Szinte Monty Python-szerű abszurd a magyar kormányzat újabb tájékoztató kampánya, az abban szereplő állításoknak nincs semmi közük a valósághoz, az igazsághoz – jelentette ki az Európai Bizottság első alelnöke kedden Brüsszelben.

Frans Timmermans újságírói kérdésre válaszolva arról számolt be, hogy a tagállamok uniós ügyekkel foglalkozó minisztereinek ülésén kétszer is felhozta a kampány kérdését, de nem kapott rá választ a magyar résztvevőktől.

Timmermans: Monthy Python-szerűen abszurd a magyar kormány újabb kampánya

Frans Timmermans

Fotó: wikipedia CC BY-SA 3.0/Olaf Kosinsky

"Eléggé ironikus, hogy aznap, amikor a tanács megvitatja a dezinformáció elleni közös harc ügyét, az egyik EU-tagállam kormányának hivatalos honlapjára felkerül egy fénykép a bizottság elnökéről egy magánszeméllyel, olyan állításokkal, amelyeknek semmi közük a valósághoz" – fogalmazott a találkozót lezáró sajtótájékoztatón.

"Ha nem lenne ilyen komoly az ügy, akkor jó vicc lenne" – vélekedett.

Mint közölte, bárki láthatta, aki követte az eseményeket, hogy az Európai Bizottság éjt nappallá téve a külső határok megerősítésén dolgozott, ahogy arról sincs szó, hogy vízumokat adnának ki menedékkérők millióknak, ez nem is a brüsszeli testület hatásköre.

"Csodálatos lenne, ha Magyarország úgy döntene, hogy bevezeti a humanitárius vízumokat, de ennek nincs köze hozzánk, kizárólagos tagállami kompetencia" – mondta Timmermans.

"Tudják, a politika, az politika, időnként becsomagolják az igazságot vagy rosszabbként tüntetik fel, azonban ez már teljesen más univerzumba tartozik" – emelte ki.

Az ügyben később Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is megszólalt. Aláhúzta, hogy "hazugságok ellen nem sokat lehet tenni", illetve úgy vélekedett, hogy a Fidesznek nincsen helye az Európai Néppártban, Orbán Viktor miniszterelnököt pedig Marine Le Penhez, a francia radikális jobboldali Nemzeti Tömörülés elnökéhez hasonlította.

Hozzátette, Manfred Weber néppárti listavezető minden bizonnyal fel fogja tenni magának a kérdést, hogy szüksége van-e ilyen hangokra.

Frans Timmermans beszámolt emellett az alapszerződés hetes cikke szerinti, Lengyelországgal szembeni eljárás állásáról is, és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az elmúlt hónapokban nem sok előrelépés történt a lengyel jogállamiságot illetően, sőt bizonyos területeken tovább romlott a helyzet.

Kedden az Európai Bizottság dezinformációnak minősítette, Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke pedig elítélte a magyar kormány új tájékoztató kampányát.

(MTI)

