Írta meg a 444.hu.

Megjöttek az első emelt gázszámlák: a magyarok fejüket vakargatva, tanácstalanul számolgatnak a konyhapultra görnyedve

MTI Fotó: Rosta Tibor

A lap cikke szerint "magyarok ezrei töltik majd azzal a következő napjaikat, hogy a postaládából kivéve a rezsiszámlákat, fejüket vakargatva tanácstalanul számolgatnak a konyhapultra görnyedve.

Megérkeztek ugyanis az első olyan számlák, amelyeken már a rezsinövelt árak szerepelnek. Azt látni a számlákon, hogy egy hét augusztusi, már nem támogatott fogyasztás mennyivel drágább, mint az előtte lévő három hét. Azt viszont senki sem érti, hogy hogyan jönnek ki ezek a számok, mire érvényesítik a gáz- és áramszolgáltatók a versenypiaci, és mire a rezsicsökkentett árat".

A 444 sem érti teljesen, de ebben a cikkben megpróbálják megfejteni, mit látnak a fogyasztók a számlákon.

Forrás: 444.hu

51 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Macskaszem
@fergeteg: Baromarcú, a kedvezményt nem akkor kell adni, mikor amúgy is olcsó az energia, hanem most kéne, amikor egyesek számára szinte megfizethetetlen lesz.
Volt olyan időszak, amikor a világpiaci ár olcsóbb volt mint a "rezsicsökkentett" ár, de attól számunkra nem adta olcsóbban a geci. Rohadjon meg ott ahol van.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
ez kellett nyomik, ezt szavaztátok meg...remélem ezek után már érik valami komoly balhé...
csak úgy....
@KisTehen: akkor ökröcske itt az idö,hogy magyarázd meg! :) -a te helyedben,ha van valami tökéd,akkor nyitnák egy temetkezési vállalkozást...,tolongani fognak az éhenhalt és keményre fagyott kundsaftok...,boci,légy rugalmas, csak a fidesz ..
fergeteg
@Pálinkás Pál: Megszavaztuk a háborút,a libsi eu szankciót,a világpiaci árakat.
Tökkelütött komcsi !
fergeteg
Pizzát rendeltem Nápolyban. Hozták a rezsiszámlát a pizzaszámla mellé. Közel ötezer 1 pizza.
Pálinkás Pál
@fergeteg: kussolj,ezeknek semmi köze ahhoz ami itthon folyik,ellentétben a tolvaj román cigánnyal,meg a hordájával...valahol már biztos fonják a kötelet a nyakatokra,épp ideje,,
fergeteg
@134.bátor: Menjél ki. Nekem szoros kapcsolatom van ottaniakkal. Hagy ne írjam itt miért.
kereső
@KisTehen: Fogyasztási jelleggörbe az anyátok 3,14csája! Azért van az egész, hogy minél inkább át lehessen verni a fogyasztót. Nem rendelkezik mindenki matematikus, vagy statisztikusi végzettséggel. Igy lehet elbújtatni azt a megmagyarázhatatlan árat.
fergeteg
@Pálinkás Pál: Előtte a munkásőr derékszíjad a helyére kerül bolsi !
balos
@fergeteg: Netán a mussolini nyomogatta a nagymuttert!Attól lettél kan-csóka?
fergeteg
Ezeket a rohadékokat tényleg el kell söpörni.
Adunk nekik 10 éve kedvezményt. Aztán amikor az ország nem birja tovább,még számon kérik.
Alávaló egy piszkos balos-proli népség ez.
Pálinkás Pál
@fergeteg: nekem a derékszíj, nektek a kötél...
vacsi
A cikket olvasva, leellenőriztem a kapott számlát - fillérre stimmelt! Nem lehet, hogy csak rosszul értelmezik?!
Macskaszem
@fergeteg: Baromarcú, a kedvezményt nem akkor kell adni, mikor amúgy is olcsó az energia, hanem most kéne, amikor egyesek számára szinte megfizethetetlen lesz.
Volt olyan időszak, amikor a világpiaci ár olcsóbb volt mint a "rezsicsökkentett" ár, de attól számunkra nem adta olcsóbban a geci. Rohadjon meg ott ahol van.
C_3PO
Csak a korrektség kedvéért mutasson már valaki egy ilyen gázszámlát (lakossági fogyasztó)! Szkennelje be, vagy fotózza le, aztán Paint segítségével vakarja le a nevét, címét róla, majd töltse fel valami képfeltöltős oldalra, LINK, ide!
