MNB: csaknem 300 ezer család tervezi felvenni a CSOK-ot

A magyar háztartások 40%-a, vagyis 1,6 millió család jogosult a CSOK-ra, ezek 17%-a tervezi felvenni a támogatást - mutatja az MNB friss felmérése. A jegybank ma közzétett Hitelezési folyamatok című kiadványa alapján bővül Magyarországon a kkv-hitelezés, lazulnak a hitelezési feltételek, és egyre többen vennének fel hitelt.

Albániával egy csoportba kerültünk a jövedelmeket tekintve

A howmuch.net a Világbank adatai alapján összeállított egy világtérképet, amelyen a föld országait az egy főre jutó jövedelem alapján (GNI) négy csoportra osztotta – találta a Short. Ez a GDP-ből, azaz a bruttó nemzeti össztermékből származtatott mutató, hozzá kell adni a külföldön dolgozó állampolgárok és szervezetek...

Az államosítás után több településen is leállhat a szemétszállítás

Néhány hónapon belül több településen is leállhat a szemétszállítás - ezt mondták az RTL Klub Híradójának önkormányzati vezetők. A kormány ugyanis április elsejével államosította az eddigi önkormányzati szemétszállítást, csakhogy a rendszer nem működik, az állami cég a számlákat sem tudja kiküldeni.

A Bloomberg címlapján a Matolcsy-botrány

Az alapítványi botrányokról szóló összefoglaló írás a Bloomberg hétfő reggeli vezető anyaga. A cikk felidézi a közpénztelenítési kísérletet, amit egy brüsszeli szakértő úgy értékel, hogy az még a kelet-európai sztenderdek szerint is túlmutat a haveri kapitalizmuson.

Sereghajtó lett a magyar gazdaság Európában

A rendelkezésre álló adatok alapján Magyarország az európai növekedési rangsor legvégére csúszott vissza - derült ki az Eurostat legújabb statisztikájából. Negyedéves alapon a hazai gazdaság 0,8%-os visszaesése a leggyengébb volt az egész Európai Unióban, éves alapon pedig csak a recesszióval küzdő Görögország teljesített...

Rekordszinten Kína adóssága

Az idei első negyedévben rekordszintre emelkedett Kína adósságállománya, ami növeli egy pénzügyi válság kialakulásának kockázatát, illetve a gazdasági lassulás elhúzódásának veszélyét - írja a Financial Times.

Pánikszerű összeomlás indulhat a világ egyik legnagyobb gazdaságából

Sorra dőlnek be az állami kézben lévő cégek a világ második legnagyobb gazdaságában, Kínában, az állam pedig úgy tűnik, hogy nem fogja őket kimenteni, ezért a kötvénytulajdonos bankok az ügyfeleik pénzéből fedezhetik majd a veszteségeiket. Az ebből fakadó bizalomvesztésnek olyan pánik lehet az eredménye, amely az egész...

Gyengébb forintot akarnak Matolcsyék? Ez lehet a csodafegyver

Az MNB eddig rendre elutasította, hogy árfolyamcélban gondolkodna, a piacot azonban nem hagyja nyugodni az a gondolat, hogy a jegybank a forint gyengítésére törekszik.

Felbátorodtak Matolcsyék - Mi lesz most a forinttal?

Jelentősen gyengült a forint azt követően, hogy kedden meglepetésre kamatot csökkentett az MNB. Az elemzők egyre nagyobb része látja úgy, hogy a következő hónapokban tovább emelkedhet az euró árfolyama, azonban még mindig vannak olyanok, akik szerint erősebbek lesznek a fundamentumok és az erősödés felé mozdulhat a magyar deviza.

Ijesztő részletek derültek ki orosz atomreaktorokról

Makrogazdaság » Energia

Fideszesek fakadtak ki: halálgyárakká válhatnak a kórházaink

Az oktatásról kérdezett kormánypárti képviselőket a 24.hu riportere az Országgyűlésben, azonban két fideszes honatya név nélkül az egészségügyről fogalmazott meg durva kritikát.

