A kórház a megye egész területéről fogadja a betegeket. 

Az RTL Klub Híradójának riportja nyomán számolt be arról a 444, hogy a Fejér Megyei Kórház kedden bejelentette, ideiglenesen felfüggesztik a gyermek gasztroenterológiai szakrendelést, mert nincs szakember. 

Nincs szakember, felfüggesztik a gyermek gasztroenterológiai szakrendelést a Fejér Megyei Kórházban

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

A híradó anyaga szerint időpontot egyelőre senkinek sem kell lemondania egyelőre, a sürgős eseteket pedig továbbra is ellátják, de az információs ponton mindenkinek azt javasolják, hogy inkább magánorvost keressenek, mert arra egyelőre nem érdemes várni, hogy legyen szakrendelés. Egyebek mellett négy másik kórház – két budapesti, egy veszprémi és egy győri – szakrendelését ajánlják még.

Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő a Híradónak elmondta, csak ebben a hónapban ez a 35. ilyen eset, ebből 15 érintette a járóbeteg-ellátást, 20 pedig a kórházellátást. Szerinte a legnagyobb probléma a szakdolgozói hiány, de olyan is előfordult már, hogy a megfelelő orvosi eszköz hiánya okozott gondokat. Kitért rá, négyből egy esetben a szakorvos hiánya miatt nem lehet a rendelést vagy a műtétet megtartani, négyből két esetben pedig a szakdolgozói hiány okozza ugyanezt. 

A híradós anyagban az is elhangzott, csak tavaly 17 ezren hagyták el az egészségügyet. 

Az RTL Híradójának megkeresésére nem reagált az Országos Kórházi Főigazgatóság.

Forrás: rtl.hu/hirado, 444.hu

134 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Nem akarom elhinni, hogy ez a tetves, hazaáruló kormány ide juttatta a hazámat.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Aki Én
Nem akarom elhinni, hogy ez a tetves, hazaáruló kormány ide juttatta a hazámat.
ómió
Azokat is kirugdalta a Böszme, vagy "csak" a dupla bért keveslik!?
Pálinkás Pál
@ómió: kussolj féreg, örömmel húgyozok majd a sírodra...
Horizont
@ómió: te normális vagy? Kétlem. Ebbe fogsz beledilizni. A most, most van te barom. Csak akkor rinyálsz majd ha téged nem látnak el???
Horizont
Az orvosi ellátás állampolgári jog. Vegyenek még többször 16 iskolabuszt a határontúlra bravó.
Yoda69
Ev vegere a korhazak fele be fog zarni orban es a slepp miatt.
orbanek eddig a coviddal gyilkoltak az embereket, most meg az egeszsegugyi elltas hianyaval fogjak gyilkolni.
Nessy
Ez várható volt. A tavaly tavaszi egészségügyi átgondolatlan ad hoc rendelet a másodállások megszüntetésével elsősorban a heti pár órás járóbeteg rendelést vágta hanyatt. Heti négy - hat órás rendelésért nem tudnak teljes munkaidős orvost, szakdolgozót foglalkoztatni. A KATA torvény meg megadta a kegyelemdöfést. A magánellátás orvosaink, szakdolgozóinak teljes leválása a közellátásról a hab a tortán. Még pár diszracionális döntés a kormány részéről, és nem kell egészségügyi intézményt bezárni, magától megszünik!
Toller Béla
Szólni kellene a pintárnek, hogy legalább egy rendőrt vezényeljen már oda ...
ómió
@Pálinkás Pál: Merülj alá, szarkupac efftárs! Bolsi latrinabúvárként ez a dolgod!
ómió
@Horizont: Mert, ugye, ti, bolsi tetvek szét se ba..tátok az egészségügyet!? Meg nem is akartátok!? Csak legyen, aki helyrehozza az aljadék fajtátok után!
m73
@ómió: 1:13 éve nincs hatalmon gyurcsány,2:12 éve van hatalmon orbán,3: itt senki sem gyurcsányos,4:ha csak ocsmánykodni tudsz,menj kövér és bayer elvtársakhoz.
