30 évvel ezelőtt Orbán Viktor még egészen másként beszélt az egyházak kapcsán, mint ma. 

Orbán már megint ellentmond magának: újabb kellemetlen, régi beszéde került előOrbán Viktor/Facebook

Különös beszédet kerített elő Hadházy Ákos, amivel ismét kellemetlen helyzetbe hozhatja Orbán Viktor miniszterelnököt. A politikus akkor ugyanis még arról beszélt, hogy az egyházak tönkreteszik magukat azzal, ha túl szorosan működnek együtt a kormányokkal. Pontosan így fogalmazott 1992. február 14-én egy pécsi kongresszuson az akkori MDF és az egyház viszonya kapcsán:

Ma már világosan látszik, hogy az MDF-kormány a társadalommal szemben keres politikai szövetséget az egyházakban . Szomorúan tapasztaljuk nap mint nap, hogy nem minden egyházi vezető ismerő fel a veszélyt, hogy az MDF ölelése halálos lehet az egyházakra. Az egyházak ugyanis csak akkor fogják betölteni azt a pozíciót, amely a modern társadalomban megilleti őket, ha megőrzik és visszanyerik autonómiájukat. Amennyiben a politikai élet szereplői közül egyeseket ellenségnek, másokat szövetségesnek minősítenek, maguk is politikai szereplővé válnak.

A teljes posztot itt lehet megtekinteni.

