Azt szokták mondani, hogy én mindig rendszerellenes voltam. Ez igaz. Most is a rendszer ellen vagyok, csak éppen az ellen a liberális rendszer ellen, ami az egész kontinenst érthetetlen irányokba viszi el. Mintha a hülyék irányítanák Európát. Szerencsére nekünk van egy kormányunk, van egy Orbán Viktorunk, aki ezt kézben tudja valahogy tartani. Gondolom, iszonyú kínszenvedés, amit csinál, de eddig jól csinálja – húzta alá Nagy Feró. Az énekes, dalszerző arról is beszélt a villáminterjúban, hogy az ő példája nem egyedüli, Magyarországon az emberek ma is rendszerellenesek: csak ugyanúgy a liberális rendszerek ellen lépnek fel, amelyek mindig valami ökörséget csinálnak vagy át akarják nevelni őket. Ebből pedig nem kérnek – szögezte le. Nagy Feró végül arra is kitért, hogy nagyon nehéz ma az embereknek utat mutatni, ezért csinálni kell a dolgokat, őszintén, becsületesen, ahogy eddig is csináltuk. Így ennek a rendszernek a hívei leszünk. És ettől, talán sikerül azt a rendszert...

Forrás: vadhajtasok.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

63 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sámannus
Ez a csótány valóban teljesen megváltozott. mostmár nem a nemzet csótánya, hanem galandférge. be vette magát az emésztőrendszerbe és ott élősködik mint az eltartói. Még dicséretre is vágyik, mert csak a mocskolódáshoz ért.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
durbincs
Mert csak nagy az Isten farturó állatkertje ?
durbincs
@percsi: De van még a csilléken hely az olyan hülyéknek is mint maga ?
durbincs
@Aki Én: akkor ez pont mit a maga agya nagysága , ? 50Iq-s ?
durbincs
@csak húgy...: erre maga tócsát vizelt maga alá ? Azt @gina_cat: + @telegdilaci: regten meg is hempergödzött benne ? a spur @sgl: @percsi: @jesz: @Clavigo: @Toller Béla: @Havanagi: @Horizont: @T-Boly: +még ivott is belőlé ?
gina
Na megszólal egy csótány seggnyaló , ez beszél hülyékről pedig a legnagyobb mocskos hülye ö maga !!
gina
@durbincs: Te elmebeteg barom, irogass a Mamádnak, itt éled ki magad te kis meleg állat??? sajnállak ugyan az ilyen 1 Bites idiótával nem kell foglalkozni, nyúlj magadhoz,,,ez tudom felizgat azért vagy itt hahahhahahahh
teuton
Fero, NEM!!! Csak a hülyek hülyezik a normalisakat! Vagyis te Europat... A bolha köhöghet, a kutya ugathat, de a karavan halad...
durbincs
@Aki Én: akkor ez pont mit a maga agya nagysága , ? 50Iq-s ? mint a buta @teuton: + a hisztérika @gina: ?
durbincs
@Uriel: @Uriel: Maga 50Iq-val ? és születéstől gyagyán ? a púpjáról nem is beszélve ? de minden bányatörpe gonosz ?
durbincs
@Emmersson71: Bezzeg - Tahó ? Mert magának kiskorába elkötötték a fejit , ? mint @csak húgy...:-nak ?
durbincs
@Néro2: @Néro2: látni magán születéstől buta ? azt minek irogat ,linkel ? Mert agyiszerencsétlen ? mint ez a @drrotf: ...@csak húgy...: ?@Eladott Ország: @CsipkeRózsa: @jesz: @Dr. Proktor: @kisfalud: @Horizont: az Ótvar ?
durbincs
@Aki Én: ha buta ,legalább ne okoskodjon ,vegyen példát a @Nessy: névűről ,aki néha+néha már nem is fénymásól ?de @tomsawyer - régről: @kisfalud: @csak húgy...: @Eladott Ország: @Gazella: @Yoda69: @Qqberci: @m73: @sgl: @Giovanni Alba: @csipetke: @percsi: @Toller Béla: @balos: @teuton: @Yoda69: @Lepényleső: @libellle: @gina: @Horizont: @Qqberci: @Emmersson71:@tudode: @Peller Anikó: @amortizáltok:t@kereső: @T-Boly:@Bogatir: @Clavigo: még mindig az 50IQ-s bányaszint alatt ? teljesítenek ?
VASTAGBŐR
Fecó neked mindegy, hogy miről beszélsz. Sosem lényeges sem Neked, sem másoknak ..
durbincs
@VASTAGBŐR: nem úgy mind magának lent a bányába ? csilletöcskölés közben ?
Sámannus
Ez a csótány valóban teljesen megváltozott. mostmár nem a nemzet csótánya, hanem galandférge. be vette magát az emésztőrendszerbe és ott élősködik mint az eltartói. Még dicséretre is vágyik, mert csak a mocskolódáshoz ért.
durbincs
@Aki Én: ha buta ,legalább ne okoskodjon ,vegyen példát a @Nessy: névűről ,aki néha+néha már nem is fénymásól ?de @tomsawyer - régről: @kisfalud: @csak húgy...: @Eladott Ország: @Gazella: @Yoda69: @Qqberci: @m73: @sgl: @Giovanni Alba: @csipetke: @percsi: @Toller Béla: @balos: @teuton: @Yoda69: @Lepényleső: @libellle: @gina: @Horizont: @Qqberci: @Emmersson71:@tudode: @Peller Anikó: @amortizáltok:teljesítenek ?@kereső: @T-Boly: @Sámannus: még mindig az 50IQ-s bányaszint alatt ? @csak húgy...: vizeletét vedelve ?
durbincs
@grincss: @lusta: @Qqberci: csak mert maguk 50IQ-val ennek a @csak húgy...: nevű vizeletét isszák ?
VASTAGBŐR
@durbincs: június 30., 21:06 ...