Yeromos
@ómió: Vajon akkor is ez lenne a véleményed ha a gyermekednek, unokádnak szüksége lenne a szakrendelésre. A böszmén gondolom orbánt és bandáját érted. Ezek 12 év alatt teljessen lezüllesztették az egészségügyi ellátást.
Maccska
@Yeromos: mi eddig is 50 km t utaztunk hasonló rendelésekre.Ebben nincs semmi különleges.Pest megye nem a világ vége.
Yeromos
Pest megye valóban nem a világ vége, Viszont beteg gyermekkel esetleg tömegközlekedéssel nem egyszerű a megoldás. Itt jelen esetbe egy megyeszékhelyen szüntették meg a szakrendelést, És úgy gondolom, hogy azért a megyei kórházakba szüksége lenne rá.
m73
@Maccska: de hogy utaztál te 50 km-tert tibim. Ha megszűnne mo-on az összes kórház, akkor is más lenne a hibás,nem a fidesz. Szánalmas vagy!
gina
Amihez ez a mocskos tolvaj kormány hozzányúl, annak vége
gina
@m73: Ennyire agyhalottak a fideszszekta hivöi, ezenek a gyerekeit is eltemetheted akkor is OV cigány az Istenük
Pálinkás Pál
és akkor az ellenzék " csak " börtönt akar a kormánynak?...
ómió
@m73: De a múlt, ugye, az soha nem is befolyásolja a jelent, hiszen - ahogy daloljátok, "végképp eltörlitek" - az "nincs is"!? Így efftársi!?
m73
@ómió: pont ti daloljátok faszparaszt! A te fidesz szektád van tele kommunistával,buzival,pedofillal,kurafival,tolvajjal. Mondtam már neked, hogy jobb,ha kussba maradsz. Mert csak a butaságodat bizonyítod minden ocsmánykodásodkor.
ómió
@Yeromos: Ha az ember gyerekének, unokájának van ilyen "afférja", akkor mindjárt el is hazudja a múltat? Úgy az efftársi? Aha! De tőlem ilyet ne várj! A Böszmén pedig Böszme efftársadat értem! Tudod: aki "elkúrta" meg hazudozott - ahogy ma is (veled együtt) "reggel, éjjel meg este" és "kivívott" államcsődje mellett - csak, hogy az egészségügyet "megerősítse" - bezáratott egy tucat kórházat és kirúgatott 3000 orvost meg 6000 ápolót!
ómió
@m73: Már a "szent bolsi zsoltár" Internacionálétok harsogását is másokra hazudnád, bolsiék fajkreténje!? Minden pártkongresszusotokat "elszabotáltad"!? Vagy így rühelled a magadéit!? Az aberráltdicsőitő "prájdjaitokon" nem szoktátok énekelni? Mi van? Lankad az "elvhűség"?
Yeromos
@ómió: Nem unod még, hogy mindent az előző kormányra próbálsz rákenni. próbálj meg gondolkodni,12 éve a hazaáruló kommunista bandád kormányoz. Mennyit is fejlődött az egészségügy 12 év alatt?
Hány orvos és ápoló kényszerült elhagyni a pályát, vagy külföldön munkát vállalni, erről nics véletlenül adatod?
Hány kórháziágyat is szüntettek meg a kovidra hivatkozva, Mennyivel csökkentették a fekvőbetek ellátást. Hány lálegeztető gépet is vettek feleslegesen? Hány milliárdot bukot rajta az ország? Miért is kell egy vérvételért kéthetet várni (saját magam tapasztaltam)? Néha vedd figyelembe a tényadatokat is ne csak a hazaáruló kommunista elvtársaid propagandáját told. Vagy talán te is egy fizetett troll vagy?
m73
@ómió: látszik, hogy fideszes aberrált barom vagy köcsög edény. Értelmesen válaszolni nem tudsz,csak a fos folyik ki a pofádból buzernyák. Dolgozzál szarházi, mert itt rohadsz egész nap és csak hülyülsz komcsi fattya. Ugassál csak. Majd megint lealázlak, mint múltkor szájer pedofílja:-).
VASTAGBŐR
@ómió: Hol van a júdn Mikola haverod ? Emléxel rá ?
Az unokaöcsi igazgató doki a böriben .. míg ő díszkonzulkodik ..
Milyen jól heylre pöccintette a eü-t. De közel nem volt ekkora nyomorult, mint a fikáskörmű bányász-régész utódja.

