Kedden videótárgyalásokat folytatott Vang Ji kínai és Szijjártó Péter magyar külügyminiszter.
Az MTI a magyar miniszter Facebook-posztja alapján csak a tárgyalások megtörténtéről számolt be, de arról nem, hogy virtuálisan alá is írtak egy megállapodást az Egy Övezet, egy Út nevű kínai nemzetközi fejlesztési projekthez kapcsolódó kormányközi együttműködési bizottság felállításáról, az EU tagállami közül elsőként – írta meg a 444.
Fotó: Facebook
Ez a beruházás egy olyan fejlesztési projekt, amely révén Kína a világ számos részén tenne szert nagyobb gazdasági és sejthetően politikai befolyásra is, de a projekt az elmúlt években veszített a lendületéből, többek között a rendkívüli költségek, illetve a Kínától felveendő jelentős hitelek okozta helyenkénti politikai ellenállás miatt.
Nem véletlenül került sor erre a tárgyalásra épp a héten, az EU ugyanis éppen a héten jelentette be, hogy 10 milliárd eurós fejlesztési programot szán Dél-Kelet-Ázsiába.
Ráadásul Vang világosan ki is mondta a tárgyalás során, hogy az EU-nak Magyarországtól kéne tanulnia, hiszen a kínai külügyminiszter arról beszélt, hogy Kína reméli, az EU és tagállami olyanok tudnak lenni, mint Magyarország, és Kína fejlődését és megfiatalodását objektív és barátságos módon szemlélni.
41 hozzászólásarrow_drop_down_circle
@verőce21: te egy nagyon buta ember!
"támogatottad" ? ideges vagy?
nem csoda,hogy rákóczi,kossuth is rábaxott veletek, tökkelütöttekkel!
botschafter, ha utánnad nézne és a tallini tevékenységeidnek az érdekes lehetne...
holnap fölhívom...ha már cia ügynököt faragtál belölem! :)
Öffnungszeiten: Geschlossen ⋅ Öffnet Mo um 10:00
Telefon: 030 25460602
Botschafter: Alar Streimann
te schinler listás...
Viszont egyedül a szíjjártó kötött bomba üzleteket(saját maga gazdagodására).
A horkolás gátló bomba áron,a szar selejt maszkok bomba áron,és végül a csúcs a nagy dérrel dúrral beharangozott maszkgyártó gépsor egy börtönben úgy bemutatva,mintha már müködne miközben félig-meddig volt összerekva szintén bomba áron.Akkora siker volt a védekezésben,hogy a halálozási szám is sajnos bomba lett.
Ez így van rendben :)
Minden a helyén van.
Egy világgazdasági zsenitől meg pláne...! :)
De te Kínával akartál truccolni, már kiment az eszedből, te eszemadta...!
a nyugati autógyárak nélkül a béka segge alatt lennétek, te buta fidesz proli!
Drámai a helyzetünk, egyik napról a másikra élünk, küszöbön a teljes összeomlás. A világ egyik legrosszabb valutája a magyar, legmagasabb infláció...
De te kommunista barátainkat várod? Akkor mégis jó a komcsi? Ez valami régi beidegződésetek, te vén komcsi?
Ennek tükrében várom a kínai rendszerváltó forradalmat és a putyini ideológia - ha a pszichopátia általa mutatott tüneteit nevezhetjük annak - bukását. Legyen így!
Új hozzászólás