Oroszország gyakorlatilag nem vet be hiperszonikus fegyvert az ukrajnai háborúban, holott ez, más modern rendszerekkel együtt a rendelkezésére áll – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija 1 tévécsatorna Moszkva. Kreml. Putyin című vasárnapi magazinműsorában.
Fotó: Mikhail METZEL / SPUTNIK / AFP
Putyin ezt arra a kérdésre válaszolva mondta, hogy Moszkva szempontjából nem lett volna-e értelme már 2014-ben elindítani "különleges hadműveletet" a Donyec-medence lakosságának "védelmében". Meglátása szerint ebben az ügyben nem lehet feltételes módot használni, és – mint fogalmazott – Oroszország akkor az úgynevezett "krími tavasz" keretei között lépett fel. Elismerte ugyanakkor, hogy meg kellett oldani az élelmiszerellátás, az importhelyettesítés, a pénzügyi rendszer megerősítése és modern fegyverek fejlesztésének feladatát.
Rámutatott, hogy az ellenfél várakozásai ellenére semmi sem omlott össze Oroszországban, a pénzügyi rendszer működik, a bankok növelik kapacitásaikat. Úgy vélekedett, hogy nagyon nehéz lenne megmondani, mi történt volna 2014-ben.
"És végül – igen, sok tennivalónk van, például a szárazföldi erők fejlesztése terén, de akkor még nem volt hiperszonikus fegyverünk, most pedig van. Igen, valójában nem használjuk, de van. Érti? Vannak más modern rendszereink is, de 2014-ben nem volt semmi ilyenünk" – mondta Putyin.
Az orosz elnök szerint a Krím esetében Moszkvának sürgősen kellett cselekednie, és teljesítenie kellett "szent kötelességét" a helyi lakosság védelmében, mert a "nácik" a fenyegették őket.
11 hozzászólásarrow_drop_down_circle
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/274938650_2029921443879246_6473375152735918347_n.jpg?_nc_cat=104&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=oTuzeTwJpx8AX9faMiK&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfAT-49UseOHjtT8-dJB3m6mxA_vk8vP8HpN4z8TL2SINw&oe=641BC818
"Azért amikor arról beszélünk, hogy Putyin őrült, elmebeteg, tébolyodott, akkor ne feledkezzünk meg arról, hogy ugyanilyen véreskezű gyilkos volt már hatalomra kerülése pillanatában. Emlékezzünk a csecsenföldi vérengzésekre, Groznij szőnyegbombázására, több tízezer csecsen civil meggyilkolására, csecsen katonák kínzására és kivégzésére, jussanak eszünkbe az ellenzéki politikusok és újságírók elleni gyilkosságok, a Magnyitszkij-ügy. Ne feledkezzünk meg a moszkvai, volgodonszki és bujnaszki lakóépületek ellen elkövetett robbantásos terror akciókról, amelyek során több mint 300 orosz állampolgár vesztette életét, a moszkvai Dubrovka színházban történt terrorelhárítási akcióra, amikor a "terroristák elleni küzdelemben" mérges gázt vezettek a nézőtérre és több mint 130 néző vesztette életét. És amit élőben követhettünk nyomon és soha nem felejtünk el; a beszláni iskolások feláldozására. Putyin nem most lett háborús bűnös, hanem hatalomra kerülésének első pillanatától az volt. Nevezhetjük a saját népe ellen elkövetett tömeggyilkos akciókat őrültségnek, elmebetegségnek, de egy elmebeteget a bíróságok felmentenek, mivel nem tudja belátni tettének következményeit. Putyin viszont ezzel ellentétben nagyon is felfogta, felfogja, hogy mit tesz és ennek milyenek lesznek az emberéletekben várható következményei. Az emberélet a diktátorok számára nem tényező. Úgy gondolják, hogy több millió ember feláldozása sem túl nagy ár hatalmuk megtartásáért. Persze, ez is az őrület egy formája. De nem betegség, hanem az elvetemült gonoszság, a hatalom mindenek feletti imádata az eredője."
Az orosz hadsereg – arra hivatkozva, hogy veszélyben forog a Krím-félszigeten élő oroszok biztonsága – tulajdonképpen egyetlen éjszaka alatt leválasztotta Ukrajnáról a stratégiailag fontos területet. A Krím-félsziget 1783 óta szolgál tengerészeti bázisként az orosz hadseregnek,
Vértelenül sikerült a krím elfoglalása.
Elrettentő példa,mint a diktatúrák sajátossága.
index.hu/kulfold/2023/03/09/haboru-ukrajna-oroszorszag-hiperszonikus-raketa-dron-vlagyimir-putyin-raketacsapas/
E mellett a betiltott thermo bombákat, és akzettás bombákat is beveti a civil infrastruktúra és közvetlenül a lakosság ellen.
Putyinnak, akárcsak orbánnak lételeme a hazugság.
Új hozzászólás