Magyarország nem fogad be mindenfajta korlátozás nélkül afgán migránsokat – mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn, írja az MTI alapján a Telex.

Orbánék komolyan gondolkodóba estek, hogy mit tegyenek az afganisztáni tolmácsaikkal

Fotó: MTI/EPA

A Telex emlékeztet arra, hogy 20 év után lezárul az Egyesült Államok katonai szerepvállalása Afganisztánban, ezzel párhuzamosan a tálib fegyveresek vasárnap este már harc nélkül hatoltak be Kabulba, és elfoglalták az afgán kormányerők által elhagyott kormányzati intézményeket is.

A magyar parlamenti államtitkár arról beszélt a közmédiának, hogy amikor az amerikaiak bejelentették a csapatkivonást, a magyar kormány megfogalmazta, hogy ennek a folyamatnak úgy kell lezajlania, hogy Afganisztán ne válhasson ismét a nemzetközi terrorizmus melegágyává, valamint a tömeges migráció kibocsátó országává.

Magyar Levente megjegyezte, hogy sajnos nem sikerült a világ nagy része által elfogadott és megfogalmazott elvárások szerint végrehajtani a műveletet. A magyar kormány nem hajlandó a magyar emberekkel megfizettetni ennek a hibás geopolitikai döntésnek és az elhibázottan végrehajtott geopolitikai akciónak a következményeit – mondta.

„Nem fogadjuk el” azokat az elvárásokat, kezdeményezéseket, felszólításokat, amelyek arra vonatkoznak, hogy Magyarország is korlátlanul fogadjon be bárkit, aki Afganisztánt ezekben a nehéz napokban, hetekben el akarja hagyni, mondta, és hozzátette, hogy a nemzetközi közösségben ugyanis „ilyen dokumentumok cirkulálnak”, amelyek arra szólítják fel az egykor Afganisztánban csapatokkal rendelkező országokat, és általában a nyugati országokat, hogy mindenfajta korlátozás és szűkítő kitétel nélkül fogadjanak be afgán migránsokat.

Hozzátette, Magyarország egyetlen esetben mégis kivételt tesz:

komolyan vizsgálják, hogyan tudna segíteni azokon, akik az elmúlt húsz évben tolmácsként vagy más minőségben dolgoztak a magyar csapatoknak.

Mint mondta, kapcsolatban vannak ezekkel az emberekkel, és folyik annak a felmérése, hogyan tudnának segíteni nekik.

Az Egyesült Államok vezetésével 70 ország közös nyilatkozatot adott ki, amelyben kijelentik, hogy az Afganisztánt elhagyni kívánó afgánoknak és nemzetközi állampolgároknak engedélyezni kell a távozást, és a repülőtereknek, valamint a határátkelőknek nyitva kell maradniuk. Ehhez huszonöt európai uniós ország is csatlakozott, kettő uniós tagállam nem írta alá: Magyarország és Bulgária.

Forrás: telex.hu/MTI

Címlapkép: MTI/EPA

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
Nem kell korlátlanul befogadni.
A fidesz már olyan reflexszerűen hazudik, hogy, ha egyszer igazat akarnának szólni, sem sikerülne: a vérükké vált, egyek lettek vele.
Ezeknek az embereknek már akkor sincs méltó jövőjük, ha - képletesen szólva - keresztre feszítik magukat.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
jesz
..."Afganisztán ne válhasson ismét a nemzetközi terrorizmus melegágyává, valamint a tömeges migráció kibocsátó országává."...

Pedig azzá fog válni, bár már most is az...

