Az európai baloldal a magyar baloldallal azon dolgozik, hogy Magyarország egyetlen fillér uniós támogatást se kapjon – jelentette ki Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője Strasbourgban hétfőn.

Deutsch Tamás szerint ők nemzetiek és keresztények, a "baloldal" viszont támadja Magyarországot
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Deutsch Tamás delegációvezető, az Európai Parlament plenáris ülésének a feltételességi rendelet és a helyreállítási alap forrásainak lehívását lehetővé tévő magyar terv értékeléséről folytatott vitáját követően magyar újságíróknak nyilatkozva közölte, az európai baloldal a felsőbbrendűség-tudattól vezérelve fenyeget, büntetni akar mindenkit, aki nem ért egyet velük.

Kijelentette:

az EP baloldali képviselői a világjárvány, a gazdasági válság, az orosz-ukrán háború, az energiaválság, az elhibázott brüsszeli szankciós politika és a következtében elszabadult energiaárak idején is újra Magyarországot támadja és mondja el hazug vádjait.

Közölte továbbá, a vita során mindhárom magyar baloldali EP-képviselő, Cseh Katalin (Momentum Mozgalom), Molnár Csaba (Demokratikus Koalíció, DK), valamint Ujhelyi István szocialista politikus úgy szólaltak fel, ahogy egy "külföldről finanszírozott", "megvett" képviselő beszél. Céljuk, hogy Magyarország ne kapjon egyetlen uniós fillért sem – szögezte le.

Deutsch Tamás hangsúlyozta, a vita az eddigi tapasztalatokat megerősítette: ha patrióta, nemzeti, kereszténydemokrata, konzervatív értékeket valló kormány kap felhatalmazást a polgárok szabad akaratából, az (a baloldal szerint) a jogállamisággal nem összeegyeztethető.

A demokratikus és jogállami értékek elleni legdurvább, az európai együttműködés aláásása szempontjából a legkomolyabb veszélyt az európai baloldal jelenti

- húzta alá.

Közölte továbbá, az Európai Bizottság és a magyar kormány között jó eséllyel megállapodás jön létre a Magyarországot illető, de eddig politikai okokból visszatartott uniós források folyósításáról. Már a következő hetekben olyan brüsszeli döntések születhetnek, amelyek lehetővé tehetik, hogy a jog szerint neki járó forrásokhoz Magyarország hozzájuthat – tette hozzá a delegációvezető.

Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP-képviselője azt hangsúlyozta: az EP vitája nem a jogállamiságról szólt. A baloldali EP-képviselők azt akarják, hogy ne szülessen megállapodás az Európai Bizottság és Magyarország között az uniós forrásokról.

Nem akarják, hogy a magyar emberekhez uniós források jussanak. A baloldali EP-képviselők azért támadják Magyarországot, mert keresztény konzervatív, a hagyományokat és az önállóságot védő, nemzeti kormánya van

- jelentette ki.

Kiemelte ugyanakkor, a magyar kormány és a brüsszeli testület sikeres, eredményes és előremutató tárgyalást folytatott, amelynek eredményeképpen a megállapodás "gyakorlatilag készen van". A magyar országgyűlés számos törvénymódosítás által elfogadta azokat a kereteket, melyek a megállapodás részét képezik – mondta. Hidvéghi Balázs végezetül reményét fejezte ki, hogy a magyar kormány és az Európai Bizottság közötti megállapodás elég stabil alap lesz ahhoz, hogy az uniós források a jövő évtől a Magyarországra érkezzenek.

