A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa összesen több mint 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL Klubra és a TV2-re egy-egy műsoruk rossz korhatár-besorolása miatt.
Fotó: Házasodna a gazda/Facebook
A testület nem megfelelő korhatár-besorolás és nem jó időpontban való sugárzás miatt rótt ki összesen több mint hatmillió forintos bírságot az RTL Klub, és összesen 1,91 millió forintot a TV2 szolgáltatójára – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága szombaton az MTI-vel.
Azt írták, hogy mindkét szolgáltató 16-os korhatár-besorolás helyett 12-es korhatári kategóriában, továbbá nem a megfelelő, 21 és 5 óra közötti sávban tette közzé egy adott műsorát.
Az RTL Klub a Házasodna a gazda című sorozat egyik epizódját 21 óra előtt sugározta úgy, hogy
abban szexualitásra utaló párbeszédek és képsorok jelentek meg.
A TV2 pedig a Csapdába csalva című műsort adta délelőtt 11 óra körül annak ellenére, hogy abban a szereplők
a céljaik eléréséhez igénybe vett könnyű, valamint törvénytelen pénzkereseti lehetőségeket a következmények, veszélyek ismertetése nélkül mutatták be.
Ezek mind negatív hatással lehetnek a 12-16 éves korosztály tagjainak személyiségfejlődésére, ami ellentétes a gyerekvédelmi szabályokkal – sorolták a közleményben.
Hozzátették, hogy a Hegyvidék Televízió szolgáltatóját burkolt reklámozás miatt figyelmeztette a tanács, amiért az ÉPI-TECH Magazin szeptemberi adásaiban a műsorban bemutatott építőipari vállalkozásokról öt alkalommal olyan többletinformációkat tett közzé, amelyek a reklámokra jellemző módon segítették a népszerűsítést.
Forrás: MTI
16 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ezek a jó emberek reggeltől estig tv-t néznek, vagy van elég ráérő feljelentő a csapatban? Őszinte részvétem.
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/166761877_276526060872560_6015424054831348895_n.jpg?_nc_cat=101&ccb=1-5&_nc_sid=825194&_nc_ohc=3Zslg2XXUv4AX95p5bp&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=00_AT-u4g8bZIOtTKJe_gq4Np2OZGl7eJgf71L4DipqNDvOEg&oe=61D883A8
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/104949233_883666168779958_6581682257896179414_n.jpg?_nc_cat=110&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=g0DPJW9ivOsAX9_t4wI&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=00_AT-zWXFXy7j_bxKXYBSsIV9PRrKtYzEcSnqe4teLkgnCCw&oe=61DAEC80
Orsós Vittórió... légy résen
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/86810229_3284944718186421_3422674298769244160_n.jpg?_nc_cat=108&ccb=1-5&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=d-04UNvgTioAX-5nrsh&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=8976ce84d77e995332e5dedec22127d0&oe=61DA4A85
Hankiss Ágnessel mi a probléma? Mi volt a probléma?
A Borkai bezzeg tudta, mit szabad és mit nem. Ő inkább csinálta. Közpénzen...
Fogalmam nincs, hogy történhetett, de Heller Ágnesre gondoltam.
Mea culpa...!!!
Most, hogy válaszoltál, esett le a tantusz. Úristen, ez az öregedés jele?
TV2 2 millió
Abból a 6 millióból majd kifizetjük a TV2 2 millióját is.
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/236058292_1166994173780488_7126517138363928023_n.jpg?_nc_cat=111&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=ZpoHfsBZVKAAX9c1_G1&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=00_AT84iXxMDAlv1WZm3Pxzv8p12zmnBgQyPBO1BnB4BAAESQ&oe=61BB139E
De most már túlteszem magam rajta, hogy ne a rosszat erősítsem! :)
Tudod, minek látom Orbánt? Egy kisgyereknek, aki korban csak azért nőtt fel, hogy annak a kisgyereknek a vágyait megvalósítsa. Normál esetben a vágyak együtt fejlődnek a személyiséggel, racionalizálódnak, mi az, ami megvalósítható, mi az ami nem, minek van értelme, mi az, amiben valóban tehetségesek vagyunk, és érdemes küzdenünk önmagunkért.
De Orbán megrekedt a kisgyermek szintjén, és a döntéseiben, a magatartásában ez a kettősség, a kisfiú és a férfi - apai minta - disszonanciája érvényesül.
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/241191497_1183228458823726_2552917290988632848_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=XaO0JwR2t9EAX9OB6WA&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=39a51bf7850d441d7c0a8511c13b6d14&oe=61BADA55
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/241199722_1183220482157857_6797072746340147239_n.jpg?_nc_cat=107&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=CaG2bPpVhpgAX_ffr0n&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=14252e529d55c014df483250fc8bf41b&oe=61BB35C4
Ő az aki….
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/117736802_920280168451891_3187622023508498802_n.jpg?_nc_cat=111&ccb=1-5&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=SHD87QfBSZ4AX8uzBcB&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=b523b87c247403b950eb01ca803ad05f&oe=61DB245C
Nagyon jók.
Új hozzászólás