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nevemnick
Csak az az oltári nagy különbség, hogy a Monty Pythonon lehet röhögni, de Magyarország helyzetén nem.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
3dwhite
Ez még a nevetséges kategóriának is kevés.
Csizmás Kond
...plakát...kéremszépen, ha már ennyire nevetségesnek találják a zuniós nagykutyák, az nem jutott eszükbe hogy talán az ők szórakoztatására van kitalálva ?...mert amint látszik egyre csak a plakátok meg a bevándorlás érdekli őket semmi egyéb...
Aki Én
@Csizmás Kond: Nem nevetségesnek, hanem abszurdnak találják. De csak azért, mert diplomaták és úriemberek.
Különben mocskos, aljas, hazug, társadalomellenes, uszító, hazaáruló. Csak ők ezt nem mondhatják ki.
Ami nevetséges, az az, hogy ti végbélig benyelitek.
vacsi
Hogy a migráns bandák mit csináltak a valaha gyönyörű, rendezett, kulturált Nyugatból - azt látjuk. Itt egyetlen mocskot sem akarok látni! Nincs bajom a külföldiekkel, ha azok elfogadják a mi normáinkat, tisztességesen dolgosan élnek.
arcmás
Hímzett falvédő felirat: "Ídesanyám, nincs bajom a külföldiekkel, ha azok elfogadják a mi normáinkat, tisztességesen dolgosan élnek."
Csizmás Kond
@Aki Én: Mégegyszer és utoljára udvariasan hozzád...ha volna annyi eszed mint a mennyit reklámozol, észre kéne vedd, hogy nem veled vitázok hanem a cikkre írok megjegyzést, tehát ha nem vagy személyesen érintett az általam megemlítettekben akkor ne direkt engem értékelj és főleg ne hidd hogy mindenkinek ugyanaz a szaros luk ízlik mint neked. Ha te a junkerék kibaszott valagát akarod nyalni nekem ahhoz semmi közöm, de ha kérhetlek neked se legyen ahhoz hogy én hová nyalok...megértettél???...mert ha igen akkor nagyon meg tudnál lepni azzal, hogy csak a cikket vitatod nem más beírását.
nevemnick
Csak az az oltári nagy különbség, hogy a Monty Pythonon lehet röhögni, de Magyarország helyzetén nem.
Aki Én
@Csizmás Kond: Ha te csak úgy magadban, csendben szeretnél egy nyilvános fórumon butaságokat írogatni, akkor azt rossz helyen próbálod. Ha azt várod, hogy a butaságaid, valótlanságaid válasz nélkül maradjanak, akkor írogass a faladra.
Ne legyenek kétségeid, amit itt teszel, az rendkívül ártalmas. Ne feledjük, hogy ezt a mocskos hatalmat a magadfajta tartja hatalmon. Mert azt tudjuk, hogy sokkal kevesebb a követőjük mint az ellenzőjük, de kelletek díszletnek.
Szóval te ne akarj új szabályokat diktálni Romániából.
tulipan
@vacsi: Sajnállak, bár nem érdemeled meg,de nem tehetsz róla, úgy látszik hülyének születtél, ha nem vagy hajlandó látni, hogy az a több milliós szükséges betelepedett réteg, nagyon nagy %-a tisztességesen él és dolgozik! Neked csak az a néhány senkiházi tűnik fel, akik nem ezt teszik, pedig ilyenek a magyarok között is bőven "előfordulnak", nézd meg az itthoni rendürségi híreket! Mit szólnál, ha ezek alapján ítélnék meg és el a magyarokat is???
arcmás
Abszurdisztánban a kis nagy ember hadat üzent az EU-nak.
A bálványa Amerikának üzent hadat, de ez valami hasonló.
Tengerünk még mindig nincs, de van új ellentengernagyunk: Vitéz felcsúti Orbán Viktor
tulipan
@Csizmás Kond: Ha te a mindenképpen a tolvaj, népnyúzó narancsosaid kibaszott valagát akarod nyalni nekem ahhoz semmi közöm, de ha kérhetlek neked se legyen ahhoz hogy én hová nyalok...megértettél???.
verőce21
Az EP képviselők "hazugságai ellen tényleg nem sokat lehet tenni" - ki kell plakátolni őket, hadd láthassa ország-világ.
Csizmás Kond
@Aki Én: Nézd...amíg te csak egy havonta nevet-változtatgató, másokkal kötekedő mittudomki vagy, addig nem tudom milyen beleszólásod lenne, hogy ki hol írja meg a véleményét, főleg úgy, hogy te sokkal utánam kerültél ide...szóval ha nem tetszik ne mást okolj.
...és Románia...nagyon elmaradott helyen kell él, hogy ne fogd fel, ez egy világháló...nem tanyai lap...amúgy miből gondolod hogy én Romániából írok, miből gondolod, hogy egy Romániából író nem lehet műveltebb és okosabb mint te és miből gondolod, hogy Romániából nem szabadna ide írni...
...a kioktatásról meg csak annyit, hogy eszembe sem jutott ilyesmi...és soha az életemben nem érdekelt senki műveletlensége főleg akkor hogy a folyamatos figyelmeztetés ellenére sem veszi valaki észre magát.
Csizmás Kond
@tulipan: ...ez úgy fest mintha te volnál a pezsgődugó...és ha értelmet akarsz adni a böfögésednek idézd hol említettelek e cikkben ?...szerintem a butaságod túlteng, nem tudod korlátozni a saját inkognitódat.
Aki Én
@Csizmás Kond: Az első naptól ez az egy nickem van. A visszaszólásról annyit, hogy te jössz mindig azzal, hogy ki mibe szólhat bele. Én csak erre reagáltam.
A műveltségről pedig csak annyit, hogy a hat soromból vagy ötöt meg sem értettél.
Csizmás Kond
