Azt szokták mondani, hogy én mindig rendszerellenes voltam. Ez igaz. Most is a rendszer ellen vagyok, csak éppen az ellen a liberális rendszer ellen, ami az egész kontinenst érthetetlen irányokba viszi el. Mintha a hülyék irányítanák Európát. Szerencsére nekünk van egy kormányunk, van egy Orbán Viktorunk, aki ezt kézben tudja valahogy tartani. Gondolom, iszonyú kínszenvedés, amit csinál, de eddig jól csinálja – húzta alá Nagy Feró. Az énekes, dalszerző arról is beszélt a villáminterjúban, hogy az ő példája nem egyedüli, Magyarországon az emberek ma is rendszerellenesek: csak ugyanúgy a liberális rendszerek ellen lépnek fel, amelyek mindig valami ökörséget csinálnak vagy át akarják nevelni őket. Ebből pedig nem kérnek – szögezte le. Nagy Feró végül arra is kitért, hogy nagyon nehéz ma az embereknek utat mutatni, ezért csinálni kell a dolgokat, őszintén, becsületesen, ahogy eddig is csináltuk. Így ennek a rendszernek a hívei leszünk. És ettől, talán sikerül azt a rendszert...

Forrás: vadhajtasok.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sámannus
Ez a csótány valóban teljesen megváltozott. mostmár nem a nemzet csótánya, hanem galandférge. be vette magát az emésztőrendszerbe és ott élősködik mint az eltartói. Még dicséretre is vágyik, mert csak a mocskolódáshoz ért.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
balos
@durbincs: Jó pénzért Anyádat is feldolgoznád a fasirtba!Persze megértelek,hiszen így érzed magad durbincsnak!A nagygeci feróval,meg közösülj az ereszen,ott legalább magas poszton buzulhatsz!
gina
@durbincs lyen elmebeteg cikkeket tölt fel egy román skizofrén, tudod takarodj vissza ahonnan j9ttél te beteg állat !! ne provoálj putris@durbincs:
gina
@durbincs: Jaj unatkozol buzi senki, irogass még senki sem vesz komolyan beteg alkesz
amortizáltok
szarva közt a tőgyét na feró törlesztesz tán a Kossuth dijból már nem sokáig nyalhatod házon kivül lesz

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.