Soros minden megmozdulásától félek – ismeri el az egyik legnagyobb magyar matematikus, aki szerint a CEU és az MTA ügyében a magyar kormány ellen alantas sárdobálás kezdődött. A kommunista rendszerben feleségével együtt három évi magánzárkára ítélt Bollobás Béla szerint kommunista időket idéz, hogy Palkovics Lászlót egyesek kizárnák az MTA-ból, Grüner György és Mezei Ferenc akadémikusokat pedig szintén durva támadások érik véleményük miatt. Bár azt várja, hogy őt is tűz alá veszik véleményéért, a Makronómnak mégis elmondta, hogy a magyar „liberálisok” éppúgy fordulnak az Európai Unióhoz, mint régen a kommunisták a Szovjetunióhoz, ha nekik nem tetsző véleményeket hallanak, hiszen addig hívei csak a szólásszabadságnak, míg az ő véleményüket hallják. Pedig épp Bollobás lenne az, aki elsőként menne tüntetni, ha az MTA, az akadémiai szabadság és a szólásszabadság valóban veszélyben lenne.

Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
silber13
@durbincs: Xsak a templomrombolás jár a csökött agyában!!!
silber13
@durbincs: Xsak a templomrombolás jár a csökött agyában!!!
csak úgy....
@durbincs: ezzel te azt akarod mondani,hogy ki a fideszre az a durbincsra is szavaz ?
Nessy
Hát, ha annyira egyetért mindennel, tessen talán haza költözni, nem a partvonalról osztani az észt!
Commenter
Ezek szerint Bollobás szerint a szólásszabadság és az MTA szuverenitása nincs veszélyben, jó is ezt tudni.A néhai Alan Thuring ha élne, talán mindezt másképpen látná, és elsőként szólalna fel a MTA orbáni bedarálása ellen.
tudode
Magyarország NEM TÖRT MEG a tatárjárástól, a török dúlástól, a náci megszállástól, a daragij tovariSOKKTÓL sem, egy szarkabőrbe bújt csúszómászót képeSS kiheverni!
.
Mert HA A NÉP KINYITJA A SZÁJÁT, ELKEZD BESZÉLGETNI, akkor zalán futása az csak babazsúr volt/lesz!
.
-----Ha én egyszer kinyitom a számat Teljes Film
.
www.youtube.com/watch?v=Zb5O5rZi2OA
.
A tiszteletreméltó Soros Györgyöt lehet követni, de félni tőle az a GYÁVASÁG teteje!

.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.