Hadházy Ákos vasárnap reggel élőadásban égette szénné a királyi televízió adását - Városi Kurír

Hadházy vasárnap reggel hülyét csinált na nem csak az MTV műsor vezetőjéből, hanem az egész rendszerből.

Lázártalanítás

Lázárra hatalomtechnikailag egyszerűen nemhogy szükség nincs a kormány környékén, de egyenesen problémás lehet a jelenléte.

Fontos változás az egészségügyben

A magánegészségügyben. Lantos Csaba eladta a Róbert Károly Magánkórházat és újabb magán-egészségügyi szolgáltatók is gazdát cserélhetnek. Beszáll-e vevőként a Fidesz-holdudvar az egészségügyi piacba?

Attól fél a fideszes képviselő, hogy a győzelem után a kormány tovább rabolja az országot

„Örültem a Fidesz nagyarányú győzelmének, de nagyon tartok tőle, hogy a pártban és a kormányban lesznek majd olyanok, akik ezt újabb felhatalmazásnak tekintik az ország megkárosításának a folytatására”

Korrupció: a teljes államigazgatás érintett a Microsoft-botrányban

450 milliárd forintot költöttek el gyanús módon Microsoft-szoftverek beszerzésére, az amerikai cég belső vizsgálatot indított. A Microsoft amerikai jogi részlegének utasítása alapján az alábbi állami szervezetek érintettek a gyanús közbeszerzésben:

Dictator’s playground: inside Viktor Orbán’s Hungary - Egy diktátor játszótere - Orbán Viktor Magyarországa

Once part of a great empire, Hungary has become used to standing alone. But as the prime minister prepares for re-election, his corrupt and puffed up regime is spreading fear and anxiety. Corruption is hardly new in Hungary. Neal Ascherson, the former Observer correspondent who spent much of his career in central Europe, says that if you were in trouble...

A szakértő szerint borítékolható volt, hogy nem lesznek jók Tiborczék lámpái

„Nem lett volna szabad ezeket így feltenni” – mondta a villamosmérnök.

Orbán és a szír bűnözők

A saját népe ellen vegyi fegyvert is bevető Aszad szír diktátor pénzembere és egy másik súlyos szír bűnöző is a Rogán Antal-féle letelepedési kötvényekkel jutott magyar útlevélhez.

Tiborcz Istvánig is elérhetnek a Microsoft-botrány szálai

Gigabírság elé nézhet a Microsoft, mert magyar viszonteladói sokszor fölösleges kormányzati szoftverbeszerzéseken segítették Orbán vejének gazdagodását – írja a Népszava. A lap információi szerint a korábban becsültnél sokkal kiterjedtebb vizsgálat folyik: tíznél több magyar kormányzati intézménynél és állami cég körül...

Friss hír! Újabb Orbán-Tiborcz csontváz esett ki a szekrényből, ebben is nyomoz az FBI!

Az Elios botrány közepén egy újabb fideszes botrány látott napvilágot ma délelőtt.

Sajnáljuk kicsit Kósa Lajost!

Most gondoljon bele a nyájas olvasó, hogy a mi szegény Kósa Lajosunknak milyen baromi savanyú lehetett az a szőlő. Ami, ha nem a véka alatt bujdokolt, akkor esetleg meghatotta a pártbelieket. Akik talán egyfajta beavatási szertartást is kanyarítottak az ügy köré.

Döbbenetes dologra derült fény, itt a vége a Fidesz hazugságjátékának

Döbbenetes, milyen módszerekkel dolgoznak a hátunk mögött a kormánynál, miközben mit sem sejtve, bennük bízva sorozatosan rájuk szavaztunk.

Londoni fényújságon hirdetik: 8 milliárd dollár landolt Orbánéknál

A brit főváros egyik leghíresebb bevásárló- és üzleti negyedében forog egy fényreklám, felhívva a figyelmet: 2010 óta Orbán barátainak cégei 8 milliárd dollárnyi közbeszerzést nyertek.

FBI: Orbániai terror-pénzmosoda

Most azonban úgy tűnik, hogy a terroristákkal közös pénzügyi hálózat is elfogadható volt akkor, ha síbolt pénzt lehetett mosni általa. Ami nagyjából odáig egyszerűsödhet, hogy az egyes menekültekkel tényleg csak a baja van. Míg a szervezett terrort is finanszírozó hálózattal szinte semmi. Mert a pénznek nincs szaga. Vérszaga sem.

