Nyilvános adatok alapján készítettek egy felmérést a tanárhiányról – az eredmény több mint borús.

Rétvári tagad, de már hiába: kiderült, hogy minden eddigi becslésen túlmutat a tanárhiányPDSZ/Facebook

Nahalka István oktatáskutató és Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke ma mutatta be a közös kutatását. A tanulmányt azért készítették, mert megunták „a kormánnyal folytatott számháborút” és a hatalom folyamatos tagadását, mindehhez pedig nyilvános adatokat vettek igénybe – számol be a Mérce.

Ezek az adatok a kormány számára is elérhetőek, nem titkosak. Egyszerűen csak nem értjük, hogy a kormány miért nem ismeri el a társadalom felé, hogy mekkora baj van az oktatásban

– mondta el Totyik Tamás, hozzátéve, amikor Nahalka István először bemutatta neki a kutatás során feltárt adatokat, akkor arra kérte, hogy azokat számolják át meg egyszer, mert azok a PSZ becslésénél is sötétebb képet mutattak. Nahalka az országos kompetenciamérés telephelyi jelentéseiből, a KSH és a Társadalombiztosítás 2020-2021-es adataiból készített kutatásából kiderül:

jelenleg 34 618 fő hiányzik az oktatásból.

Totyik elmondta, még ez a szám is alulbecsült – szerintük ennél is rosszabbak a valós adatok. Hozzátette, ez összességében az oktatásból hiányzók, vagyis a pedagógusok, oktatók és a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő (NOKS) munkatársak száma. A KSH és a nemzeti köznevelési törvény adatai alapján az óvodákból 2021-ben 3620 óvodapedagógus hiányzott a rendszerből – ismerette a hiány tételes lebontását Totyik Tamás.

A kutató számításai szerint iskolapszichológusból 980, gyógypedagógusból és fejlesztőpedagógusból pedig 1445 hiányzott a két éve kezdődő iskolaévben.

Nevelést-oktatást segítőkből a törvényben meghatározott számokhoz képest 14 031 fő a különbözet, vagyis minden telephelyen legalább 1,5 betöltetlen NOKS-os állás van. Hiányként kezelték a kutatás készítői a nyugdíjból visszafoglalkoztatott pedagógusokat is, akik 9227-en dolgoznak jelenleg az oktatásban.

Érdemes ezeket a számokat egyrészt azzal a kormányzati közléssel összehasonlítani, miszerint nincsen pedagógushiány, másrészt azzal, amit a szakszervezet eddig mondott, hogy 16 ezer fős hiány van – ennél jóval nagyobb a valós hiány

– összegezte a kutatás eredményeit Nahalka.

Rétvári Bence parlamenti államtitkár két nappal ezelőtti nyilatkozatára reagálva, miszerint „előzzük Finnországot pedagógusellátottságban”, Totyik Tamás elmondta, Magyarország helyzete speciális, mivel a közoktatás a szociális szféra egyes feladatait is átveszi az egésznapos iskolarendszerrel (napközi, tanulószoba). Ezt nem támadják, sőt, pozitív intézkedésnek értékelik, de a statisztikai számításoknál ezt tisztázni kell, mivel az OECD országok 90%-ában nincs ilyen rendszer.

Forrás: merce.hu

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Helyes, nem is kellenek! A végén még taníthatnák a gyerekeket és akkor kihalna a fideszszavazó!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Helyes, nem is kellenek! A végén még taníthatnák a gyerekeket és akkor kihalna a fideszszavazó!
rakitics41
Ez a Rétvári nem tudja ,hogy a számok nem hazudnak!Ha ezt sem tudj minek vállal államtitkári megbízatást?
Nessy
@Philip Marlowe: Ezek az adatok a 2012-2022 tanévre vonatkozó nyilvános KSH és Tb adatok! Makacs dolgok a tények!
jesz
a molinóra helyes azt kellett volna írni, hogy "a tanárok hangját ki hallgatja meg?"

Jó, nem magyar szakos vagyok, de itt a kocsmában ebben egyeztünk meg.
Virág Árpád
A tanárok hangjait...

