Orbán Viktor szerda reggel Facebook-oldalán tette közzé a jó hírt a februári nyugdíjjal kapcsolatban.

Idős honfitársaink a napokban a megemelt nyugdíj mellett kézhez kapják a 13. havi nyugdíjat is. Visszaadtuk, amit a baloldali kormányok elvettek!

- írta közösségi oldalán Orbán Viktor.

Az atv.hu a téma kapcsán hozzáteszi, hogy annak ellenére egyébként, hogy a héten a korábbiaknál magasabb összegeket kapnak a nyugdíjasok, a szakértők úgy vélik, változtatni kellene a nyugdíjrendszeren, mert nagyon sok idős ember nyugdíja a 100 ezer forintot sem éri el, miközben idén jóval többet kell költeniük élelmiszerre és háztartási energiára, mint két évvel ezelőtt.

Forrás: atv.hu

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Ezt a nyugdíj körüli propaganda mázt minden fidesz politikus kihasználja, holott ez nem egy jótékonysági adomány, hanem a jelenlegi törvény szerint jár!!! Ugan járna több is, de erről nem szívesen beszélnek!!! A nyugdíjasokat talán jobban érdekli, hogy az egészségügy területén egyre rosszabbak a kilátásaik!!! Az állami rendszerve szinte lehetetlen a hosszú várólisták miatt, a privát ellátás pedig megfizethetetlen a részükre.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
NKF
Igaz! A komcsik elvettek,eladtak még szerencsejátékot is privatizálni akarták!
Valaki emlékszik még a MÁV-CARGO-ra?A Fletóéknak nem érte meg üzemeltetni!
Erre megvette az osztrák állam.
Jozefina
Ezt a nyugdíj körüli propaganda mázt minden fidesz politikus kihasználja, holott ez nem egy jótékonysági adomány, hanem a jelenlegi törvény szerint jár!!! Ugan járna több is, de erről nem szívesen beszélnek!!! A nyugdíjasokat talán jobban érdekli, hogy az egészségügy területén egyre rosszabbak a kilátásaik!!! Az állami rendszerve szinte lehetetlen a hosszú várólisták miatt, a privát ellátás pedig megfizethetetlen a részükre.
jáger laszló
Gi ga,gá gá gá
Ezt mintha hallottam már volna...
csak ennyi
barátilag
J.L.
sokanvagyunk
Köszönjük szépen az Orbán úrnak :D - de ugyanezt nemigen tapasztaltam, hogy megköszönte volna az egyre szaporodó - a valós inflációt jócskán meghaladó - béremelését a magyar népnek.
polgarb
Van miből osztogatni most 3 évi generáció 3 évvel tovább dolgozik! Már aki még él közülük!!
simmering73
Amnéziás vagy, more? Hetek óta ezt pofázzák a papagájaid. A baloldal elvette a rubeljobboldal pedig tíz évig lenyúlta a dübörgő gazdaság mellett.
Törölt Nick
Minden fidernyák egész héten ezt jelentgeti.
Elsőre is megértette mindenki, faszkalapok. Meg azt is, hogy 50%-os élelmiszer áremelkedésre 15% nyugdíjemelést adtatok, és a minielnök fizetése mindeközben megduplázódott.
Nessy
Remélem, most már Orbán öndicsérete után a többiek befogják végre a pampulájukat! Már elég fényes a glóriájuk, hogy elvakítsa a jó népet a valós problémákkal szembe!
Baker
Orbán elvette az ársapkás benzint!
drrotf
