A két dokumentumban feltüntetett összegek ugyanis nem egyeznek azzal a Karácsony-féle állítással, miszerint a mozgalom adományokból, ráadásul úgynevezett mikroadományokból fizetett 506 millió forintot a főpolgármester kampányára. A Perjés Gábor törökbálinti lakcímére bejegyzett egyesület 2021-es – fél évet jegyző – pénzügyi beszámolójában 263,3 millió forintos bevételt tüntettek fel, ám ez az összeg támogatásként szerepel a beszámolóban, nem adományként, miként azt Karácsony állítja. Az a dokumentumból nem derül ki, hogy a támogatás honnan érkezett, mikor, hány alkalommal, mindenesetre a mozgalom ennyi pénzhez jutott fél év alatt, 2021. júniusi alapítása és az év vége között, ami nagyjából megegyezik a Nemzeti Információs Központ által (NIK) készített jelentésben szereplő 2021. évi utalások összegével (262,5 millió forint), az egyesület viszont a tetemes támogatás ellenére mínuszban zárta a 2021-es évet.
Már Gyurcsányék is választ várnak Karácsonytól – honnan származnak a százmilliós összegek?
Forrás:
vadhajtasok.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Nagyvilág
- 2024. May 17., 21:35
Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
Új hozzászólás