Ezzé lett a nyugat Bayer Zsolt szerint, aki egy a Mandineren Darja Dugina halálával kapcsolatban megjelent cikket egészített ki.

Bayer Zsolt üzent: Gyávák vagytok. Szaremberek.

Napokkal ezelőtt bombamerényletben életét vesztette Daria Dugina, az ultranacionalista orosz ideológus Alekszandr Dugin lánya. A Mandiner cikke szerint folyik a fasisztázás, az apát és lányát Goebbelshez, Hitlerhez hasonlítják, és kéjes elégtételt éreznek a tragédia láttán.

Ehhez fűzte hozzá Bayer Zsolt azt, hogy a nyugati közvélemény, az a nyugati politika, és elsősorban az a minden mértékét elveszítő, szemét és aljas nyugati sajtó, amelyik a részvét legcsekélyebb megnyilvánulására is képtelen, amelyik most örvendezik egy fiatal nő halálán, aki terrormerénylet áldozata lett, elveszítette minden erkölcsi alapját arra, hogy a legközelebbi, ellenük végrehajtott terrorcselekmény után részvétre tartsanak igényt.

Olyanná váltatok, nyomorultak, mint azok az arabok, akik tapssal és tánccal ünneplik, amikor egy öngyilkos iszlamista merénylő ártatlan embereket -köztük akár gyerekeket- öl meg valamelyik nyugati nagyvárosban. Nincsen már köztetek semmi különbség.

- jelentette ki, majd megüzente:

Gyávák vagytok. Szaremberek. S ebből következik, hogy "nyugodtan megnyomnátok az atombomba indító gombját".

