Vlagyimir Putyin kezdeményezte a találkozót Orbán Viktorral, hogy szövetségeseket találjon az Oroszország elleni gazdasági szankciók ellenpontozásához – írja a NOL.
Ahogy arról korábban a Propeller is beszámolt, a magyar miniszterelnök februárban utazik Moszkvába.
A NOL magyar kormányzati források alapján úgy tudja, hogy az orosz elnök kérte a találkozót, Putyinnak ugyanis az az érdeke, hogy erős szövetségeseket találjon az Európai Unióban a decemberben újabb félévre meghosszabbított gazdasági szankciók ellenpontozására.
A szankciók folytatását korábban ugyan Orbán is megszavazta – írják –, viszont azt hangoztatta, hogy azokkal "lábon lőttük magunkat", mert egy exportra épülő gazdaság számára az ilyen intézkedések mindig ellentétesek a nemzeti érdekkel.
25 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Az orosz új piacokat keres és fog is találni.
Aztán csodálkozik majd az EU, hogy van egy New Kid on the Block.
Konkurens túrja ki a piacokról.
Már Kínával is gondja van az EU-nak.
Mindenhol ott vannak.
Majd most az orosz fog mint új szereplő piacot újraosztani.
Eddig lekötötték az orosz kapacitást, és nyertek is rajta, nem is keveset.
De majd az idő bizonyít.
Sőt védem.
Wall Street-nek fáj a foga az orosz ásványkincsekre, pénzre, ezért megy ez a nagy gyalázás.
En azert az USA-t egy picit egysegesebbnek mondanam.
Miert nem hivja a kis Kim-unokat szovetsegesnek, na, arra mar odafigyelne az USA is, foleg a hulyegyerek kiszamithatatlansaga miatt...
De orban? Europaban mindenhol utaljak, semmifele sulya, tekintelye nincs, Juncker nyilvanosan felkepeli, megis, mit akar putyin?
Szerintem az van, amit Yoda69 mond: most csak kizarolag Magyarorszag penzere van szuksege, azt meg orban kisajtolja a sajat nepebol kamatostul, abban nem lesz hiba...:o((( (Sajnos)
A Kínai lufiról mindenki hosszú ideje tud.
Majd jön még az aranylufi.
Sokan azt hiszik, hogy aranyat vesznek, közben csak egy elismervényt, egy fecnit kapnak róla. Nincs annyi arany, mint amit eladtak, és amivel a tőzsdén spekulálnak.
Az le van zsírozva, és a legfrissebbek szerint Izraelben.
Dubai a Sátán mostani fővárosa. Ha aranyban kapod is az árut, az mindig is Dubai-ból jön.
Az oroszok a kereszténység egyetlen őrzői. A nyugat ko-ra akarja vágni Európát.
Szépen fel lett építve.
Először bedobták évekkel ezelőtt a görög válság kapcsán a két sebességes EU-t.
Aztán a németek megszereztek minden kikötőt Görögben.
Volt egy Bilderberg találka.
1 hónap múlva már indult is a migráns áradat.
Orbán összehívta az összes magyar pártot.
Tájékoztatta őket, hogy mi fog jönni. Mindenki tudja mi a helyzet. Színjáték az egész ellenzékezés.
A V4 el kell hogy játsza ezt a szerepet. A nyugat folyamatosan engedi be menekülteket.
Nekünk zárni kell, hogy a látszat megmaradjon és a nyugat kvótázhasson.
Színészkedés minden oldalról.
Persze itt arról van szó, hogy szép lassan és "jogos" okokkal leválasztani minden kelet-európait. Még a lengyeleket is kikezdték.
Mi egyszerűen az oroszok ölébe lettünk lökve.
Ez nem a Viktor döntése, vagy a V4 országoké.
Ezt nyugaton határozták el így.
Rengeteg évekkel ezelőtti részlet van még ami pont beleillik a képbe, nem véletlen történt úgy ahogy megtörtént.
Legyen az magyar politikai döntés, magyar politikus, vagy nemzetközi.
És mi egymást marjuk olyanért, amit nem mi okoztunk, amibe nekünk beleszólásunk soha nem lesz.
A határokat meghagyta, de az állam aranytartaléka már rég Amerikában van "fedezet" címén olyan hitelekre ami fegyverre ment és ...
Az ukrán gázpalamezők mind amerikai tulajdon lett, ...
Sorolhatnám.
Ne legyünk már elájulva Amerikától, vagy ne szidjuk csak az oroszokat.
Mindkettő hunyó.
Ébredjetek!
orbán egy geci diktátor - csak!
Azért ha van egy kis időd ,járd körbe az országot és nézd meg a kirakott táblákon,hogy a kilátókon és játszóparkokon kívül,hány kórház,út,üzem épült Úniós pénzekből.
Ahogy kicsik voltak a mszp-s, mdf-s, szdsz-s országkiárusító politikusaink is.
Gyurcsányit is beleértve.
Azok is csak a nyugat tomporát nyalták.
De nem ők irányítottak.
Mindegyik a nyugat kegyeiért "harcolt" egymással.
Új hozzászólás