Kiverted rá te agybeteg nyomorult ? Bemondják majd a tv-be gyógyszert készítenek a körme alatt lévő anyagból, elsőként fogsz sorba állni hiszen kezelésre szorulsz ... te is megeszel mindent szart a tvből mint amikor dizabilisek böfögnek a dizájner védőoltásről ... meg amúgy is gyógyítani ugyse szoktak ezek .. ugye érted miről beszélek fosszájú ?

Nekem hiába ugatsz vissza kisfiam se bolsi, se libsi, sem ilyen narancsszájú féreg nem vagyok ..
belöveti a ?igányféreg júdn álkeresztény fajtád az állományt, hivatalt, meg eü-s a tanárokkal ... miközben menekül a cigányféreg fajtája

és 19500 -ért ellátnak ? nyomorult áltesztekkel tömnek ... még a vizit díj is 300 volt ..
de a te ?igány fajtád eszi ezt proli

Lődd be magad te is mint a falus fecó bá .. max kevesebb írásodat lehet majd olvasni ..
VASTAGBŐR
@ómió: Egyébként az ég világon semmi baj nincs veled. Hozod az átlagod ;)
ómió
@VASTAGBŐR: Megszólalt a fekálbolsi véresmancs fajtád is? Amit tagadnál? Pedig ordít a "tartalma" a böffeneteidből? Csak nem szégyelled? Azt nem csodálnám! Mert, ugye, a tetüfajtád "interpretálásában" az eü. "helyrepöccintése" akkor volt, amikor a bolsi "tezsvíreid" bezártak egy tucat kórházat - sajnos az OPNI-t is, ahova való lennél - kivontak az eü-ből 600 milliárdot és kirúgtak 3000 orvost meg 6000 ápolót, a meghagyottaktól lenyultak 1 havi bért, miközben kiegészítő népzsebiként vizitdíjat meg kórházi napidíjat fizettettek mindenkivel!? Ez a magadfajta bolsi szarkupacság "állásfoglalása"? Áprilisban Komáromi efftárs főegészségügyéretek még további 70 kórház "eüjavító bezárását" lengette be, a hozzád hasonló elmebetegek legnagyobb örömére! Az meg, hogy a jelenlegi kormány visszatolt az egészségügybe már több, mint 1000 milliárdot, szériában "kórházfelújít", megduplázza az orvosi béreket és az ápolókét is rendszeresen emeli, a tetvesbolsi fajtádnak maga az efftársi smafu és "gyalázat"! Azért, ha lehet, se az elmebajodat, se a tetves bolsiságodat ne "fenjed" tovább, mert majd még házőrző kutyának se felelsz meg sehol! Ha "hozod a formádat, ha nem"!
ómió
@m73: Ha aberrált barmot látnál, szarkupac efftárs, abból a bolsi fajtából, akkor nézz tükörbe! Ott lesz az és ne másra hazudd! Ha meg annyi eszed nincs már, hogy egy választ megérts, sürgesd idiótája az agydonorodat!
ómió
@Yeromos: Bolsevik "dicsőségeteket" az egészségügyben@VASTAGBŐR: efftársadnak címzettekben fentebb már vázoltam,(mint tényadatokat) még, ha te már ezt is "végképp eltörölted" is! A covidot meg elég "ellenjavallt" ide citálnod, mert az "efftársi oltáspártiságotokkal" kb. duplaannyi áldozata lett volna, mint eddig volt! Ja! És a tetves bolsiságotokat, amúgy, az Internacionálétok eléneklése előtt vagy után szokta inkább másokra hazudni bolsi trollságod!? Mi ennek az "efftársi rendje"!?
m73
@ómió: mondom, hogy egy aberrált,parazita köcsög edény vagy szarházi:-). Nem tudsz értelmesen válaszólni,mert egy buta fideszes komcsi vagy. Menjél dolgozni szopóka,ne itt alázd magad. Szar pucolónak talán jó lennél. Alázlak szájer buzija, nem veszed észre?
ómió
@m73: Bolsi elmebetegként, vagy verőlegény efftársad leszopójaként telik tőled ilyen "szerény" válaszra!? Csak a tetves bolsiságod fix másrahazudása kísérlete az, ami konstans maradt nálad? Merülj alá, bolsiék latrinabúvára! Ne húzd az időt!
m73
@ómió: igazi fideszes komcsi válasz buzeráns:-). Fotelban rejszoló hülye gyerek vagy ez itt is látszik. Dolgozni nem dolgozól, csak itt ugatsz fideszes hazaáruló kutya.
ómió
@m73: Ha hazaáruló kutyát keresel, bolsiék fajkreténje, vagy nézz tükörbe, vagy körül, amikor az efftársaiddal a "szent bolsi zsoltár" Internacionálétokat harsogjátok! Az ott mind az lesz, veled együtt! Az aberróbolsi tetves bolsiságod másrahazudási szindrómájából való kigyógyulásra meg keress magadnak hatékonyabb terápiát!
m73
@ómió: eddig tartott ezt a hablagy baromságot le írnod,te szerencsétlen? Igazi fideszes barom vagy te fajkretén:-). Ha még szopni akarsz, akkor csak írogass barom:-).
VASTAGBŐR
@ómió:
szeptember 22., 08:44

Milyen fekálbolsi te agynyomorék féregbarom csótányszármazék ?

Nem szavaztam senkire elmondtam korábban bodrikutya, de úgy érzem elugatnom kellene, hogy megértsd.

Ha megfürödtél ( vagyis kinyaltad magad, ahogy a kutyáknál szokás ) és ömlik a szarszag a pofádból, ami érthető dolog, akkor le*phatsz a komáromival eggyütt meg agybaszott válaszoddal, decsak ha fogat mosol és akkor is nem engem, hanem mondjuk a durbincs haverodat.

Ajánlom neki a dupla gumit akkor is nagyítóval, mert szétmarja a jó minőségű nyálad.
Az államadósság is magáért ugat, ami 12 év óta csak nőtt.

Egyébként meg leszarlak, olvastam mekkora dizabilis agybarom vagy. Úgyhogy kár koptatnom a billentyűt ...
Nyalakodni meg ne akarj kutya .. egész intenzív a nyálad ... sajnos nem olyan kutya vagy akivel törődnek
VASTAGBŐR
@ómió: Egyébként kis*zifajtáddal ellentétben, én nem is terheltem az eü-t az elmúlt 12 évben sem. Még törött/repedt kézzel sem mentem orvoshoz. Kb 2 gyógyszert ha kiváltottam az évtizedben de mégcsak ki sem bontottam, mert a kibaszott igazolás kellett csak.

