Az indiai kormány kijelentette, hogy nem lehet kivinni az országból Amrita képeit, mert nemzeti kincsnek számítanak. Így nincs esély arra, hogy azokat valaha is Magyarországon állítsák ki.
Amrita Shérgil egy indiai férfi és egy magyar operaénekesnő első gyermekeként született 1913-ban Budapesten. Élete nagy részét itt is töltötte nagybátyjával, Baktay Ervinnel, a kor híres festőjével és írójával. Ötéves korában rávette nagybátyját, tanítsa meg őt is festeni. A kislány szülei visszautaztak Indiába, Amrita pedig Szimlában egy indiai katolikus iskolába került, ahol főleg vallással foglalkozó órákat tartottak. Kilencévesen kicsapták az iskolából, és többet nem is ült vissza a padba.
Rávette szüleit, hogy visszautazhasson Európába, és évekig tanulta a festészet rejtelmeit olasz és francia mesterektől. Kalandozásai egészen a harmincas évekig tartottak, amikor megismerte későbbi férjét, a magyar dr. Egan Viktort, akiről később kiderült, hogy a saját unokatestvére. Vele utazott vissza Indiába.1941. decemberében, a kiállítását megelőző estén ismeretlen betegség támadta meg.
(Fotó: Nagy Zoltán MTVA/Bizományosi)
Kómába esett, majd napokon belül meghalt. Az indiai hatóságok Egant börtönbe akarták zárni, mert azt feltételezték, hogy ő ölte meg a nejét. Ám a II. világháború közbeszólt, és Egant a brit katonák tették rács mögé Magyarországon. – írja a Bors.
3 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás