"Ugyanúgy jogom van ettől félni, mint másnak a vírustól" – több tanár is tart az oltás mellékhatásaitól, van, aki 25 éve tanít, most álláshirdetéseket néz
Ahogy az korábban kiderült, közeledik annak a határideje, hogy az oltatlan tanárokat hamarosan fizetés nélküli szabadságra küldjék. A 444.hu beszélt az egyik iskolaigazgatóval, aki két kollégától készül megválni. Van, akit így is meggyőzött, legalább adassa be a kínai vakcinát.
Koronavírus: 6884 az új fertőzött, 573 fő van lélegeztetőgépen, elhunyt 166 beteg
Ezúttal nem a koronavirus.gov.hu oldalán osztották meg az országgal a számokat, hanem Orbán Viktor miniszterelnök reggeli szavaiból derült ki, hogy egy nap alatt 6884 új koronavírusos esetet azonosítottak, elhunyt 166 fő a vírus szövődményében – írja a portfólió.hu .
Folyamatos fenyegetettségben vannak a háziorvosok, de nem (csak) a Covid, a páciensek által (is)
Úgy tűnik, a koronavírus-járvány kihozta a legrosszabbat az emberekből Üllőn: szélsőséges megnyilvánulásokat lehet tapasztalni főleg a betegek, de néha a háziorvosok részéről is. Rengeteg a páciens, sok a várakozás, nagy a leterheltség, könnyen elfogy a türelem. Pedig Üllő még a jobb egészségügyi ellátottsággal rendelkező...
Ez elképesztő! Koronavírus kontaktszemély lett a miniszterelnök, mégis étteremben vacsorázott
Sanna Marin finn miniszterelnököt sokat támadják, amiért például bulikat tart a kormányfői rezidenciáján.
Itt vannak a legfrissebb számok: meghalt 215 beteg, 7310 új fertőzöttet találtak
Meghalt 215, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 7310 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon.
Vakcinaháború: Súlyos vádak érték a Pfizer
A napi.hu számolt be arról, hogy még le sem adták, de hatalmas vihart kavart annak a dokumentumfilmnek az előzetese, amelyben azzal vádolják meg a Pfizert, hogy tudatosan ásta alá a bizalmat a versenytárs AstraZeneca Covid-19-es védőoltásával kapcsolatban és saját vakcináját az előállítási költségek sokszorosáért értékesíti.
Karikó Katalin optimistán vélekedik az omikronról
Karikó Katalin a Kossuth Rádióban beszélt a koronavírusról, a járvány kapcsán megjelent tévhitekről és álhírekről, de említést tett a koronavírus elleni vakcinákról is – írja a liner.hu .
Magyar férfi szervezetében mutatták ki az omikront
Igazoltan kimutatták egy Németországban élő magyar állampolgárnál, hogy a koronavírus omikron variánsával fertőződött meg – írja a vg.hu az Index.hu nyomán.
Omikron: Kiderült hány adag kell a Pfizer/BioNTech-vakcinából az új variáns ellen – márciusban jöhet a változat-specifikus vakcina
Teljes oltás és frissítő oltás, azaz három adag szükséges az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) ellen a német BioNTech és az amerikai Pfizer együttműködésével kifejlesztett védőoltásból a vírus omikron nevű változatának semlegesítéséhez – közölte szerdán a két társaság laboratóriumi...
WHO-igazgató: az omikron-variáns ellen is jók lesznek a védőoltások
Azt azért hozzátette, hogy a kutatások még a kezdeti szakaszban járnak.
Itt vannak a keddi adatok: meghalt 224 beteg, több mint 4 ezer új fertőzött Magyarországon
Meghalt 224, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 4311 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon.
Az Omega menedzsere megerősítette, hogy Kóbor János a koronavírus miatt halt meg
A zenekar gitárosa úgy tudja, hogy Kóbor nem oltatta be magát.
Az omikron-variáns miatt változott a beutazás Nagy-Britanniába, mindenkitől PCR-tesztet kérnek
A szigetországba utazás előtt legfeljebb 48 órával kell elvégeztetni a PCR-tesztet az új, de átmenetinek szánt szigorítás szerint. A légitársaságok nem engedik gépre szállni azt, akinek nincs meg a teszteredménye. Nagy-Britanniában eddig 336 pozitív koronavírusos esetnél mutatták ki az új, omikron elnevezésű variánst.
Magyar Covid siker: Pécsi kutatók sikeresen hatástalanították a vuhani és a delta variánst
A koronavírus fehérjéinek károsítása nélkül sikeresen szüntették meg a világjárványt okozó kórokozó vuhani és delta variánsának fertőzőképességét pécsi kutatók saját fejlesztésű eszközük segítségével, ezzel szélesebb körben válik kutathatóvá a megbetegedés kórokozója – közölte a Pécsi Tudományegyetem (PTE)...
