Az MTI által közzétett nyúlfarknyi közlemény után sorra kerülnek nyilvánosságra a tanárok és Pintér Sándor belügyminiszter közötti egyeztetésen elhangzott lényegesebb részletek.

Pintér Sándor tüntető diákokról mutogatott képeket, és elsorolta az őt ért sérelmeket
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A Telex birtokába jutott hangfelvétel szerint Pintér Sándor többek között arról beszélt, hogy

senkit nem akar tanítani, hanem az összhangot és a párbeszédet akarja megteremteni a résztvevők között, ahogy azt Klebelsberg Kunó tette. Az iskolai rendszert vezetőként szeretné optimalizálni, ez alapján amit ő tud teremteni a közoktatásban az a: rend, rendezettség, rendszerben gondolkodás.

A jelenlegi oktatási statisztikákkal nem elégedett, mert az a célja, hogy Magyarország az első három hely valamelyikén végezzen. Szerinte a tanárok hozzáállásával lehet fejleszteni a diákokat, aminek köszönhetően jobb eredményeket tudnának elérni.

Pintér problémásnak érzi, hogy a Belügyminisztérium tanároknak kiküldött kérdőívét, amiben a pedagógusok igényeit akarták felmérni. Szerinte probléma, hogy kevesen töltötték ki ezt, miközben ők ezekből az adatokból tudnak kiindulni. Azt mondta, hogy a kérdőívvel meg akarta szólítani azokat, akik értenek az oktatáshoz, vagyis a pedagógusokat. De a kevés kitöltés miatt nem tudja az irányt, hogy merre menjen tovább.

A tanárok követeléseire rátérve legfontosabb problémának a bérezést tekinti, egy friss rendelet szerint jövőre érkezik is egy 10 százalékos béremelés. De csak akkor fognak konkrétumokról beszélni, ha az uniós pénz az ország számláján lesz – tehát Pintér Sándor is úgy van vele, hogy "Brüsszel" feladata a tanárok fizetésemelésének finanszírozása.

Írásban egy tanár megkérdezte tőle, hogy miért rúgták ki 13 kollégáját, erre azt mondta:

„Nem tehettem mást”.

Szerinte az érintettek fordulhatnak a bíróságra, az majd eldönti, hogy kinek van igaza. Mikor már a teremben kellően nagy volt a felháborodás, Pintér a tüntető diákokról kezdett el képeket mutatni a kivetítőn, amiken szerinte nem viselkedtek kulturáltan, hozzátette:

„Ezek az önök diákjai.”

Hangsúlyozta, hogy az utcán megkapta a válaszokat, de szűkös szókinccsel volt meghatározva, mit csináljon. Ezzel a tüntetéseken elhangzott trágár kifejezésekre célzott, amivel a demonstrálók őt szidták.

Pintér Sándor egyébként számos dolgot átalakítana, ezek csak vázlatosan: a pedagógus-minősítés és az életpályamodell rendszere, a pótlékok kérdése, illetve hangsúlyosabb informatikaoktatást szeretne. A diákok, szülők, tanárok kilenc pontos követeléséről pedig azt mondta: „Köszönöm szépen, ismerem.”

Forrás: telex.hu

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tothjani
Pintér ugyanolyan Fasiszta rohadék mint a gazdája, csak ráadásul még hithű Kommunista is volt.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Rockxy
sanyibazmeg, te egy népirtó fasiszta vagy, jobb ha a pofád befogod.
csak úgy....
@Shikari: tibi,te egy ütödött tolvaj símogató!
teuton
@Shikari: Pinter Adolffal? Pont azt teszem! A multjarol arulj azert el nekem valamit, mit csinalt ezelött 40 es 20-25 evvel? Okosabb ö IS mint Zuckerberg, hogy olyan gyorsan meggazdagodott???
teuton
@Shikari: Nem hat, nem futott el soha, nem is mert soha az emberek köze menni, mint az olajos Sinter, csak testörökkel. Szoval Sinternek is ugyanazt a sorsot kivanom, mint Adolfnak... Olajra, akarom mondani benzinre vele!
teuton
@Shikari: Jokat tudsz hazudni... Olyan sokat szerepelt, hogy a tabornoki kar kivetelevel senkit nem engedett közel magahoz, mint a te "führered". A vegen mar csak a 16 eves agyutöltelek Hitlerjugenddel (Volkssturm) szerepelt, akiket a halalba küldött. 80% elpusztult, Hitler, Bohrmann, Goebbels, Himmler es meg sok mas tömeggyilkos haborus bünös öngyilkos lett, nemelyik csaladostol... Szep törtenet, ugye?
teuton
@Shikari: "A Führer igen sokat szerepelt a népével! Imádták!" Hasonlo sorsot kivanok imadott orbancodnak is!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.