Halálra rázott az áram egy szerelőt egy csömöri üzletben

Az üzlet vásárlókkal volt tele, mikor a tragédia történt.

A párizsi ügyészség vizsgálatot indít a francia Pegasus-ügyben

Az ügyészség a Mediapart francia oknyomozó portál két újságírójának panasza nyomán indít vizsgálatot, miután azt állítják, hogy telefonjukat megfigyelték a Pegasus izraeli fejlesztésű kémszoftverrel, írta meg az MTI.

Vizsgálat indult a leégett nagykanizsai laktanya miatt

Vizsgálatot indítanak annak kiderítésére, hogy mi okozta Nagykanizsán kedd hajnalban azt a tüzet, ami miatt mintegy négyszáz négyzetméternyi területen leégett a tetőzete egy egykori laktanyának – közölte kedden az MTI megkeresésére a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője.

Nem támogatja a Pfizer jelenleg az oltóanyagok felcserélhetőségét és kombinált alkalmazását

De már folynak a klinikai kísérletek a Pfizer harmadik oltásáról, az előzetes adatok biztatóak.

Nagy a baj a zalaegerszegi kórházban, csak sok tíz-kilométerekkel odább van ellátás – Kásler vizsgálatot indított az ügyben

A Zala Megyei Szent Rafael Kórházban hét traumatológus mondott fel, Kásler Miklós soron kívüli vizsgálatot indított. 

Két meccset vizsgál az UEFA, ebből az egyik a magyar-francia

Vissza-visszatérő sportetikai kérdés, hogy mennyire "illik" megzavarni egy mérkőzést az ellenfél lehurrogásával. Most ismét terítékre került. 

Hiába fújunk többet, nem véd jobban a szúnyog- és kullancsriasztó

A Tudatos Vásárlók Egyesülete 36 szúnyog- és kullancsriasztót vizsgált, erre jutottak.

Vizsgálatot indít a Binance ellen az amerikai adóhivatal

Vizsgálatot indított az Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma és az amerikai adóhivatal a Binance Holdings Ltd., a Binance amerikai üzletágának cége ellen, írja a Bloomberg.

OLAF-vizsgálat és házkutatás után hirtelen vége lett a vizsgálatnak a kétszer kifizetett tanácsadó cégnél

Az unió csalás elleni hivatala a támogatás visszafizetését tartotta indokoltnak, de az Elios-ügyet is érintő nyomozást a 2018-as választás után csendben megszüntették.

Egy jelentés szerint Maradona a halála előtt hiányos és gondatlan ellátásban részesült

A jelentés szerint a focista világsztárra orvosai nem figyeltek kellő mértékben.

10-20 ezerért azonnal megtudható, központilag talán ősszel vizsgálják, hogy védett-e a kínai vakcinával oltott!

Elképzelhető, hogy ősszel a Semmelweis Egyetemen  “a védettséget figyelő, vagyis az antitest kimutatására irányuló vizsgálatot kezdeményez” - mondta Merkely Béla rektor a Népszavának arra a kérdésre, hogy készülnek-e tesztvizsgálatokkal ellenőrizni, hogy a hazai beoltottakban ténylegesen termelődnek-e antitestek.

A Nemzetközi oltóközpont meghátrált - indul a pénzvisszautalás

A cég a változó jogi környezethez igazodva visszautalja a teljes befizetett összeget minden érintettnek, aki befizetett náluk egy  nem távoli jövőbeli fizetős oltásra.

Hihetetlen eredményt hozott a forgalomban lévő Covid-vakcinák dél-koreai összehasonlító vizsgálata!

Meglepő hír érkezett Dél-Koreából, abból az országból, amely világviszonylatban is legjobban teljesített a pandémiával szemben.

Halálos baleset történt Rozsály mellett

Egy kivilágítatlan és láthatósági mellény nélküli biciklis férfit gázolt el egy autós vasárnap este Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

Napi abszurd 2020 Magyarországán: menjek kivizsgálásra, vagy ne tetézzem a bajom?

Kiben nem vetődött fel a dilemma: itt fáj, ott szúr, vagy csak aktuális lenne az éves rendes…., de merjek-e kockáztatni?

Vizsgálat egy átfertőzött fővárosi idősotthonban

Vizsgálatot rendelt el a fővárosi önkormányzat a Baross utcai idősek otthona Csokonai utcai telephelyén, mert az elvégzett koronavírustesztek magas arányú fertőzöttséget mutattak.

Három holttestet találtak a zalaszentmihályi horgásztónál

Három férfiholttestet találtak vasárnap a Zalaszentmihály melletti horgásztónál, a rendőrség közigazgatási eljárás keretében indított vizsgálatot – tájékoztatta Takács Tivadar, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.

Szétesőben a Puskás Aréna? - Lezuhant egy embernagyságú kőtömb....

Érdekes, hogy azonnal elkezdték átvizsgálni a Puskás Aréna homlokzatát, ám a Nemzeti Sportközpontok tagadta, hogy a kettő ok-okozati összefüggésben lenne.

Már megint egy szexuális-zaklatási ügy, most az Operaházban?

Egymást érik a szexuális-zaklatási ügyek a legkülönbözőbb fővárosi színházakban. Most éppen az Állami Operaházban történtek vagy nem történtek borzolják a kedélyeket. A vizsgálódás nem vizslatás

Volt-e szexuális zaklatás a Fővárosi Operettszínházban? - a Kásler-bizottság a végére járt!

Az utóbbi években több színházat, így az Operettet is megrázta az USA-ból indult  MeToo-botrány.

Vizsgálat indult Harrison Ford ellen: a színész mások életét veszélyeztethette

Félreértett egy utasítást, majdnem baj lett belőle.

Szlovénia hétfőtől elkezdi a teljes lakosság tesztelését koronavírusra

Szlovénia hétfőtől átfogó szerológiai vizsgálatot indít az országban, hogy világosabb képet kapjon a járvány kiterjedéséről és a Covid-19 megbetegedések valós számáról – írta a helyi sajtó vasárnap.

Utcán vizsgál a háziorvos - hungarikum!

Az alábbiakban egy olvasónk hozzánk eljuttatott levelét közöljük, természetesen a személyiségi jogok tiszteletben tartásával, ami a magáról megfeledkezett orvosnak is jár, aki a mások, például a betegek jogait lábbal tiporja. 

A Honvédkórház előtt is lesz koronavírust vizsgáló sátor

A koronavírus terjedése miatt kialakult járványügyi helyzetben a budapesti Honvédkórház Podmaniczky utcai épületében is lesz koronavírus elővizsgálati pont. Ebben a kórházban kizárólag az elővizsgálati ponton áthaladást követően

Karácsony már tudhatja, mi kerül a Biodómon 63 milliárd forintba

Az Állatkert új gazdasági igazgatója átvilágította a folyamatosan dráguló Biodóm-beruházást.

Ezért kellett órákat várni: Megszólalt a légitársaság a Ferihegyen veszteglő repülő ügyében

A kormány is vizsgálódik már az ügyben, most megszólalt a Ryanair is.

Nyomoznak a gyerekeknek hirdető céggel kapcsolatban

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) felügyeleti eljárást indított az Ask Bongo szolgáltatás hirdetései miatt, amiket a Középsuli című websorozatban jeleníthettek meg.

Vizsgálatot indít az Európa Tanács a lengyel jogállamiság helyzetének ügyében

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) kedden úgy döntött, hogy vizsgálatot indít a lengyel demokratikus intézmények működésével és a jogállamiság lengyelországi helyzetével összefüggésben – közölte a strasbourgi székhelyű Európa Tanács.