A f*opó kupak lalid interpellációja nyomán "rendeletbe szavazott" ( nem törvény ) rendkívüli munkaidőt is élveztem 2 nap pihenők nélkül jó kis 12 órákat kb olyan hülyékkel mint te vagy .. úgyhogy elmehetsz és le**phatod őt is az hazug bizonyítványaival eggyütt, amit végül sikerült mégegyszer publikálnia 10 év után

Mennyi eü-s panaszkodik te szarkupac nyomorék, nemcsak a kötelező dizájner kábszi oltás meg a túlhajszoltság miatt .. akárcsak a tanárok .. meg a többiek ... inkább leköphetnéd magad agybarom

Visszatérve az összes oltás**zi csótánnyal, meg ahhoz asszistáló féreggel , elmehetsz te is agybajos picsába ..
Nyalj meg 5-6 pozis/negis tesztet a megvezetett fogyis haverjaiddal naponta .. én lejöttem erről a szarról minden nélkül mások már többször is. Ja és verd ki a lemondott faucidra is ..
VASTAGBŐR
@ómió: + a kis etióp gülüszemű homokszemcsére
vacsi
"mindenkinek azt javasolják, hogy inkább magánorvost keressenek, "
Na, itt a lényeg!
ómió
@m73: Szóval, találva érezted magadat, bolsiék fajkreténje!? Végre valamit megértettél! Amúgy, verőlegény efftársadat leszoptad már? Ne hagyd, ám, megint magához nyúljon! Az "efftársi segítség" biztos mindkettőtöknek jól jön!
ómió
@VASTAGBŐR: Megint itt vagy, szarkupac efftárs!? Bolsi latrinabúvárként időnként "felszökkensz" 1-1 levegővétel erejéig!? Pedig téged már anyád is - előre tudta a méltó helyedet - oda pottyantott, ahol efftárskonform módon ma is a rezidenciád van: a bolsi latrinába! Az az aljadékul hazug fekálbolsi fajtátok méltó gyűjtőhelye!
Nessy
Erre szavaztak az emberek, mondják a hívek. Hát akkor most szilencium! Hogy a gyerek szenved, esetleg komolyabb baja lehet, ami súlyosbodni fog, minél később fedezik föl? Ha van pénze az őseinek majd pár százezerért ellátják a magán egészségügyben. Ha nincs, így járt!
m73
@ómió: mi van barom? Felébredtél? Három napba tellett, hogy válaszolj? Megbaszom az anyádat a hátadon. Aztán bele hugyozok a szádba fidesz patkány:-).
VASTAGBŐR
@ómió: ma, 09:42 (2022.09.26)

Látod .. egy egyszerű dolog sem jutott el a kibaszott agyadig. Mármint a helyére.
Mégpedig, hogy nem szavaztam te agybaszott csótány emuláció.