Jó hír! A hivatalos adatok szerint az omikron eddig nem ölt meg senkit
Pénteken még 18, mostanra 183 omikron-fertőzöttről tudnak Dániában, ahol az alapos kontaktkutatásnak köszönhetően a vírus terjedését is pontosabban képesek követni.
Jelentősen csökkenti a megfertőződés esélyét a harmadik Pfizer-oltás
Izraeli és amerikai kutatók megvizsgálták, mennyi esélye van egy pozitív koronavírus-tesztnek kettő, illetve három adagnyi Pfizer-vakcina után.
24.hu: elérte tetőpontját a negyedik hullám
Úgy fest, a koronavírus-járvány negyedik hulláma elérhette a tetőpontját.
Nagy-Britanniában a lakosok 35 százaléka már megkapta a harmadik oltást
Meghaladta a húszmilliót a koronavírus elleni oltásokból beadott harmadik dózisok száma Nagy-Britanniában. A brit egészségügyi minisztérium vasárnap este ismertetett legfrissebb adatsora szerint a harmadik, emlékeztető és hatáserősítő vakcinadózisból eddig 20 258 417-en részesültek; ez a felnőtt brit lakosság 35,2 százaléka.
Hétvégi adatok: az ötszázat közelíti a halottak száma, 22 700 az igazolt őj fertőzöttek száma
A hétvégi összesített adatokat közli az operatív törzs: a beoltottak száma 6 159 926 fő, közülük 5 867 068 fő már a második oltását is megkapta, 2 765 500 fő pedig már a harmadik oltást is felvették.
Közel félmillióval ugrott meg egy nap alatt az új koronavírus-fertőzöttek száma a világon
Az elhunytak száma egy nap alatt kicsivel több, mint hétezer fővel nőtt.
Zacher elmondta, miért magas a magyarok halálozási aránya
A hatvani kórház orvosa úgy fogalmazott a Klubrádióban pénteken, hogy nincs fennakadás, az ágykihasználtság 60 százalék körüli lehet. Tapasztalatai szerint ugyan nem vidáman és mosolyogva, de „a rendszer most működik” – írja a portfólió.hu .
Omikron-variáns: Új vakcinára lehet szükség, már dolgoznak az oltóanyagon
Ugur Sahin, a BioNTech vezérigazgatója pénteken azt mondta, biztos, hogy szükség lesz egy új vakcinára az omikron-variáns ellen - írja az Index.hu .
Ezekre a tünetekre lehet számítani a gyermekeknél az oltás után
Napokon belül kezdődhet az 5–11 évesek oltási regisztrációja, és azt reméljük, hogy az első vakcinákat is hamarosan beadhatjuk – mondta Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének (HGYE) elnöke.
Vattay elmondta, mikor jöhet az omikron-járvány – szerinte a mostani hullámnak akár 12 ezer halottja is lehet
Vattay Gábor, az ELTE Komplex Rendszerek Fizikája Tanszéke vezetője úgy véli, hogy bár a szakértők szerint Magyarországon mostanában tetőzhet a koronavírus negyedik hulláma, de a napi halálesetek száma még felfelé tart – írja a szeretlekmagyarorszag.hu .
Ajándékkal lepnék meg a felépülő Kóbor Jánost
Ahogy arról korábban beszámoltunk , koronavírusos lett az Omega frontembere. Kóbor felesége, Zsóka hírzárlatot rendelt el az ügyben, ezért a jelenlegi állapotáról továbbra sem lehet sokat tudni.
Vizsgálatot rendeltek el a brazil elnök ellen, aki szerint a vakcinák növelik az AIDS esélyét
Vizsgálatot rendelt el pénteken Jair Bolsonaro brazil elnök ellen egy szenátusi vizsgálóbizottság kérésére a brazil legfelsőbb bíróság egyik bírája – írja a Telex.hu .
Jakab Ferenc az omikron-variánsról beszélt – elmondta miért és mennyire kell aggódni
Jakab Ferenc, a Virológiai Nemzeti Laboratórium vezetője az InfoRádió Aréna című műsorának adott interjút, ahol többek között arról beszélt, hogy miért és mennyire kell aggódni az omikron-variánstól – írja az Index.hu .
Durvul a helyzet Franciaországban: hetek óta terjedhet az omikron variáns
Franciaországban is megjelent a koronavírus omikron variánsa, eddig kilenc esetet diagnosztizáltak öt különböző régióban – jelezték pénteken az illetékes egészségügyi hatóságok. Fotó: Pixabay
Itt a Vígszínház hivatalos közleménye Wunderlich Józsefről – nem maradt következmény nélkül a bejegyzése
A teátrum két hétre eltiltotta a munkájától Wunderlichet, beugrós színészekkel helyettesítik a szerepeiben – írja a Blikk.hu.
Hiánypótló statisztikát készített a MOK: megnézték mekkora az intenzívre kerülő covidosok oltottsága
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) infografikonon mutatta be a Covid miatt intenzív osztályra kerülő betegek oltottsági státuszát, valamint a kezelés, a lélegeztetés jellegét – írja a napi.hu .