ezt a hozzászólásod nem értem. ... de mivel a hal fejét szokták levágni mert kib***ott büdös,
ezért maradhathatott az avatarod egy ki**ott mosatlan fejnélküli halfarok kb .. remélem azért te az én hozzászólásom megérted. Esetleg metélt halfarok vagy ? mint a haverod ?

Itt hagyok azért korábbi képet a haverodról ... oszt verdki magad rá te kis blankolt halfarok.

Úgy irkálsz kb mint egy szellemileg sérült fogyatékos kisgyerek ezért most nem is reagálom túl ezt a dolgot ... ugye megismered haverod a feszülősben a képen ..?? Oda vagy téve mellé ... élvezd ... files.fm/u/z42qukx92
VASTAGBŐR
@durbincs: olvasd vissza magad ... te szerencsétlen .. még a személyeskedés sem megy neked ... ránts aztán egyet ereszes jozsonra is meg exmszmp-s kdnp-be emigrált fraki vezető szerelmedre kb miután végeztél .. alfahir.hu/2021/11/30/katolikus_egyhaz_harrach_peter_homoszexualitas_kdnp_allambiztonsagi_mult_ugynok
VASTAGBŐR
@durbincs: ugyhogy most megszerezted az első rosszpontodat ...
durbincs
@VASTAGBŐR: @Qqberci: csak mert maguk 50IQ-val ennek a @csak húgy...: nevű vizeletét isszák ?+ezek is@Jozefina: @Peller Anikó: @Eladott Ország: @balos: @Pálinkás Pál: @Havanagi: @Nessy: @tudode: @Béla333: @Emmersson71: @CsipkeRózsa:@Ludmilla:@fideszes gyökér: @namihami:@amortizáltok:@Clavigo:@grincss: @lusta: ?
percsi
"Gondolom, iszonyú kínszenvedés, amit csinál, de eddig jól csinálja – húzta alá Nagy Feró."
Egy dolog, amit jól csinál, a hülyéket és haszonlesőket maga köré állította, így mindent letud nyúlni. De úgy hallottam, nagyon szorul a hurok, nem sok ideje van hátra. Fog ő még visítani, a többiekkel együtt.
Ez a vadbarom fero a reklámokért sok ellenséget szerzett magának. Lehülyézi az EU-t, a legszegényebb, legkorruptabb ország ripacsa.
Gauntlet
bezzeg ez a fasiszta rendszer NEM akar átnevelni. Mert nincs hozzá média, csak 95 százalékos a lefedettség.
Van ugyan Hócipő de azt meg nem olvassa senki.
kereső
"Nagy Feró végül arra is kitért, hogy nagyon nehéz ma az embereknek utat mutatni, ezért csinálni kell a dolgokat, őszintén, becsületesen, ahogy eddig is csináltuk. Így ennek a rendszernek a hívei leszünk. És ettől, talán sikerül azt a rendszert..."
-

