A vadászkamara szóvivője szerint a vadásztársadalom ugyanúgy fel van háborodva, mint a civil közvélemény annak a hírnek a kapcsán, amelyről egyelőre nagyon keveset tudni, és szerintük még az is bizonytalan, hogy a Svájcból Magyarországra tévedt, jeladós farkast tényleg vadász lőtte-e ki Hidasnémetinél.

Korábban írtunk már róla, hogy kilőtték a svájci jeladóval Magyarországon áthaladó farkast – az ügyben már a Nemzeti Nyomozóiroda (KR NNI) is vizsgálódik, jelenleg büntetőeljárás folyik az ügyben.

A vadászkamara azt mondja, hogy lehet, hogy nem is vadász lőtte ki a svájci farkast

A kép illusztráció. Fotó: Pixabay

Az Infostart cikke szerint a vadászkamara részben hatósági feladatokat ellátó köztestületként ebben a pillanatban még nem bír illetékességgel az ügyben. Lesz egy bírósági ítélet, és ha annak lesznek olyan jogkövetkezményei, amelyek a vadászkamara intézkedését is igénylik, akkor nyilván el fogunk járni.

Emellett

"a saját etikai kódexünk és szabályzatunk szerint is eljárhatunk, el is fogunk,

amennyiben bebizonyosodik, hogy vadász az elkövető. De jelen pillanatban nekünk nincs teendőnk" – mondta Földvári Attila, a vadászkamara szóvivője.

"A mi berkeinkben legalább akkora felháborodást kelt egy ilyen ügy, mint a nem vadász civil társadalomban vagy az állatvédők körében. Csak meg kell nézni a közösségi oldalakon a vadászok hozzászólásait a témában, kiviláglik, hogy nálunk is ugyanúgy áll a bál, fel vagyunk háborodva, mint bárki más."

- mondta a szóvivő. 

Forrás: Infostart.hu

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

izéke
A kurva anyját az összes vadásznak! De nagyra vannak magukkal puskával a kezben,a vadnak esélyt sem adva. Álljon ki egy szál késsel ha annyira fasza gyerek! Ráadásul régen a húsáért,élelem miatt vadásztak,persze nem az urak,ahogy ma sem. Csak a dicsőségért,a trófeáért kell elpusztulnia a vadnak. Mikor terítéken van többszáz fácán,vaddisznó,róka stb csak azért,hogy ezek a rohadékok kiélhessék az ölési vágyaikat! Ettől érzik magukat macsónak? Semmivel sem jobbak mintha emberre vadásznának! Érje őket minél több vadászbaleset,lőjék le egymást!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
simmering73
De nem ám. Tell Vilmos jött ide Svájcból. Ő lőtte ki. Egy almát tett a fejére, de elvétette.
dr. prédikátor
a vadászkamara csak ne mosdassa a stüszivadászait!!! már nem egy alkalommal kiderült hogy hivatásos vadászok gyilkolásztak védett állatokat!!!úgy e legutóbb a nyomkövetős barátkeselyüt gyilkolták meg!!!
izéke
A kurva anyját az összes vadásznak! De nagyra vannak magukkal puskával a kezben,a vadnak esélyt sem adva. Álljon ki egy szál késsel ha annyira fasza gyerek! Ráadásul régen a húsáért,élelem miatt vadásztak,persze nem az urak,ahogy ma sem. Csak a dicsőségért,a trófeáért kell elpusztulnia a vadnak. Mikor terítéken van többszáz fácán,vaddisznó,róka stb csak azért,hogy ezek a rohadékok kiélhessék az ölési vágyaikat! Ettől érzik magukat macsónak? Semmivel sem jobbak mintha emberre vadásznának! Érje őket minél több vadászbaleset,lőjék le egymást!
Pálinkás Pál
a vadászokat szimplán fel kéne kötni,..aki kedvtelésből öldököl, nem érdemel mást...
Emmersson71
"A vadászkamara azt mondja, hogy lehet, hogy nem is vadász lőtte ki a svájci farkast"

Szinte biztos, hogy a farkas koma öngyilkos lett. Hacsak nem Soros keze van a gyilkosságban!
Clavigo
@dr. prédikátor: az barom semjén meg háziállatra lövöldözött,,H.kopterről.. Milyen kussban volt akkor ez a vadászkamara ,,,( vagy mijatököm )..
lusta
@Emmersson71: Esetleg Brüsszel, de lehet, hogy Gyurcsány.
Csizmás Kond
Nagy hűhó semmiért. Azért valamiért senki sem sír, hogy napjainkban a kodorgó vadállatok hordoznak szét mindenféle betegséget, sőt ilyen téren vannak direkt célzatos betegségterjeszők is, amiért száz vagy ezerszámra kell sokszor lemészárolni (a demokratikus genderek kedvéért elaltatni) a gazdságokban vagy házilag nevelt haszonállatokat.
justhpeter
@izéke: Tekints el attól most, hogy a kormány és a NER több tagja vadászik A vadászkamarának sem minden tagját hívják Semjénnek. Arra azonban jogos igény van, hogy ha megkerül a tettes azt büntetőügyben vonják felelősségfre.
jáger laszló
1általán lelőtték a farkast!!!??
Hol van a teteme!!!??
Hiszem ,ha látom kiterítve!!!??
csak ennyi
barátilag
J.L.
Toller Béla
@Csizmás Kond: A demokratikus genderek nevében benneteket egész egyszerűen picsán kellene rúgni ! Hogy eltakarodjatok innen végre ! Nevezd át, ha akarod ! Rohadtul elég ebből a primitív, falusi vircsaftból, nem érzed ? Nem lesz itt megbocsájtás mégegyszer ! És nem lesz itt vadász minden köröszténydemokrata meg aljas államember, csak úgy ! Amint a parlamentbe se lesz egyetlen álszent tahó sem, aki olyan dolgokat szavaz meg, mint a Sándor palota ...A pimasz csizmások kora lejárt !
Toller Béla
A Kamara szerint a farkas öngyilkos lett a vadásztól elcsent fegyverrel ! Oszt kivágta a nyakából az adót és lefeküdt meghalni ! Már van tizenkét rendőr, aki mindezt tanusítja !
Csizmás Kond
@Toller Béla: ..örvendek hogy talált...:)...ma ugyanis az a divat, hogy mindenki mindent letagad...de te őszintén magadra ismerél és vaállaltad...bravo.
balos
@Csizmás Kond: Miről karattyolsz nedveske!Nem is láthattad az esetet a szájer valagából!Inkább a novákkata seggét pókhálózd az a trendi manap-segg a ner buziknál!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.