Hatalmas rendõri készültség volt a Teleki Blanka Gimnáziumnál

ORBÁN - RETTEG - ELLENÁLLÁS - DIÁKOK - HATALOM - FÉLELEM - FIDESZNYIK - NARANCSKÖD - A KIRÁLY MEZTELEN - LÁZADÁS - KLIK -KLUX - KLÁN - TÖBB TISZTELETET - ELZAVARNI HAZAI HELYTARTÓT - SZABADSÁG - TALPRA MAGYAR!

Padlón az oroszok, felrúgják a paksi hitelszerződést?

Az olajárak mélybe zuhanása által okozott költségvetési nehézségek és a gazdasági recesszió miatt arra kényszerülhet Oroszország, hogy ne adjon új hitelt más államoknak - ezt jelezte egy hétfő délutáni nyilatkozatában az orosz pénzügyminiszter-helyettes. Az Interfax beszámolójából nem derül ki, hogy az új...

2017-ben vége lesz az EU-nak?

2017-ben vége lehet az Európai Uniónak a jelenlegi formájában - írja a VS.hu az EU csúcsszerveinek tisztviselőivel folytatott háttérbeszélgetésein hallott információk alapján.

Tőzsdére vinnék a 2024-es budapesti olimpiát

A 2024-es olimpiát egy tőzsdére bevezetett vállalaton keresztül szervezné illetve bonyolítaná le Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Olimpiai Mozgalom vezetője - olvasható a Heti Válaszban.

Kiderült, hogy átlagosan mekkora béremelést terveznek a multik

A Magyarországon működő nemzetközi érdekeltségű vállalatok az alapbérek átlagosan 2,8 százalékos emelését tervezik 2016-ra - derül ki a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) legújabb bérezési tanulmányából, amelynek megállapításairól szerdán közleményben tájékoztatta az MTI-hez.

Egyre keményebb pofonokat kap a forint

Újra a kínai lassulással kapcsolatos aggodalmak borzolják a nemzetközi pénz- és tőkepiaci befektetők idegeit a gyenge friss exportadatok miatt, ez a nyugtalanság pedig a jelek szerit a forint piacára is átterjedt.

Nyugdíj: menny és pokol Magyarországon

Míg korábban a középmezőnyben tartózkodott, a magán-nyugdíjpénztári vagyonok államosítása óta hátul kullog Magyarország az OECD listáján a nyugdíjalapokban fekvő lakossági befektetések összegét tekintve.

Öveket becsatolni! - Jöhet a 326 feletti euró

A forint az euróval szemben októberben kis mértékben erősödött, és bár a rövid távú kilátásokkal kapcsolatban kissé optimistábbak lettek az alapkezelők mint egy hónappal korábban voltak, egy éves időtávon már van olyan alapkezelő, aki szerint akár a 326-os szint felé emelkedhet az euró-forint keresztárfolyam.

Brutálisan gyengülhet a forint

A korábbiaknál is gyengébb forintot valószínűsítenek legfrissebb előrejelzésükben a Commerzbank elemzői. Egy éven belül a 325 forintos euróárfolyam sem elképzelhetetlen, de a dollár ellenében várhatunk még durvább számokat.

Magánnyugdíjpénztárak: Jól jártak a maradók

Öt éve indult a magánnyugdíjpénztárak államosítása.

Uniós források » Gazdaságfejlesztés Lefeleződik jövőre az EU-pénz - Lépni fog a kormány?

A régi uniós ciklus kifutásával jókora lassulás várható a Magyarország által kifizethető EU-támogatásokban jövőre, az állami beruházásoknál erőteljes lassulásra figyelmeztet a jegybank, közben pedig nyakunkon a Volkswagen-botrány és a kínai gazdaság növekedésének lassulásáról se feledkezzünk el. Mindez nem túl szép...