Forrás: MTI

53 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Nincs jobb meg baloldal. Fideszes meg nem fideszes van.
A nem fideszes próbálja védeni a magyarokat a fidesztől. A fidesz miatt nem jönnek a támogatások.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
Van képe a szociális törvényük elfogadása után magukat kereszténynek nevezni??? Az uniós pénzek pár kiválasztott zsebébe kerül, vagy látvány beruházás, urizálás lesz belőle! A kereszténység meg abból áll, hogy mérhetetlen júdáspénzt adnak egyes egyházak vezetőinek, a támogatásukért!
Istenakinincsen
Egy fillért se a tolvaj 0rbán fideSS maffiának! Attól a magyar embereknek nem lesz jobb, ha megkapják és ellopják ezek az ereszlények!
Xebulon
Dömike, Neked már akkor le kellett volna mondani a keresztények képviseletéről, mikor megszegted a 10 parancsolatot - kezdve a Ne paráználkodj paranccsal.
csipetke
Csak a címre:- Senki nem Magyarországot támadja,te gyökér,hanem a magát mindenhatónak képzelő gazdádat, és a szart se érő biodíszlet kormányát,benne az ilyen senkiháziakkal,mint te. És hogy keresztények? Horogkeresztények...
szaboria1
Tompika túl sokat szívsz látszik a képeden. Ne zagyválj a kereszténységről, mert nem is tudod mi az.
Gazella
Drogbáró milyen drogot szívsz...nagyon elszívja a nulla bites fejeden hordó valamit... ami másnak az agya, neked meg légüres tér tárgy.
Alfa
..mondja ezt egy kecskebaszó-korrupt-gerinctelen-örökké hazudozó-narkós-pedofil-kamukeresztény-komcsi-kamu diplomás fidesz-ner szekta bedrogozott tagja ,aki már a megjelenésével reklámozza a narkós-keresztény magyar kormányt
Aki Én
Nincs jobb meg baloldal. Fideszes meg nem fideszes van.
A nem fideszes próbálja védeni a magyarokat a fidesztől. A fidesz miatt nem jönnek a támogatások.
Gazella
Fürjecske a drog és a kereszténység nem egy és ugyanaz...
Drogbáró és a kereszténység :D
Fidesz sose volt keeeszténység pártján.
dr. prédikátor
DAJCS!!!TE EGY HÜLYE FASZ DROGOS GECI VAGY!!!AZ ESZED HELYÉN IS DROG VAN!!!4
Sámannus
Elfelejted, hogy konszenzus nélkül kormányoztok. Ez súlyosabb hiba mindennél. Amiket hadoválsz, az igazolja, hogy megbízhatatlan élősködők vagytok.
Jozefina
Nem kellene "Magyarország" mögé bújnia a nyilatkozataiban!!! Magyarország nem egyenlő a fidesz-kdnp-vel!!
Pálinkás Pál
" Az európai baloldal a magyar baloldallal azon dolgozik, hogy Magyarország egyetlen fillér uniós támogatást se kapjon "
nem nem...te narkós buzi...azon dolgoznak hogy TI ne kapjatok egy buznyákot sem, tolvaj horda...ahogy felfordultok,vagy minimum a munkatáborban rohadtok,..jöhet a pénz...természetesen a lopott vagyonokat visszaveszik, akár így, akár úgy...
ómió
Sőt! Aki tényleg magyar, az mind így látja!
Néro2
Hát Tompika Magyarországot biztos nem. Legfeljebb a trágydomb csutilandotokat .
Ilyen , hogy Magyarország mióta csak hatalmon vagytok nem létezik.
Trágyadomb csutiland van csak. Tolvajok pöcegödre. Egy buzi a-Laposával kecskebaszó méd-iával meg egy zakkant gráci ápolttal egy kevlárhasú hazug desznyóval. Ezt meg ' támadni ' teljesen helyénvaló.
nejlontacskó
@ómió: én meg úgy látom, hogy a támogatások jelentős része, nem oda került, ahová eredetileg szánták. Mennyi, de mennyi tábla áll országszerte, végeláthatatlan gaztenger közepén, hogy adott helyen mekkora támogatással, milyen projekt valósult meg.
A támogatás kifizetve, de csak a sikkasztás az, ami megvalósult...
Na ebből lett elege az EU-nak, többek között.
Amíg voltak játékgépek, a szomszédom állandó pénzzavarral küzdött.
Három családja van, de mindig eljátszott minden fillért, aztán jött hozzám, hogy kellene egy tízes.
Utoljára ötvenezret akart kérni, mert kikötik a villanyt, nem adtam, mert tudtam nagyon jól, hogy úgy is az lesz a vége, mert azt is eljátssza.
Na ezért nem akar az EU sem már, pénzt bízni rátok.
Ígérhettek bármit, nyilvánvaló tény, hogy hazudtok!!!
ómió
@nejlontacskó: Sikerült felsorolnod majdnem mindazt, amit a kormányra hazudik a bolsi tetübandátok, bizonyítékok nélkül! Efftársilag biztos ötöst kapsz érte!
namihami
Hát igen, ez bizony tipikusan a kőkori törzsi mentalitás. Miként azt jól láthatóan és hallhatóan propagálja a törzs egyik cro-magnoni képviselője.
icegygenabro
Ja keresztény. három asszonytól négy gyerek...
nejlontacskó
@ómió: tényleg?
Hát akkor talán, minden ilyen táblánál meg kellene állnotok, és tételesen megcáfolni mindazt, amit ezekről tudni lehet!!!
Miért nem teszitek?
Pálinkás Pál
@ómió: megint itt ttekeregsz, nemzethy takony?...közeleg a vég...
sunoge
Valaki küldjön már tompikának egy olyan sampont, ami jó a zsíros hajra... A külsején hátha tudunk javítani, ami a szoftvert illeti: kuka.
namihami
@Nessy: 14.58: Bocs, nem kioktatás, csak észrevétel! De Cro-Magnon előbb volt, mint a Neandervölgy. Cro-Magnonban még a beszéd alapjai se alakultak ki, csak max némi makogás! Neandervölgyben (állítólag) már egy-két közel értelmes töredék kialakult.
Remélem, hogy ezt a neandervölgyi beszédet se vagy/vagyunk képesek Drogostomi megnyilatkozásaiban, még a legnagyobb jóindulattal sem, felfedezni!
Ha mégis, kérlek, értesíts!
Nessy
@namihami: Csak arra gondoltam, hogy állítólag a Cro Magnoni ember volt az értelmesebb, a mobilisabb, Egyébként fogalmam sincs. :-))
namihami
@Nessy: Ahogy a Tompi ismétlődő megnyilatkozásai is egyre jobban erősítik azt a határozott nézetet, hogy a Tompikánkkal való összevetés mindkét fenti kategória erőteljes felháborodásával járna együtt.
Nessy
@namihami: Azt hiszem nég a papucsállatkák is kikérnék maguknak az összehasonlítást!
ómió
@Pálinkás Pál: A végedet érzed, bolsi szarkupac!? Bár, már látnám!
ómió
@nejlontacskó: Csak nem Mutyigeri efftársad gaztengerei ("méhlegelői") és azok efftársi "feliratozása" nyűgözött le téged ennyire!? A ti tengernyi hazugságotok megcáfolására egy külön iparág is kevés lenne!
black n' gold
"Deutsch Tamás szerint ők ... keresztények"

