Budapest – Idén talán nem merik jutalmazni magukat a kormánypárti polgármesterek, alpolgármesterek. Ám ha így lesz, annak oka nem az önmérséklet, hanem a hatalmi szó lehet, mert az ügyben maga Orbán Viktor kormányfő intézkedett. A Blikk birtokába került egy levél, amelyben „fővesztés" terhe mellett tiltják meg bármilyen jutalom, vagy prémium felvételét a városvezetőknek. A Fidesz választókerületi elnökeinek küldött levelet Kubatov Gábor országos pártigazgató és Kocsis Máté kommunikációs igazgató jegyzi, de abból kitűnik: Orbán utasításait tartalmazza. "Tájékoztatunk benneteket, hogy pártelnök úr határozott álláspontja, hogy a kormánypárti polgármestereknek, alpolgármestereknek idén is tilos jutalmat felvenni" – áll a napokban az elnököknek eljuttatott küldeményben. "Elvárjuk az önkormányzati politikusoktól, sőt az önkormányzati cégek vezetőitől is azt, hogy mondjanak le az extra juttatásokról, a jutalmakról és prémiumokról".
Titkos levélben tiltja Orbán a jutalmazást
Forrás:
Blikk
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Megdöbbentő állítás: másképp történt a verőcei hajókatasztrófa, mint gondoltuk?
- Szívszorító hír érkezett a verőcei hajókatasztrófában eltűntekről - nincsenek szavak
- A Nemzet Színészének kinevezett Kulka János korábban csúnyán cserbenhagyta a Padödö énekesnőjét, Lang Györgyiv...
- 5 dolog, amit sosem szabadna leengedned a lefolyón - Óriási kárt okozhat, ha mégis így teszel.
Itthon
- 2024. May 19., 17:13
Halálos hajóbaleset: A 110 utas közül senki sem hagyhatja el a szállodahajót, melynek kapitánya egy szlovákiai magyar férfi, aki 35 éves tapasztalattal rendelkezik a Dunán
Itthon
- 2024. May 19., 21:21
Halálos hajóbaleset: egyértelmű, hogy ki a felelős
Nagyvilág
- 2024. May 19., 20:40
Súlyos veszélybe kerülhetünk: itt az új fertőzés, amivel szinte lehetetlen megküzdeni
18 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Legnépszerűbb hozzászólás:
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
szablyafűrész
Nehogy már sírva fakadjunk ekkora jóság láttán -parasztvakítás ismét ! Annyira titkos a levél, hogy gyorsan szétküldték a sajtónak !
De ne aggódjatok egy polgármájsztró és más csicska pénze miatt ! Év közben ötvenszer megkapják !
De ne aggódjatok egy polgármájsztró és más csicska pénze miatt ! Év közben ötvenszer megkapják !
mariaberta
Az önkormányzatok adósságot adósságra halmoztak, a kormány pedig kifizette helyettük. Érthető, hiszen az önkormányzatok legtöbbje fidesz vezetésű.
De milyen alapon kellene a őket jutalmazni? A sz---r munkáért? Hát vastag a bőrke a képükön.
De milyen alapon kellene a őket jutalmazni? A sz---r munkáért? Hát vastag a bőrke a képükön.
silber13
Először a tolvajlás. lopás, most meg a szemforgató pofátlanság non plusz ultrája ez az egész!!
human
Jut is marad is. Például Esztergomban olyan életbiztosítást kötöttek közpénzből a fideszesek, aminek ők a kedvezményezettei. 5,5 millió forint ütötte volna a markukat, ha nem buknak le:
hvg.hu/itthon/20110303_mszp_tisztessegtelen_millio_forint_fidesz
hvg.hu/itthon/20110303_mszp_tisztessegtelen_millio_forint_fidesz
magyarbakancs
Titkos mitől?
Ha már mindenki tudja.?
Fő vezér levelezget titkosan .
Nem titkosan kellene meg tiltani a pofátlan jutalmakat hanem törvényben kellene szabályozni ,hogy közpénzből maximum 1 havi jutalmat lehessen felvenni.