@Aki Én: ...az az első nap amikor megjelentél a tavaly nyár volt...és én soha senkinek nem mondtam meg mit írjon vígy mit írhat és kinek nyalhatja a hátsóját...szóval amit írtál az nem reagálás volt hanem beadtad a nagyvalakit...
cikicakk55
Az a baj,hogy maga az EP sem egységes. Ott is az érdekemberek és a becsületesek keverednek.Az érdekembereknek fontos,hogy Orbán benn maradjon az EP-ben miközben rengeteg kárt okoz már a saját országában is,de egyre többet és egyre durvábbakat a többi Európai országban is.Az a legnagyobb gond,hogy a Magyar médiát teljesen bekebelezték,így a szegényebb réteghez,akiknek nem telik internetre,nem az igazság jut el. Minden írott,képí és rádiós médiából csak a kormány hazugsága ömliki és szerencsétlenek ezt el is hiszik.Elhiszik,hogy azért keresnek alig valamennyit és azért ér keveset a nyugdíjuk,mert a kormány minden pénze a határvédelemre, a szárnyaló gazdaság megteremtésére, a világhírű egészségügyünk felépítésére megy el. Kemény harcokat vívnak a határon a tömegesen ott dekkoló migránsokkal,miközben csak a Fidesz kormányzása alatt Európába kivándorolt Magyar fiataloknak semmi bajuk a migránsokkal és inkább élnek ott,mint itthon a " legbiztonságosabb" országban haljanak éhen,fagyjanak meg,vagy legyenek közmunkások. Nagy szégyene ez az országnak,mert nagyon sok úgynevezett megélhetési migráns becsületesen dolgozik abban az országban,ahová eljutott,de érdekes egy sem akart és most sem akar egy sem Magyarországon letelepedni. Miért is kell akkor a határra költeni a rengeteg milliárdot? Talán ha kevesebb stadion épülne,nem milliós fizetéseket kapnának a kétballábas focistáink és nem a miniszterek és államtitkárok fizetését emelték volna a duplájára.
Aki Én
@Csizmás Kond: 2014-ben regisztráltam ide, és az első hozzászólásomat neked írtam válaszul egy elképesztően nagy butaságra. Fel is háborodtál, és kikérted magadnak, hogy újként hogyan merek neked beszólni.
Már többeket próbáltál arra rávenni, hogy miként és kinek válaszoljanak ezen a nyilvános fórumon, és mibe szóljanak bele.
Már mondtam, ez nem egy privát sakkmérkőzés.
Jozefina
Illő lenne az EU Néppártnak egy rendkívüli ülést tartania és azonnal kizárni tagjai sorából a fidesz-kdnp-t. Ha nem teszik akkor ők is bűntársak és az EU szétverésén dolgoznak!!!???
Csizmás Kond
@Aki Én: Ezen a néven a tavaly nyártól szerepelsz...+ -...és azt elhiszem hogy 2004-ben regiztél de nem ezen a néven.
kokopelli
@Aki Én: nem érdemes válaszolni sem,mert megyőzésről álmodni sem szabad az ilyen fórumok-
ban!...legalábbis "Magyarhonban" ...NEM!
Aki Én
@Csizmás Kond: Tévedsz. Természetesen ezt is akkora öntudattal adod elő, mint minden valótlanságot.
Vitázhatunk, de talán azt jobban tudom mikor regisztráltam. Egyébként 2014-et írtam, de megint figyelmetlen vagy.
vacsi
@tulipan: Magyarországon nagyon sok, az idők folyamán betelepedett nép él: szlovákok, palócok, tótok, tirpákok, svábok, zsidók, lengyelek, stb. Egyik ellen sincs kifogásom, mint a mi értékrendünk szerint élnek. De ezek, akik most lepik el a Nyugatot, nem ezt teszik! A híreket én is olvasom, és nem csak a magyar híreket! Már szinte minden nyugati népnek elege van ebből a mocsokáradatból - ismétlem, a NÉPNEK, nem a politikusoknak!
Az meg, hogy sértegetsz, mert nem értek Veled egyet, hát az Téged minősít! Lehet, hogy nem is én születtem hülyének?
kokopelli
@tulipan: ne hagyd magad vitába kényszeríteni,mert téged húznak le az ő szintjükre!
Az itteni kommentelők,akik még soha nem láttak "migriket",elmesélik a "valóságot" az
éppen olvasott újságok közlései alapján!A legkényelmesebb úgy gyűlölködni,hogy az
ember nem látja az utálnivaló ellenséget!"Már szinte","az újságok írják" ,"a nyugati né-
peknek","olvasom a külföldi híreket", stb...stb!! Ezek a mocskolódó karosszék politiku-
sok! Egy valamilyen nyugati polgárnak tényleg vigasz az,hogy egy magyar miatt,és nem
egy közelkeleti migráns miatt veszíti el a munkahelyét?! Nem hiszem!Ha a családról van
szó,akkor nyóc! Munkanélküli és annyi!Ugyanaz volt akkor,amikor a keletnémetek átára-
moltak nyugatra!Ugyan az volt,mint amikor balkán-háború menekültjei,vagy az új EU-s pol-
gárok jelentek meg a munkapiacon! Senki ne magyarázzon akkor,ha ő saját maga nem ér-
te meg ezeket a dolgokat!A legnagyobb szemétség,ha valaki,olyan személyt oktat ki, aki
személyesen és közelről látja a helyzetet!! Sajnos a családom nagyon sok tagja ilyen beál-
lítottságú volt,egyetlen nyelv megértése nélkül!Szivesen lefordítottam volna nekik éppen a
magyarokat ócsárló szemét újságokból,amelyekben azóta más nemzetek és személyek a
célpontok!Azért nem is mászom bele a vitákba,mert nem vagyok hajlandó olyan lapok olva-
sóival (?),vagy azon lapokra hivatkozókkal ,akik még begyujtásra sem való papírral érvelnek!
verőce21
Látszik, hogy fogy az idejük, egyre hevesebbek az érzelmeik, és egyre nagyobb hazugságokra kényszerülnek.