Tegnap, 0855-kor pont ezért küldtem két linket is Deutsch-Für Tamás származásáról. Tudtommal nem keresztelkedett át, szóval a fenti idézet hazugság a részéről!

Annyira keresztényi a Fidesz, mint Deutsch Tamás vagy Szájer József vagy a keresztényüldöző (Iványi), hazug, csaló, tolvaj, zsebrecskázó Orbán (fogjon vele kezet, akinek két anyja van!)
nejlontacskó
@ómió: na ne komolytalankodj már, ha a Fidesz meg tudná cáfolni, az állítólagos hazugságokat már, régen megtette volna!
Gödön a kormányzati adatközpont épülete? 16 milliárd ment el rá! És mi van a helyén? Pár elhagyatott épület, és gaztenger!
A Somlói 340 milliós "ökoturisztikai” projektből 250 millióért épült ugyan egy épület, de üresen állva dacol az elmúlással...
De ott van a felcsúti kisvasút, elbasztak rá pár zsák pénzt, most már mehet a levesbe...
De ez mind, csak a jéghegy csúcsa!!!
Pálinkás Pál
@ómió: koccintok még én, amikor bokáztok a kötélen...
black n' gold
Deutsch-Für Tamás, nem az a baj, hogy kereszténynek hazudja magát, hanem az, hogy megszegte a zsidókra vonatkozó Tízparancsolatot, ami halált érdemel. Persze, most még nem történik semmi, de ami késik nem múlik:

"Ez az egy azonban ne legyen elrejtve előttetek, szeretteim, hogy egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő mint egy nap.
Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elveszszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson.
Az Úr napja pedig úgy jő majd el, mint éjjeli tolvaj, a mikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta lévő dolgok is megégnek."