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Ha Bayer szar embert aka látni nem kell neki itt kárálni, elég ha a tükörbe néz.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Qqberci
Zsóti, ha lenne kereked, komplett fostalicska lennél...
justhpeter
Ha Bayer szar embert aka látni nem kell neki itt kárálni, elég ha a tükörbe néz.
lampa laz
Te rohadt szarember, akkor nem voltál ilyen feldúlt amikor az oroszok halomra lőtték az ártatlan embereket Bucsában. Neked már tényleg teljesen elment az eszed, bar lehet, h nem is volt.
Eladott Ország
"Alexander Dugin és lánya aktívan tartotta a kapcsolatot a Jobbik és az olasz Lega vezetésével. De van itt egy másik, erőteljes orosz mélyállami (titkosszolgálati) szál is, amely Novák Katalinhoz vezet. Putyin Oroszországa napjainkban ellenőrizetlen pénzekkel támogatja kontinensünkön az euroszkeptikusok megerősödését. A keresztény fundamentalista szervezetekkel – amelyek működését még a Vatikán sem nézi jó szemmel – a hazai kormánypártok részéről Novák Katalin fidesz alelnök tartotta rendszeresen a kapcsolatot. Novák bajtársnő mintha Alexander Dugin fogadott lánya lenne. Ezek után nem véletlen, hogy a fidesz és az általa irányított lakájmédia a Putyini narratívát nyomatja állandóan! Valószínűleg ezzel bekerülhetnénk a rekordok könyvébe: ma Magyarországon a köztársasági és a miniszterelnök jelentik a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatot." Ezek után nem véletlen, hogy a fidesz és az általa irányított lakájmédia a putyini narratívát nyomatja állandóan!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/299842147_496925582436525_7604016366153994108_n.jpg?_nc_cat=103&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=oHKILTygznIAX9FDK2p&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT9UhXQAEsTOtk4sQRGyWT0Cl6v_hQl_l-Fn__wPzO-brg&oe=630F5717
Darja Dugina, Vlagyimir Putyin filozófusának, Alexander Dugin lánya
twitter.com/ReportaDigital/status/1561323275443126274?ref_src=twsrc%5Etfw
Nyakig benne van, emlékszem, mikor végig nyalta a náci Salvinit, O1G meg , megszeretgette a dinnyét. Meloni kisasszonyt aki veszélyesen, jól áll! Jó lenne, ha az olasz nép is tudná, hogy ezek a nácik és fasiszták mind (KGB FSZB) ügynökök. Igazi alvó ügynökök, kitartottak.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/300808732_1406247636553769_1473321015924818833_n.jpg?_nc_cat=109&ccb=1-7&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=uti1egjXMckAX9C3EDc&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT-F6FFypOLegktLV2CZjVyit_rm1RZTzuy7ihTAbDtshw&oe=630FD078
pbs.twimg.com/media/FarvPPuXkAA3Yo_?format=jpg&name=small
Al X
És azok a "szar ember" nyugati szövetségesek annak idején az öngyilkosságba hajszolták azt a szerencsétlen Hitlert! De abban a derék gézen-grúz Sztálin is benne volt! Ja? Akkor nem szóltam.
Pálinkás Pál
bayer köcsög...valóban gyáva az ellenzék...ha nem az lenne ,te már rég megdöglöttél volna...
kulabombaafityiszre
Bayer zsolt egy buzi faszszopó, méltó párja a transzvesztita kukkoló gulyás gergelynek és nagy istvánnak,valamint a buzi ereszmászó szájer józsefnek,a kocsis nemvegyokbuzi máténak.
Ezek vagytok ti.Keresztényi köntösbe bújt,népcsoportokat alázó szemét emberek.Bort isztok és vizet prédikáltok.Merjünk nagyok lenni-ordibáljátok,közben putyinnál meg egy kis töpörödött csicskák vagytok.
Lepényleső
Vélhetően javarészt a pokolra kerülünk (lehet általuk),remélhetjük,hogy ő nem lesz ott velünk?
Logogrif
Zsótika egy sültparaszt, szebb kifejezéssel : "..bottom burp,,," a gatyában,
Istenakinincsen
@Pegero: ma, 17:03 Tetszik suttyó? Tapsolj táncolj örülj! Legyél te is inkább öngyilkos merénylő(távol az emberektől egy erdőben) és megünnepelünk:))
amortizáltok
szar embernek nekünk itt vagy te eléggé nagy darab vagy , de várd ki hol fogtok majd netán bujkálni az emberek elől mert a nóta régi " minden elmúlik egyszer, minden a végéhez ér "hetek kérdése ám nem 2026 az a mesében
Australia1610
Ez egy fos kommunistána ember nem kell a szavára adni. Csak a gyülölet beszél a mocskos szája.
terlasz
A szaremberséget Bayerben mérik...
Hány ártatlan meggyilkolt ukrán civil halálán kesergett ez az az ócska firkász?
DD még csak ártatlan sem volt, sőt!
Toller Béla
Hááát, még egyszer, talán ...megnyomnám a detonátor gombját. Még egyszer...De mi van, ha egy másik, egy kétfejű bayer kerül elő, ennek sohse lesz vége, amíg felületet találnak ezek a nemtudommik !
drrotf
A fiú megint szép magyar irodalmi nyelven öntötte ki mérgét, vagy haragját emberekre, akiket a keresztény vallás szerint szeretni kell!Lehet hogy az ilyen hangvétel BZS-nél a szeretet megnyilvánulása, csak az a baj hogy az általános felfogás szerint az ilyen hangnem egy elfajzott ember szeretet megnyilvánulása lehet.
Libbantölő
Minden szava igaz! Szemétláda, liberálfasiszta gennygócok nektek végetek van!
balos
@szópó-ómió: A seggéből rém gyorsan nyomód a gázt!
balos
@Libbantölő: Ezt most milyen apropóból?Netán érdekelt vagy a zsótika far-izmán?Mert karizmáról esetében legfeljebb a spermiumi állapotában beszélhetünk!
Aki Én
@Libbantölő: @ómió: ,,Mint mondja, a diktátorok a leggyávább emberek, mindentől félnek, még a saját árnyékuktól is."

hirklikk.hu/kozelet/vasarhelyi-maria-a-diktatorok-a-leggyavabb-emberek-meg-a-sajat-arnyekuktol-is-felnek/403140/
Bogatir
@justhpeter: A szar embernek teljesen igaza van. De időnként nézzen tükörbe is.
amortizáltok
te ne beszélj gyávaságról ritál mikor bevonták a tagkönyvedet ja majd fogsz mert fájni fog, da da tavaris bajer kudá igyos mockba? harasó harasó Szibéria ocsen harasó sok vérplazma kemény tél ki mint veti ágyát úgy él

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.