"fura" fogalma van az őszinteségról, és tisztességről.Ez jellemző a fideSS támogatóira.??!!
Jozefina
Feró te meg a orbán bohóca vagy és a magyarok szégyene!!!??
VASTAGBŐR
@durbincs: Rendben, látom Te tényleg szellemileg sérült egyén vagy ... úgy néz ki még a Tóth Gabinak is hamarabb lessz nálad érettségije .. Ő még menthető lol
durbincs
@kula: de maga csak rakat szxr ? igaz gané @Dr. Proktor: ?
durbincs
@Jozefina: @nemkati: azért maguk csak kijár haták vona azt az 5 bánya elemit ?
durbincs
@drrotf: @balos: mert maguk a két vén 50Iq-s Csilletöcskölő hülye a lenti bányából ? @amortizáltok: maga+ szimplán ?
durbincs
@Horizont: Mert maga csak Ótvar ? mint az 50IQ-s @m73: @justhpeter: @Clavigo: @balos: @szép új világ: @fideszes gyökér: @Peller Anikó: @drrotf: @namihami: @m73: ?
durbincs
@teuton: @teuton: Mert ha a butaság fáj ? akkor írogat ?
Mirabilis
Nem mintha: tényleg veled együtt hülyék támogatják az orbán rezsimet
durbincs
@Mirabilis: @Mirabilis: Mert ha a butaság fáj ? akkor maga is írogat ?
durbincs
@kisfalud: @kisfalud: Bérköcsög ? Felfogta má ? Az észt nem Gyuri bácsi ossza maguknak a pénzel egyűt ? igaz @Qqberci: ? Vettel komátol már meg is váltak ?
durbincs
@kisfalud: @kisfalud: csak mert maga a fakés a fiokba ?
durbincs
teuton: @teuton: Mert ha a butaság fáj ? akkor írogat ?
durbincs
@csak húgy...: @csak húgy...: csak mert maga +a buzikat is vizeli ?
durbincs
@Eladott Ország: @Eladott Ország:azt maga 1 bánya Vettel , csak csillében ? mint ez a szakajtóagyú @balos: ?
durbincs
@Pálinkás Pál: Palika maga evett már ma valamit ? mert rettenet badarságokat beszél ? tudja ? A Denevérperkelt elfogyott ?@Emmersson71: @CsipkeRózsa: @simmering73: megette ?
durbincs
@gina: @gina: Mert ha már butának született ,és az is maradt ? mért reklámozza ? maga 1 majom ?
durbincs
@kisfalud: @Pálinkás Pál:Palika @Nanya: hát azt az 50IQ-s agyukat +mit reklámozzák ?
durbincs
@balos: @balos: maga meg még mindig csak a csilléket töcsköli lent a bányába ?
durbincs
@namihami: @Qqberci: @justhpeter: Mert mondjuk magukat keverteket 50iq-val ,Viktor lemossa ?
durbincs
@Dr. Proktor: @nemkati: @balos: @namihami: @Qqberci: @justhpeter: Megvadult a forint, egy hónapja nem volt ilyen erős ?
Dr. Proktor
Őszintén, becsületesen kell lopni és korrumpálni...
durbincs
@Dr. Proktor: @Dr. Proktor: Maguk már nevet adnak a csilléknek is ? Mert töcskölésközbe ? + má bezézgetik ?
durbincs
@Dr. Proktor: @Dr. Proktor: Maguk már nevet adnak a csilléknek is ? Mert töcskölésközbe ? + má bezézgetik ? igaz ez @lampa laz: @icegygenabro: @sgl: @csak húgy...: @Horizont: @kereső: @Nyírfa: @Yoda69: @Eladott Ország: @Gauntlet: @karma1: @justhpeter: @Qqberci: @balos: @Istenakinincsen: @Néro2: @simmering73: @telegdilaci: ?
durbincs
@Istenakinincsen: @Istenakinincsen: ha maga ekkora buta ? mért ide böfög ?
durbincs
@icegygenabro: @Horizont: @Jozefina: mert maguk hülyék ? és csak 2 bányelemiig tudtak iskolát végezni ?
icegygenabro
@durbincs: van lerohadt farkú? Rám cuppantál?
durbincs
@volvós: Mert a matuzsálem Gyurka szopógépei a Telex + a 444 ? @volvós: csak má nem maga is ? minő meglepi ? igaz gyuriboci @icegygenabro: ?
germicid
őszintén,becsületesen...dobok 1hátast...remélem felébredek már,mert rossz álom..ááá
durbincs
butának meghát itt vannak neki maguk ? a sepredék ? 1 ip-éről ? @csak húgy.:@T-Boly: @Néro2: @Nyírfa: @Clavigo: @sgl: @gina:@Istenakinincsen:@human: @kereső: @percsi:@icegygenabro @balos: @Gauntlet: @Qqberci: @csipetke: [email protected] Ország +:@Horizont: nevű Ótvara aki @CsipkeRózsa: is ?:

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.