Itt az ideje, hogy elkezdjünk a békéről beszélni, ebben Ferenc pápával is teljesen egyetértünk – jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök az Il Messaggero olasz napilapban szombaton közölt interjúban.
Kép: Facebook/Novák Katalin
Az államfő az interjúban megjegyezte, keresi azokat a jeleket, amelyek abba az irányba mutatnak, hogy "Oroszország készen áll a béketárgyalásokra".
Novák Katalin kitért arra is, hogy a Wagner-csoport vezetője, Jevgenyij Prigozsin halálát nem tartja Vlagyimir Putyin orosz elnök hatalma gyengülése jelének és attól tart, "Moszkva egy hosszú háborúban érdekelt".
A napilap vatikáni tudósítója, Franca Giansoldati, aki száz éve az első női riporter, aki interjút készített a pápával, a magyar államfő vatikáni és római látogatása alkalmával tette fel kérdéseit. Novák Katalint pénteken Ferenc pápa fogadta, majd a szentszéki államtitkárral, Pietro Parolinnal, valamint Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel is találkozott. A Rómába Kijevből és Kárpátaljáról érkezett Novák Katalin tárgyalásainak központi témája az ukrajnai béke megteremtésének lehetősége volt.
Novák Katalin jelezte, nem beszélhet a Ferenc pápával folytatott egyeztetés részleteiről, de a béketervet illetően teljesen közös az álláspontjuk. Hozzáfűzte: Ferenc pápa április végi magyarországi látogatása óta, amikor az egyházfő bejelentette, hogy békemissziót kezdeményez, "most közelebb vagyunk ahhoz, hogy konkrét lépéseket tegyünk a béke irányába".
Az államfő azt mondta, a békemissziónak, amelyet a pápa Matteo Zuppi bíborosra bízott, működnie kell. "Remélem, hogy hamarosan elérkezik az a pillanat, amikor Ferenc pápa kulcsszerepet kap a béketárgyalásokban" – jelentette ki Novák Katalin.
Ferenc pápa azt is megosztotta a magyar államfővel, hogy október 4-én adja ki következő enciklikáját, melynek témája a teremtett világ védelme lesz a 2015-ös, Áldott légy kezdetű pápai enciklika folytatásaként, aktualizálásaként.
Novák Katalin kiemelte, Ferenc pápával azonos nézetet vallanak a tekintetben is, hogy fel kell lépni az afrikai országok destabilizálásával szemben. A migráció kérdése a Giorgia Melonival való találkozón is felmerült. Az olasz miniszterelnökről szólva az államfő elmondta, "nehéz örökséget kapott, de jó munkát végez, bölcs, őszinte, szereti a népét". Novák Katalin még abból az időből ismeri Giorgia Melonit, amikor egy négyszázalékos olasz párt vezetője volt, ő pedig államtitkár. "De tudom, hogy nagymama korunkban is barátnők leszünk" – mondta a köztársasági elnök.
32 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ja hogy putyinnak? Na neee.
Ez pedig gyerekjáték lesz!!??
Nemdebár!!??
csak ennyi
barátilag
J.L.
Ezt mondta Kuleba ukrán külügyminiszter , orbán tranzitin elhangzott szavaira.
- ha a ruszkik kitakarodnak az országukból
- ha a ruszkik jóvátételt fizetnek és ujjáépítik a lerombolt Ukrajnát.
- ha a ruszkik felélesztik a leöldösött katonákat, nagymamákat, anyukákat és gyerekeket
- ha a ruszkik kívánságra visszaadják az elrabolt gyerekeket.
- és a ruszkik herekirit követnek meg, a putyin meg ebi hal meg
Naugye, hogy az ukik készenállnak.
Hihetetlen, hogy mi "kisemberek" jobban látjuk mi van mint ezek a "nagyemberek".
Ocsmány, rohadékok.
Szerintem nem a csecséről mászott le hahahahahahahahaha
Most, hogy egyetértett a pápával, a bölcs, őszinte Melonival, aki szereti a népét mint azt a mesében szokták a királyok, oda tartja nekünk a buksiját, simogassuk már meg, hiszen nyilvánvaló, milyen jó ember is ő, dolgos, szelíd, és nála állhatatosabban senki nem keresi a jeleket. Ugye, látjátok ti is?!
www.facebook.com/nyugatipalyan/videos/%C3%A9rdemes-meghallgatni-meloni-olasz-minisztereln%C3%B6k-v%C3%A1lasz%C3%A1t-az-5-csillag-mozgalom-/3408980329371387/
Aszta! Hát, ez ...kalap emel!
Orbán már látta lázálmában, hogy csatolja vissza Kárpátalját. Ő, személyesen. Fején babérkoszorú , nyakában a nagy-magyarország sál, ajkán a győztesek mosolya. Ő, a magyarok Orbánja, a legnagyobbak közt is óriás, megcsinálta.
Jaj neki, ha egyszer magához tér.
Lenge büdös de a fitymáké.
Azt hiszik ha azt szajkózzák, hogy béke...béke akkor ők a legfaszábbak a világon (már bocsánat).
Ja. Abszolút kellemes meglepetés. És tovább most nem akarom gondolni.
Képzeld, cipelni, tolni maga előtt ebben a melegben. Ez a has nem kajától van, ez gyógyszer mellékhatás.
Ezt nem gondolhatja komolyan.
Moszkvának semmilyen háborús és változás érdeke nem merült fel mindaddig, amíg az USA a Gorbacsovnak és Jelcinnek tett ígéreteit meg nem szegte, amíg nem merült fel annak veszélye, a Majdani puccsal, hogy megpróbálják elvenni Moszkvától a Szevesztopoli hadikikötőt, és megpróbálják elzárni a Fekete tengeri kijáratát, továbbá teljesen körbezárják NATO támaszpontokkal.
Új hozzászólás