"Mint (T.) közölte, bárki láthatta, aki követte az eseményeket, hogy az Európai Bizottság éjt nappallá téve a külső határok megerősítésén dolgozott..." - Hááááááá...Hááááááááááá...Háááá...!
tulipan
@verőce21: Mi vaaaan? Mindendezeket a kinyalni való narancos segged vartyogja, te Hápogi???
tulipan
@kokopelli:Én is igy vagyok! Nem véletlen, hogy a horror filmek olyan népszerűek!!!
vacsi
@kokopelli: Látom, felbolygattam az idegeidet. Mielőtt azt hinnéd, hogy én még nem láttam "migriket", elmondanám, hogy már a 70-es években voltak arab diákok az egyetemünkön. Azzal talán Te is egyetértesz, hogy ez a "krém" volt. Na, a viselkedésük már akkor kritikán aluli volt, bár elismerem, hogy voltak lányok, akiknek tetszettek.
Azután, még a debreceni befogadó tábor működése idején, találkoztam velük a vonaton: undorító volt a viselkedésük, félelmetes banda volt, jóformán csak férfiak - a kalauz lezárta a vagon ajtaját, ahol utaztunk, hogy ne jöhessenek át. Még később meg a Keletinél láttam ezt a mocsok bandát a téren, és az állomáson, a peronok között is - SOHA TÖBBET NEM AKAROK ILYET LÁTNI!
Amiket én a saját szememmel, itt, Magyarországon láttam belőlük, az teljes mértékben megegyezik a hírekkel, akár külföldi, akár magyar eredetű.
kokopelli
@vacsi: soha nem fogod felbolygatni,mivel én élesben látom a valóságot,és a nyugati
politikusok vitáit is tudom "life" követni!A szélsőjobb állásfoglalása a fideszével egyezik!!
AfD,CSU stb.!Én nyugaton látom,és mindkét oldal kommentárját is hallom! Nyugodj meg,
nem neked válaszoltam,de ha valamit félreértek pl. a német szélsőjobbosoktól,úgy jelent-
kezem nálad!
vacsi
@kokopelli: Köszi! Egyébként ennek - és még sok másnak -nem látjuk előre a végét. Csak reménykedünk, hogy jó lesz!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.