Egy szakértő szerint csak most fog igazán ömleni a valóban menekülő nincstelen, közöttük megbújva a mérhetetlen sok jól kiképzett, fanatikus, a keresztény fehérembert gyűlölő terrorista...ha ide is bejutnak, akkor nekünk reszeltek.
lampa laz
Lesznek még itt érdekességek, h kína szövetkezett a tálibokkal. Lehet, h ebben még csutkány is kap/kapott szerepet. Az az újonnan alakult zsoldos hadsereg ilyesmi feladatra jött létre... Mindenesetre elég félelemkeltően alakulnak az események.
Nyírfa
Nem kell korlátlanul befogadni.
A fidesz már olyan reflexszerűen hazudik, hogy, ha egyszer igazat akarnának szólni, sem sikerülne: a vérükké vált, egyek lettek vele.
Ezeknek az embereknek már akkor sincs méltó jövőjük, ha - képletesen szólva - keresztre feszítik magukat.
Ábel
"Mint mondta, kapcsolatban vannak ezekkel az emberekkel, és folyik annak a felmérése, hogyan tudnának segíteni nekik." -mire döntésre jutnak, addig már nem lesz kit kimenteni.
balos
@Ábel: Majd jönnek a feddhetetlenek!Nagy a merítés!A lényeg,hogy teli bukszával az ő gépeiken jöjjenek!
gina
@fideszes gyökér: Micsoda mocsok vagy te, remélem egyszer a mocskos szemét rohadék kormány és fidesz bandával egyszer menekültök aljas emberi maradványok,titeket kellene felhúzni az első fára, elsőnek a zsiros alja cigánybárótokat
gina
Orbánék és gondolkozás??? amit tudnak csak lopni, csalni ,hazudni, de semmi emberi nincs ebben a cigány vezette rohadék bandában,,,elérte a célját gyülöletet szitani minden áron, hát úgy gyülölöm ezt a fidesz bandát hogy életemben soha senkit..emberi lénynek nem nevezném ezeket a patkányokat, öket irtani kellene
kereső
Az orosz nagykövetség sem zárt be. A tálibok biztositották az orosz nagykövetet, hogy ez a nagykövetség biztonságban működhet.Van még kérdés orosz ügyben?
Dr. Proktor
Mi az? Hát nem tudják összeszedni a menek
balos
@fideszes gyökér: Az nem zavar,mikor itthon verik a nőket és a rokonaid ,még meg sem védik őket?
ómió
Pedig egyszerűnek tűnik: magyarok, vagy sem!?
magyar1
Ezen nem sokat kellene gondolkodni, ennyire lehetnének hálásak az ottani segítőknek, hogy családostól befogadjuk őket.
Bár eleve helytelen volt beleavatkozni idegen háborúba.
vacsi
@magyar1: Miért kellene hálásnak lenni?! Az "ottani segítők" a saját népük elárulói. Nehogy már ide jöjjenek!
magyar1
@vacsi: Miért lennének árulók, állítólag jobb életet akartak.
Aki Én
@ómió: Te egyszerűbb vagy. Ezért nem értetted a cikket.
karma1
Amikor az ellenseg "ellenallas nelkul" vonul be valahova, azt ugy szoktak mondani, hogy a varos elarulta a nepet, es inkabb a'ta'll az ellenseghez, hogy megvedje a tyuxaros eletet...
Az afganok a vilagon az egyik legkorruptabb nep, es csak a ferfisovinizmushoz meg a gyerekkortol gyakorlott katonaskodashoz ertenek, - a melot lehetoleg messze kerulik...
Mintha volna meg hozzajuk hasonlo alak egy kicsit nyugatabbra, aki szinten vonakodas nelkul bealdozna Budapestet - ugyis ugy utalja a fovarosiakat, mint egy darab szart - ugy hogy a magyarok se nagyon oruljenek az elkovetkezendo idoknek...
Nessy
@vacsi: ha jól értem, neked a tálibok a szimpatikusak, és aki igyekezett megvédeni a lakosságot ellenük, az áruló! Miután a magyaroknak tolmácsoltak, segítettek akkor a kormány által kiküldött katonáink minek minősülnek?
vacsi
@Nessy: Miért lennének nekem a tálibok szimpatikusak? De a lakosságnak saját magát kell megvédeni ellenük. Hozzácsapódtak az amerikaiakhoz - akik most leléptek - most meg menekül, aki hozzájuk kötötte a szekerét. És szerintem a magyar katonáknak sem volt ott helye - nyilván a szövetségesek miatt mentek oda. Szerintem kár volt.
Ami ebből az egészből engem érdekel: hogy ide egyetlen afgán se jöjjön - oldják meg otthon a saját életüket!
vacsi
@Nessy: Egyébként most olvasom, hogy a tálibok amnesztiát hirdettek, mindenki menjen vissza, dolgozhat nyugodtan. Tehát SENKINEK nincs oka elmenekülni!

Egyébként nem értem, hogy 2015-ben, amikor még az amerikaiak ott voltak, és az országban rend volt, a tálibok nem voltak hatalmon, miért menekült az a sok afgán?! Még Merkellel is le vannak fényképezve - csupa fiatal férfi, nyilván kiképzettek! Vagy akkor sem menekültek, hanem hídítani akartak?
magyar1
Ha a segítőket nem menekítik ki ilyen esetekben többé már nem lesz hiteles az olyan kormány idegen földön. De a beavatkozás sem normális, húsz évig így fenntartani a békét? A segítők bizony sokat kockáztattak ott, megérdemlik hogy ne kínozzák őket halálra vagy szedjenek ki titkokat belőlük.
Húsz év megmutatta, hogy a nyugati kultúrát nem lehet ráerőltetni a muszlimokra. A kevés kisebbség fogadta el.
ómió
@Aki Én: Te ott az elmeosztályon, nyilván, a "totál megértésről" vagy elhíresülve!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.