Boris Johnson brit miniszterelnök szerint jórészt azért nem vonzó Nagy-Britanniában a kamionsofőr-szakma, mert a közép- és kelet-európai EU-országokból érkező sofőrök hajlandók voltak rossz munkakörülmények között és alacsony bérezésért is dolgozni.

Boris Johnson szerint a kelet-európaiak miatt nincs elég kamionsofőr Nagy-Britanniában

Fotó: Stefan Rousseau / POOL / AFP

Johnson, aki a kormányzó brit Konzervatív Párt éves kongresszusának kezdete előtt nyilatkozott a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában, úgy fogalmazott: a brit közúti fuvarozó vállalatok évtizedekig nem fejlesztették a kamionos pihenőhelyeket, nem javították a munkakörülményeket és nem emelték a béreket.

Ehelyett jórészt a keleti EU-tagországokból érkező, „nagyon keményen dolgozó” munkavállalókra hagyatkoztak, akik ilyen feltételekkel is hajlandók voltak elvégezni ezt a munkát, és ez az oka annak, hogy a kamionsofőri foglalkozás ezekkel a bérekkel és ilyen munkakörülmények közepette jelenleg nem vonzó – tette hozzá a brit kormányfő.

(MTI)

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Németh István
A Boris Jonson talán fizesse meg a kamion sofőröket, meg tanítsa meg vezetni a migránsait! De mivel az Európai sofőröket szarért-hugyért akarták foglalkoztatni hát elpályáztak más irányba!
At Eu. munkaerő, had ne legyen egyenlő a migrantyú munkaerővel!
Ejnye Boris elvette az eszed a bor is!
Nessy
@Németh István: Az unió kötelezővé akarta tenni, hogy minden kamion sofört a foglalkoztató ország szabályi szerint foglalkoztassanak, fizessenek meg. Két ország tiltakozott ellene. Az egyik Magyarország volt.
Klubtag
@Nessy: ...mert ebből is nemzeti szuverenitási ügyet csinált az Orbán-kormány.
Németh István
A Boris Jonson talán fizesse meg a kamion sofőröket, meg tanítsa meg vezetni a migránsait! De mivel az Európai sofőröket szarért-hugyért akarták foglalkoztatni hát elpályáztak más irányba!
At Eu. munkaerő, had ne legyen egyenlő a migrantyú munkaerővel!
Ejnye Boris elvette az eszed a bor is!@Kapanyél: és Klubtag! Az a helyzet hogyha valakinek nem tetszik valami az mondja a maga véleményét és azt tesz amit akar, csak másokat ne sértsen! Az Orbán Kormány meg ha külön véleményen van had legyen külön véleménye! A Boris meg menjen a fenébe, mindenkit lehet hibáztatni a hülyéknek csak önmagukat nem szabad, mert ez esetben bizonyítva érzik, hogy valóban hülyék!
Nessy
@Németh István: Lehet külön vélemény, de annak akkor vállalniuk kell az ódiumát! Jelen esetben akkoriban a pocsékul fizetett kamion sofőrök miatt ne most tegyenek megjegyzéseket!
Németh István
A megjegyzést a boriska tette tehát akkor ő most szív!
Németh István
Azt is tudni kell, hogy a járvány miatt - és az Eu.-ból való kilépés végett leépítették a gazdaságban a húzó munkaerőket!! Kirúgták az Európaiakat! (lengyel,cseh szlovák, román, horvát, macedón, magyar stb.) most meg a bor is megtette hatását > hülyül szegényke!
fűre lépni szabad
Ez a félresikerült Trump klón (Trump is egy félresikerült klón, hát még Johnson- hogy kiről mintázták őket, az most még rejtély) sem szokta tudni, hogy miről beszél.

"sofőrök hajlandók voltak rossz munkakörülmények között és alacsony bérezésért is dolgozni"

Próbálták volna meg nem vállalni. Nem alkalmazzák őket és ennyi.
telegdilaci
Hihetetlen saját hibája,felelőtlensége,miatt a keletről bevándorolt munkavállalókat,hibáztatja,milyen ostoba ez a Boris,hiszen Ő akarta a legjobban hogy lépjenek ki az EU-ból,akkor ne sirbakoljon!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.