Menjél pattinsd le szájjal az ereszes haverod meg a többi blankolt nyúlbélát, csak ne felejts el fogatmosni, különben megint begombásodik a kurvaszád. A bőrt már nem kell hátratoldnod a száddal ...
VASTAGBŐR
@ómió: Gyere leméregtelenítettem neked egy sonkás szendvicset, bele pusholom a szádba pajti. Úgy már nem terheli le a szervezedted, kb abból az anyagból vagy ...
VASTAGBŐR
@ómió: Menjél hurkászd meg a pajtikat ... tőrődés nálatok te majomszármazék .. kipróbálhatod a haverját is amelyik eltüsszentette magát és kihullot a haja is ( vagy az oltástól ) ottan kevesebb mozgolódó fehérjét találsz ... dehát akkor visszarogysz térdre és folytatod ..
ómió
@VASTAGBŐR: Te meg szoktad hurkázni az efftársaidat, bolsi latrinabúvár!? Talán még a verőlegény efftársad is ezzel pótolja manapság a hiátusait!? Vagy inkább a leszopását kultiválja tőled, mert számodra így jut "fehérje" is? A gombásodásotokat elkerülendő meg, ugye, váltogatjátok a "módozatokat"!? És, ugye, ezt évenként legalább egyszer "meg is prájdoljátok"!? Erre éppúgy ügyelj - hisz' ez a fekálfajtátok "ünnepe" - mint, hogy magadnak diszkomfortot okozva a bolsi latrinamiliőtől is el ne szokjál, ám!
ómió
@m73: Te csak arra ügyelj, bolSSiék szarkupaca, hogy efftársi latrinabúvárként - ha már a saját anyádat teherbe ejtetted - időnként tempózzál fel a felszínre is, mert oxigén nélkül még a jelenleginél is fekálidiótább leszel!
m73
@ómió: te is olyan vagy mint a shikari haverod,ide jársz szopni buzi komcsi:-). Honnan tudod, hogy teherbe ejtettem? Talán ott voltál pedofil köcsög? Ja tényleg! Te nyaltad a seggemet és közben a szádba szartam:-). Korábban ébredj kisköcsög,ha velem kezdesz:-). Ja! Anyádat ma már megbasztad?
ómió
@m73: Legalább leszoptad már ma verőlegény efftársadat!? Nehogy "nélkülözni" hagyd, ám! A szarodat meg gyertya közben a saját pofádba potyogtattad? Ezt hazudnád másra, szarkupac efftárs!? És bolsi anyabaszóként meg másokat pedofilozol? Ez az echtebolsi szarkupac módi manapság!?
m73
@ómió: mondom,hogy buzi vagy fidesz köcsög:-). Szopni és nyalni jársz ide te pedofil kretén. Minden nap eszed a zsírdisznó szarát. Azért ömlik ki a pofádból a fos. Anyádat és apádat leszopattad már köcsög?
ómió
@m73: Előbújtál már Böszme gazdád ánuszából, bolsiék gyagyása!? Verőlegény efftársad már nagyon várja, hogy leszopd! Ne várakoztasd sokáig, még. ha a "prájdotokon villogást" a meleg szarig benyalással jobban kedveled is! Kibújásod után, aztán, el ne feledd letörölgetni a Böszmeszart a mocsokbolsi pofádról, mert majd még apád se engedi tőled leszopni magát!
m73
@ómió: egy igazi kultúr ember vagy te barom. Ez mutatja, hogy milyen egy igazi fideszes birka. Ocsmány egy féreg vagy,aki a foteljában a farkát veri és onnan ugat a másikra. Analfabéta köcsög lehetsz,mert magyarul azt nem tudsz. Menj anyádhoz,mert most hugyoztam bele a szájába. Mossad ki vagy időd ki belőle:-).
ómió
@m73: Anyád teherbeejtésén túl vagy már, bolsiék szarkupaca!? Csak, mint efftársi "kultúrember"! Az agydonorodat, bolsiék elmebetege, azért sürgesd meg! Számodra egy kutyaagy már maga a full értelem lehetne!
m73
@ómió: mondtam már, hogy tanulj meg magyarul te barom. Az már tény, hogy te ide szopni jársz fideszes köcsög:-). A kurvaanyádat megbasztad már?:-)
ómió
@m73: "Decensen" elhallgatod, hogy a kurva anyád teherbeejtésén túl vagy-e már? Ezért ajánlgatod a bolsi rítusodat másnak, bolsiék fajgörénye!? Vagy csak verőlegény efftársad nem hagyta, hogy leszopd és ettől a bolsi "frusztrációd"?
m73
@ómió: ennyit tudsz barom?2-3 naponta tudsz csak válaszolni? Látom neked kurva és bolsi fóbiád van faszszopó fideszes komcsi. A kurvaanyád megellett már,akit felbasztál impotens köcsögedény?
ómió
@m73: Belájkoltam a kreténségedet, hogy a saját tetveskomcsi efftársaid felismerésére még hosszú elmeosztályi kezelés után is képtelen vagy! Amúgy, anyád teherbeejtésén végre túl vagy már, vagy gyagyaságod ebben is komoly gátja az efftársi vágyaidnak? Verőlegény efftársadtól se kaptál "vígaszt"? Megértem, bolsiék fajgörénye, hogy frusztrált lehetsz!
Pokróc
@Aki Én: Pedig ide ! Mindent jobban tudtak a földön bárkinél .Ez jött le .:-(((((((((((((
m73
@ómió: nem azért lájkoltad be te anyabaszó buzeráns. Ha nem mert még ehhez is hülye vagy te fideszes pedofil köcsög. Itt élvezketsz te szerencsétlen, impotens köcsögedény. Anyád bele szart már a szádba komcsi fattya?
VASTAGBŐR
@ómió: Én nem te agybarom .. csak bemutattam a tradíciód . De sokat ne törd az agyad mert kihullik hajad mint barátaidnak, oszt mehetsz vissza hajbeülttetésre mint a haverjaid a plenárison. Oszt majd a végbélrózsád lessz a donor, mint anyádnak.
VASTAGBŐR
@ómió: ?ádnak .. akinek hiába beszél az ember, és mondja el, hogy a kutyád nyála nem gyógyír a hüvelygombára. + a tied sem. Nem hiszi el. Egyébként kérdezd meg a barátaidat ha már legalizálták az unokatestvér házasságot, meddig kívánják hatályban hagyni mint jó keresztények ? Álszent kis ratyi vagy te is ..

Látod én meg nem szavaztam senkire sem. Úgyhogy erre sem adtam közvetlen vagy közvetve felhatalmazást.
Ez már megint a "teféle" szájízetek gyökér .. na szevasz. Egyéb ként boldog szülinapot .. tökfejbaromarc .. verd ki a halloweenes koncsitádra ...
ómió
@m73: Mi van, bolsiék agybarma!? Számodra, szarkupac efftárs, a saját kreténséged már annyira eo ipso megszokott, hogy belájkolhatatlan? Ebből látszik, hogy abban cseperedtél és ma már. mint felnőtt bolsi agyhalott vagy képes anyád teherbeejtésére két efftársi latrinabúvárkodás között!
VASTAGBŐR
@ómió: Nyugodj már le reggel van .. ne saját tradiciótok meséld neki ... fáj neked mint a szabolcsi zsinat omika
ómió
@VASTAGBŐR: Mi történt, efftársak fajkreténje!? Ilyen sokáig tartott meghurkáznod verőlegény efftársadat? Vagy neki téged? Kölcsönös volt? Szopókurzusra csak utána váltottatok!? Meg még a "prájdotok" is!? Akkor, nem csoda, hogy le vagy merülve! Azért, egy kiverést még "beleszorítasz"? Még mielőtt senkire se szavaznál? Azért, a veres csellagot, ami minden "megszólalásoddal" kilóg belőled, talán nem ártana hatékonyabb álcával ellátnod.
VASTAGBŐR
@ómió: Beteg vagy haver, de erre gyógyszer sincs .. biztos az oltás. Meg lehet érteni.

"a veres csellagot, ami minden "megszólalásoddal" kilóg belőled"

ez már megint csak a te illúziód haver, szerintem ne keverd össze a gyógyszreid a 3x1 az nem 1x3 ..
tudom 5-6 félét nehéz megjegyezni de próbáld meg .. nehéz lejönni róla meg nem is egészséges.