A diákok, feltéve ha bent ülnek az iskolában! Na, de hát ugye Lili...
Aki Én
@Philip Marlowe: @Virág Árpád: @Őrnagy: annyira döbbenetes, hogy ti ennyire sötétek vagytok...
kereső
@Shikari: De baj volt. Mostan nem az a szlogen?:"Magyarország előre megy nem hátra"- akkor miért is emlegetitek állandóan, hogy mi volt harminc évvel ezelőtt? Ez az etalon? Ez nem előre, van, hanem hátra.
Kovács Máté
basod ezek megint hazudnaksokat ja+ daralnak is
ner hazugsag folyamatosanmindenben basod
kereső
Rétvári kdnp-s. Keresztény- mondja ő. és hazudik szakmányban, miközben hányja magára a keresztet. Van egy rossz hirem rétvári- nem csak neked: Isten megbocsájt- , de mi nem,
Ezodabasz
@Philip Marlowe: Napifilipke! Szerinted itt minden rendben, nincs itt semmi látnivaló akkor miért nem kotródsz a picsába?
A tanárok nyilván kalandvágyból tüntikéznek, mert itt minden jó és szép. Ahogy a szakemberek is kalandvágyból mennek inkább külföldre dolgozni ugyi okoskolbász?
Ezodabasz
@Shikari: Ki a fasz fizet kinek te tapló! A te fajtád kap fizetést ezért az undorító uszító propagandista "munkáért" !
A te fajtádnak oda kell baszni, mindet össze kellene fogdosni és elzárni a magyaroktól! Az odabaszás a te szókincsedből származik, és ennek a vadbarom @Őrnagy: -nak szól!...hátha leesik a tantusz!
Vagy ti ugyanazok a barmok vagytok külön nick néven és magaddal beszélgetsz? Tökmindegy mi az aktuális neved. Undorító féreg vagy !
Ezodabasz
@Shikari: Gyere és próbáld meg! Nagyon nagy a pofád vicsorgó ugató kutya! Szánalmas vagy tanár úr! Ismerem a fajtádat rizikós korod óta te köcsög!
Ezodabasz
@Őrnagy: Te tudsz arra is válaszolni amit kérdeznek tőled, vagy csak a mellébeszéléshez értesz de ahhoz nagyon?
Minek/kinek ugatsz ide faszságokat? Te nem jártál iskolába? Ott arra illene válaszolni amit kérdeznek!
nejlontacskó
@Ezodabasz: hagyd a @hascsikarit, ha szépen pitizik, jó Ceausescu korcs módjára, csak akkor jár neki a krumpli...
És hát ugye, küzdeni kell...
Peller Anikó
@jesz: @jesz: Az alkeszoknak üzenem, hogy a kiírás értelmes és helyes, ugyanis így hangzik:

A tanárok SZÍV hangjait ki hallgatja meg?
Ezodabasz
@Őrnagy: ma, 20:43 Akkor ha nem haragszol összefoglalom én is: Te kifejted a véleményed, de nem érdekel mások véleménye. Akkor miből gondolod hogy a te véleményed érdekel valakit? Ez magyarul annyit jelent, hogy ideszarsz valami ostoba baromságot és ott hagyod!? Védd meg baszdmeg vagy ne ugass itt! Egy nagy rakás szar vagy, a véleményed meg maga a posvány moslék! Milyen undorító gusztustalan féreg ember vagy te???
Ezodabasz
@Őrnagy: Neked lenne szükséged pszichiáterre, aki elmagyarázná végre az egészséges gondolkodásmódot!
Ezt már megírtam neked bunkó! Olvasni remélem tudsz!...Válaszolni nem kell kotródj a fajtádhoz!
Ezodabasz
@Őrnagy: Olvastad, nyilván ezért válaszoltál te köcsög! Inkább kussolj, vagy válaszolj értelmesen!...bár tőled ez túl nagy elvárás lenne. Úgyhogy inkább takarodj gyuripapagáj!
jáger laszló
Én a pedagógusokon csak a tanító tanárokat értem és nem a teljes sleppet akit ide sorolnak!
Ezek +érdemlik a fizetésemelést!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Aki Én
@Philip Marlowe: @Őrnagy: @Shikari: Nyugtassatok meg, hogy nincs gyereketek.
ómió
Túlhazudtátok a felmondott "tanárszámláló" párszáz érintettjét, efftársak!?
Aki Én
Vajon az agyhalott szekta mit nem ért ebből?

,,Pedagógusok hiánya: 20 587 fő
Nevelést-oktatást segítők (dajkák, iskolatitkárok, stb.) hiánya: 14 031 fő
Összes hiány: 34 618 fő

A közoktatási törvény egyértelműen szabályozza, hogy adott tanulói létszámhoz milyen feladatellátást kellene hozzárendelni, a valós létszám és a törvény által előírtak között 14 000 fő volt a különbség"

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.