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
„A pénzért és a hatalomért bármire képesek, a csillagokat is lehazudják az égről, ha érdekeik azt diktálják. Csellel, csalással szerzett hatalmukat féltve őrzik, és ennek érdekében képesek mindenen, és mindenkin átgázolni. „Néha lehet hazudni sokaknak, sokat hazudni keveseknek, de mindig hazudni mindenkinek azt nem lehet" (Abraham Lincoln)
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/272757757_4544862438975092_1765724717962683009_n.jpg?_nc_cat=103&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=u2ljcoJsjdQAX_aWJI5&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfDArt5vXdMwIttH3QWaIBMqdI31PrWbHt59k2OxZKrryw&oe=6454F48A
„Orbán miniszterelnök úr! Ön hazudik úgy, hogy tudja, hogy hazudik.” ( Gianni Pitella olasz politikus)
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/122597227_850980368979719_4791951956843857304_n.png?_nc_cat=104&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=Zx9hBovZ-CwAX8yTgyh&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfBp3c5gLEkhjQa0RYk1MQ1L1bpbv_9EmVngB-7ci04Z1g&oe=647743C8
Emmersson71
@Maccska: Egyszerűbben: pávatánc
Ezt ismerjük, nem kell bemutasd!
jáger laszló
Fidex!!??
A fidex az kivétel és a kivétel erősíti a szabályt!!!
Ergo térdre és imára magyarok!!!
No ezt azért már nem viktorunk!!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
verőce21
"...az MDF ölelése halálos lehet az egyházakra..." ? - ezzel szemben az egyház ölelése lett halálos az MDF-re! Hol van már az MDF...? :)
gina
Vár valaki mást ettöl a hazug proli zsiros szeméttöl??? ilyen a fajtája, csak hazudni és lopni tud,,,,csakók a gyengeelméjü hivöit tudja elkábitani hahahahhah
gina
Jól megtanulta, mindent a hatalomért, bárkivel szövetkezne ,még az ördöggel is ez a varangy !!!
Menőmanó
@KisTehen: Te nem érted, és másra fogod? Ebböl látszik, hogy fideszes szarjankó vagy.
Menőmanó
@KisTehen: Mondom én, hogy hülye vagy.
izéke
@KisTehen: a Nyugat mivel bántja őket? Hisz a szankciók nem működnek,sőt! putyin és a népe csak megerősödik,mindig ezt mondjátok...akkor most mi az igazság?
Ditrich
Ukrajna a háború után egy modern erős demokratikus ország lesz és megérdemlik mert rengeteg vért hullatnak a szabadságukért! Nem ingyen kapják meg!
Oroszország is az lehetne nagysága természeti kincsei mindene megvan hozzá csak nem ezzel a mentalitással és vezetökkel!
Béla333
Nincs is értelme ezt a mocskot idézgetni, hiszen képes 5 percenként homlokegyenest mást mondani ugyanarról.
Ez egy senkiházi hazug mocsok ember!
szegény hazám
@Béla333: Ez ember? Én azt gondoltam zsíros disznó.
Németh István
Mi a gond! Egy berögzült ideológiával nem lehet és képtelenség is aszinte naponta váűltózó politikai,gazdaságpolitikai áramlatok közt anemzet az orzság hajóját vezetni! Akormány és ezen közben az Orbán Viktor és astábja nyilván az ország előnyére, nem agyurcsány módi önös érdekeknek megfelelően vezik az országot! Teljesen okosan jól és eredményesen!
A csökönyös ragaszkodás egy hlladékká vált ideológiához nagy baromság lenne! Erre és a gondolkozásra nem volt képes s gyurcsány-bajnai kabinet >> igaz TÉNY a szemük előtt a nemzet és polgárainak akár gyilkolás útján való lenyúlása állt!
Lehet rinyálni tetves gyutcsány söpredék!
Az usa-nató takarodjon Európából, Az Eu. vezetése a bitófára, Az usa nagykövete a biden-soros pöcsére pattanásnak!
Nessy
Orbán szövegeinek váltakozásaiba még egy edzett szélkakas is beleszédül!
Clavigo
@Németh István: Mennyél haza ,,Piffta..Oszt mondd meg @ nyádnak,hogy hülye vagy.
drrotf
Orbán korábbi gondolatai a társadalomról teljesen lényegtelenek, mert ez az ember úgy változik a gondolkodásában ahogy azt a politikai helyzete megkívánja.Azok a gondolatok amelyeket fiatal korában elmondott ,azok progresszivitást mutattak a mai gondolkodásához képest, és csak sajnálkozni lehet hogy ezek negatív irányban megváltoztak.Felróni neki a változást teljesen felesleges, mert már nem figyel arra, hogy korábban mit is mondogatott, és semmi nem érdekli már őt csak az hogy megfeleljen a hatalomért vívott harcban.Az sem érdekli őt, hogy most már nyugodtan lehet azt mondani, hogy nincsenek neki szilárd elvei, csak érdekei vannak, amelyekért mindent képes feladni.Nekünk ilyen pávatáncos vezető jutott, és ezt akarja az ország kétharmada!
Nessy
@drrotf: Jó az az ominózus 2/3 a szavazók 52%-nak is a levelezőtagozatosokkal együtt! Valamint a százszor módosított saját választási törvényük!
szegény hazám
@drrotf: Tiltakozom! Már megírtam "ez az ember" nem ember. malac, zsírosbödön dagadt tolvaj, rabló stb.
jáger laszló
Ov igazmondásait csokorba lehetne gyűjteni és díszes faximile kiadásban 60,születésnapjára megjelentetnl örök emlékeztetőül és tanulságul!! Így tisztelegve a bán nagysága előtt!!!??
csak ennyi
barátilag
J.L.
Németh István
A hülyékre az a jellemtő, hogy képtelenek gondolkozni és soha nem lesz belőlük kiteljesedett alkotó akár önmaguk, vagy a társadalom számára értéket jelentő élőlény! még humusznak is alkalmat-lanok!
Rövidesen az emberiség lélekszámban való szaporulata előbb-utóbb megkívánja ezen élőlények írtását és az alkotó, hasznos elmék megbecsülését >> érdekeik mindenekelőtti védelmét! Jönneie kal a valóságos tajgetoszi időszaknak pusztúljanak a herék!
Az usa-nató armada takarodjon Európából, az usa nagykövete a kurva rohadt anyjába a soros pöcsére, az Eu vezetése a bitófára!
ómió
Hullaházy efftárs "megtalálta", hogy a liburnyákságból is ki lehet gyógyulni!? Neki, bezzeg, máig nem sikerült!
jáger laszló
Munka+osztás
Ha javul az inflációs adat azért az Orbán a felelős ,ha romlik azért + a Gyurcsány!!
Így döntött a kormány!!
Ergo mindig az érntettekhez kell fordulni és ők majd akceptálják a kérdést és a választ!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
balos
Akasztással még nem viccelődött a geci,mert az még bejöhet!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.