hogy a ksh szerinti júliusi maginfláció 16,4%. amely magasabb , mint a normál infláció. Ráadásul hadoválnak nyugdijas kosárról- amelyet, mint tudjuk a kormány/ksh eltörölt., nem is számolnak vele- de mégis arra hivatkoznak.
Nessy
@kereső: Manapság a KSH nem a tényekkel számol, hanem "Mennyi legyen" alapon!
kulabombaafityiszre
@ómió: ma, 12:37
Akkor most leírom neked faszorrú köcsög.
Tehát mszmp-mszp-gyúcsány államadóssága 20 000 milliárd2010-ig
2010-től,2020-ig döbrögi-fidesz államadóssága 42 000 milliárd.
A fidesz vett fel 22 000 millárd forintot 2010-2020 között hülyegyerek.
Utánna nézhetsz ha nekem nem hiszel.Tehát kádár-antall-horn-megyó-gyúcsány nem vett vel összesen annyi hitelt mint orbán gazdád.Mehetsz is kinyalni a seggét paraszt.
ómió
@kulabombaafityiszre: Figyu, bolsiék idióta szarfaszú kanásza! A bolsi tetübandátok államadóssága 2010-re 22000 milliárd, ami évente 1000-1500 milliárddal nő a saját kamatos kamatai miatt és mára így már 40000 milliárd fölött van, még, ha ezt "efftársiasan" a Fideszre hazudnád is! Ezt üvöltözd szerteszét a Böszmeánuszból óbégatva, proliék idiótája, ne a tetvesbolsi hazugságaitokat!
kulabombaafityiszre
@ómió: ma, 08:52
Figyu hülyegyerek .A hitel kamát,hitelből fizette orbán gazdád?Tényleg ennyire idióta vagy?
Az ország által megtermelr remek száguldozó,mi vagyunk európa motorja gazdaság nem tudott kitermelni 1000 milliárd forintot.Na bazmeg akkor mikor hazudott a gazdád?
Ráadásul az eu ból jövő 12 év alatt közel 50 000 milliárd forintból sem futotta rá hanem a kamattörlesztésre hitel kellett felvenni.Na menj a picsába.Te hülyébb vagy,mint gondoltam.
Az a nagy baj veled ómió,annyira hülye vagy,hogy nincs annyi eszed felfogni mennyire hülye vagy.
ómió
@kulabombaafityiszre: Figyu, bolsiék idiótája! Ha lejár egy hitel, azt államadósság-szinten új hitel felvételével egyenlítik ki és itt a pluszt csak a kamatos kamata jelenti! Tehát: visszafizetünk egy hitelt, ami megszűnik, helyette a kiegyenlítésére felvett új hitel marad! Vágod, idiótája!? Az adósság nem duplaannyi lesz, hanem csak kamattal növelt! Az ország meg, ugye, azért termelné meg az ezermilliárdokat, hogy életszínvonalbelileg ne léphessen előre és inkább a ti korábbi bolsi adóssághegyeiteket fizesse vissza!? Leszel te még idiótább is!? Az EU-s pénzeket pedig nem államadósság-fizetésre kapjuk, hanem projektpályáztatásra! Ezt se tudtad? És ekkora idióta létedre még a saját fajkreténségedet is rám hazudnád? Tényleg, "igazi efftárs" vagy, abbóla bolsi mintahülye fajtából!
kulabombaafityiszre
@ómió: ma, 10:37
Hú de hülye vagy.Akkor a gazdád az elméleted szerint hazudott az államadósság csökkentésről.
ómió
@kulabombaafityiszre: Aki itt az ökörségekben turkálva hazudozni próbál, az, idiótája, te magad vagy! Az államadósságot - ha erről is "lemaradtál" - jelzem, már évtizedek óta a GDP-hez viszonyítva mérik! Annak megfelelő mértéke az adott állam garanciája a saját adóssága visszafizethetőségére! Márpedig nálunk a GDP-hez viszonyított államadósság (látszik. hogy a GDP-nk dinamikusan nő) még a jelenlegi defektes világgazdasági körülmények között is jóval alacsonyabb, mint pl. Böszme efftársadék "kivívott" államcsődveszélye idején volt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.