Figyeld meg lejössz róla és visszabújsz a kis koncsitádhoz ... akit levált a kisállatkád vagy valamelyik rokonod ..aztán folytatod tradiciód meg a hagyományaid.

Ígyekezekm megütni a szinted .. ehhez sajnos nekem süllyednem kell, hogy elmagyarázzam mert csak így érted meg
ha szerencséd van fejlesztenek számodra új gyógyszert és könnyebb lesz neked.
ómió
@VASTAGBŐR: Már megint a saját gyakorlatodat hazudnád másra, efftársak gyagyása! Ne gyötörd magadat, mert csak még idiótább bolsi leszel!
VASTAGBŐR
@ómió: Te emberke féleségnek nevezett valami remélem egyszer regenerálódik az agyad és meggyógyulsz.
m73
@ómió: eddig hol a jó kurvaanyádban voltál fidesz köcsögedény? Már bíztam benne, hogy eltakarodtál az anyádba szart enni,de amint látom,te szopni jársz ide. Szerintem te vagy a kőbányai szopó fantom:-). Anyádat seggbe kurtad már?:-).
ómió
@VASTAGBŐR: Ezt egyszer majd, ha a tükör előtt állsz, fejtsd ki önmagadnak! Az állapotodat tekintve ez nagyon nem ér rá!
ómió
@m73: Mi van, szarkupac efftárs!? Teherbe ejtetted már a bárcáskurva anyádat? Csináltál néki magadnak egy hozzád hasonló elmebeteg öcsikét? Ha megvolt a "penzum", átfáradhatsz verőlegény efftársadhoz és "erőgyűjtésként" leszophatod! Nehogy "elgyöngülj", bolsiék elmebeteg szarkupaca! Utána "felüdülésként", bolsi latrinabúvárként tempózhatsz párat méltó helyeden, az efftársi latrinában!
m73
@ómió: te tényleg buzi vagy, csak szopni jársz ide:-). Ha már az anyádat sem tudod megbaszni impotens barom:-). Az ékes beszéded bizonyítja,hogy milyen kretén, aberrált barmok a fideszesek. Most akkor magad alá élveztél kisköcsög?:-)
VASTAGBŐR
@ómió: fogmosáskor pont eszembe is jutott ... a te fogad rohad .. az enyém nem ... plussz a sokk seggnyalástól ömlik belőle a szar. Keress egy jó fogtechnikust ... és mutatkozz be a szájápolási cikkeknek .. rád még a marketinges reklámok se hatnak .. nesze ki van fejtve
ómió
@m73: Attól, hogy te "szopni szoksz" és anyádat dugod, szóval, igazi bolsi aberrált vagy, ezt mindjárt másra is kell hazudnia a fekálbolsi latrinabúvár fajtádnak!? Úgy az efftársi, bolsiék szarfaszúja"!? Inkább merülj alá, addig se bűzlesz itt külön!
ómió
@VASTAGBŐR: Ha kimászol a bolsi latrinából - ahova anyád téged - helyesen(!) - eredetileg is pottyantott - és ömlik a mocsokbolsi pofádból a feka, te, bolsiék szarkupaca, a saját problémáidat mindig a másikra szoktad hazudni!? Inkább kövesd@m73: efftársadat egy újabb alámerülés erejéig - hadd szűnjék a bolsibűz!
m73
@ómió: te aberrált köcsög anyabaszó fidesz buzeráns:-).téged és a fajtádat írtani kéne.téged köcsögedény az éltet,ha másokat gyalázhatsz. Remélem minél hamarabb megdöglesz és akkor mindenkinek jobb lesz,na pá buzeráns:-).
VASTAGBŐR
@ómió: Emésztőből fejlődve nem magyaráznék ennyit ?uzikám .. proktológushoz el ne felejtsd az időpontod meg a végbéltükrözésed ... ki tudja meddig nem teszik fizetőssé .. helyedben igyekeznék a gyógyulással .. persze ahhoz pihentetned is kéne
ómió
@m73: Mi van, bolsiék fajgörénye!? Anyád nehezen állt kötélnek egy dugásra, vagy csak a Böszmeánuszból szabadulhattál hozzá túl megerőltetően? Netán a Böszmeszart felejtetted el lepucolni magadról, bolsiék gyagyása!? Eztán jobban figyelj má', mert a végén még majd az aberró efftársaid közt "prájdolnod" se fog sikerülni!
ómió
@VASTAGBŐR: Mi történt, bolsiék szarkupaca!? Csak nem még a bolsi latrina is kivetett magából téged?! Ezt az újabb efftársi alfajt, mint te is vagy, már az is csak nehezen "kooptálja"!? Nem csodálom! Próbáld talán magadat ügyesebben álcázni!
m73
@ómió: kurvaanyádat fidesz buzi:-)
ómió
@m73: Bárcásanyádat nem tudtad megdugni, vagy verőlegény efftársadat nem tudtad leszopni, bolsiék aberráltja!? Mitől ez a frusztráltságod!? Egyiknek se én vagyok az oka!
m73
@ómió: kurvaanyádat szájer köcsöge:-)
VASTAGBŐR
@ómió: Menjél rakd meg az unokahugod ... a te fajtád hagyja hatályban ezt a "törvényt" jelenleg is ... szerintem gyakorolják is .. bár lehet örömödre jön az egyenes verzió is ... és nyilvánosan élheted a tradiciód.