nemkati
@C_3PO: Olvasd el ezt a cikket, ott van egy gázszámla.
csak úgy....
@sgl: sokadszorra...,a múltból sokak felé lehetne bedobni az igényeket..,meg mondom öszintén,hogy én sem vagyok elégedett a kárpótlási jegyekkel,amiket az akkori libsi komcsik ,szarért-fosért vettek tölünk,- ugye kedves mai fideszes és dk. efftársak...
Yoda69
Meg kezdődött a magyarok totális atverese
verőce21
@csak úgy...: "én sem vagyok elégedett a kárpótlási jegyekkel" - ebből is látszik, hogy egy kis élhetetlen pöcs vagy, hiszen nem elkótyavetyélni kellett volna...!
Németh István
Na >> Nagyon nem kell ez a moslék szemét hazug duma! A számlák nagyon is korrektek, tisztességes az elszámolás és maximálisan megfelel a fogyasztott mennyiségnek! Lehet ellenőrizni egy napos (24 órás) papíron vezetett fogyasztás alapján! DE arra ügyelni kell, hogy minden eszköz amit nap mint nap használt valaki is az működjön! Menten belátjátok hogy az elszámolás korrekt! Ennyita normálisaknak! A HÜLYÉKNEK FONTOS AJÁNLATKÉNT >>
REKLAMÁLNI >> MEG lehet; a büdös kurva ursula anyátoknál meg a gyurcsány, dobrev donáth, cseh, újhelyi vonalon és nyaljátok szét a nunijukat, kapjátok be a kukijukat! Szóval szívjatok és élvezkedjetek! tehát menjetek a picsába a brüsszeli ursula nyanya birodalmába reklamálni!
Németh István
Ha fűtöttek ész nélkül. vagy az udvari zuhanyzókba, és a medencékbe engedték a meleg vizet bizony most a számla nem az átlagos fogyasztáson belüli értéket mutat!
Különben korrekt a gázszámla is miként az ELMÜ -MVM számlák is!
Az ocsmány hazug köcsög aki ezeket a híreket gyártja menjen a meggondolatlan agyú büdös kurva anyjába!
Aki az eddigi, akarom mondani a mostani számlát megkapta - gondolja át, hogy ésszel használta, vette igénybe a szolgáltatást!??? Hol is volt szíves elbasznia saját fogyasztását!??
Lepényleső
Állítólag a későn megjött ész olyan mintha meg sem jött volna,s mindezt a 3/4-de bánja?,- akiket nem zavart miképp
lett az 1/4 ből harmadszorra is 2/3-da?,- ortodox matematika,ami hagyományosan csak a csalás fogalma?
nemkati
@Designer: Ezzel a számlával semmi gond. A 444 által mutatott számlával van gond, ezzel:
assets.4cdn.hu/kraken/7nHAIsyqkECDHmAos-lg.jpeg
Ezen 20 m3 gázfogyasztásra, ami 707 MJ, kb a felére "Versenypiaci költségeket tükröző áron" számoltak el 5649 Ft-ot, míg a másik felére a rezsicsokis áron 839 Ft-ot. Képzeld el, ha a te 88 m3-es fogyasztásodra így számoltak volna, mennyi jött volna ki a 9000 ft helyett.
Designer
@nemkati: Furcsa! Egy dologra tudok gondolni! Én átalányt fizetek már régóta, az év minden hónapjában ugyanazt z összeget! A 444.hu oldalon feltüntetett számla pedig éves elszámolású, azaz kalkulált havi fogyasztású - mert így kérte korábban is, ezért ismerik a fogyasztási szokásait, tehát éves szinten mindig túllépi a 144 m3 tizenkétszeresét, azaz 1728 m3-t... A különbséget pedig már 747 Ft / m3 áron kapja havonta arányosan. (Szar lenne, ha mondjuk jövő augusztus-szeptemberben egyszerre kérnék be tőle a többletet, vagy 2023. október, november, december, január, február, március hónapokban nagyon magas lenne!)
percsi
@Designer: 88 m3/hó egy havi nyári felhasználás, ebben a főzés és a vízmelegítős van?
Télen kb. mennyi szokott lenni?
nemkati
@Designer: Jó, hát én nem tudom, az MVM miért számolt így, de akkor vajon mennyi fog kijönni neki egy téli hónapban, amikor mondjuk 100 vagy akár 200 m3 fogy. A havi diktálásosnak év végén nem lehet különbözete. Na meg ezen a számlán nincs rajta az, hogy leolvasott (diktált) vagy becsült a fogyasztás.