Ne üzengessen Orbán és ne is fizetgessen ,hanem fizesse ki azt amit ígért,hogy legalább az inflációt elérő nyugdíjat .Az infláció most is több mint 20%-os , de a nyugdíjas kosárnál ennél sokkal magasabb.A nyugdíjast nem az általános infláció sújtja, hanem azoknak a termékekknek és szolgáltatásoknak az áremelkedése amely az ő életvitelükhöz szükséges.Ez a mostani 15%-os nyugdíjemelés nem fedezi még az általános infláció mértékét sem, úgy hogy üzengetés helyett számoltassa újra, hogy mennyi nyugdíjemelést kellett volna most februárban végrehajtani, és intézkedjen , rendezte a nyugdíjasok felé a kifizetésre.Nyugdíjszakértők is megállapították, hogy minden évben az utólagos elszámolás miatt a nyugdíjemelés nem éri el az infláció mértékét.A 2022 évi nyugdíjprémiummal is tartozik még Orbán Viktor mert a GDP tavaly nem fél százalékkal haladta meg a 3,5%-t hanem legalább 1,5%-al , és ez azt jelenti hogy fejenként a nyugdíjasoknak még tartozik 15 ezer forinttal!Majd ha ezeket a tartozásokat kifizette akkor álljon a nyugdíjasok elé , és akkor mondja azt, hogy amit ígértem , azt betartottam!De addig ne szóljon erről egy szót sem, inkább hallgasson!Ez utóbbit csúnyábban is írhattam volna, de a fizetés előtt nem akartam a doktorminiszterurat megzavarni!
icegygenabro
Ha a 14. havit jelentette volna be, az lenne a szám! Hiszen beígérte...
baxi
Tolvaj viktor úgy adja elő mintha könyöradomány lenne a nyugdíj. Nem más dolgozott meg érte.
Ellenben a 3e mrd-ot ez a tolvaj banda lopta el. Mi van az egyéni számlán való megjelenéssel?
A reálértéket is tartja az emelés? Az agymosott birkanyáj ezt is megeszi.
amortizáltok
már ujabb vénasszonynak igérget füt -- fát ? Bözsi néne kiseprűzte a sok hazudozása miatt . A PEDAGÓGUSOKHOZ meg nem mer elmenni??? hát gyáva népnek nincs hazája. pedig az Ő eus pénzükhöz hozzáférhet csak nem akarodzik neki? mutogatja ki az úr pedig ez tahóság még tőle is
amortizáltok
@Pegero: : ez is orbán lett volna ? NEM, Gyurcsány lépte meg hanem egy pénzügyi szakember BAJNAI de hamarosan itt lett a világválság.Maradt két lehetőség Igy lekerült a 13 havi a pénzeket átcsoportositva nem lett BOVLI kategótiánk. Most viszont várható mert 2-3 figyelmeztetés elhangzott de a király süketet játszik várakozik és a sültgalamb nem repűl max ö.vita hegyeket halmozott fel az unió vele szemben de rászolgált. pénz van de neki már kár minden fillér és cent.12 évig azzal édesgette magamellé a hiveket akik szintén vakok lettek meg pénzéhesek főleg.
amortizáltok
A 13 havit hogy visszaadja pl orbán lett volna 12-13 éve helyette STADIONOKKAL betonozta körbe az országot ott lesz majd birkalegelő . bégethetnek a nyájjal.
ómió
Hát, be van ez osztva! 2009-ben még nulla nyugdíj érkezett, mint 13. havi! Efftársiasan!
icegygenabro
@ómió: ne vergődj, hiszen ellene szavaztatok kecskekúró!!!
icegygenabro
"A 2002. évi parlamenti választások eredményeként Medgyessy Péter alakíthatott kormányt, az újonnan felálló kabinet pedig még abban az évben, október 31-én benyújtotta az Országgyűlésnek „Az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról” szóló törvényjavaslatát. Ennek egyik eleme volt a 13. havi nyugdíj jogintézménye. Az akkor ellenzékben lévő Fidesz december 17-én nem vett részt a végszavazáson, így a törvényjavaslatot kizárólag a kormánypárti képviselők „igen” szavazatával fogadta el az Országgyűlés. Mádl Ferenc köztársasági elnök azonban nem írta alá a parlament által elfogadott törvényt, és megfontolásra visszaküldte az országgyűlésnek.

