Szánthó Miklós szerint a politikai korrektségbe "belebolondult" amerikai liberális politikai elit a woke-ideológiát nemzetközi doktrína szintjére emelte.
Az kormányközeli Alapjogokért Központ főigazgatója szerint a politikai korrektségbe "belebolondult" amerikai liberális politikai elit – amely most uralja a Fehér Házat – a woke-ideológiát nemzetközi doktrína szintjére emelte. Szánthó Miklós a Magyar Hírlapnak adott interjúban úgy vélekedett, hogy
a háborús pszichózis fokozásával hosszú távon az Egyesült Államok is veszít, hisz legjobb szövetségese, Európa gyengül, ha leválik az olcsó orosz energiahordozókról.
A központ főigazgatóját a lap abból az alkalomból kérdezte, hogy csütörtökön és pénteken ismét Budapesten rendezik meg a Konzervatív Politikai Akció Konferenciát, a CPAC Hungary-t.
Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója köszöntő beszédet mond a Conservative Political Action Conference (CPAC) Hungary elnevezésű, kétnapos konzervatív politikai fórum első napján a Bálna Budapestben 2022. május 19-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
A portálon kedden megjelent interjúban Szánthó Miklós azt mondta: a konferenciával hagyományt teremtenek és erőt is mutatnak, annak idén is több mint kétszáz külföldi résztvevője lesz, mások mellett kormányfők, kongresszusi képviselők, jobboldali pártok vezetői, európai és amerikai tagállami miniszterek, a texasi legfőbb ügyész.
Budapestre várják Kari Lake arizonai republikánus politikust, akit Donald Trump lehetséges alelnökjelöltjeként emlegetnek
- mondta.
Az Alapjogokért Központ főigazgatója a CPAC Hungary jelentőségét abban látja, hogy mindenki megértse: már rég nem politikai oldalak vagy ideológiák közötti harcról van szó, ugyanis "a józan észre, életmódunk természetesnek gondolt alkotóelemeire rontott rá a valóságtól egyre rugalmasabban elszakadó woke-őrület".
Ezt a Fehér Házat uraló amerikai liberális politikai elit, amely mára "belebolondult a politikai korrektségbe", a nemzetközi doktrína szintjére emelte.
Azzal kapcsolatban, hogy a tanácskozáson kiemelt téma lesz az ukrajnai háború, kifejtette: a világtérrend átformálódóban van, az Egyesült Államoknak a teljesen hegemón státusza megkérdőjeleződőben van. Ez nem azt jelenti, hogy holnapután ne lenne továbbra is "masszív erőcentrum", de azt igen, hogy felemelkedőben vannak más "játékosok" is – és a vezető szerep leértékelődése bárkit "meggondolatlanná, túlmozgásossá" tehet. Ez már önmagában is konfliktushelyzeteket eredményezhet, amit tetéz a woke-ideológia nemzetközi doktrína szintjére emelése. A kettőnek "a veszélyes gyúelegye" érzelemvezérelt külpolitikát eredményez, amely teljesen téves következtetésekre vezet, például az ukrajnai orosz agresszióra adandó válaszokkal kapcsolatban. A háborús pszichózis fokozásával hosszú távon az Egyesült Államok is veszít, hisz legjobb szövetségese, Európa gyengül, ha teljesen leválik az olcsó orosz energiahordozókról, Moszkva pedig egyre közelebb kerül Pekinghez – mondta Szánthó Miklós.
Abban bízik – mondta –, hogy a CPAC-konferencia hatására még többen, még mélyebben meg fogják érteni, hogy a magyar békepárti álláspont – bár Magyarország stratégiai érdekrendszeréből indul és oda tér vissza – alapvetően illeszkedik a Nyugat "geostratégiai horizontjába".
"Ha a háború térben és időben is tovább szélesedik, és a transzatlanti világ vezetői továbbra is Ukrajna végső győzelemhez vezető felfegyverzésében látják a konfliktus egyedüli megoldását, az egyidejűleg eredményezi Európa gazdasági megrogyását és egy új, kínai-orosz tengely kialakulását a nagykontinensen" – tette hozzá Szánthó Miklós, aki szerint ha ma valaki Európa érdekét tartja szem előtt, akkor a magyar békepárti álláspontot támogatja.
Egyúttal emlékeztetett a magyar kormányfő által a tavalyi CPAC Hungaryn megfogalmazott 12 pontra, amelyek szerinte fogódzóul szolgálhatnak más nemzeti erőknek is.
21 hozzászólásarrow_drop_down_circle
A nacionalizmus a környezetre leadott egészségtelen reakció, mindig komplexusokkal terhelt, irreális vágyakat követő.
Egy szabad társadalom tisztában van a saját értékeivel, nincs szüksége túlvédeni magát.
Tulajdonképpen a nacionalizmus olyan mint az allergia. Az allergiára hajló ember annyira szorong, hogy felturbózva a védekezést, gyakorlatilag megtámadja saját magát.
Új hozzászólás