Kettesben voltak egy elegáns étteremben.
A Blikknek jelezte egy olvasújuk egy fotó kíséretében, hogy Magyarország álompárja, Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc is nagyot romantikázott február 14-én, Valentin napján.
Fotó: YouTube/TV2
A kapcsolat egy éve tart a lap szerint, legalábbis tavaly márciusban tűnt fel a több mint 20 millió forintot érő gyűrűt Várkonyi Andrea, ekkor vált ismertté, hogy menyasszony lett, méghozzá nem is akárkié. Tavasszal és nyáron aztán kiderült, hogy Budapest egyik legdrágább helyén, a XII. kerületi Széchenyi-hegyen építkeznek (a cikk szerint a telek és a rajta álló épület hárommilliárd forintot érhet), az esküvő is megvolt, sőt, azóta Várkonyi Andrea kiadott egy könyvet is, melyben szerepelt az a tételmondat, miszerint "mint egy kisbaba, úgy alszom a mellkasán".
A romantika azóta is megvan a szerelmesek között, Valentin-napon a Blikk egyik olvasója találkozott össze velük:
Épp a mai este, február 14-én, Valentin-napon a párom meglepett egy vacsorával a Four Seasons Hotelben. Amikor már végeztünk a vacsoránkkal és felálltunk az asztalunktól, pár méterre egy ismerős, kellemes női hang ütötte meg a fülem, amint azt mondja: Lőrinc. Ekkor lettem figyelmes Várkonyi Andreára, aki Mészáros Lőrinc kezét fogja egy kétszemélyes asztalnál. Nyilván ők is itt ünnepelték meghitten a Valentin-napot.
A lap közölte az olvasójuk által a gerlepárról készített fotót is, melyet az eredeti cikkben lehet látni.
Forrás: blikk.hu
Valentin napot ezek? Röhög a májam:)