A kormány, a parlament téli szünete után, változatlan tartalommal ismét benyújtotta a törvényjavaslatot. Az újabb szavazás 2003. február 4-én volt. A korabeli jegyzőkönyvekből kiolvasható, hogy a ma is aktív politikusok közül többen nem szavazták meg a törvényjavaslatot. Semjén Zsolt, Harrach Péter, Rogán Antal, Szijjártó Péter, Fónagy János, Németh Zsolt, Répássy Róbert, Tállai András és Farkas Flórián nemmel voksolt, míg ötvenöt fideszes parlamenti képviselőben még ennyi bátorság sem volt, ők inkább távol maradtak a szavazástól. Ily módon mások mellett Orbán Viktor, Áder János, Kövér László, Varga Mihály, Lázár János, Pokorni Zoltán, Kósa Lajos, Selmeczi Gabriella, vagy éppen Deutsch Tamás sem szavazta meg a nyugdíjasok plusz járandóságát."
icegygenabro
Na ennyit a büdös tróger kecsketoszó bandáról!!!
ómió
@icegygenabro: Tehénkúró efftárs! Mert akkor már szétloptátok az országot és csak rontotta az állapotát!
icegygenabro
@ómió: "Az MSZP-SZDSZ kormány vezette be.
Ezt követően a Fidesz - ellenzékben - már 14. havi nyugdíj bevezetését javasolta. Igen. Ugyanaz a Fidesz, amely ellenezte, és nem szavazta meg a 13. havi nyugdíjat. Az erről szóló törvényjavaslatot dr. Áder János, Pokorni Zoltán, Harrach Péter, Varga Mihály, dr. Kövér László és dr. Mátrai Márta jegyezte.
A 13. havi nyugdíjat három évig, 2006, 2007, 2008-ban a teljes összegben megkapták a nyugdíjasok."
Most meg négy év alatt tudja a csicskafasz visszavezetni, ez ám a tudomány. Közben meg a milliárdokat kitalicskázzák.
Úgyhogy kecskebaszómió csak balfaszkodj tovább had lássák mekkora gyökér vagy.
fergeteg
Látom ezek itt fenn, nem dolgozó,léhűtő liberálbolsevista gyurcsányista fizetett trógerek.
Ezek itt fenn, itt élik éveiket. Itt fognak szarrá menni a Ventilátoron.
Oránfóbiás agyilag legyengült emberkék. Vannak vagy huszan. Talán meg is élnek ebből.
Más lapokon százával kommentelnek...ilyen-olyan
De akik itt vannak azoknak mindegy csak rossz legyen a magyaroknak. Semmi nem pozitívum.
Ha annyira rossz itt,mi a búbánatos lófaszt élnek még csonka Magyarország területén.
lampa laz
Na, pont leszarom a homárzabállót ezért az alamizsnáért. Ne, h már hálás legyek neki.
balos
@fergeteg: Hogy rajtatok röhögjünk felszopó barom muszka bérenc hazaáruló pedofiliánuszok!A családod már beadta ellened a kilővési engedélyt!Veszett nyilas génkezelt barom!
Stop Orbán és Gyurcsány
Ami még idetartozik.2003:Orbán és a Fidesz nem szavazta meg a 13.havi nyugdíjat!
Ugye illiberális NER csahosok.
HAHAHAHA
jáger laszló
Gorbán bejelentette igényét ,hogy szeretne a halódó nyugat fénylő ,vezérlő keleti csillaga lenni!!!
Csak ez valahogy nem jön össze,mert nem találkozik a buta nyugatiak L képzelésével!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Edebácsi
Érkezik. Tudjuk. Ezerszer elmondják, egyszer fizetik. Fidesz-reklámszöveg.
ómió
@icegygenabro: Mint tehénbaszó bolsi fajkretén észre se vetted, (nem volt mire), hogy mi mikor történt!? 2002. után, amikor még az előző (Fidesz) kormány hagyatékát osztogattátok ezerrel, már látszott, hogy az tartósan nem fenntartható, amiért azt követően nem támogatták a 13. havit. Mégis bevezettétek. Majd ezt követően - már a 2006-os kampányra "gyúrva" - a Fidesz 14. havit is ígért - ha nyer(!) - de a magyar, a böszmei hazudozásnak bedőlve, tökön szúrta önmagát és Böszme efftársadékat választotta, amiből aztán 2008-ra már nem, hogy 14. havira nem telt efftársiasságotoknak, hanem még az államcsőd elől is visítva kellett rohannotok az IMF-hez egy adóssághegynyi gigakölcsönért, amit masszív népzsebi ígérete és betartása fejében meg is kaptatok! Ezekután miből lehetett volna 14. havit fizetni, fajgyökér!? Államcsődből?! Hiszen 2009-re már a 13. havit se tudtátok kifizetni, hanem elvettétek! A "kivívott" államcsődszitutok még évekig fenyegetett és ahhoz, hogy legalább a 13. havi visszaállítható legyen, előbb a gazdaságot, ami kitermeli, kellett megerősíteni! És, ha a milliárdokat "kitalicskáznák", ahogy hazudod, (biztos tetübolsi önmagatokból indulsz ki), akkor máig se lehetne 13. havi!
icegygenabro
Figyel te gyp-s! Az IMF kölcsön mennyisége és kamata közelében sincs a mostani kínai meg a faxomtudja milyen gigahiteleknek! A Bajnai faszán adta át a kormányt ,ezt az imádott dagadtgecid is elimerte,nem akarom most belinkelni. Ellenben hogy az ilyen kellően fogyatékosokat mint te is ,meg tudják vezetni ,az általad fent leírtakkal tudták beszopatni hogy elvegyék a manyupot. Remélem neked is volt benne lóvéd ,bár az értelmi képességed alapján nem hiszem hogy lenne munkahelyed. És az az apró tény se zavarjon hogy az államadósság a puhos tevékenysége alatt a duplájára emelkedett de az ilyen kotonszökevények min ti is szavazzátok meg. Kecskék még bírják a szagodat???
Lepényleső
...miközben az összes többi hónap nyugdíjának felét a nyugdíjas már sosem látja,
- köszönhetően bánnak aki most a más pénzét sajátjaként osztogatja,. holott fosztogatta?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.