sokanvagyunk
Amíg saját maguknak írják meg a fizetési- és a prémiumfeltételeket és annak nagyságát, majd a hűbéreseikkel szentesítik...
A Tündik bündije
Annyira titkos, hogy a sajtó előbb megkapta, mint az érintettek.
Az elmúlt három évben senkit nem zavartak az év végi jutalmak, csak most a választások előtt muszáj a bölcs vezető képében tetszelegni.
Az elmúlt három évben senkit nem zavartak az év végi jutalmak, csak most a választások előtt muszáj a bölcs vezető képében tetszelegni.
martinpalermo
Mert van is még olyan hülye,ki alamizsnát várjon--egyesek már lottózni sem lottóznak, minek nekik az a rongyos egy milliárd!
GeoCravker
Orbán elvtárs ezzel ünnepli Sztálin elvtárs születésnapját
kiskutyauto
Sztálin elvtárs boldogan pörög a sírjában...
bukfenc
Én viszont nyílt levélben üzenem a felcsúti törpedisznónak!!!
Takarodjon ki a hatalomból, és adja vissza az országnak a sok ezer milliárd ft-t amit elraboltak!!
Sok ezer éhező gyermek soha nem fogja megbocsájtani neki, hogy nincs karácsonya, hogy, nincs mit ennie...

Desischado
@bukfenc: Ehhez a petíciódhoz én is csatlakozom! Amúgy meg annyira titkos, hogy szét kellett kürtölni, mi? Csak próbálja a jófiút játszani ez a felcsúti törpe Hazugovics, már akit be tud csapni! Engem nem!
bakegya
"...a titok az,hogy nincs titok!..."-csak pénz és paripa kell hozzá,a mienk meg ebből is mint minden másból is az a bizonyos lóalkatrész,mindörökké ámen."Haj-rá Magyarország,haj-rá magyarok!!!" csak a fidess!
outsider
...ha már "nyilvános törvényben" nem akarja...
Ja, a levél apróbetűs részét olvastátok? Idézem:
Nyugi elvtársak, csak vicceltem, megkapjátok a hűségpénzeteket, kamatosan.
Átvehetitek személyesen, nálam, borítékban, nokiásdobozban, hektárban, trafikban... kinek miben:)

taglo
Tájékoztatlak benneteket ??? Csak nem haverok???Vagy netán ,,párt társak " ???
nezelodo
Miért nem hisztek Orbánnak, hiszen maga állította magáról, hogy bibliás ember. Hamarosan tömegével jelentkeznek, akikkel együtt ministrált gyerekkorában, csak még dolgozni kell a listán egy kicsit...
Brother Louie
@nezelodo: "gyerekkorában"
"Csak a KISZ" gyermekek nem jártak ministrálni. Vagy ha mégis, azokból fejlődtek ki az ilyen meghasonlult szerencsétlenek mint a Miniszterelnökünk.
"Csak a KISZ" gyermekek nem jártak ministrálni. Vagy ha mégis, azokból fejlődtek ki az ilyen meghasonlult szerencsétlenek mint a Miniszterelnökünk.
Brother Louie
@outsider: monst nem kapnak.
Majd márciusban mennek megint energiakonferenciára Miamiba, Azori-szigeteki átszállással vagy hasonlók.
Majd márciusban mennek megint energiakonferenciára Miamiba, Azori-szigeteki átszállással vagy hasonlók.
Új hozzászólás
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Itthon
- 2024. May 18., 13:48
Nagyot robbant tavaly a magyar filmipar, ünnepel a kormánybiztos
Az elmúlt három évben senkit nem zavartak az év végi jutalmak, csak most a választások előtt muszáj a bölcs vezető képében tetszelegni.