Magyar Nemzet: Uniós pénzeket sikkasztottak arab számlákra Magyarországról

A lap úgy tudja, több milliárd euró vándorolhatott közel-keleti vagy szingapúri számlákra, hogy aztán strómanokon keresztül befektetésnek álcázva jusson vissza Magyarországra. Az ügyben az FBI is nyomoz.

Na most aztán kiderült, mit tervez Orbán Viktor, ha negyedszer is kormányt alakíthat

Orbán Viktor egy kis ízelítőt adott a hogyan továbbról, ha április 8-án újra bizalmat szavaz neki a választóközönség.

Orbán Viktornak a korrupció lesz a végzete

Ez épp az a posztkommunista kultúra, amely Orbán Viktort is jellemzi.

Antikorrupciós ügyészségről tárgyalt Karácsony Gergely

Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje vasárnap árnyékkormányának tagjaival és szakértőkkel tárgyalt egy antikorrupciós ügyészség felállításának lehetőségéről.

Kósa Lajcsi-botrány: 1300 milliárdos szerződés: ekkora értéknél csak a közjegyzői díj 3 milliárd forint

A Magyar Nemzet kedd reggel írta meg, hogy létezik egy közjegyzői irat, ami szerint 1300 milliárd forint feletti ellenőrzést kapta meg Kósa Lajos, és az ismeretlen megbízótól származó felkérés szerint az összeget államkötvények vásárlására kellett volna fordítania.

Márki-Zay: Hódmezővásárhelyen teherautóval mentették ki a dokumentumokat

Ingatlanpanamára gyanakszanak Hódmezővásárhelyen, de furcsa vételi ajánlatokról is találtak papírokat.

Kósa a pácban! Egyedül?

Ha bárkinek azt tanácsolta, illetve ma is azt tanácsolná, hogy akár számolatlanul fektessen itt be, akkor ő személy szerint mit keresett az ügyletben? Nem anyagilag, hanem a személye. A befektető gyámság alatt van? Pont Kósa lenne a gyámja? Esetleg egyedül nem intézkedésképes? Ugyan miért nem? Vagy csak egyszerűen nem kockáztathatja...

Vesztegetés: Semjén luxusvadászatait egy üzletember fizette

Mindenképp korrupciós ügylet, hogy egy állami hivatalnok ilyen negy értékű ajándékot kap, ráadásul olyan embertől, aki több száz milliós állami támogatásban részesül.

7 kínzó kérdés Kósa történetéről

Hogy hihette el a kamumilliárdos történetét?

A haveri kapitalizmus nyolc éve: 1,3 millió embert hagytak az út szélén

Nem az európai élvonalhoz felzárkózást alapozta meg az elmúlt nyolc évben az Orbán-kormány, sokkal inkább a hatalmát erősítette meg. Farkas Zoltán értékelésének második, befejező része.

Jobbik: tettekkel is lehet küzdeni a korrupció ellen

A Jobbik be fogja bizonyítani, hogy tettekkel is lehet küzdeni a korrupció ellen – közölte Szilágyi György, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Megtalálták Tiborcz Istvánt, aki ijedtében elmenekült a kamera elől

Fiatal NER-milliárdost annyira megijedni még nem láttál, mint amikor Tiborcz észrevette a hvg.hu újságíróját.

Az ügyészség sajnos semmit se mondhat a Tiborcz István ügyletei miatt indult vizsgálatról

A nyomozás érdekei, ugye.

Orbán vejét tartják az emberek a harmadik legkorruptabbnak

A választók 53 százaléka szerint nőtt a korrupció az elmúlt nyolc évben, derült ki a Závecz Research közvélemény-kutatásából, amit a Hír TV Elmúlt8év című műsora számára készítettek.

Nem Czeglédy letartóztatása árulkodó

Előfordulhat-e, hogy Tiborcz István összebeszél az ügyben valakivel? Adott esetben szóba hozza a kedves feleségének, aki szóba hozza az apjának? Aki történetesen a kormány feje?