Ez legális ... vágod kezetfogtak intperpelállálták, megszavazták, jogerőre emelkedett, hatályos, hatályos marad .
Ez ott a Neked való haver ! Visszajön az ereszes haverod és finomít rajta ... hogy az unokaöcséd is feleségül vehesd vagy a nagybácsid. Nézzél csak utánna.

Ilyenek vagytok te agybeteg barom. Kevés szerencsések közé tartozol @ómió .. akin ez látszik is ...
Na szevasz, nekem meg azt tanították, hogy ne álljak szóba ilyenekkel, mint Te vagy ! :DDD
ómió
@m73: Bárcáskurva anyukádat gréczy szopója!
ómió
@VASTAGBŐR: Na! Anyád megdugásán túl vagy már végre! "Szüret"! Akkor, jöhet, mint új "efftársi kapacitás", szóval elmebeteg kisöcsikéd fiacskád egy személyben! A Böszmeánuszt meg végre elhagyhatnád már. Vagy nem megy? Túl gyengéd a "textúrája"? Meg még "méltó klímád" is!?
m73
@ómió: kurvaanyád,kurvaanyád!:-)
VASTAGBŐR
@ómió: Ne magaból indulj ki csótány kecskebaszó féreg ... ha nem a girhes korcs kutyátok baszta volna anyád hüvelygombás lukát apád előtt utánnad amit kinyaltál, akkor most erre talán válaszolnom se kellene .. mert talán ember lett volna belőled .. de a tradiciótok és a szokásaitok ezt erőteljesen megakadályozta sajnos ...
ómió
@m73: Mi van, szarkupac efftárs!? Fennakadt a tű a bolsi "nagylemezen", a bárcáskurva anyádat!?
ómió
@VASTAGBŐR: Látom, a te anyádat egy girheskorcs kutya baszta! Te nyilván az ivadéka vagy! "Szellemileg" mindenképp! Ezért hajított téged anyád ab start a bolsi latrinába?! És pechjére nem bírt tőled megszabdulni? Még ebben se volt mázlija!
Nessy
@ómió: Ez a véleménye egy komoly egészségügyi problémáról, ami gyerekeket érint? Ocsmány káromkodás? Magát kezelje ezzel az orvos, amikor nagyon beteg!
ómió
@Nessy: Melyik véleményt vízionálja!? Amelyikkel az ocsmány efftársait "kezelem"!? Nem tűnt fel, hogy az nem az egészségügy problémáiról szól? Akkor, hogy megértse, talán magát kezeltesse!
Csizmás Kond
...addig darabolják az orvosi szakterületeket is hogy már azt sem tudják milyen rendelőket nyissanak.
VASTAGBŐR
@ómió: Te szardarab hulladék téged lombikba verte össze kóborállatok váladékából .. ezért kevered össze a tradiciódat már megint, de ezt legalább betudjuk annak, hogy nem sikerült neked semmilyen fajta iskolai végzettség .. ezért még gondolkodni is nehezen tudsz.
VASTAGBŐR
@ómió: a képességed, ahogy elnézem ennek a pár szónak megtanulása, ami nem is tudod hogy mit jelent .. ahány kommented van .. legalább annyi bolsi hangzik benne el. Ilyen agybaszott génhulladéknak nem nagyon lehet semmit sem a tudatába tuszkolni, amilyen te vagy. Max a **szt a szájába, de nálatok az is családi tradició és unalmas neked.
kulabombaafityiszre
Mit számit az orbánnál hogy az egészségügy vegetál,mikor gyúcsány bevezette a vizitdíjat,a fidernyákok meg tapsoltak,mert az egészség nem lehet üzlet.Ilyen hülyék ezek a fidernyákok.
Mirabilis
Hajrá fideszesre szavazók: kívánom, hogy a ti gyerekeitek is ide jusson
ómió
@m73: Sikerült megdugnod a bárcáskurva anyádat!? Akkor, van efftársi sikerélményed is!
ómió
@VASTAGBŐR: Szarkupac efftárs! Te, mint okleveles bolsi latrinabúvár, abból az agyatlan fajtából, jobb, ha csak a "közegedben" tempózgatsz és lehetőleg jó mélyen! Úgy se a (bolsi)bűzöd, se az aljamocsok tetves bolsiságod külön nem terjed tovább!
VASTAGBŐR
@ómió: Ne ugass már te agynyomorék kecskebaszó galandféreg gci .. muterod megváltás volt neked a kecske után ...
azt az egy like-ot meg vond le, amit rányomtam véletlen a szaros sorodra mert megfagyott ez mocsok oldal betöltéskor ..
vagy verd ki rá miután végeztél a kutyáddal, és ne felejts el fogat mosni pippantás után. Legalább egyszer az életben próbáld ki milyen. Ja igen ... és a krvaaaaanyádat ..
VASTAGBŐR
@ómió: Úgy amúgy meg szerintem egy darab iskolád sincs kisbzi .. max a kecskeba?zó okleveled, azt is anyádtól kaptad
ómió
@m73: Megdugtad már a bárcás mamidat, azt a vén kurvát?
ómió
@VASTAGBŐR: Szarkupac efftárs! Feljöttél a latrinaaljból egy szippantás erejéig és máris dől belőled, mi lényeged, a bolsi fekália!? A tetvesbolsi aberráltságod másrahazudását meg még a tavaszi "prájdotokon" szopás közben abszolváltad, latrinabúvár efftárs!? Merülj alá! Ott nem bűzlesz még külön is!
VASTAGBŐR
@ómió: Te fa?zopkodó sza?kupac, annyira kedvellek, mint a lehuzandó sza?t a klozeton, de nem jó ez a hasonlat, mert az finom élelmiszer lehetett valaha amit hasonló állagra konvertáltam, amilyen te lehetsz a szaros kis életedben kb. Egy szót megtanultál .. azt hogy bolsi .. mint valami ki?aszott korcs kutya állandóan ezt harsogod, aztán nyalod a picsádból a szart fürdés címszó alatt, és csodálkozol mikor nem szeretik ahogy hízelegsz. Max muterod, amikor kinyalod. Pipettába átöntött lombikba különb szart kevernek, mint amilyen te vagy .. az is kutyaszarból készül valamilyen mRns és mDns hozzáadásával, amit összekevernek majom Dns-el ... nem is, hogy meglepő hozzád hasonló anyagszerkezet születik belőle.