Nemsokára indul a blogom a Propelleren. Vagy nem. (ember tervez, Isten végez) A karácsony témával rúgom be az ajtót.
Te az hiszed Jézus születését ünnepled karácsonykor (vallásososok), vagy a szeretetet (nem vallásososok) ?

www.youtube.com/watch?v=NujlQS2_t88
black n' gold
Ja, semleges területen, az "Időjárás" címszó alatt megbúva - csak csendben csak halkan, hogy senki meg ne hallja.
sunoge
@ómió: Milyen az a ténylegmagyar? Elmagyarázod? Te ténylegmagyar vagy? Nemzetiszínűt kakilsz? Téliszalámi volt a jeled az oviban?
ómió
@nejlontacskó: Hát, ha te hazudod meg nekünk...! Látom, soha el nem múló benned a vágy a 40 cm-es "efftársi kilátók" után!
ómió
@sunoge: Az, tudod, olyan, amelyiknek fáj Trianon és plusz még nem a hazájának járó uniós pénzek ki nem fizetéséért "küzd" Brüsszelben, eminens bolsi tetü módjára!
ómió
@Pálinkás Pál: Te majd a hóhérral koccintasz, bolsiék fajtetve, mielőtt téged húzna fel!
Dr. Proktor
Érvei alapján ő még a neve alapján sem magyar...
Pálinkás Pál
@ómió: jaja ahóhérral, az akasztásotokon ,nemzethy tetű...
ómió
@Pálinkás Pál: Delirálj csak, bolsi szarkupac! Annyival is kevesebbet hazudozol!
nejlontacskó
@ómió: Az őrült Néró 40cm-es kilátójával magyarázod meg, a Gödön elherdált 16milliárdot???
Egyre nevetségesebb vagy!
ómió
@nejlontacskó: Mit kell itt magyarázni? Nem túl nehéz úgy tenned, mintha itt még soha senki semmit el nem herdált volna és ez csak most kezdődött? Az elszámoltatás a pályázatelszámolásnál szokott történni!
nejlontacskó
@ómió: mint az óvodások, de a Ferike is lopott óvónéni.
Csak azt felejted el baszd meg, hogy a Fidesz pont a korrupció üldözésének ígéretével nyert választást 2010-ben!
Többek között, az én szavazatommal is!
Olyan büszkén és boldogan énekeltem a fidesszel együtt a himnusz, mint még soha!
A kurva anyámat, ha tudtam volna, hogy mit fog művelni...
csak úgy....
@ómió: te vagy deutsch tomi a szabadidödben,hiszen érezni rólad a szesz és kannabisz szagot..
kulabombaafityiszre
Tompika a drogos keresztény.Egy szippantás után maga a jézus.
ómió
@csak úgy...: A fű" már nemcsak az eszedet, de a szaglásodat is elvette?!
ómió
@nejlontacskó: Neked az újat mond, idiótája, hogy a pályázatok sokaságában időnként visszaélések is előfordulnak!? A teljesítések ellenőrzésekor a pályáztatónak kell ezt - uniós szabályok szerint - mindenkor "elszámoltatni", a szükséges lépéseket megtenni! És - bár ez is fontos - a lényeg nem ezen van, hanem az ország vezetésén! Az nektek, bolsiknak úgy "sikerült", hogy 2008. végére kopogtatott az államcsődünk! A gazdaság mínuszban, a munkanélküliség a csúcson, a "nép" meg államilag zsebelve! Nyilván, alig várod már megint! Szóval, "szavazd a magadéit" továbbra is!
kereső
Nem érdem, ha valaki nemzeti és keresztény- ahogyan az sem, ha valaki magyar. Az embert az határozza meg, hogyan él- hogyan van hasznára szúkebb és tágabb környezetének, hogyan bánik a családjával,Nos akkor deutsch milyen ember is? Aki ismereteink szerint kétszer is megszegte a tizparancsolatot, amúgy keresztényi módon? : ne lopj- beléptető kapuk, ne paráznállkodj- felsorolni sem tudjuk. Mégis mitől keresztény ez az emberszabású? És mitől "nemzeti"???
Jozefina
Nemcsak a baloldal, hanem minden józanul gondolkodó EU képviselő is azt támogatja, hogy Ti (Orbán és a maffiája) ne tudjátok lenyúlni többet az Eu polgárainak a pénzét!!!? Az EU megkerülve benneteket el fogja juttatni a pénzt a magyar emberekhez!!?? Ti sem keresztényiek, sem nemzetiek nem vagytok!!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.