Azt meg nekem valaki a számba rágta, hogy az átalány az mindig ugyanannyi a fogyasztástól függetlenül, a havi átlag az, ami egy éves fogyasztás osztva 12-vel.
Nessy
Nekem a szokásos 8900 forintos gázszámla jött már több mint egy hete. Átalányt fizetek. Majd legfeljebb az éves leolvasás után lesz minuszom. Én a villanyszámlánál számítok a 11000 Ft. helyett 20-25 ezerre.
Aki Én
@KisTehen: @fergeteg: @Németh István: én úgy tudom, az alulképzett, segghülye fideszesek nem értik a számlákat.
Azok, akik most átbaszba érzik magukat, mert a gazdátok nem ezt hazudta nekik.
Designer
@nemkati: Átalány tekintetében igen! Éves osztva 12... nekem ez van beállítva! A cikkben szereplő számla nem az!
Designer
@percsi: Ennyi, minden hónapban ennyit fizetek, mert átalány! Éves fogyasztás osztva 12! Havi szinten nem haladom meg a 144 m3-t, éves szinten pedig nem haladom meg az 1728-at!
nemkati
@Designer: Namégeccer.
Abban a házban, ahol lakásonként nincs gázóra, vagy vízóra, ott ÁTALÁNYT fizetnek a lakók a lakás méretétől (és nem a fogyasztástól) függő mértékben. Ahol van a lakásban gázóra, ott vagy bediktálja a lakó havonta az óraállást, akkor annyit fizet, amennyit fogyaszt. Ha éves leolvasás van, amit elosztanak 12-vel és a következő évben minden hónapban ugyanannyit fizet, az az ÁTLAG.
jesz
a bili azoknál dőlt ki rendesen, akik olyan panelrengetegben laknak, akiknél nincs gázmérő lakásban, csak használják a gázt némi átalánydíj fejében...
...most viszont minden lakásra kiterheltek egy tekintélyes summát...de azt miből, és hogy számolták ki?
Designer
@nemkati: Én bent voltam az MVM helyi irodájában, s ezt teljesen másként mondták!
Yoda69
A Cseheknel 100 ezres tomeg koveteli a kormany lemondását, pedig sokkal jobban allnak mint mi.
Vegyunk mar peldat roluk, ne legyunk birkak.
percsi
Több mint 1 millió otthonban nem fogják tudni kifizetni a számlát.
A lakosság szándékos eladósítása folyik!
csak úgy....
@percsi: és mi lesz akkor,ha a hidegnek köszönhetöleg összebújnak -összefognak ismét a ráfázós magyarok ?
csak úgy....
@percsi: mert nem igaz,hogy az alulfizetett shikariknak egyszer nem lesz elege magukból és nem lázadnak föl a dözsölö kedvenceik ellen...
percsi
@csak úgy...: Jó lenne összebújni-összefogni, csak már ez sajnos kevés lesz :(
karma1
@sgl: A lengyeleknek ugy latszik, bilibe log a fejuk... Mindenki megkapta mar a haborus jovatetelt Nemetorszagtol, es a holocaust aldozatok is a maguket mindenfele szervezettol, de legfokeppen a nemetektol. Most mi a francot akarnak meg?
szaboria1
Az áram szolgáltatók is most késve küldték ki a számlát. Az augusztusit csak októberben szedi be a
csoportos beszedéssel.
Designer
@nemkati: Én előtte beküldtem nekik a július 31-i óraállást! Villanyt is + gázt is? Vajon mindenki megtette ezt???
nemkati
@Designer: Nem hiszem. Akik havi átlagot fizetnek, azok közül valószínúleg nem sokan. És akkor az MVM meghasalja az augusztusra eső fogyasztást, vagy a havi átlagot elosztják 31 nappal, és az augusztusra eső napokra számolnak világpiaci(nak mondott) árat. Nekem legalábbis így számoltak. Egy nap esett augusztusra, a havi fogyasztás/31-ed része, annak egy részét a régi áron 2,256 ft-os egységáron, a többit a világpiaci áron 16,863 ft-tal számolták. Kíváncsi leszek, amikor az egész hónap már a megemelt ár lesz, akkor mennyi jön ki nekik.
Én még mindig nem értem, hogy kell kiszámolni. Mindenesetre tettem egy kísérletet a havi diktálásra, eddig nem vették figyelembe. Még vissza se igazolták, hogy kérvényeztem, hogy havonta diktálnék.
Nanya
@fergeteg: Ne hazudozz itt !
Akkor voltál te Nápolyban,amikor orbánod igazat mondott!
Nanya
Tessék csak vakargatni a fejet ezerrel !
Ez kellett ?
Akkor mi a probléma?
Itt van,tessék örülni a kétharmadnak !
Nanya
@nemkati: A cél az,hogy az emberek,főleg az idősek ne tudják kiszámolni !
nemkati
@Nanya: Szerintem meg nem kortól függ, inkább attól, ki mennyire van otthon a matekben. Nekem jól megy, de mégsem könnyű kiszámolni, mióta behozták ezt a jelleggörbét.
pcdn.hu/articles/images-md/f/o/g/fogyasztasi-jelleggorbe-gazfogyasztas-tablazat-548421.jpg

Arról már nem is beszélve, hogy ez alapján hogy tudják az emberek ellenőrizni, hogy helyesen számoltak-e nekik? Főleg így, hogy már most az elején kiderült, egy csomó számlát rosszul állított ki az MVM.
Nanya
@nemkati: Kedves Katikámnem !
Tisztellek,szeretem a megnyilvánulásaidat !
A jelleggörbéről csak annyit: Görbüljön be a nyaka a kötéltől annak aki belevitte az országot ebbe a mocsok helyzetbe.
Nanya
@fergeteg: Nápolyi szeletet ettél te köcsög és Nápolyban képzelted magad ? Hülye BUZI !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.