A kérdést amit felteszel, anyukádnak szeretted volna feltenni szerintem te ny?morék agybeteg f?szállatge?i.
Úgyhogy egy szó van erre, mint ahogy helyesen is írják. A k?rvaanyááááád !

Pont.
VASTAGBŐR
@ómió: Ne haragudj, ha iskoláiddal kapcsiban tévedtem. ?asznyálazásból is számíthat a diploma, ?eggnyalóival eggyütt.
Ezekben a kategóriákban valószinű verhetetlen is vagy.
VASTAGBŐR
@ómió: Ja igen, és ne olyan kérdéseket tegyél fel légyszives, amit magadnak szerettél volna feltenni. Szomorúan olvasom, hogy, mindig ilyeneket sikerül csak. :(
ómió
@m73: Megdugtad már a kurva anyádat! Vagy még csak a kinyalásánál tartasz?
ómió
@VASTAGBŐR: Szarkupac efftárs! Neked, mint bolsi latrinabúvárnak a közeged adott! Abban tempózgass! Időnként leszophatod verőlegény efftársadat meg még a szomszéd kutyáját is, aztán - végtére is ennyi szabadság még ebben a "diktatúrában" is van - "megprájdolhatod" az egészet az aberrált efftársaiddal együtt vonaglással - felüdülésül némelyiküket szintén leszopva! Utána irány vissza a bolsi latrina, nehogy idegen szagok eltántorítsák meggyőzódéses efftársi egódat és még külön bűzleni se fogsz tovább!
VASTAGBŐR
@ómió: Mivan szardarab ? Végeztél anyáddal, apád meg veled ? Elfogyott a raklap nizoral és már az se segít csak a nyelved maradt kutya ? Elfogyott a menhely ? Nem vesznek be téged sehova ? Már megint nem értelek csótány ...
Én tuti nem fogadlak örökbe haver ..

Többen nem értjük, hogy mi bajod .. de már többen igyekezünk megütni a szinted, hátha egyszerűbb megértened saját magad.. érdekes ez a szint, de nosza legyen. Szociális gondozásnak be tudhatod ezt a részt te kis váladékos szardarabka
ómió
@VASTAGBŐR: Szóval, a Böszmeánuszból kipattantad után előbb anyádat dugtad meg, majd apádat szoptad le, aztán ezt "megprájdolva" vonulsz a bolsi latrinába, szarkupac efftárs, hogy mindezt kirelaxáld egy rövid egzotikus latrinabúvárkodás keretében!? De verőlegény efftársadat, azért, ki ne hagyd, mert majd még megharagszik rád! Utána meg aztán irány vissza a Böszmeánusz - ott ragad rád a legtöbb "efftársi érték"!
ómió
@m73: Ma megdugtad már a bárcáskurva anyádat? Tapsra vársz?
VASTAGBŐR
@ómió: Ja igen ... Te fas*opkodó agybeteg nyomorék szellemileg sérült kis szardarabka
ómió
@m73: Megcsináltad már anyádnak a saját kistesódat, bolsiék szarkupaca!? Ha még nem, akkor, baszd anyádat, azt a kurvát!
ómió
@VASTAGBŐR: Megcsináltad már anyádnak a saját kistesódat, bolsiék szarkupaca!? Ha még nem, akkor, baszd anyádat, azt a kurvát!
ómió
@m73: Ha a kurva anyádat megdugtad már, nekiállhatsz apád leszopásának!
ómió
@m73: Ha a kurva anyádat már megdugtad, mehetsz apádat leszopni, aztán a "prájdotokra"!
ómió
@VASTAGBŐR: Ha a kurva anyádat már megdugtad, mehetsz apádat leszopni, aztán a "prájdotokra"!
ómió
@m73: Már a kurva anyádat is ilyen nehezen tudod megdugni?
ómió
@m73: Baszd anyádat, azt a kurvát!
VASTAGBŐR
@ómió: azt a jó büdös fogyatékos, szellemileg sérült kurv?anyádat (-:
Néro2
És és ? nem tetszik , hogy nincs orvos ? Meg egyébként is a doktorminielnök majd mindenkit meggyógyít. Ráolvas oszt' jóvan.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok