Ahogy korábban megírtuk, szerdán reggel ismét kordont bontott a Momentum a Karmelitánál. Orbán Viktor, aki még megérkezése előtt értesült az ellenzéki akcióról, inkább a Sándor palotába parkolt be a kisbusszal. Orbán tehát a kordonbontás miatt nem a Karmelitán keresztül ment be munkahelyére, hanem a Köztársasági Elnöki Hivatalnál állt meg, és onnan sétált be hátulról a Karmelitába, így sem az újságírókkal, sem a momentumosokkal nem kellett találkoznia. Nem úgy, mint Semjénnek, aki korábban érkezett és összeszólalkozott Hadházy Ákossal. Orbánhoz hasonlóan Varga Judit is hátul surrant be a Karmelitába, erről videós felvételt is mutatott közösségi oldalán Hadházy.
Szerdán harmadszor is lebontotta a Karmelita kolostor bejáratát mondvacsinált okból elzáró kordont Hadházy Ákos és a Momentum. Nagy volt a rendőri készültség, kormányülés van az épületben. Orbán Viktor ügyesen kikerülte a kordonbontókat, és egy hátsó bejáraton ment be a Karmelitába. Később üzent is bentről a kormányfő. A korán érkező Semjén azonban belefutott a momentumosokba, és be is szólt nekik és Hadházynak, amiről korábbi cikkünkben bővebben is írtunk.
Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Varga Judit is hátul surrant be
A leláncolt és lelakatolt kordonok elé „Különleges jogrend=fideszes jogrend”, „Fideszes jogrendben nincs jogbiztonság” és „Különleges jogrendben csökken a nyugdíjak reálértéke” feliratú táblákat helyeztek el a momentumosok. Készenléti rendőrök is érkeztek a Karmelitához és sorfalba álltak. A 444 tudósítója szerint a rendőrök igazoltattak mindenkit, politikusokat és újságírókat egyaránt. Orbán Viktor és Orbán Balázs után Varga Judit is a Sándor-palotán keresztül jutott be a Karmelitába, erről Hadházy videót is készített.
Mi sem bizonyítja jobban, hogy az egykori Várszínház elé felhúzott kordon – amelyet szerdán harmadik alkalommal is elbontottunk – milyen célokat szolgál, mint a miniszterelnök és Varga Judit miniszter asszony magatartása. Egyikük sem vállalta a kockázatot, hogy szembe kelljen nézni ellenzéki képviselőkkel vagy a sajtó munkatársaival. Előbb a miniszterelnök, majd a miniszter asszony is a szomszédos Sándor-palota felől, a hátsó bejáraton surrant be a kormányfő hivatalába. Bátor emberek, mondhatom!
- írta Hadházy Facebook-oldalán a videó mellé.
Lázár elől ment be
Hadházy Facebook-oldalán a Varga Juditról szóló videó alá kommentben mutatott egy képet az elől besétáló Lázárról.
Fotó: Facebook/Hadházy Ákos
Bezzeg Lázár János nem volt szégyenlős
- írta a képhez Hadházy.
28 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás